2018. február 27., kedd

A vonzás törvénye, 45.rész

Mondhatnám, hogy ez már nem is lehetne rosszabb, de nem volna igaz. Igenis lehetne sokkalta rosszabb is, szóval muszáj megnyugodnom.
Sosem voltam az az igazán érzelgős, drámázós lány, de ettől még én sem voltam annyira kemény, mint aminek mutattam magam. És most, hogy a múltam egy része erőteljesen megrohamozott, kissé kirázódtam az álcámból. Túl váratlanul ért ez az egész. Mit keres itt Jackie?
Miután kirohantam csarnokból, a suli mögött találtam magam, hátam a falnak vetve, a földön üldögéltem. Lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és átkaroltam őket a kezemmel, homlokomat a térdemre fektetve. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de egyszer csak éreztem, hogy valaki megállt felettem.
Csak ne Jackie. Csak ne Jackie.
Csak ne Ace.
 - Mit művelsz? – hallottam meg azt a hangot, amelynek gazdáját minden más esetben a hátam közepére se kívántam volna, most viszont szinte örültem neki. Szinte.
- Üldögélek – feleltem, lassan felemelve a fejemet.
- Úgy döntöttél, hajléktalan leszel és itt éjszakázol?
Hat óra révén már kezdett sötétedni, aminek kifejezetten örültem.
- Aha. Tök kényelmes ez a fal.
- Mit művelsz, Sere? – ismételte meg a kérdést Rhett, majd legnagyobb meglepetésemre leguggolt elém.
Nem volt erőm hazudni. Meg nem is akartam.
- Kicsit… Kiakadtam, oké? – nyögtem ki végül.
- És komolyan kijöttél bőgni? – vonta fel a szemöldökét.
- Meglep, hogy sírni látsz? – húzódott egy kényszeres mosolyra a szám.
- Maximum az lep meg, hogy érzelmeket mutatsz – vágta rá.
- Tényleg pont tőled hallom ezt? – húztam össze a szemem,
- Elismerem, ez talált – válaszolta végül, néhány másodpernyi hallgatás után. 
- Na, jó. Ez ijesztő – nevettem el magam kurtán.
- Ez vagyok én – vonta meg a vállát finoman.
- Rhetty, az ijesztő főiskolás – fintorogtam. – Lehetne egy képregény az életedből.
- Aha. Izgalmas volna – hagyta rám.
- Rhetty, az ijesztő főiskolás – ismételtem meg elmerengve. – Írta és rajzolta, Serenity Cora.
- Még egy Rhetty és itt hagylak – fenyegetett, de tudtam, kivételesen nem gondolja komolyan. Illetve reménykedtem. Jól esett a társasága. Ki hitte volna, hogy megérjük ezt a napot.
- Most az egyszer annyiban hagyom – adtam meg magamat.
- Mi bajod Jackie-vel? – váltott témát hirtelen Rhett.
- Miből gondolod, hogy vele van bajom? – húztam az időt.
- Nem vagyok olyan idióta, mint képzeled – vágott egy pofát.
- Én sem vagyok olyan idióta, mint képzeled – jelentettem ki fürgén.
- Ez szóba se jött – sóhajtott.
- Tudom, de gondoltam, jobb, ha tisztázzuk – bólintottam.
- Rendben.
Perceken át hallgattunk, Rhett csak guggolt előttem és talán engem nézett, de nem vettem biztosra, mivel én még véletlenül sem néztem rá.
- Jackie az oka annak, hogy itt vagyok – szólaltam meg végül, hosszas hallgatás után.
- Igen, ezt már megbeszéltük – húzta össze a szemét értetlenkedve.
- Nem úgy itt. Hanem a városban. Az egyetemen – pontosítottam egy mély lélegzetet véve.


Előző rész:

2018. február 26., hétfő

A vonzás törvénye, 44.rész


Szeptember 21, csütörtök

Másnap délután már a tornacsarnokban ácsorogtunk a tánctanárra és a próba kezdetére várva. Mármint a többiek erre várhattak, én szökési útvonalat kerestem.
- A nagy menekülés közepette nehogy elhagyd a fél cipőd – lépett mellém Cage arcán huncut mosoly látszott.
- Milyen menekülés? – adtam az értetlent.
- Két bejárat van, rengeteg ablak, egy tetőablak is. De most szólok, nem minden ajtó vezet ki. Az például az öltözőbe visz – mutatott oldalra. – Az pedig a tanáriba.
- Kösz, de jártam már itt – vágtam egy pofát.
- Ahogy óhajtod – tárta szét a kezeit.
- Már amúgysincs menekvés – sóhajtottam lemondóan.
- Ezt tényleg jól látod. Ha felkerült a neved a papírra, sose tudod eltűntetni onnan – bólogatott komoly képpel.
- Egyébként, hol a párod? – húztam össze a szemem. – A tegnapi megbeszélésen se volt veled.
- Ma eljön, ne aggódj.
- Biztos? Ugye látja őt más is rajtad kívül? – hajolta közelebb, szinte suttogva.
- Úgy érted, lehet, hogy szuperereje van és láthatatlan?
- Úgy értem, nem létezik – kacsintottam Cage-re játékosan.
- Kedvelem a humorod – nevette el magát Cage jóízűen. – De nem kell tartanod attól, hogy bediliztem.
- Pedig nem lenne gáz, ha mégis. Ace például totál kattant – vontam mg a vállam amolyan „nincs ebben semmi rossz”.
- Öt perc és kezdünk! – kiabálta Eli. – Kérlek, keressétek meg a párotokat.
- Most kellene megnéznem, Ace nincs e mondjuk a szobámban – öltöttem fel a vicceskedő arcomat, amin Cage felnevetett, megértve a célzást, hogy ily módon próbálnék kereket oldani.
- Nem is lenne hülyeség – ölelte át a vállamat Ace. – Mehetnénk együtt.
- És mi lesz az áhított keringőddel?
- Táncolni a te szobádban is tudunk – vigyorodott el.
- Maradjunk inkább itt – ragadtam meg a kezét és két lépést odébb vezettem, hogy elférjünk.
- Horan, amíg Jackie nem jön meg, beállhatsz hozzánk – szólt vissza barátjának Ace.
Jackie?
- Ja, megfoghatjuk egymás kezét és kis körben lépkednénk jobbra meg balra – nevettem el magamat, elképzelve az abszurd szituációt.
- Köszi az ajánlatot, de Jackie itt is van – pillantott a bejárat irányába Cage.
Egy lány közeledett felénk. Tűzpiros ruhát viselt, barna haja kiengedve hullott a vállára.
Görcsbe rándult a gyomrom és émelyegni kezdtem, majd hányingerem támadt.
- Sziasztok! – köszönt a lány mosolyogva.
- Sere, bemutatom a táncpartneremet, Jackiet. Jackie, ő itt Ace párja, Sere – magyarázott Cage.
- Szia, Sere! Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta a kezét Jackie.
Nagy levegő. Nagy levegő. Beszív és kifúj.
Az lenne a legrosszabb, ha elájulnék.
- Szia. Én is – erőltettem egy mosolyt az arcomra és tenyerem az övébe csúsztattam, mindent elkövetve, hogy abbahagyjam a remegést.
 - Minden rendben? Sápadtnak tűnsz – hajolt közelebb Jackie fontoskodva.
- Jól vagyok – léptem egyet hátrébb.
- Egész biztos jól érzed magad? – kérdezte Cage is, hangja kissé aggódóan csengett.
- Ami azt illeti, nem egészen. Nagyon fájni kezdett a hasam – tettem kezeimet az említett testrészemre. – Azt hiszem, hazamegyek.
- Hé! Csak nem szökni próbálsz? – kapta el a karomat Ace.
- Ne haragudj, tényleg rosszul érzem magam – próbáltam kiszabadulni a szorításából.
- Akarod, hogy hazavigyelek? – érdeklődött Cage.
- Majd én – felelte Ace, de védekezően felemeltem a karjaimat.
- Nem kell. Semmi vész. Menni fog egyedül is – hadartam, majd rekord sebességgel elhagytam a termet.


Előző rész:

2018. február 25., vasárnap

A vonzás törvénye, 43.rész

- Miért van az, hogy neked állandóan balhéznod kell? – dobta le magát Ace mellé Rhett.
A kérdést természetesen nekem címezte, angyali mosollyal az arcán. Csak viccelek. A feje pont olyan érzelemmentes volt, ahogy mindig.
- Nem tudom. A véremben van – vágtam eltűnődő arcot. – Mint ahogy az is, hogy ahányszor meglátlak, ellenálhatatlan vágy ébred bennem, hogy bosszantsalak.
- Ha engem látsz meg, egészen más vágyak ébrednek benned, igaz? – szúrt a közbe Ace vigyorogva.
- Igen – mosolyogtam rá. – Azt kívánom minden alkalommal, bárcsak álom volna, hogy mikor felébredek, szertefoszlik az egész és szépen eltűnsz.
- Megértem, hogy olyan vagyok neked, mint egy álom – kacsintott rám elégedetten, mire csak a szememet forgattam.
- Mizu? – csüccsent le Webb mellé Gaines.
- Te miért nem a bájos barátnőddel ülsz? – pillantottam a másik padsorban ülő lányra, aki épp most is azt gyakorolta, hogyan lehet pillantással megsemmisíteni. Engem.
- Nem a barátnőm – fintorgott Gaines.
- Úgy értettem, táncpartner – javítottam mi magamat.
- Ja. Nekem mindegy – legyintett Ganies, kicsomagolva egy cukorkát.
- Ezt, hogy érted?
- Csak azért táncolok vele, mert megkért. Nem azért meg kedvelem vagy ilyesmi – cuppogott Gaines.
- És ő kedvel téged? – vontam fel a szemöldököm, elveszítve a fonalat.
- Dehogy. Wilderbe van belezúgva. Azt reméli, párcserénél ő is kaphat az alkalmon – vonta meg a vállát Gaines, nagyban a cukor papírját vizslatva.
- Remélem, mindent kiderítettél, Sherlock – jegyezte meg Rhett gúnyosan.
- Te mit is keresel itt? – fordultam ismét felé. – Táncolni fogsz? – kérdeztem lekicsinylően.
- Nem, dehogy. Csak egyszerűen nem akadt jobb dolgom – érkezett az ironikus válasz.
- Hm. Ki lehet az a felettébb szerencsés lány, akit felkértél? – vakartam meg a vállam elmerengve.
- Gondolkozz csak rajta. Legalább addig is csendben vagy – hagyta rám Rhett.
- Eli az – súgta nekem Webb.
- Eli? – hökkentem meg.
- Megkérte Rhettet, a mi Rhettynk pedig lovagias forma – magyarázta jókedvűen Webb.
- Egy kis csendet kérnék! – szólalt fel a terem elejében álló emlegetett szamár. Mármint Eli. Nem ez a legszebb hasonlatom, az már biztos.
- Bocsi, hogy késtem – toppant be Cage.
- Semmi baj, épp most kezdem még csak el – nyugtatta meg Eli, mire Cage rámosolyogott, majd hátrasétált, és közvetlen előttem ült le.
- Hát itt vagy – hajoltam előre. – Azt hittem, nem találtál párt.
- Ugyan, Hamupipőke. Sokan szeretnék, ha illene rájuk a herceg kezében lévő cipellő – kacsintott rám.
- Te lennél a herceg? – húztam össze a szemem.
- Valakié biztosan – bólintott.
- Ez igaz – értettem egyet.
- Ha Horan a herceg, én leszek a jóképű szeretőd. Mondjuk a hadvezér – szólt közbe Ace szintén kissé előrehajolva. Nem féltékeny volt, csupán remekül megalkotta a saját helyét ebben a kis fantázia világban.
- Rhett pedig a kecske, aki az éjszaka kocsissá változik – vigyorodtam el, elég hangosan mondva mindezt ahhoz, hogy az említett személy is meghallja.
- Lehetek a Tündérkeresztanya? – érdeklődött izgatottan Gaines, feltépve egy gumicukros zacskót.
- Attól függ. Melyik színt szereted a legjobban? – böktem a gumimacikra.
- A pirosat.
- Én a zöldet. Áll az alku – jelentettem ki komoly képpel.



2018. február 24., szombat

Felejthetetlen nyár, 59.rész

- Annyira aranyos a cicátok! - lépett be a konyhába reggel Coop, kezében egy macskával.
- Nincs is macskánk - néztem fel a pirítóssal megrakott tányéromból, majd tüsszentettem egyet.
- Egészségedre. Miért nincs? - ráncolta a homlokát Cooper.
- Nem szeretem a macskákat. Ahogy Norbi sem - magyaráztam.
- Hát, hogy nem lehet szeretni őket? - babusgatta az állatot Coop.
- Túl… macskásak - magyaráztam, mire Dexnek felszaladt a szemöldöke. Elővettem a pizsamám zsebéből egy zsebkendőt és kifújtam az orrom.
- Egyébként honnan szedted össze a cicát?
- A hasamon találtam - vonta meg a vállát Coop.
- A hasadon? - húztam össze a szemem.
- Ott aludt, mikor felébredtem.
- Hogy került a szobámba egy macska? - hüledeztem.
- Engem az is érdekelne Coop, hogy került a szobádba - szót közbe Dexter.
- Átszökött, ahogy vélhetőleg a macska is - legyintettem, ismét tüsszentve.
- Egészség. Én engedélyt kaptam! - háborodott fel Coop.
- Tőlem biztosan nem - csóváltam meg a fejem, beleharapva a pirítósomba.
- Zaklatod Leah-t? - vonta fel a szemöldökét kérdően Dex, bátyjának címezve a kérdést.
- Cicuu, Cicuuka - szórakoztatta a macskát vagy épp magát Coop, rá se hederítve Dexre.
- Megtennéd, hogy nem lóbálod a macskát az asztal fölött? Mindenhova odahullik a szőre - húztam fel az orrom felkapva a tányéromat.
- Túl kényes vagy - ölelte magához védelmezően az állatot Coop.
- Aha - hagytam rá, megtörölve az orromat.
- Szóval ti kihagytatok engem a buliból - tért vissza az eredeti témához Dex sértetten.
- Nem értem, mi bajod szegény, ártatlan cicával - papolt tovább nekem Coop.
- Ez az én házam. És nem az én macskám - foglaltam össze röviden és tömören.
- Miért nem szóltál nekem, hogy átmész aludni? - folytatta Dex.
- Neked nincsenek érzéseid, Leah? Ez csak egy édes macsek!
- Azt se tudod, kié. Lehet, hogy veszett!
- Legközelebb én megyek át Leah-hoz és Coop, te alszol egyedül! - fújta a magáét Dexter.
- Veszett? Hogy lenne már veszett? Szerinted egy veszett cica a hasamon aludna? - hüledezett Coop.
- Még szép. Magához édesget, aztán mikor nem figyelsz, jól leharapja az ujjadat! - bólogattam amolyan „majd meglátod” fejjel, majd megdörzsöltem viszkető szemeimet.
- Micsoda csodás hasonlat. Olyan árulás lenne, mint amit ti követettek el ellenem az éjjel - ragadta meg az alkalmat Dex.
- Mégis mi bajod, ember? - fordult végre felé Coop.
- Együtt aludtatok! - mutatott ránk vádlóan Dex. - Nélkülem!
- Édes hármasra vágysz? - húztam össze a szememet.
- Zsémbes vagy ma reggel, hugi - ingatta a fejét Coop.
- Nem. Szeretem. A. Macskákat - hangsúlyoztam ki minden egyes szót, majd újabb hatalmasat tüsszentettem.
- Egészségedre! Mit tüsszögsz? Beteg vagy? - érdeklődött Cooper.
- Nem, dehogy - legyintettem, újabb zsepiért nyúlva.
- Ma én alszom Leah-val - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Dex.
- Mi van? - hökkent meg Coop, nekem pedig könnyezni kezdett a szemem. - Most nézd meg mit tettél, Dex. Annyira nem akar veled aludni, hogy sírva fakadt!
- Dehogy. Amiatt sír, mert idehoztad azt a macskát!
- Nem sírok - szóltam közbe, megtörölve a szememet.
- Nem kell tagadnod, hugi. Majd én elintézem a zaklatód - nyugtatgatott Coop.
- Az ég szerelmére, miért olyan fontos, hogy Coop átjött aludni? Te is át szoktál járni? - néztem Dexre.
- Mi van? Ti ki szoktatok ebből hagyni? - döbbent meg Coop.
- Ti is kihagytatok engem! - vágott vissza Dex, mire újabb tüsszentés hagyta el a testemet.
- Egészségedre! - kiabálták egyszerre.
- Úgy tesztek, mintha ilyenkor minimum lefeküdnék veletek - forgattam a szememet.
- Nem is teszünk úgy! - felelték egyszerre.
- Ja. Persze, hogy… - Még egy tüsszentés.
- Mi van már veled, Leah?
- Állj le a tüsszögéssel!
- Nem tudok!
- Miért nem?
- ALLERGIÁS VAGYOK A MACSKÁKRA!


Előző rész:

2018. február 23., péntek

Valami más, valami új, 12.rész

Hétfőn az első óra előtt éppen lázasan próbáltam megírni a leckémet, amit a hétvégén valahogy sikerült elfelejtenem. Ahogy a jelek szerint az igeragozást is.
- Mit csinálsz? - foglalt helyet mellettem Rio.
- Spanyol leckét - feleltem kurtán.
- Nincs is spanyolunk, Querida - jegyezte meg.
- Mi? - hökkentem meg egy pillanatra. - Ja. Tényleg nincs. Ez francia.
- Hűha, valaki szét van esve. Mi a gond? - érdeklődött.
- Momentán csak annyi, hogy nincs kész a spanyol házim - morogtam fel sem nézve.
- Mármint a francia - javított ki.
- Az.
- Na, jó. Mutasd, segítek - ajánlotta fel kedvesen.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy a házi feladat lényege, hogy én oldjam meg? Egyedül - kérdeztem gúnyosan.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy a házi feladat lényege, hogy otthon, alaposan átgondolva írd meg, ne pedig összecsapd óra előtt? - vágott vissza, de velem ellentétben semmi gúny nem volt a hangjában.
- Kivételesen átengedem neked ezt a pontot - céloztam a frappáns visszaszólására, nagy pofavágások közepette.
- Netán megbántottalak valamivel? - billentette oldalra a fejét, tekintete a munkafüzemre siklott.
- Ugyan.
- Egészen biztos? - kérdezett vissza, közben rutinosan átírva a béna szavaimat, meglehetősen hasonló írással, mint az enyém.
- Aha - fontam karba kezeimet a mellkasom előtt.
- A mettre rendhagyó ige. Mis lesz belőle - magyarázta, mert ő annyira kedves, hogy nem csak megírja a leckém még meg is tanítja az elrontott igéket.
- Tudom. Csak eltévesztettem - hazudtam, de nem tette szóvá.
- A hétvége miatt vagy ilyen?
- Nem.
- Nem tudom, egyértelmű e neked, de nem azért teszem fel a kérdéseket, mert nem tudom rájuk a választ - tájékozatott.
- Akkor minek fárasztasz? - fakadtam ki.
- Csak szeretném, hogy beszéljünk róla. Egész vasárnap nem válaszoltál - mondta, hangja őszintén és tárgyilagosan csengett.
- Közbe jött valami - idéztem azt a három szócskát, amivel vasárnap reggel lerázott és visszamondta a délutáni mozit.
- Jól van, értettem a célzást - bólintott.
- Milyen célzás? - adtam az ártatlant.
- A vernir i-re végződik nem é-re - radírozta ki az igém végét és odabiggyesztett a végére egy i betűt.
- Szuper.
- Nézd sajnálom. De nem értem, mi ebben a nagy dolog? Elmehetünk bármikor máskor is - pislogott rám tehetetlenül.
- Nem mondták neked, hogy nem illendő ilyen kamu-szagú szöveggel lekoppintani az embereket?
- Minek akartalak volna lekoppintani alig 12 órával azután, hogy elhívtalak?
- 12 óra nagyon sok - jegyeztem meg. - Sok mindenre elég.
- Mégis mi jár a fejedben? - sóhajtott Rio fáradtan.
Ha ő azt tudná.
- Semmi.
- Figyelj, Oliv. Meg se fordult a fejedben, hogy valami rossz történt velem? Csak összeesküvés elméleteket gyártottál egész idő alatt - állt fel és éreztem, hogy csalódott bennem.
Hirtelen nagyon elszégyelltem magamat. Úgy hisztiztem, mint egy érzéketlen tinilány.
Rio a hajába túrt, majd magamra hagyott a sötét gondolataimmal.


Előző rész: