Hóesés

2017. december 11., hétfő

Váratlan, 80.rész

- Mit motyogsz magadban? – lépett mellém Keaton, tekintetét Wyattékre irányítva.
- Semmit - legyintettem, de nem fordultam el.
- Ne sürgesd őket – tanácsolta vagy inkább parancsolta.
- Én aztán nem sürgetek semmit – ellenkeztem rögvest.
- Majd kialakul a megfelelő pillanatban – mondta bölcsen, mire elröhögtem magam.
- Te már csak tudod, igaz? – ölelt át a derekát, mivel rájöttem, hogy megtehetem. Bárhol és bármikor.
- Még szép – érkezett a szerény válasz.
- Most kellett volna valami olyasmit mondanod, hogy „én is kivártam a megfelelő pillanatot” – mélyítettem el a hangom.
- Arra vágysz, hogy ilyeneket mondjak? – nézett le rám szelíden.
- Nem – gondolkodtam el. – Fura lenne. Nem igazán illik hozzád.
- Örülök, hogy így látod.
- Bár, most, hogy jobban belegondolok, volt egy időszakod, amikor nagyon beszédes és szórakozott voltál. Ijesztő volt.
- Meghiszem azt.
- Hisztiztél meg unatkoztál – ingattam a fejem hitetlenül.
- Néha nekem is muszáj kicsit átlagemberként élni – jelentette ki halál lazán, miközben a bejárati ajtónk felé indult.
Thomas már korábban bevitte az összes cuccomat, Keatonét pedig a kerítéséhez tolta, holott Keat ellenkezett, hogy hagyja csak ott, ahol van. Thomas nem végzett fél munkát.
- Teljesen megértem – iramodtam utána. – Fárasztó lehet mindig tökéletesnek lenni.
- Csak annyira, mint végig aludni egy autóutat – kontrázott pléhpofával.
- Igazából tetszik, hogy ez nem változott – mutattam kettőnkre elégedetten.
- Nekem is.
- Baromira unnád magad mellettem, ha nem feleselnék állandóan – húztam ki magam büszkén.
Időközben megérkeztünk az ajtó elé, Keaton pedig szembefordult velem.
- El kell ismernem, ez tényleg így van – mosolygott rám, két keze közé fogva az arcom.
Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.
- Bejössz? – kérdeztem két csók között.
- Egy egész hetet együtt töltöttünk. Legyél apukáddal – felelte, tenyerét a derekamra simítva.
- Igazad van – ismertem el. – Egyébként te mondtál valamit Wyattnek?
- Ugyan miről, hercegnő? – simította az egyik tincsemet a fülem mögé.
- Hát, hogy történt e veled valami izgalmas ebben az egy hétben – vigyorogtam huncutul.
- Nem történt semmi említésre méltó – felelte komoly képpel.
- Szóval nem – értelmeztem a válaszát elmerengve.
- Mi fiúk… - kezdte volna, de közbevágtam.
- Tudom, tudom. Nem úgy működtök, mint mi lányok. Főleg te. Azt mondod csak el neki, amire rákérdez? – ingattam a fejem nevetve.
- Sokszor tényleg így van – bólintott halványan mosolyogva, nekem meg nagyot dobbant a szívem, mert ismét őszinte volt hozzám. Nagyon jól esett és nagyra értékeltem.
- Fogadni mernék, hogy Wyatt meghatározott időközönként rákérdez, összejöttünk e!
- Ebben az egy hétben nem tette – ingatta a fejét Keaton, kicsit közelebb húzva magához.
- Ezek szerint nem is tudják, hogy együtt vagyunk? – merengtem.
- Együtt lennénk? – hajolt felém Keat. – Azt hittem, ami New Yorkban történik, az ott is marad.
- Ó, igen? – nevettem, majd karomat a nyaka köré fontam, Keaton pedig felszámolta a maradék távolságot közöttünk és összefort az ajkunk.


5 megjegyzés :

  1. Hali:) úgy láttam ebbe a részbe volt pár olyan rész, amit ha jól gondolom kicsit félreírtàl:) pl. "Öleltem át a derekAM, mivel rájöttem megtehetem..." vagy a màsik "sokszor tényleg így van- bolintottAM.." de nagyon jó lett <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy szóltál, ki is javítottam! Sajnos sokszor megesik az ilyen, mert a gondolataim két sorral előrébb járnak annál, amit éppen írok :D

      Törlés
  2. Áááááááááá! Már alig vártam. :D Nagyon jó lett. Hamar folytasd!

    VálaszTörlés
  3. Istenem... Beleszerettem Keatonbe ❤❤

    VálaszTörlés
  4. Keaton😍😍 meg mindig szeretlek!!:))❤❤

    VálaszTörlés