2018. június 21., csütörtök

A vonzás törvénye, 58.rész

- Sziasztok! – köszönt el mindenki mindenkitől az étterem előtt álldogálva.
Rhetty és Eli ugyanabba az irányba távoztak, nem mellesleg együtt, míg Cage pont az ellenkező irányba indult.
- Elfáradtam a sok táncikálásba – sóhajtottam. – Ilyenkor bezzeg sehol sincs a motorod.
- Ha visszasétálunk, eleget tehetek ennek a szép kérésnek – kacsintott rám, mire elfintorodtam.
Még mindig jobb, mint buszozni.
- Olyan opció nincs, hogy én leheveredem itt a járdán, te elmész a motorért és visszajössz értem? – érdeklődtem laposakat pislogva.
- Hadd gondolkodjak – vakarta meg az állát, majd a suli felé vette az irányt. – Nincs.
- Miért? – indultam után nyöszörögve.
- Mert akkor abszolút ki lennék használva.
- Amúgy is kivagy – vontam meg a vállamat mögötte kullogva.
- Meglehet, de kölcsönös a dolog. Nekem kell valami tőled, neked pedig szintúgy kell valami tőlem – pillantottam rám eléggé mindenttudó ábrázattal.
Nem javítottam ki, hogy nekem ugyan nem kell az ég világon semmi sem tőle.
- És ebből hol következik, hogy nem várhattalak meg az étterem előtt? – böktem a hátuk mögött egyre eltörpülő étkezde irányába.
- Csak olyat teszek, amiből előnyöm származik. Semmit nem kaptam volna cserébe – legyintett úgy, mintha tényleg ez lenne a helyénvaló gondolkodás. Sose tenni semmi olyat, amiből nem származik valami haszon. Vicces.
- Behívtalak volna egy teára otthon – szúrtam közbe szarkasztikusan, mire megtorpant és olyan fejjel bámult rám, mint akinek vágyálmainak egyike a közös teázás.
- Tea? Desszert is járt volna hozzá? – nyalta meg az alsó ajkát.
- Hogyne – bólintottam komolyan. – Egy páros lábas seggberúgás.
- Micsoda ínyencség – vigyorodott el.
Időközben visszaértünk a suli parkolójába, egész pontosan Ace motorjához.
- Na, pattanj fel! – paskolta meg Ace a maga mögött lévő egyelőre üresen tátongó ülésrészt.
Szó nélkül eleget tettem a parancsának, és felszálltam mögé, majd átvettem tőle a bukósisakot és a fejemre nyomtam.
Miután beizzította a motort, azon tűnődtem, ugyan tényleg hazavisz e egyáltalán. Aztán eszembe jutott, hogy anyu megint éjszakázik és biztos nem volt ideje főzni, úgyhogy jobban be kellett volna lakmároznom az este folyamán.
Vajon Ace miben sántikálhat? Minek visz haza? Nem kell megnyernie a szívemet, ha betartja a fogadást, azt mondtam megkaphat. Nem szükséges egyéb erőfeszítéseket tennie. Vagy csak nem tudja elütni az időt, most, hogy eltiltottam a lányoktól? Velem akarja lefoglaltatni magát?
A motoron ülve éreztem, hogy megrezdült a zsememben a telefonom, így mikor Ace leparkolt a házunk előtt és leszálltam mögüle, előhalásztam a mobilt és megnyitottam a messenger üzenetet.
Eli üzenete: Remélem, jól mulattál ma és nem bánod annyira, hogy beleegyeztél a táncpróbákba!
Hát, ez így elég random.
Sere üzenete: Persze, nem gáz. Egész jó volt.
Ezt kissé ridegnek éreztem, hiszen olyan kis kedvesen érdeklődött, úgyhogy írtam pluszba még egy választ.
Sere üzenete: Te is? Látom, nagy egy húron pendültök mostanában Rhettyvel.
Annyira mondjuk nem érdekel a dolog, de legalább nem a táncpróbákról chatelünk a továbbiakban.
Eli üzenete: Barátok vagyunk.
Rhetty bizonyára remek barát.
Sere üzenete: Szóval, barátok.
- Kösz, hogy hazahoztál! – intettem Acenek, majd a telefonom képernyőjét nyomkodva, fel sem nézve, a kapu felé meneteltem.
- Mi lesz a teámmal? – szólt utánam.
- Nem tartunk itthon teát – feleltem hanyagul, amin persze felröhögött.
- Nekem a kakaó is megfelel.
- Nem vagy te túl kemény legény a kakaóhoz? – fordultam vissza összehúzott szemekkel.
- Úgy érted… - jelent meg egy perverz vigyor a képén.
- Mindenhogy értettem, csak úgy nem – vágtam közbe unott fejjel. – Holnap találkozunk – búcsúztam el, majd ismét a telefonromra összpontosítottam.



Előző rész:

2018. június 20., szerda

Egy újabb kezdet, 2.rész

NA, KI AZ ERŐSEBB?

- Biztos ebben, Aizawa sensei? - kérdezte komoly arckifejezéssel Iida-kun.
- Az év eleji gyakorlati és írásbeli felmérés mindenképp elvégezendő.
Ahogy ezt kimondta, mellettem Kaminarit alaposan kirázta a hideg.
- Í-írásbeli - motyogta.
- Bakugo - szólította a kis dühöst Aizawa sensei. - Te kezdesz - nyújtotta át a labdát. - Lássuk mennyit fejlődtél.
- Lenyomlak, tüzike - vigyorgott rám elégedetten. - Téged is Deku! Meg téged is, kétarcú barom!
Bakugo elhelyezkedett a fehér körben és meglendítette a karját, körülötte már pattogtak is a szikrák.
- Pusztulj...! - hajította el a labdát irdatlan erővel.


- 1450,9 méter - mutatta fel a kis kütyüjét Aizawa sensei, Bakugo Katsuki mosolya pedig szélessé és öntelté változott.
- Kétszer akkora, mint tavaly év elején - ámult Kirishima tátott szájjal.
- Ez csak természetes - sétált vissza a helyére Bakugo.
- Aokaen? - pillantott rám az osztályfőnökünk, én pedig átvettem tőle a felém nyújtott labdát.
Ráerősen a kör közepére sétáltam és egy pontra összpontosítottam. Alapvetően mindannyiunk tréningruhája egyforma, hosszú nadrág, magas nyakú, könyökig érő felsővel. 
Az enyém viszont egy cseppet módosított, ugyanis mindkét ujja hosszú, a csuklómig érő, hogy takarja a bal kezemen lévő tetoválást. Balommal feltűrtem a jobb kezemre simuló anyagot a könyökömig, hogy szabadabb mozgást biztosítsak dobó kezemnek. 
Pont, ahogy Bakugo, hozzátudnék adni egy kis robbanást a tüzemmel. Ez persze messze nem lenne elég ahhoz, hogy másfél kilométerre elhajítsam. Viszont, ha összekötném a labdát a tüzemen keresztül a kezemmel, irányíthatnám a mozgását.
Semmi emberfeletti erőbedobást nem használva, csupán koncentráció és a határaim feszegetése a kérdés.
Hátralendítettem a karom, majd minden alapvető, képesség nélküli erőmet bevetve elhajítottam a labdát, amely elrepülve kék csíkot húzott maga után. Kezemet továbbra is a levegőbe emelve, ujjaimat széttárva tartottam, tenyerem közepéből induló kék tűzcsóva egészen a labdáig terjedt, folyamatosan feljebb emelve azt.


A labda jóval lassabban haladt, mint Bakugo dobása után, de még mindig előre tartott. Épp annyira dobtam és irányítottam csak magasra, hogy ne ütközzön akadályba. Már nem is láttam, merre haladt, csak a labda körül lévő kék tűz segítségével érzékeltem a suhanását.
- 1001,5 méter - mutatta felénk Aizawa sensei az eredményt, miután én is éreztem, hogy a labda a földön pottyant. Meglendítettem a karom és néhány minutummal később a tűzzel körbevett labda visszatért és a még mindig kinyújtott jobbomba pottyant. Hát, jóval gyorsabban jött visszafele, mint oda. Érthető.
- Azta! - ámult Kaminari.
- Bámulatos vagy, Miyako-chan! - dicsért meg elismerően Tsuyu-chan.
- Kíváncsi voltam, hogy oldod meg a képességeddel. A leghatékonyabb módszert sikerült megtalálnod - bólintott Aizawa sensei.
- Köszönöm - mosolyodtam el hálásan rájuk nézve.
- Nem is rossz - jegyezte meg egy vigyorral az arcán, karbafont kezekkel Bakugo. 
Mivel nem villogott a győzelmével, nem jött az "én győztem" dumával, arra következtettem, elértem, amit el akartam. Az elismerését kivívni. Tudtam, hogy nem nyerhetek. Nem is ez volt a célom.
- Uraraka. Ismét végtelen - közölte Aizawa sensei, mire mindenki tettetett felháborodásba kezdett.
- Hupsz - mosolygott a lány szerényen, miután képességével súlytalanná téve a labdát, elhajította a semmibe.
- Oi, oi, Kacchan! Látod, ezt? Egy lány legyűrt - kacsintottam a fiú egyre elmérgesedő képére.
- Téged is legyűrt, kékcsápos! 
- Ó, igen - értettem egyet. - Hihetetlen vagy, Uraraka-san! 
- Köszönöm szépen, Aokaen-san! - terült szét egy óriási mosoly az arcán. 


Következő rész:
Előző rész:

Egy újabb kezdet, 1.rész

AZ ÚJ DIÁK

- Az óra további részében ismerkedjetek össze - húzta fel sárga hálózsákjának cipzárját Aizawa sensei, majd a tába alatt elhelyezkedve álomba is merült.



- Üdvözöllek a 2-A hőstagozatos osztályban, Aokaen Miyako! - nyargalt mellém IIda Tenya. - Iida Tenya vagyok, az osztályelnök, igazította meg a szemüvegét.
- Miyako-chan! Asui Tsuyu vagyok, hívj Tsuyu-channak - ugrált elém Tsuyu-chan.
- Nem szükséges ám bemutatkoznotok, srácok! - tartottam fel a kezemet mosolyogva. - Mindegyikőtökről tudom, hogy kicsoda.
- Wáó! Király. Akkor tudod, én ki vagyok? - pattant fel Kirisihima.
- Kirishima Eijiro, képesség: keményedés - bólintottam, mire a levegőbe bokszolt.
- Én! Én! Én! - jelentkezett Kaminari.
- Kaminari Denki, elektromosság.
- Engem is, engem is! - csapta össze a kezeit Ashido. 
- Ashido Mina, képesség: sav.
- Hihetetlen vagy! - ragadta meg a kezem boldogan.
- Csak igyekeztem felzárkózni. Végülis egy év lemaradásban vagyok - húztam fel a vállaimat mosolyogva.
- Tényleg, Aokaen-san - szólított meg Midoriya Izuku. - Hogy-hogy most csatlakoztál hozzánk?
- Tavaly is jelentkeztem, ajánlással fel is vettek, de aztán el kellett mennem egy küldetésre - magyaráztam. 
- Ajánlással? Azta! Ki ajánlott? - meresztette a szemét Uraraka Ochaco.
- Edgeshot. Tulajdonképpen, ő a gyámom. 



(Edgeshot - ninja , profi hős, hajlítgatható test, képes papírvékonyságúra elvékonyítani a testét)
- Edgeshot? - ámult el Midoriya.
- Ő a gyámod? Hisz ő is olyan fiatal még! - kapta a szája elé kezét Yaoyorozu Momo.
- Ez egy hosszú és unalmas történet - pillantottam körbe, de a kíváncsi tekintetek arról árulkodtak, hogy érdekli őket az egész. -  Shinya, mármint Edgeshot, 16 évvel ezelőtt egy tisztáson talált rám és magához vett. Ő akkor volt 17 éves, én pedig néhány hónapos. Kereste a szüleimet, de semmi eredménnyel. Csak a keresztnevem volt a pulcsimba hímezve. 
- Akkor az Aokaen...? - pislogott szomorkásan Uraraka Ochaco.
- Ő adta nekem. Az ao, mint kék, a kaen pedig, mint az éj gyermeke.
- Kék? - hümmögött értetlenül Mineta Minoru.
- A képességemből eredően - bólintottam.
- Mi a képességed? - érdeklődött Sero Hanta.
- Tűz - feleltem egyszerűen.
- Tűz? - vakarta meg a fejét elgondolkodva Kirishima. - Hé, Todoroki. Nem lehet, hogy Aokaen-san az elveszett testvéred?
- Nem tudok róla, hogy lenne elveszett testvérem - válaszolta Todoroki Shouto komolyan, a jelek szerint nem igazán értve a viccet.



- Az enyém nem olyan tűz - jegyeztem meg halkan.
- Hát akkor? 
- Milyen? 
- Halljuk, halljuk!
- Mint mondtam, a nevem is jelzi. Kék Tűz. 
- Kék Tűz - ismételte Midoriya elmerengve. - Nagyon ritka, ha jól tudom. Hideg tűz, ami mégis éget és elporlaszt bármit, ha a hordozója úgy kívánja.
- Igen - értettem egyet.
- Oi, oi! - vetette közbe valaki mérgesen. - Miért siklottatok ilyen könnyedén át azon, hogy a kiscsaj küldetésen volt az elmúlt egy évben? Ő miért mehet küldetésre és én miért nem? 
Bakugo. Katsuki.
- Hé, nyugodj le, Bakugo! - támasztotta meg a dühöngő fiú mellkasát Kirishima.
- Ne csináld, Kacchan! - kelt a védelmemre Midoriya is.
- Játsszuk le, tüzike! Ha én nyerek, ezentúl én járok küldetésre helyetted! - magaslott fölém.
- Felőlem lejátszhatjuk, de ettől még nem változik semmi - fontam karba a kezemet. - Kacchan, igaz?
- Ne merészelj így hívni, kékhaj! - förmedt rám. 
Tisztában voltam vele, hogy nem tudnám legyőzni őt. Lehet, hogy előnyös képességgel rendelkezem és jól tudom használni, de mégiscsak lány vagyok, ő pedig - elismerem - erős és tehetséges fiú. Mégsem porlaszthatom el.
- Nyugodj le, Bakugo! - tápászkodott fel Aizawa sensei. - Aokaenre a ritka képessége miatt volt szükség az elmúlt egy évben.
- Akkor miért nem kezdi előről? Járja ki az első osztályt ő is! - hőbörgött tovább Bakugo Katsuki.


- Én is ezen az állásponton voltam, de erről sajnos nem mi döntünk - eresztettem le a kezeimet lemondóan.
- Az igazgatótanács és a tanárok így határoztak. Viszont - húzta össze a szemét Aizawa sensei. - Megküzdhettek, ha akartok.