- Figyuzz, Maya – kapta el a könyökömet másnap Seok és
behúzott a lépcső alatti eldugott kis részre.
- Igen? – kérdeztem fel sem nézve a tankönyvből,
amit épp olvastam.
- Látom, nem vagyok valami nagy hatással rád – jegyezte meg
szórakozottan. A francokat nincs!
- Bocsi, de muszáj elolvasnom ezt a fejezetet – feleltem egy
másodperc erejére felpillantva.
Nos, ez hiba volt. Abból a tervezet másodpercből
szerintem bő percek lettek, ugyanis Seok szívdöglesztően
festett. Fekete haját finoman oldalra zselézte, sötét farmerja egészen a lábára
tapadt, szűk pólója pedig kiemelte izmos felsőtestét.
- Látom, van azért valami, amivel felkelthetem a figyelmedet
– szólalt meg jókedvűen, ezzel kizökkentve
a róla szövögetett fantáziáimból.
- Hm – adtam egy rendkívül értelmes választ.
- Legközelebb, ha azt szeretném, hogy rám koncentrálj, majd
lekapom a pólómat – ígérte vigyorogva.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet volna – ingattam a fejemet.
- Én se. A végén még teljes elmerülnél a bámulásomba,
ahelyett, hogy a mondandómra figyelnél – merengett hangosan, és az elhangzottak
kísértetiesen hasonlítottak a mostani helyzetünkre. Csak pólóban volt. Sajnos.
- Na, jó – ráztam meg a fejem, észhez térítve magamat. – Mit
szeretnél?
- Igazából azt is nagyon élvezem, ha csak állunk itt és
bámulsz engem – kacsintott rám huncutul.
Bámulatos volt, milyen lazán kezelte az őrült és esetemben kevésbé őrült vagy akár megszállott rajongókat. Viccet csinált belőle,
de nem bántóan, hanem aranyosan. Talán még egy kicsit élvezte is a nagy figyelmet, de úgy tűnt,
meg lenne nélküle is.
- Akkor olvasok – emeltem volna fel a könyvemet, de elkapta
a kezem és visszatartott.
- Jó, jó. Elhadarom – bólintott.
- Két percet kapsz – pillantottam a karórámra faarccal, mire
felnevetett.
- Elég lesz nekem annyi. Egy állást ajánlok – közölte.
- Állást? – hökkentem meg.
- Talán nem ez a jó szó. Nevezzük inkább egy lehetőségnek – merengett.
- Lehetőség? – húztam össze a
szememet.
- Ez egyre rosszabb lesz – vakarta meg a tarkóját
gondterhelten.
- Mi lenne, ha cimkézés helyett elmondanád, mi jár a
fejedben? – tanácsoltam kíváncsian.
- Oké, ez könnyű. Szeretném újra egyesíteni a bandát – jelentette ki.
- Komolyan? – lepődtem meg.
- Persze. De mielőtt még szóvá tennéd, befejezem az egyetemet! – vágta rá.
- Ugye tudod, hogy két napja ismerlek? Semmit nem tennék
neked szóvá – nevettem el magamat hitetlenkedve.
- Ez igaz. De nyugodtan lehurroghatnál. Egy pofon is
belefér, hogy észhez térjek.
- Tehát össze akarod hozni a DSS-t? - értelmeztem a
helyzetet-
- Igen.
- És miért kellek neked én?
- Mert ez egy nagyon nehéz folyamat lesz. És egy, rövid
ismeretségünk alapján megállapítottam, hogy te is elégedettebb lennél egy
teljes bandával – kezdte, de itt közbeszóltam.
- Még szép. Egymagad nem vagy valami nagy szám – próbáltam érdektelen
arcot vágni.
- A banda amúgy is összeállna, csak engem kell visszajuttatni
– hajtotta le a fejét szomoúan.
- Mi van? Azt kizárt! A banda nélküled nulla! A te
csodálatos hangod és a tehetséged annyira, de annyira… - éltem bele magam
teljesen, mikor megpillantottam Seok szemének huncut csillogását. – Csak szivatsz,
igaz?
- Igen – nevette el magát kedvesen. – Nem terveznek
összeállni nélkülem.
- Még jó, hogy – puffogtam. – Inkább mondd, mi a másik,
amiért kellek ehhez neked.
- Nos, a rajongóink egy része ellenem fordult, egy része a
banda ellen és csak egy része maradt meg – magyarázta.
- Nehogy benyögd nekem, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem
fúj senkire – fintorogtam.
- Nem fogom – biztosított.
- Akkor mi közöm van ehhez?
- Segíts nekem, mint rajongó – kérte. – Ti máshogy látjátok
a dolgokat, mint én.
- Nem vagyok valami nagy rajongó – húztam el a számat.
- Ugyan, nem az a lényeg.
- Szabadidőm se sok van – tettem hozzá.
- Megígérem neked, hogy nem megy a tanulásod rovására. Csak
akkor zargatlak, ha ráérsz. Tiszteletben tartom a szabályokat – nyújtotta felém
jobbját, mire nagyot sóhajtottam.
Sose bírnék ellentmondani neki. Főleg
nem ezzel a reményteljes szemekkel és mosollyal az arcán.
- Mégis mit kéne csinálnom?
- Egyelőre semmit. Majd informállak,
hogy mit, hogyan, mikor.
- Mi van, ha nem jön össze?
- Akkor megpróbáltuk ennyi. Nem foglak hibáztatni!
- Nem is lenne rá okod – vetettem rá egy sokatmondó
pillantást.
- Igazad van. Áll az alku?
- Áll – csúsztattam tenyeremet meleg kezébe és arra
gondoltam, ezért az érintésért már megérte a dolog.
Következő rész:
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése