2018. június 20., szerda

Egy újabb kezdet, 2.rész

NA, KI AZ ERŐSEBB?

- Biztos ebben, Aizawa sensei? - kérdezte komoly arckifejezéssel Iida-kun.
- Az év eleji gyakorlati és írásbeli felmérés mindenképp elvégezendő.
Ahogy ezt kimondta, mellettem Kaminarit alaposan kirázta a hideg.
- Í-írásbeli - motyogta.
- Bakugo - szólította a kis dühöst Aizawa sensei. - Te kezdesz - nyújtotta át a labdát. - Lássuk mennyit fejlődtél.
- Lenyomlak, tüzike - vigyorgott rám elégedetten. - Téged is Deku! Meg téged is, kétarcú barom!
Bakugo elhelyezkedett a fehér körben és meglendítette a karját, körülötte már pattogtak is a szikrák.
- Pusztulj...! - hajította el a labdát irdatlan erővel.


- 1450,9 méter - mutatta fel a kis kütyüjét Aizawa sensei, Bakugo Katsuki mosolya pedig szélessé és öntelté változott.
- Kétszer akkora, mint tavaly év elején - ámult Kirishima tátott szájjal.
- Ez csak természetes - sétált vissza a helyére Bakugo.
- Aokaen? - pillantott rám az osztályfőnökünk, én pedig átvettem tőle a felém nyújtott labdát.
Ráerősen a kör közepére sétáltam és egy pontra összpontosítottam. Alapvetően mindannyiunk tréningruhája egyforma, hosszú nadrág, magas nyakú, könyökig érő felsővel. 
Az enyém viszont egy cseppet módosított, ugyanis mindkét ujja hosszú, a csuklómig érő, hogy takarja a bal kezemen lévő tetoválást. Balommal feltűrtem a jobb kezemre simuló anyagot a könyökömig, hogy szabadabb mozgást biztosítsak dobó kezemnek. 
Pont, ahogy Bakugo, hozzátudnék adni egy kis robbanást a tüzemmel. Ez persze messze nem lenne elég ahhoz, hogy másfél kilométerre elhajítsam. Viszont, ha összekötném a labdát a tüzemen keresztül a kezemmel, irányíthatnám a mozgását.
Semmi emberfeletti erőbedobást nem használva, csupán koncentráció és a határaim feszegetése a kérdés.
Hátralendítettem a karom, majd minden alapvető, képesség nélküli erőmet bevetve elhajítottam a labdát, amely elrepülve kék csíkot húzott maga után. Kezemet továbbra is a levegőbe emelve, ujjaimat széttárva tartottam, tenyerem közepéből induló kék tűzcsóva egészen a labdáig terjedt, folyamatosan feljebb emelve azt.


A labda jóval lassabban haladt, mint Bakugo dobása után, de még mindig előre tartott. Épp annyira dobtam és irányítottam csak magasra, hogy ne ütközzön akadályba. Már nem is láttam, merre haladt, csak a labda körül lévő kék tűz segítségével érzékeltem a suhanását.
- 1001,5 méter - mutatta felénk Aizawa sensei az eredményt, miután én is éreztem, hogy a labda a földön pottyant. Meglendítettem a karom és néhány minutummal később a tűzzel körbevett labda visszatért és a még mindig kinyújtott jobbomba pottyant. Hát, jóval gyorsabban jött visszafele, mint oda. Érthető.
- Azta! - ámult Kaminari.
- Bámulatos vagy, Miyako-chan! - dicsért meg elismerően Tsuyu-chan.
- Kíváncsi voltam, hogy oldod meg a képességeddel. A leghatékonyabb módszert sikerült megtalálnod - bólintott Aizawa sensei.
- Köszönöm - mosolyodtam el hálásan rájuk nézve.
- Nem is rossz - jegyezte meg egy vigyorral az arcán, karbafont kezekkel Bakugo. 
Mivel nem villogott a győzelmével, nem jött az "én győztem" dumával, arra következtettem, elértem, amit el akartam. Az elismerését kivívni. Tudtam, hogy nem nyerhetek. Nem is ez volt a célom.
- Uraraka. Ismét végtelen - közölte Aizawa sensei, mire mindenki tettetett felháborodásba kezdett.
- Hupsz - mosolygott a lány szerényen, miután képességével súlytalanná téve a labdát, elhajította a semmibe.
- Oi, oi, Kacchan! Látod, ezt? Egy lány legyűrt - kacsintottam a fiú egyre elmérgesedő képére.
- Téged is legyűrt, kékcsápos! 
- Ó, igen - értettem egyet. - Hihetetlen vagy, Uraraka-san! 
- Köszönöm szépen, Aokaen-san! - terült szét egy óriási mosoly az arcán. 


Következő rész:
Előző rész:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése