Hóesés

2016. november 14., hétfő

Kosársuli, 26.rész

- Hát ez nagyon romantikus – jelentette ki Krisz az edzés előtti szünetben.
- Meg is írom a blogomban – ironizált Dominik.
- Azért azt nem kéne – sandított rá szórakozottan Konrád.
- Próbálj meg visszatartani – játszotta tovább a szerepét Dominik.
- Majd Luca lebirkózik – húzott maga elé Konrád, és nem tudtam, ez most egy fenyegetés e, mondván, hogy simán legyőzöm, vagy esetleg Dominik már a kijelentés elhangozta után simán belehal a röhögésbe.      
- Most nagyon megijedtem – vigyorgott gúnyosan Dominik.
- Le tudnálak nyomni, Dumbó – kezdtem hadonászni az ökleimmel, mire mindenki felnevetett.
- Gyertek, gyerekek! Kezdünk – sétált be a tornaterembe Vili bá.
- Meg ne sérülj nekem, te lány – súgta a fülembe Konrád, majd csatlakozott Kriszhez. Valószínűleg arra célzott, hogy most, hogy végre újult erővel visszatérhetek az edzésekhez, jobb volna, ha nem tiltanám el magamat újabb egy hónapra.
Mosolyogva sétáltam a lányokhoz, majd mind törökülésben helyet foglaltunk közvetlen Vili bá előtt.
- Ismertetném a mai ütemtervet. Először bemelegítünk, aztán pályát hosszában elfelezve pedig párosával fogtok egy-egyezni. Remélem lesz elég idő rá, hogy mindenki pajtásba kerüljön mindenkivel.
Egy kellemes kis bemelegítés után kettesével felsorakoztunk az alapvonal mögé mindkét oldalt.
- A pályát hosszában elfelezzük, akkor indulhat a következő kettes, mikor az előzőek már a félpályán túl vannak. Minden páros egy egész kört megy, tehát egyszer az egyik egyszer a másik támad. És, indulhat az első! – fújt a meg a sípját Vili bá.
Először Esztivel kerültem össze, után Csenge, más így tovább.
- Hello, kislány – találtam magam szemben Krisszel.
- Hali – intettem félve.
- Ne aggódj, nem harapok – vigyorodott el, mire felvontam a szemöldökömet.
- Ezt most higgyem is el?
- Miért ne tennéd?
- Biztos ez a taktikád, hogy védekezéskor jól beleharapsz szegény támadóba – mondtam komoly képpel, mire Konrád mögöttem röviden felnevetett.
Óvatosan feléfordítottam a fejemet. A falnak támaszkodva állt, fél lábát felhúzva, hóna alatt lazán tartva a labdát. Haja kissé izzadt volt, így homlokára és nyakára tapadt, tekintete a pályán játszókra tapadt. Ahogy e0lnéztem őt, egy pillanatra el sem hittem, hogy engem akart.
- Gyere, kislány – lapogatta meg a hátamat Krisz figyelmeztetve, hogy mi jövünk.
Krisz sikeresen legyőzött, de végig kimérten és finoman játszott, nehogy valami bajom eshessen.
- Hát, itt volnánk, bokasérült lány – csatlakozott hozzám a következő körben Konrád.
- Igen, itt.
- Ne is álmodj róla, hogy hagyni foglak – jelentette ki magabiztosan.
- Én nem is… - kezdtem volna ellenkezni, de közbevágott.
- Oké, hogy együtt járunk, de akkor sem lehet róla szó! – folytatta komolyan.
- Persze, nyilván, de én…
- Semmi de! Ilyenkor igazán félretehetnéd az érzéseidet – szapult tovább, bizonyára remekül szórakozva magán és rajtam.
- Képtelen vagyok rá! – mentem végül bele a játékba, mert így legalább megszólalhattam.
- Nem hiszem el! Mindegy, nem számít, akkor sem foglak hagyni – bizonygatta magának vagy nekem, nem is tudom. Jobbnak láttam szavak helyett bevetni a kiskutya tekintetet.
- Légyszi!
- Ez nagyon édes – mutatott az arcomra. – Majdnem annyira, mint mikor fekvőt nyomtál.
- Haha – fintorogtam durcásan.
- Ugyan, Luca – fogta két kezébe az arcomat. – Gyere, mérkőzzünk meg.
- Okés.
Természetesen Konrád is legyőzött, és akarva akaratlanul sokkalta óvatosabb volt Krisznél, vagy bárki másnál. Alig bírtam koncentrálni mellette, mikor védekezéskor kezét a derekamnál tartotta.
Dominik volt az, aki visszarángatott a jelenbe mámoros ábrándjaim földjéről.
- Annyi neked – somolygott gonoszan.
- Ne már, Dumbó! Neked lesz annyi – néztem vissza rá harcias tekintettel.
- Én a helyedben félnék, haver – veregette meg Dominik vállát Krisz vigyorogva.
- Én pedig Liliomszál helyében félnék – hárított Dominik. Konrádnak egy minutum erejéig megvillant a tekintete, de aztán mintha semmi nem történt volna összenevetett valamin Krisszel. Talán csak képzeltem az egészet, káprázott a szemem.
Ezekután Gergővel és Klaudiával is párba kerültem, ami már egyáltalán nem tett boldoggá, sőt, mi több, igyekeztem legalább egy méter távolságot tartani. Már csak elővigyázatosságból.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése