Hóesés

2018. május 1., kedd

Váratlan, 97.rész

- Mi a véleményed Wyatt apukájáról? – követtem Keatont az emeltre, miután szótlanul felállt és mikor rákérdeztem, hova megy, azt felelte mosdóba.
Persze, alul is volt egy fürdőszoba, de Wyatt épp befoglalta.
- Nem hibáztatom, amiért nehezen dolgozza fel a történteket – érkezett Keat válasza.
- A megcsalásért sem? – vontam fel a szemöldököm.
- Ez nem az én dolgom.
- De Wyatt igen – vágtam rá, miközben tartva a tempóját meneteltem fel mögötte a lépcsőn.
- Így igaz.
- Arról mit gondolsz?
- Wyattről?
- Wyattről és a helyzetről – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta, mivel továbbra is előttem haladt, nekem háttal.
- Mégis mit szeretnél hallani tőlem? – torpant meg hirtelen Keat, szembefordulva velem, mire a mellkasának ütköztem.
- Nem tudom. Hogy mit érzel. Én például nagyon pipa vagyok. Nem sok mindent utálok annyira, mint a szomorú és mérges Wyatt látványát – szegeztem a tekintetem a földre.
- Ez az első a top háromban? – érdeklődött Keaton.
- A második – pontosítottam.
- Akkor mi az első?
- A szomorú Keaton – bámultam továbbra is a padlót, még véletlenül sem terveztem felpillantani.
- Vagy úgy – indult tovább Keat a mosdó irányába.
- Úgy értem, nem sajnállak vagy ilyesmi. Nem szánakozom. Csak nem szeretem, ha szomorúnak látlak. Ha szomorú vagy – hadartam utána iramodva, össze-vissza beszélve. Nem tudom, mi lelt, de nagyon megeredt a nyelvem.
- Világos.
- Most haragszol? Lehet Wyatt az első. Ha attól jobban érzed magad, Zay szomorúságát is a tied elé helyezem folytattam a hülyeségeimet.
Komolyan, nem tudom, mi bajom volt.
- Még csak az kéne – fordult ismét szembe velem, keze a mosó ajtajának kilincsén pihent.
- Akkor marad a top 3 sorrend? – pislogtam reménykedve.
- Úgy érzem, elvicceled ezt a komoly helyzetet – jelentette ki szigorúan.
- Bocsi – sütöttem le a szememet bűnbánóan.
- Viccelek, Royce – vándorolt két ujja az állam alá, és finoman arra ösztökélt, hogy felemeljem a fejem és ránézzek.
- Szóval, te vicceled el – jegyeztem meg, végre a szemébe nézve.
- Nekem lehet – mosolyodott el lágyan.
- Oké.
- Jó tudni, hogy az én szomorúságom ez első és legfontosabb dolog, amit utálsz – csillogott a szeme huncutul.
- Fordítva talán nem így van? – hökkentem meg.
- Nekem Wyatté fontosabb – vonta meg a vállát félszegen, mire elfintorodtam.
- Hát így állunk – próbáltam szabadulni, de Keat egyik kezével átkarolta a derekamat, míg a másikat az arcomra simította.
- Így – mosolygott, tekintetét az arcomra tapasztva.
- Keat? Fent vagy? – kiabált fel Wyatt.
- Tessék, mindjárt itt terem szíved első választottja – fejtettem le ujjait a derekamról, tettetett sértődöttséggel. – Őt taperold.
- Tekintsünk el tőle – ragadta meg ismét a csípőmet Keaton és behúzott maga után a fürdőszobába.
Amint becsukta magunk után az ajtót, Keat ajka az enyémre tapadt, derekam köré fonódó karjával még szorosabban húzott magához, míg másik keze a tarkómnál kalandozott. Mikor elmélyítette csókunkat, a szívem hevesen megdobbant, kezem pedig önkéntelenül megindult, karomat a nyaka köré fontam, ujjaimmal puha, fekete hajába túrtam.
Keaton Enoch jól tudott csókolni. Baromira jól tudott.


Előző rész:

2 megjegyzés :