2017. november 30., csütörtök

Felejthetetlen nyár, 53.rész

- Mi jót csináltok?  - érdeklődött Dexter oldalról, mire Coop odakapta a fejét, a következő pillanatban pedig elengedett, így a popóm a földön csattant velem együtt. 
- Csak demonstráltam Leahnak Norbi és Tal kapcsolatát - legyintett Cooper szórakozottan, miközben Dex mellém lépett és a kezét nyújtotta. 
- Auu! - nyöszörögtem és hagytam, hogy felhúzzon. - Köszi. 
- Jól vagy? - nevetett kisfiús mosollyal. 
- Fáj a fenekem - dörzsöltem elkínzott arccal az említett testrészem. 
- Azt meghiszem. 
- Ugyan, kutya baja - paskolta meg a hátsó felem zavartalanul Cooper, mire megvillant a tekintetem. 
- Ha még egyszer letapizol... - kezdtem fenyegetően, de Coop védekezően feltartotta a kezeit és közbe vágott. 
- Nem foglak! - ígérte, de szája sarkában huncut mosolyt véltem felfedezni. 
- Egyáltalán miért dobtál el? - tettem csípőre a kezem számonkérően. 
- Meglepődtem, hogy Dex megjelent - sütötte le a szemét, eljátszva a nagy ártatlant. 
- Legközelebb, ha váratlanul feltűnik, meg is pofozol ijedtedben? - röhögtem el magamat. 
- Nem kizárt - ingatta a fejét. 
- Adok menekülési utat - biccentettem, karba fonva kezeimet a mellkasom előtt.
- Mi? - vágott értetlen fejet.
- Fuss! - húztam össze a szemem és a lehető  legijesztőbb pillantásommal néztem fel rá.
- De hát már mióta itt állunk a sorban! - reklamált Cooper hisztizve.
- Majd Dex sorba áll - közöltem ellentmondás nem tűrő hangon.
- Én? - hökkent meg az említett.
- Te.
- Én nem is akartam csúszdázni - ellenkezett.
- Akkor mit keresel itt? - szalad fel a szemöldököm.
- Csak Coopnál maradt a szemüvegem - bökött Coop nadrágjának zsebéből kikandikáló úszó szemüvegre.
- Vagy úgy - értelmeztem a helyzetet.
Dexter kinyújtotta a kezét, Coop pedig vonakodva ugyan, de lassan átnyújtotta öccsének, ami őt illette. Dex elégedetten nyugtázta a dolgot, megfordult és indult volna vissza a medencéhez, mikor Coop megragadta a karját és maga elé rántotta, pajzsként használva ellenem.
- Ugyan, bátyó! Ezt te sem gondolhatod komolyan - hitetlenkedett Dex.
- Leah téged sosem bántana - fejtette ki elméletét Cooper.
- Mi van? - kérdeztem vissza megrökönyödve.
- Dexet sosem ütnéd meg - fogalmazta át mondandóját Coop.
- Ezt mégis honnan veszed?
- Ismerlek!
- Ó, igen? Akkor ezt kapd ki! - lendítettem a kezem, a következő pillanatban pedig egy arcba csapódott az öklöm.


Előző rész:

2017. november 29., szerda

Randiztam egy sztárral, 5.rész

- Miért vagy vele ilyen undok? - vontam kérdőre Trisht, miután elvesztettük Seokot és épp visszavittük a tálcáinkat.
- Mert sose kedveltem - vágta rá.
- Ne gyere nekem ezzel a kamu szöveggel - ingattam a fejemet, miközben elhagytuk a menzát.
- De felbomlott a DSS! Hát nem visel meg téged? - hitetlenkedett.
- Egyelőre nem volt időm ezen töprengeni - vontam meg a vállam elgondolkodva.
- Jó, de te könnyen beszélsz. Elönti az agyad a rózsaszín köd.
- Milyen rózsaszín köd? - röhögtem el magamat értetlenül.
- Itt van Seo Kang Won! - emelte az égre a tekintetét.
- Bizony itt van - mosolyodtam el.
- Yiju nincs itt - húzta fel az orrát haragosan.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem előbb vagy utóbb, de megjelenik ő is - néztem jelentőségteljesen a barátnőmre, fel le húzkodva a szemöldököm.
- Nagyon ajánlom, hogy így legyen! - rázta meg a mutatóujját.
- Régen imádtad Seokot is - emlékeztettem rá, hogy mikor megismerte a bandát, nem Yiju, hanem Seok volt a kedvence.
- Ezt Yiju sosem tudhatja meg! Megesküdtél, hogy a kettőnk titka marad!
- Nem is szándékozom kikotyogni - nevettem el magam. - Hitegesd csak magad, hogy szerelem volt első látásra.
- Te beszélsz? Neked Yiju volt a numero uno!
- Csak egy hónapig - tartottam fel az ujjam. - És engem amúgy sem zavar ez.
- Vajon Seokot fogja?
- Seokot nem érdekli az ilyesmi - vágtam rá.
- Teljesen odavagy érte.
- Ez nem igaz!
- Annyira belefeledkeztél, hogy nem is tanultál ebédszünetben - folytatta Trish.
- Még szép, hogy nem - bólintottam rá sem hederítve, egész más dolgokon merengve.
- Pedig év elejei zárt helyink lesz - fejezte be Trish, mire döbbenten megtorpantam.
- Ezt nem hiszem el!
- Én nem hiszem el! Mióta próbállak kirángatni ebből az örökös tanulás mániádból! Ez a gyerek meg idetolja a képét és te azonnal...
- Muszáj átolvasnom az anyagot! - szúrtam közbe, majd felsprinteltem az emeltre, ledobtam magam a földre, hátamat a falnak vetve felcsaptam a szemüvegem és beletemetkeztem a jegyzeteimbe. 
Trish nem jött utánam, mert jól tudta, hogy ilyenkor békén kell hagynia. Az órámra pillantottam. 12.00. Még van fél órám. Jól van, nagy levegő.
Nagyjából 15 perc elteltével befejeztem az első átolvasást és épp nekikezdtem volna a második körnek, mikor valaki lehuppant mellém és hirtelen nagy zaj támadt. Biztos Trish jött meg. Nem foglalkoztam vele, csak a papíron lévő sorokra koncentráltam. Az a zaj egyre erősödött, míg már én sem tudtam kizárni, így előkaptam a fejhallgatóm, fürgén összekalibráltam a telefonommal és elindítottam a lejátszási listámat. A fülembe azonnal felhangzott Seok lágy hangja, ahogyan a Haru-t énekelte. Nagyot sóhajtottam és folytattam az olvasást. Mikor a másodszorra is a végére értem, konstatáltam, hogy maradt még öt percem, így körbepillantottam. Először csak felnéztem, aztán rögtön jobbra, ahol Trishnek kellett volna lennie. De nem ő volt.


2017. november 27., hétfő

Váratlan, 78.rész

- Hogy mi?! - kiáltottam el magam, hevesen felülve. Hirtelen mozdulatommal kivertem Keaton kezéből a könyvet és bizonyára meg is süketítettem. 
- Megkértem a kezét - ismételte Jack bácsi tárgyilagosan. 
- Ez most komoly? - ámultam, miközben Keat lehajolt a padlón heverő könyvéért. 
- Aha. De nemet mondott - tette hozzá jókedvűen. 
- Tessék? Miért? - döbbentem le véglegesen. 
- Felteszem azért, mert nem akar hozzám jönni - voksolt Jack bácsi szórakozottan. 
- Szakítottatok? 
- Nem, dehogy. 
Hála az égnek! 
- Tulajdonképpen miért kezeled ezt az egészet ilyen könnyedén? - sóhajtottam. 
- Ez lehet a híres Princeton vérmérséklet - érkezett a válasz a vonal túlsó feléről. 
- Mi lenne, ha szépen fognád magad és elmesélnéd az elejéről, hogy mi is történt - tettem át a másik fülemhez a telefont. 
- Megkértem a kezét, hogy jöjjön hozzám, legyen a feleségem - kezdte lassan, de aztán egészen belejött a szinonimák gyártásába. 
- Ezt a részét eddig is értettem - szóltam közbe szemforgatva. 
- Autumn válasza az volt, hogy nem - fejezte be a regélést Jack bácsi. 
- De miért mondott nemet? - faggattam, mondván, hogyha egy egész estébe is beletelik, de kiszedem belőle az igazat. 
- Azt állította, még nem áll rá készen a kapcsolatunk - nyögte ki végre Jack bácsi. 
- Szóval, ez nem egy örökre nem - értelmeztem. 
- Persze, hogy nem. 
- Idővel igent mond majd? 
- Még szép! Szeret engem - jegyezte meg csak úgy mellékesen Jack bácsi. 
- Ezt mondta is vagy csak te gondolod? - kérdeztem vonakodva, mire felnevetett. 
- Ne aggódj. Már réges-régen túl vagyunk az 'sz' betűs vallomáson - hallottam Jack bácsi virgonc hangját és biztos voltam benne, hogy ha most egy helyen lennénk, rám is kacsintana. 
- Pont az a baj, hogy régen vagytok már túl rajta - dünnyögtem, de ő csak nevetett. 
- Ne ezen agyalj, Roycy. Azt gyanítom, hogy ti még egy szimpla kedvelleket sem mondtatok egymásnak - gúnyolódott. 
- Szerinted együtt járnánk, ha nem kedvelne? - szálat ki a számon indulatosan, de rögtön befogtam. Kissé idegesen haraptam rá az alsó ajkamra, magamon érezve Keaton tekintet. Basszus! 
- Hah! Akkor is én nyertem - vidult a túl oldalt Jack bácsi. 
- Mégis mióta állunk versenyben? - értetlenkedtem. 
- Amióta kerítettél magadnak egy szeretőt.
- Jack bácsi – kezdtem lassan és megfontoltan. – Téged most utasítottak vissza. Miért hiszed azt egy pillanatig is, hogy te nyertél?
- Hány napja is jártok? – kérdezett vissza ravaszul.
- Hm. Egy? – merengtem elgondolkodva.
- Na, pont ezért! – vágta rá röhögve, mire elfintorodtam.
- Olyan gyerekes vagy. Nem csoda, hogy Autumn nemet mondott.
- Te vagy a gyerekes. Sőt, te még eleve gyerek vagy! – vágott vissza.
- Az idegeimre mész, Jack bácsi! – sóhajtottam sűrű pofavágások közepette.
- De te így is szeretsz, Roycy! – Bár nem láttam, de a hangján hallottam, hogy vigyorog.
- Mi tagadás – emeltem a plafonra a tekintettem, miközben halványan elmosolyodtam.



Előző rész:

2017. november 25., szombat

Randiztam egy sztárral, 4.rész

- Igaza van – szólt közbe Seok továbbra is mosolyogva. – Valakit muszáj. Hát miért ne lehetnék én?
- Tehát elismered, hogy te vagy a hibás! – támadt Seoknak Trish.
- Szerintem nem ezt ismerte el – dünnyögtem.
- Valóban nem. Csak annyit mondtam, hibáztass nyugodtan – mosolyodott el Seok.
- Gondolom, ha megkérdezem az igazi okot, nem fogod elárulni – fintorgott a barátnőm elégedetlenül.
- Tégy egy próbát és kiderül!
- Miért bomlott fel a banda? – sóhajtott Trish az asztalra könyökölve.
- Nem hiszem, hogy elárulhatom az okát – ingatta a fejét Seok pimasz mosollyal azarcán.
- Ez most komoly? – pillantott rám tehetetlenül Trish, mire elnevettem magam.
- Legalább megpróbáltad! – bíztattam.
- Yiju nem akar ide járni? - intézte kérdését Trish Seoknak. 
- Mondjuk helyettem? - nevetett fel a fiú jóízűen, megértve a célzást. 
- Nem én mondtam - tartotta fel kezeit védekezően a barátnőm, ártatlan szemekkel nézve lehet. 
- Attól még egyértelmű volt - forgattam a szemen. 
- Az már másik kérdés - vonta meg a vállát pimaszul. 
- Vigyázz, mert a végén Seok csak rosszat mond majd rólad - fenyegettem feltartva az ujjam. 
- Úgy sem meri - mérte végig fenyegetően Seokot Trish. A srác halvány mosollyal a szája sarkában állta Trish kemény pillantását és úgy tűnt, még jól is szórakozik. 
Ahogy ott ült mellettem, szinte alig kaptam levegőt. Életem nagy részét ugyan kitöltötte a tanulás meg a megfelelési vágy kielégítése, de azért annyira én sem voltam bezárkózva, hogy ne rajongjak előadókért, dalokért, színészekért. Csak épp máshogy tettem, mint a tipikus fanok. Nem voltam annyira - kizárólag pozitív értelemben - őrült. Arra nem volt időm, se személyiségem. Seok valahogy mégis megfogott az első alkalommal, mikor Trish átlinkelte az egyik számukat néhány évvel ezelőtt. 
Nem tudnám megmondani az okát. Tetszett a külseje, a hangja, a mozgása és a stílusa. Ahogy rajtam kívül több millió más lánynak is. 
Most viszont, ahogy itt ült mellettem, valahogy annyira hétköznapinak tűnt, hogy elfelejtettem ámuldozni. 
Óvatosan oldalra pillantottam és alig észrevehetően végigmértem. Fekete, térdén szakadt csőfarmert viselt, hozzá egy fehér, selyem szerű anyagból lévő ingben volt, amin fekete és szürke csíkok húzódtak átlósan. Alul, az utolsó két gomb nyitva állt, az inge bal része be volt tűrve a nadrágba, a jobb viszont nem. Haja eredeti színében, feketén pompázott, illedelmesen oldalrazselézve. Fülén tátongó lyuk mutatta, hogy fülbevalót sem húzott és ahogy jobban megnéztem, csuklóján is csak egy óra meg egy fém lánc volt, ujjain pedig a szokásos gyűrűi. 
Megérezhette, hogy figyelmem vagy inkább bámulom, mert felém fordította a fejét, tekintetét kíváncsian az enyémbe fúrta. 
Azonnal elpirultam, de képtelen voltam más irányba nézni, csak meredtem rá bénán és némán. Seok néhány másodperc elteltével Trishre nézett és ujjával mutatta, hogy hajoljon kicsit közelebb. Trish vonakodva ugyan, de előre hajolt az asztal felett. 
- Maya DSS fan? - kérdezte a barátnőmet Seok halkan, de szándékosan úgy, hogy még halljam. 
- Maya "Seok fan" - forgatta a szemeit Trish, idézőjelet mutatva az ujjaival. 
- Vagy úgy - értelmezte a helyzetet Seok egy elégedett mosoly kíséretében, majd ismét felém fordult, de akkor egy nagy csapat lány tódult az asztalunkhoz. 
- Szia, Seok! - köszöntek kórusban. 
- Sziasztok! - mosolygott rájuk kedvesen Seok. 
- Kaphatunk egy autogramot? 
- Csinálhatunk közös képet? 
- Meddig leszel itt? 
- Élőben igazán jóképű vagy! 
- Ülsz mellettem a következő órán? 
- Milyen jó az illatod! 
Annyi kérdés és bók özönlött, hogy lassan el se tudtam különíteni, mit, ki mond. 
Valószínűleg, ha már körülmények között érkezett volna ide, gondolok itt arra, hogy nem a banda feloszlása miatt, tuti bomba robbant volna. Azért jöttek "csak ennyien", mert nagyon bizonytalan volt az egész helyzet. A banda hirtelen feloszlása, Seok hibáztatása. A rajongók maguk se tudták, kinek higgyenek, de valakire haragudni kellett. 
A Kpop eleve csak mostanában tört ki Ázsiából és érkezett Amerikába meg Európába. Itt azért messze nem volt annyi fanjuk, mint otthon vagy Japánban és Kínában. 
- Jól van, jól van! Maya, kérlek csinálnál rólunk egy képet? - nyújtott felém egy telefont Seok, miután a mobil tulajdonosának nem sikerült belepaszírozni mindenkit a selfiebe. 
- Persze - lőttem gyorsan néhány képet, mielőtt meg a lányok eltettek volna láb alól, csupán a gyűlölködő és megvető pillantásukkal. 


Előző rész: