2016. június 27., hétfő

Kosársuli, 1.rész


Augusztus 31, Vasárnap 


 Nem szeretem a változásokat. Pedig ez aztán tényleg jó nagy változás. Az ember kilép valami olyanból, amit már megszokott, szeretett és jó volt úgy, ahogy volt.
És most meg itt van valami egészen más.
Holnap egy új suli, kilencedik osztály, mindenféle ismeretlen vár. Azt meg még nem is említettem, hogy ez nem ám egy hétköznapi iskola. Egy kosár suliba nyertem felvételt, ezzel gimnáziumot és egyesületet is váltottam egyszerre.
A holnapi nap az első a BKEG-én (Budapesti Kosárlabdázok Egyesületének Gimnáziuma), és ez meglehetősen kiakaszt. Nem ismerek az égvilágon senkit sem, plusz mi van, ha mindannyian ilyen áldott zsenik?
Természetesen volt egy ismerkedős tábor, de nyilván én meg az az átkozott nagy szerencsém pont indulás előtt estünk le a lépcsőn. Emiatt ez eset miatt lettem én a bokasérült nyomi csaj, aki nem ismer senkit sem. Ráadásul itt minden évben csak egyetlen egy osztály indul, aztán jövőre kerül mellénk egy másik. Fura egy rendszer, az egyszer biztos.
Szóval, itt ülök a szobámban és rettegek, hogy mi lesz velem. Még csak az iskola épületében sem jártam, mert a felvételi időpontjában pont felújítások zajlottak, így máshol zajlott le. Holt biztos, hogy még jól el is fogok tévedni. De elvégre nincs azzal gond, ha Török Luca, 9/a-s tanuló már az első napon eltűnik, mert elnyeli az iskola végtelensége. Nem baj, ez legalább rám vallana.
- Luca! Most már ideje lefeküdnöd! – jött be anya a szobába.
- Csak még egy kicsit! – alkudoztam, de persze hajthatatlan.
- Nem fogsz bírni felkelni reggel – csóválta a fejét. Sebaj, az eltévedésig legalább el se jutok.
- Talán nem is lenne gond, ha nem tudnék – vágtam rá rögtön, de anya csak a szemét forgatta, majd kiment. Ajaj, ideje nyugovóra térni, különben hívja az erősítést. Apát.

Szeptember 1, Hétfő

Ma reggel annyira lassan készülődtem, mint talán eddig még sohasem. Csigatempóban felrángattam magamra a kedvenc kék farmeromat, hozzá pedig a szerencsehozó piros-fehér csíkos pólómat. Lassan kontyba fogtam a hajamat, kifestettem a szempilláimat, ám minden hiába, muszáj volt elindulnom.
Nagyjából háromnegyed óra múlva a hatalmas kapuk előtt találtam magam. Rengetegnél rengetegebb gyerek tolongott, egymással beszélgetve, nevetve vonultak be az iskolába, így hát én is benyomorogtam mellettük. Nem tudom, hogy, de valami csodálatos szerencsével határos módon rábukkantam a tizenhetes teremre a második emeleten, ami egyébként pont a mezszámom.        
Köszönés után végig néztem a leendő osztálytársaimon, majd leültem az utolsó előtti padba, amely még üresen tátongott, valószínűleg rám várva. Kiszámoltam, hogy mivel csak két padsor van, mindegyik sorban négy pad, bennük két-két hely, ez összesen tizenhat helyet jelentett.
A csengő után már tizenöten a teremben tartózkodtunk, s mivel csupán az én padom volt félig üres, nyilván mellőlem hiányzott valaki, aki vagy jön még, vagy egyáltalán nem.
- Akkor kezdjük egy névsorolvasással – lépett be az ajtón az osztályfőnökünk, aki egy huszonéves, inkább harminc felé közeledő, meglehetősen jó külsővel rendelkező férfi volt. Úgy láttam, a szőke csajszi az első padban nagyon odavolt. – Szekeres Vilmos vagyok, az ofő, ha esetleg valakinek nem lett volna egyértelmű – folytatta mosolyogva, majd többen felnevettek.
- Levágtuk, tanár bá! – reagált az egyik fiú nem sokkal előttem.
- Remek, akkor kezdjük is veled, Dominik – biccentett Vili bá a srác irányába.
- Pap Dominik vagyok – állt fel a fiú. – Hívhattok Dominak, Dominiknak, Domának vagy végeredményben még akár Papnak is, de a Dominikát és társait most azonnal felejtsük el.
Dominik végtelenül magabiztosnak látszott, szőke haja és barna szemei barátságosan tűntek, de lerítt róla, hogy mennyire nagy dumás.
- Köszönjük, Dominik – bólintott az ofő. – Nos, akkor te leszel a példa a többiek számára. Aki hallja a nevét, hasonlóan mutatkozzon be. – Czibik Bence?
- Jelen. Szólítsatok Bencének vagy Czibiknek – darálta el a középmagas, barna, tüsi hajú fiú.
- Tanár úr! Erre mért van szükség? – kérdezte a padsor legelején helyet foglaló szőke leányzó. – Hiszen már találkoztunk.
- Ez így igaz, de nem volt ott mindenki – érkezett a válasz. Remélem, nem én voltam az egyetlen nyomorék, aki hiányzott az ismerkedős kirándulásról, mert akkor csak miattam, van ez az egész. – Folytathatod akár te, Klaudia.
- Mester Klaudia vagyok, nevezhettek Klauna, de a Diát utálom – rendezte le egyszerűen. Szuper, kiköpött barbie baba.
- Ahogy parancsolja, mester! – csapta össze kezeit gúnyosan az egyik srác.
- Hallgass! – villantotta rá tekintetét Klaudia.
- Krisztián?
- Orova Krisztiánnak hívnak, és mindenki úgy szólít, ahogy akar. Bár Papból kiindulva jobb, ha a Krisztinát elkerüljük.
- Erről jut eszembe. Hol van Konrád? – futtatta végig tekintetét az osztályon Vili bá.
- Bizonyára késik – adta meg a logikus választ egy számomra még ismeretlen fiú.
- Ja, Herczeg írt reggel, hogy elaludt – kommentálta a történéseket Krisz.
- Akkor viszont Gergő, te jössz.
- Zirig Gergő vagyok.
- Ez komoly? Ennyi? – fordult hátra az egyik lány, és a mögötte tornyosuló srácra bámult.
- Ja.
- Majd én. Tikosi Barbara vagyok, hívjatok Barbinak – dobta hátra a haját elégedetten.
Tehát tényleg van egy Barbi.
- Én pedig Cojan Vivienn – állt fel közvetlen Barbi mellett egy hozzá hasonló megjelenésű lány.
Ekkor azonban a bemutatkozást félbeszakította a kintről érkező kopogás. Hajjaj, megérkezett a padtársam.
- Kissé elkéstél, Konrád – csóválta a fejét Vili bá, mikor a fiú belépett a terembe.
- Elnézést kérek, Vili bá! Tudja, kidurrant a busz kereke – húzta el a száját sajnálkozva.
- Krisz már mondta, hogy csak aludtál suli helyett – röhögött fel Domi, meg vele egyetemben nagyjából mindenki más is.
- Akkor hát, azért is elnézést – tette hozzá Konrád félszeg mosollyal.
- Csak foglalj helyet végre – intette az ofő.
- Hé, Czibik! Menj arrébb – lökte meg padtársa vállát Krisz, hogy helyet csináljon barátjának.
- Hagyd csak, jó lesz nekem a bokatöréses leány mellett is – parancsolt megálljt Krisztiánnak Konrád.
- Majd akkor szünetben, Herczeg – dünnyögte Krisz, Konrád pedig határozott léptekkel megindult felém.
Mondanom sem kell, hogy a szívem rögtön a torkomba ugrott, valahogy annyira hatással volt rám a jelenléte. És ez a megszólítás. Nem volt benne semmi bántó, sőt, mi több, kifejezetten kedvesen hagyták el a száját a szavak.
Herczeg Konrád mind külsőleg, mind belsőleg azonnal megfogott, és már eleve rettegtem, mi lesz velem, ha leül mellém.

10 megjegyzés :

  1. ahh!! minél elöbb a kövi részt pls!!

    VálaszTörlés
  2. Gyorsan a kövi részt, mert megpusztulok! Nagyon jo leet! *-*

    VálaszTörlés
  3. Ott a nevem! ☺☺ köszi! Amúgy nagyon jó lett! (Cojan, kiejtésileg viszont Kozsán) ��

    VálaszTörlés
  4. De jóó eddig :))) (és amúgy, ha a Csenge név is benne lesz, akkor légyszi, pozitív szereplő kapja, mert eddig bármit olvastam, ha volt benne "Csenge", akkor az csak nyomi vagy seggfej lehetett)

    VálaszTörlés
  5. Szia! :)
    WÁÁÁ, Úristen! Benne van a nevem! *-* A Zirig név, bár nem gondoltam, hogy egy fiúnak lesz a vezetékneve. :D
    Már ezért is kapsz egy feliratkozót, és eddig nagyon tetszik ez a történet! :) Ezt kezdtem most olvasni elsőnek.. :)

    VálaszTörlés