2018. január 31., szerda

Felejthetetlen nyár, 56.rész

- És most? - dőlt hátra a székén Cooper, kezeit a hasára fektetve.
- Látom, sok volt a nutella - ingattam a fejemet nevetve.
- Abból nem létezik olyan, hogy sok - vágta rá hevesen.
- Kéne nekünk egy 10 literes nutella - közöltem elmerengve.
- Mintha ezt az ötletet már megtárgyaltuk volna a múltban - húzta össze a szemeit Dexter elgondolkodva.
- Kábé minden alkalommal felmerül, mikor nutellát eszünk - legyintett Coop szórakozottan.
- Mennyi az idő? - érdeklődtem lehunyt szemekkel.
- Nyisd ki a szemed és nézd meg magad - felelte Cooper kedvesen.
- Fájna csak megmondani és kész? - vágtam egy pofát.
- Fél tíz van - közölte végül, mire bólintottam egy aprót.
- Akkor aludjunk.
- Mi van? - rökönyödött meg Coop. - Nem vagyunk még ennyire öregek!
- Ha öregek lennénk, már hatkor lefeküdtünk volna - kötekedett Dexter.
- Ez mondjuk nem feltétlen igaz. Az én mamám éjfélkor még nagyban facebookozik - húztam ki magam vigyorogva.
- Az ég áldja, Erthinger mamát! - csapta össze a tenyereit Coop. - Én is szoktam vele chatelni.
- Képzelem, miről folyhat a csevej - forgattam a szemem, meg sem lepődve a dolgon. Igazából, elég szórakoztató lehet kettejük beszélgetése.
- Általában rám ír azzal, hogy hogy van a kedvenc unokája - vigyorgott Coop. Na, erre már felszaladt a szemöldököm.
- Hogy mi?
- Szerint azt akarta írni, hogy „undorkája” - szólt közbe Dexter mosolyogva.
- A nem kedvenc unokának csitu van - szólta le Coop.
- Én vagyok Erthinger mama kedvenc unokája! - álltam le vitázni.
- Erthinger mama jobban kedveli a fiatal fiúkat - nyújtotta rám a nyelvét Coop.
- Akkor Norbi a kedvence!
- Nem, nem - ingatta a fejét. - Nem vagy benne a top 3-ban sem.
- Dehogynem!
- Na, jó. Versenyezzünk. Írjunk rá egyszerre és lássuk, kinek válaszol először - ajánlotta Cooper.
- Ez hülyeség. Annak fog, akinek az üzenete feljebb lesz - ráztam a fejem.
- Ez butaság, Leah. Erthinger mama nem ennyire kicsinyes. Annak fog, akit jobban szeret - bólintott bölcsen Coop.
- De akkor ugyanazt írjuk - mentem bele.
- Legyen valami semleges, hogy ne jöjjön rá azonnal, hogy csak próbára tesszük - dobta fel ötletét Coop.
- Rendben. Mondjuk annyi, hogy „Szia, Mama! Hogy vagy?”
- Szia, Erthinger Mama! Hogy vagy? - javította ki saját elképzelései alapján Cooper.
- Én nem hívom őt így. Face to face.
- Jó, akkor te írj Mamát, én meg írok Erthinger Mamát - állapodtunk meg és pötyögni kezdtük.
- Sima mosolygós smiley vagy pirulós?
- Legyen pirulós, az cukibb.
- Oksi.
- Olyan cuki, mint Erthinger mama, aki engem tart kedvenc unokájának - sutyorogta Coop. - Kész vagy?
- Igen!
- Akkor küldjük el. Három!
- Kettő!
- Egy!
Elküldtük.
Nagyjából egy percnyi feszült várakozás után felharsant a messenger tipikus üzenetet bejelentő hangja, jelezve, hogy mama válaszolt. Cooppal egyszerre kaptuk fel a telefonunkat, majd döbbenten szólaltunk meg.
- Mi a…


Előző rész:

2018. január 30., kedd

Kosársuli, 71.rész

Csalódott voltam. Ennyi. Se több, se kevesebb. Örültem volna egy délutánnak Konráddal, ezért is hívtam át. Az, hogy nem tudott eljönni, csalódottsággal töltött el, de nem hibáztattam őt. Tudtam, milyen fontos neki az edzés és a kosár, hiszen ugyanezt éreztem én is. Így hát sietősen megráztam a fejem, minden csalódott gondolatot elhessegetve és bekapcsoltam a gépemet, megnyitva a lányokkal közös chat-csoportunkat.
Született növények 🌱🌿🌞
(Ezt a csoport nevet egyébként a Született Kémek után hoztuk, csak növényekkel, mivel ilyen idióta növény neveken hívjuk egymást.)
Lean üzenete: Itt vagytok, lányok? 🙁
Csenkesz üzenete: Itt-itt. Mi a helyzet?
Eu üzenete: Mi ez a szomorú smiley? 🙁
Csenkesz üzenete: Neked nem Konráddal kellene lamúroznod éppen? 😉
Lean üzenete: Lamúr 😃 L’amour 😎
Eu üzenete: Épp WC-n van? 😮
Lean üzenete: Lehet, hogy ott van.
Csenkesz üzenete: De lehet, hogy nem? 😓
Lean üzenete: Talán be kellene vennünk őt is a csoportba, hogy megtudjuk az igazságot.
Eu üzenete: Lehetne a neve… 🤔🤔
Csenkesz üzenete:
Lean üzenete: …
Eu üzenete: Konkoly!
Lean üzenete: Honnan vetted ezt? 😆
Eu üzenete: Utána kerestem. 😳🙄
Csenkesz üzenete: Úgy érzem, elsiklunk a tény felett, hogy Luca nem tudja Konrád tartózkodási helyét.
Lean üzenete: Egy szóval sem állítottam, hogy ne tudnám!
Csenkesz üzenete: Meglehetősen bizonytalannak tűntél.
Eu üzenete: Konkoly nincs veled, Lean?
Lean üzenete: Nem igazán.
Csenkesz üzenete: Mi az, hogy nem igazán?
Eu üzenete: Félig nálatok van, félig meg nem?
Csenkesz üzenete: Beengedted a kapun, kint áll a kertben, de a házba nem mehet be, ahol meg te vagy. Ezért ott is van, de nem is?
Eu üzenete: Vagy fél lábbal épp átlépi a küszöböt, de testének egy része még nem nálatok tartózkodik?
Csenkesz üzenete: Vagy épp most megy el?
Lean üzenete: 😂😂
Lean üzenete: A „nem igazán” legyen inkább egy határozott nem.
Eu üzenete: El se ment hozzátok??
Lean üzenete: Nem tudott. A suliban ragadt. 😢
Csenkesz üzenete: Megkeressük és leüssük? 💪
Lean üzenete: Ne, nem ő tehet róla. Elhúzódott az edzés.
Eu üzenete: Vili bát is megkereshetjük és leüthetjük! 💪💪
Lean üzenete: 😂😂😂
Lean üzenete: Talán majd legközelebb.
Csenkesz üzenete: Ne búsulj, egy csomó alkalom lesz még, hogy együtt legyetek!
Eu üzenete: Így igaz. Előttetek áll egy egész élet!
Lean üzenete: Szerintem egy kicsit előrerohantál ezzel az egész élettel. 😄😚
Eu üzenete: Bocsi. 😃
Lean üzenete: Inkább mondjátok, veletek mi a helyzet?
Eu üzenete: Olyan pletykát hallottam, el se fogjátok hinni! 😱
Csenkesz üzenete: Na, mesélj.
Lean üzenete: Tátott szájjal és előre leesett állal várjuk. 👌👌


Előző rész:

2018. január 28., vasárnap

A vonzás törvénye, 36.rész

Miután Cage beszámolt a balesetről, egyértelművé vált számomra, hogy megint csak áltattam magam. Ace semmit nem változott. Három nap után megszegte a megállapodást, és mikor a motorról kérdeztem reggel, nem számolt be a történtekről. Továbbra sem akart kötődni hozzám, elmondani valamit, ami fontos a számára, ami megviselte. Lerázott annyival, hogy szerelőnél van és kész.  Esze ágában nem volt bensőséges viszont alakítani kettőnk között, csak le akarta tudni az egy hónapot és elérni, hogy megszerezzen magának.
Mérges voltam. Leginkább magamra, amiért hagytam magam átverni. Mit is képzeltem? Hogy majd én megváltom a rossz fiút? Hogy az én kedvemért annyiban hagy mindent, amit eddig képviselt és megváltozik? Nagyon szép gondolat, kár, hogy ilyen csak a könyvekben meg a filmekben létezik. Hogy is felejthettem el. Hogy lehettem ennyire vak.
Ebéd után még volt egy órám, annak letelte után elhagytam az egyetemet. Persze, ennyivel nem úszhattam meg, mivel Ace-nek megvolt az órarendem - bizonyára hűséges kutyája, Rhett megszerezte - és már a parkolóban várt rám. Kocsijának dőlve, napszemüvegben, kissé hátradöntött fejjel álldogált. Mikor megpillantott, a kocsi kilincséért nyúlt és kitárta előttem az ajtót. Rámosolyogtam, aztán elkanyarodtam jobbra, ezzel kinyilvánítva, hogy nem kérek a szolgáltatásaiból, jó lesz nekem gyalog is hazafele. Talán szereznem kellene egy kocsit. Hallottam, ahogy Ace becsukja a kocsi ajtaját és bár nem láttam, valahogy éreztem, hogy utánam indult. Hamar be is ért, de nem szólt semmit, csak zsebredugott kezekkel sétált mellettem.
- Megint zabos vagy? - érdeklődött néhány percnyi hallgatás után.
- Nem én - csóváltam a fejem a lehető legtárgyilagosabb hangomat elővéve.
- Akkor miért nem mehetünk kocsival?
- Senki nem kérte, hogy itt loholj a nyakamba.
- Itt te vagy az egyetlen, aki lohol.
- Csak egy újabb alternatívát próbálgatok. Még mindig nem sikerült rájönnöm, hogyan lehet téged lerázni - feleltem.
- Ez nem új. A menekülést már próbáltad.
- Na, jó - torpantam meg és szembefordultam Ace-szel. - Miért nem mondtad, hogy baleseted volt?
- Nem rémlik, hogy be kellene számolnom neked a dolgaimról - jegyezte meg lezserül, mire lekaptam a napszemüvegét és elhajítottam. Nem láttam a szemeit, így semennyire se tudtam következtetni, hogy mit gondolhat magában.
- Valóban nem kell - hagytam annyiban.
- Abban állapodtunk meg, hogy felhagyok a csajozással, nem pedig abban, hogy lelkizni fogok veled. - Az arca megint annyira kifejezéstelen és érzelemmentes volt. Viszont a kijelentése annál többet jelentett. Csak azt tette meg, amit megígért a fogadalomnál se többet, se kevesebbet. Sőt, ami azt illeti, kevesebbet. Hisz még azt is megszegte.
- Örülök, hogy felhoztad ezt a témát - húzódott mosolyra a szám. - Már mondani akartam, hogy azt se sikerült betartanod.
Ace arcán átsuhant valami, de nem tudnám megmondani, pontosan mi is. Pontosan tudta, miről beszélek.
- Jól van - sóhajtott, leeresztve a vállait. - Ne haragudj, Sere. Az a motor nagyon fontos nekem és elég elcseszett kedvem volt ma.
Engem ugyan nem fog ezzel meghatni.
- Semmi baj, nem haragszom - feleltem, mire esküszöm, egy minutum erejére megkönnyebbültnek látszott. - Csak a megállapodásunknak vége.


2018. január 27., szombat

A vonzás törvénye, 35.rész

A hétfőnk több szempontból is kezdett furán alakulni. Ott volt ugye a bálozós dolog és annak minden formája, a plakátok és a szórólapok, amik minden lehetséges módon kivívták magunkat a furcsállásomat. Aztán ott volt Ace reggeli, cseppet sem megszokott viselkedése, ami a jelek szerint egész nap kitartott. Fél egykor, mikor végetért a délelőtti utolsó órám és indulni készültem az ebédlőbe, nem volt sehol, pedig általában főleg ebéd közben szokott zaklatni. Örülnöm kellett volna, de ehelyett csak meghökkentem. Lesétáltam a menzára, ahol viszont érdekes látvány tárult a szemem elé. Ace ugyanis ott volt és éppen evett, ami még rendben is lett volna, de az ölében ült valaki. Pontosabban egy lány. Ott trónolt egy lány a jobb térdén. Ace arca érzelemmentes volt, nem a szokásos hódításos vigyorát láttam, csak… Csak evett. Az a lány viszont akkor is ott ült. Mit kellene tennem? Rendezzek jelenetet? Vagy csak küldjek egy SMS-t, hogy akkor a megállapodásunknak annyi? Teljesen tanácstalanul álldogáltam, hirtelen azt se tudva, minek álldogálok tanácstalanul, ahelyett, hogy örülnék. Viszont nem éreztem semmit. Talán egy kis csalódottságot. Hisz mennyi idő telt el a fogadásunk óta? Alig három nap. Lássuk be, az nem valami sok.
Hirtelen valaki megragadta a könyököm és lehúzott maga mellé, így végeredményben egy másik asztalhoz csüccsentem.
- Eltévedtél, Hamupipőke? - mosolygott rám kedvesen Cage.
- Mi? Ja, nem - ráztam meg a fejem, elszakítva a tekintetem Ace-től meg a lánytól. - Csak azon morfondíroztam, hova üljek.
- Remélem, itt jó lesz - nyugtázta a dolgot Cage.
- Persze, köszi - bólintottam. - Hogy-hogy nem ülsz velük? - biccentettem a barátai irányába.
- Megígértem egy lánynak, hogy együtt ebédelünk - magyarázta Cage.
- Egy… képzeletbeli lánynak? - pillantottam körbe, tekintve, hogy az asztalnál csak ketten ültünk. Ő meg én.
- Nem - nevette el magát jókedvűen Cage. - Csak már itt voltunk egy ideje, neki dolga volt, így pár perccel ezelőtt elment.
- Értem.
- Minden rendben? - vizslatta az arcomat.
- Persze.
- Tudod, ezt olyankor szokás megkérdezni, mikor látszik a másikon, hogy az őszinte válasza egy nem lenne - jegyezte meg Cage.
- Csak olyankor kérdezed meg valakitől, hogy minden rendben van e vele, ha tudod, hogy nincs? - húztam össze a szemem gyanakodva.
- Többnyire - értett egyet Cage.
- De ha tudod, hogy valami nem stimmel, miért nem azt kérdezed, hogy mi a baja? - ingattam a fejem hitetlenül.
- Jó kérdés. Talán csak az udvariasság végett - vélekedett Cage.
- Érdekes elképzelés.
- Szóval. Mi a baj?
- Semmi - vágtam rá, de tekintetem egy pillanatra Ace irányába siklott. Cage valószínűleg észrevette, de egyelőre nem tette szóvá.
- Látod, ezért semmi ezzel indítottam. Azonnal leráztál.
- Bocsi - sandítottam rá bűnbánóan. - Igazad volt. Jobb a minden rendben-nel kezdeni.
- Nem tölt el kellő elégedettséggel, hogy igazat adtál nekem.
- Mi baja Ace-nek? - tettem fel a kérdésemet vonakodva.
- Miért gondolod, hogy baja van?
- Furcsán viselkedett reggel. Szokatlanul - közöltem elgondolkodva.
- Kicsit rossz a kedve, mert nem motorozhat - mondta Cage tárgyilagosan.
- Igen, említette, hogy szervízben van a motorja.
- Tulajdonképpen, igen. Balesete volt vasárnap és teljesen összezúzták a motorját. Azt hiszem, az a baja, hogy nem biztos, hogy meg lehet javítani.
- Balesete volt? - visszhangoztam. Ezt valahogy elfelejtette nekem megemlíteni. 


Előző rész:

2018. január 26., péntek

Váratlan, 89.rész

- Halló - vettem fel szórakozottan, teli szájjal nyamnyogva a telefont. 
- Hol vagy? - tért rögtön a lényegre Zay. 
- Te hol vagy? - kérdeztem vissza. 
- A szobádban. 
- Oh - biccentettem. - Gondolom, én nem vagyok ott. 
- A megérzéseid egyenesen csodálatra méltóak - ironizált, de azért éreztem a hangján, hogy egy cseppet viccesnek tartotta a beszólásom. 
- Köszönöm - tömtem egy újabb adag tojást a számba. 
- Épp zabálsz? 
Röhögve húztam össze a szemem. 
- Így is mondhatjuk. 
- Hol vagy? 
- A szomszédban - feleltem, belekortyolva a kávémba. 
- Melyikbe? - érdeklődött néhány másodperc töprengés után Zay. 
- Mr. Walberg mindig szívesen lát reggelire. Ha jól viselkedem, jutalomfalatot is kapok evés urán. De csak után, előtte sosem. Nem szabad evés előtt nasizni - magyaráztam komoly fejjel és még komolyabb hangon. 
Keaton felpillantott és megjelent egy apró mosoly a szája sarkában, mire rákacsintottam. 
- Szerinted engem is szívesen látna reggelente? 
Hirtelen félrenyeltem a kávét, aminek következtében egyszerre köhögve és röhögve válaszoltam. 
- Wow, Zay! 
- Mi van? 
- Nem is tudtam, hogy van egy ilyen poénos oldalad is - bólogattam elismerően a torkomat köszörülve, Keat pedig felállt, elővett egy poharat, vizet töltött bele és átnyújtotta nekem. 
- Köszi - hálálkodtam. 
- Mondtál valamit? - szólalt meg a vonal másik végén Zay. 
- Semmi - legyintettem. - Egyébként mit keresel a szobámban? Dúl a vihar! Ugye nem gyalog jöttél? 
- Nem, dehogy. Wyatt elhozott - érkezett a válasz tárgyilagosan. 
- Wyatt épp ott áll melletted a szobámban? - ráncoltam a homlokom. 
- Valójában ül. 
- Aha. Nagyon csendben van - jegyeztem meg, furcsálva, hogy még nem ordított bele a telefonba vagy ilyesmi. 
- Kapott apukádtól egy fotóalbumot és azt böngészi átszellemülten. 
Hát, ez szuper. 
- És meddig terveztek ott maradni? - csevegtem. 
- Nem tudom. Igazából hozzád jöttünk. 
- Miért is? 
- Elmarad ma az iskola. Wyatt ötlete volt, hogy töltsük együtt a napot - avatott be Zay. 
- Hármasban? - szaladt fel a szemöldököm. 
- Nyilván nem. Keatont utánad szedtük volna össze.
- Nos, mivel én úgyis itt vagyok, két legyet üthettek egy csapásra. 
- Biztos nem Mr. Walbergnél vagy? - kérdezte gyanakodva Zay. 
- Akarom tudni, miért tartod valószínűbbnek, hogy a 90 éves, kedves szomszéd bácsinál reggelizem reggel negyed nyolckor, mint, hogy Keatonnél? 
- Mert kedvesnek tartod? - tippelt Zay. 
- Keatont nem tartom annak? 
- Nálad sosem lehet tudni - felelte hanyagul Zaylee. 
- Ez mondjuk igaz - vigyorogtam, majd felállva Keat mellé léptem és nyomtam egy puszit az arcára. Fél karral átölelte a derekam, kicsit közelebb húzva magához tovább olvasgatta a híreket a tabletjén. 
- Akkor átmenjünk mi vagy jöttök ti? - invitált meg Zay gyakorlatilag a saját házamba. 
Keatre pillantottam. 
- Menjünk mi vagy jöjjenek ők? 
- Ahogy szeretnéd.
- Akkor gyertek ti - döntöttem, hisz pizsamában voltam, ráadásul még be sem fejeztem a reggelimet.


Előző rész: