Ryder és Hannah#2

- Mi szeretnél? Mit tegyek, hogy jobb kedved legyen? - néztem Ryderre, aki az ágyamon elhelyezkedve, falnak támasztott háttal üldögélt.

- Gyere, ülj az ölembe! - paskolta meg combjait, és bár lazának akart látszani, hangjából kihallatszódott a vágy és a kínlódás.

- Erre vágysz? - mosolyodtam el lágyan, mert tetszett az érzelmes Ryder.

- Hé, ti meg mit romantikáztok itt? - lépett be az ajtómon a bátyám, Fred. Meg kell, hogy mondjam, fogalmam sem volt, pontosan honnan is került ide és mikor.

Fred Ryder nagybátyja, az, aki felnevelte Rydert és vigyázott rá egészen mostanáig. Ez rendben is volna, csak néha totálisan véletlenül feltűnik itt, nálunk és fura dolgokat csinál.

- Te mégis mióta vagy itt? - kérdeztem értetlenkedve, majd Ryderre néztem, de az ő tekintetében ugyanazt a tanácstalanságot láttam, mint amilyen a sajátom lehetett.

- Hol itt? - kérdezett vissza Fred, mintha ez nem lett volna teljesen egyértelmű.

- A házukban - vonta össze a szemöldökét Ryder, felém biccentve.

- Ja, már rég itt vagyok. Anyukáddal vacsoráztam - legyintett simán. - Na, hellósztok! Jók legyetek! - mutatott felénk, majd, mint aki jól végezte a dolgát, kisétált.

- Hát ez... - kezdtem volna, de Ryder félbeszakított.

- Nem bírom tovább - motyogta, majd megragadta a karom, és az ölébe rántott. Kezeivel átkarolta a derekamat, hátam forró, kemény mellkasának feszült. Lehunytam a szemem, és mosolyogva hallgattam, ahogyan az "Into my arms" dallamát dúdolta a fülembe.

¶ Sziasztok! Ezt most találtam, valami ezeréves akármi, de gondoltam inkább ez, mint a semmi!;)