Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 7.rész

- Parancsolj - tartottam Sophie elé egy poharat a háta mögül.
Először az italra pillantott, majd mosolyogva felém fordult. 

- Whiskey-s likőr?

- Mi más? - kacsintottam rá, jól tudva, ez az egyik kedvence.

- Köszi - vette át, én pedig leültem mellé az út szélére, a fűbe. 

- Mit csinálsz idekint? - érdeklődtem.

- Csak telefonálni jöttem ki.

Igazából én is tudtam, hisz megint perverz módjára követtem, mikor távozni láttam a házból. Véletlenek nincsenek. Hogy kimész és pont ott van, akire vágysz.

Soph törökülésben ült, kezeit az ölébe ejtve ujjai között telefonját forgatta. Felhúztam a térdeim és kezemet rájuk fektettem.

- Jól vagy? 

- Kettőt kérdezz és könnyebbet - rázta meg a fejét kurtán felnevetve.

- De én érre az egyre vagyok kíváncsi. 

- Nehéz lenne egy igennel vagy egy nemmel válaszolnom - sóhajtott.

- Akkor válaszolj mással - pillantottam rá és egy minutum erejére összefonódott a tekintetünk. 

- Apukámat nemrég megműtötték. A szíve rendetlenkedett. Már jobban van, csak... 

- Aggódsz - fejeztem be a mondatát bólintva. 

- Hát, persze. 

Az első gondolatom az volt, hogy nem tudom neki mit mondani. Biztos, hogy megbeszélté Luke-kal, a barátnőivel, a szüleivel és Justinnal is. Az igaz barátok nehéz időkben is melletted vannak. Sophienak pedig sok igaz barátja akadt.

Így hát inkább mellőztem a "minden rendben lesz" és a "ne aggódj" kezdetű lelkesítéseket.

- Mr. Scott vizsgálta? 

Luke apja nem mellesleg sebész orvos.

- Igen, egy csomószor átjön valami kamu dumával, hogy ránézzen apára - jelent meg egy apró mosoly az arcán.

- Emlékszem amikor eltörtem a csuklómat - idéztem fel a baleset napját. - Még vacsorára is meghívott.

- Hányadikosok is voltunk? Tizedikesek? - merengett Soph.

- Aha, tizedik közepe volt.

Scott családi vacsora 5 és fél évvel ezelőtt 

- Hodály nagy ez a ház - vágtam egy pofát Lucasra. 

- Nem tehetek róla! Heten vagyunk testvérek - tárta szét kezeit tehetetlenül.

- Sose ültem meg ekkora asztalnál - fintorogtam.

- Örülj neki, Tash. Legalább senki nem fogja veszélyeztetni a sérült kezed evés közben - vigyorgott Lucas.

- Emlékeztetnélek, Lucas, hogy te veszélyezteted egyedül - húzták össze a szememet vádlón.

- Luke. Az apám Lucas - javított ki szórakozottan feltartva a mutatóujjat. 

- Luke - hagytam rá.

- És nem direkt volt. Én csak rúgtam a labdát, a te csuklód meg ott volt az útjában - csillogott a szeme huncutul.

- Egyhelyben álltam - bámultam rá komoly képpel, de valójában csak hecceltem őt. Nem tehetett róla.

- Ez az. Kellett neked eltörnöd a csuklóját - sétált be a hatalmas ebédlőbe Sophie, tarkón lendítve a barátját. 

- Ezt megérdemeltem - törődött bele Luke jókedvűen, Soph pedig hozzam sétált és leült mellém.

- Mindjárt kész az ebéd - adta tájékoztatásul. 

- Ha ekkora a családod, hol van mindenki? - húztam össze a szememet.

Szombat volt, délelőtt elmentünk a fiúkkal focizni, mikor is megtörtént a baleset. Luke-kal jelentünk a kórházba, ugyanis az apja ügyelt éjszaka és 11 körül végzett volna. Megvárt minket, megröntgenezett, begipszelt, majd kocsiba ültetett és áthozott ebédelni mindannyiunkat. Sophie a közelben volt, foci után találkozott volna Luke-kal, így ő is a kórházba jött. 

- Csak várd ki - húzta fel az orrát Luke, a következő pillanatban pedig beözönlött a családja. 

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/09/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_24.html

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 6.rész

A vallomás estéjén

Egyedül ballagtam Gabék kertvárosi házának utcáján a buli irányába, ugyanis Justin Sophieval töltötte a délelőtött és mivel engem nem hívtak magukkal… Viccelek. Igazából Jus hívott, de még az se volt biztos, a bulira eljövök, nemhogy velük mulattam volna hármasban. Most is épp azért voltam három órás késésben, mert alig tudtam elszabadulni a munkából.

Amint beléptem a nyitott kertkapun, megpillantottam Sophiet.

Este tíz felé közeledett, sötét volt, csak az utca lámpái és a kert fényei világították be Sophie arcát. Ott álltam a kapuban és bámultam őt, ahogy összenevetett a barátnőivel. Úgy festhettem,  mint valami kibaszott perverz, aki a sötétből kukkolja áldozatát. Általában így festettem Sophie közelében.

Gyönyörű volt. Amióta csak ismertem, minden egyes nap, mikor láttam, szépnek találtam és elbűvölőnek. Akár ébredés után volt kócosan, pizsamában, smink nélkül, akár másnaposan támasztotta WC falát karikás szemekkel, hányásszaggal. Arról ne is beszéljünk, hogy mutatott a szalagavatón, fehér ruhában vagy a banketten vörös ruhában. Minden alkalommal gyönyörű volt, ahogy most is, farmer rövidnadrágban és pólóban.

Úgy vettem észre, sokkal jobban volt, mint egy hónapja, mikor megláttam a plázában. Nem tűnt gondterheltnek, s bár vékonyabb volt, mint kellett volna, mint ami az én ízlésemnek megfelelt volna, már nem volt olyan sovány.

- Casey! – vett észre Luke és mellém sietett. Kezet fogtunk, majd átöleltük egymás vállát és megpaskoltuk a másik hátát.

- Luke, haver! Ezer éve nem láttalak!

- Hazatértem, kapitány!  - tisztelgett vigyorogva.

- Pihenj, tengerész – bólintottam elégedetten.

Hát, igen. Ez vagyok én. Ilyen vagyok én. Nem csak, hogy kedvelem az általam nyolc éve viszonzatlanuk szeretett lány barátját, még haverkodom is vele. Hátsó szándék és megtévesztés nélkül. Bírom Luke-ot és ahelyett, hogy irigykednék rá vagy kihasználnám… Még közös, belsős poénom is van vele.

- Cas? – jelent meg Sophie feje Luke válla mögött.

- Soph – mosolyodtam el széttárva a karomat, ő pedig elém lépett és szó nélkül megölelt. Csodás illata hamar betöltötte minden érzékemet, de tekintve, hogy többen is álltak körülöttünk, igyekeztem nem lehunyt szemekkel élvezni a helyzetet, mint egy boldog kiskutya, aki este végre megint enni kap.

- Ezer éve nem láttunk! Hiányoztál – bontakozott ki az ölelésemből Sophie, hogy a szemembe tudjon nézni. Eléggé gyanakodva méregetett.

Jesszusom. Hogy képes a világ legtermészetesebb dolgaként mondani ezt?

- Csak 10 hónap volt – poénkodtam, de ő a fejét csóválta.

- Az épp elég sok – értett egyet Luke nevetve, majd átölelte a vállam. – Mit szólsz a képekhez, amit küldtem?

- Nem voltam elájulva tőlük – jegyeztem meg fapofával, miközben a konyhába igyekeztünk kettecskén.

- MI van? Azt írtad, igenis elvagy – hőbörgött.

- Hazudtam. Az úgy lenne királyság, ha együtt öltöznénk be hajósnak – vágtam egy pofát, mire jóízűen felnevetett.

- Bármikor kijöhettél volna egy kosztüm-partira – kacsintott.

- Szavadon foglak, Scott! – töltöttem magamnak egy pohár sört. – Jövőhéten elutazunk a múzeumba és beöltözünk.

- Állok rendelkezésedre, Tash! – emelte poharát.

- Üdvözöllek itthon – koccintottunk.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_28.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_15.html

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 5.rész

1 hónappal a vallomás előtt

- Mi van Hollyval? – érdeklődött Jus, telefonját a kezében forgatta, miután az előbb pötyögött rajta egy sort.

- Woods meg én szétmentünk – feleltem tárgyilagosan.

- Mégis mikor? – lepődött meg.

- Úgy egy hónapja – vontam meg a vállamat félszegen.

- Egyáltalán minek becézgeted, ha szétmentetek? – hökkent meg végképp Jus.

- Megszokásból.

- Mi történt? Azt mondtad… - kezdte volna, de közbevágtam.

- Tudom, mit mondtam. De aztán találkoztam Sophieval és rájöttem, hogy csak áltattam magam – ismertem be elhúzva a számat.

- Mikor találkoztatok? – esett le az álla, nyilván nem értve, hogy történhetett meg, hogy erről nem tudott.

- Neked csak kérdéseid vannak? – sóhajtottam fintorogva.

- Nagyon úgy fest. – Az arckifejezése azt üzente: Nem lennének, ha magadtól is beavattál volna.

- Nem igazán találkoztunk. Elsétált tőlem néhány méterre és énnyi – foglaltam össze röviden és meglehetősen tömören a történteket.

- És ez tönkrevágta a kapcsolatod Hollyval? – próbálta értelmezi a hallottakat Jus. Igazából, nagyon is megértettem a tanácstalanságát és a hitetlenkedését. Én is bizonyára így reagáltam volna fordított esetben.

- Reménytelen eset vagyok – ingattam a fejemet szórakozottan, mire felnevetett.

- Sajnos nem tudok nem egyetérteni – pillantott telefonjának ismét felvillanó kijelzőjére.

- Soph az? – kérdeztem néhány másodperc hallgatás után.

- Tényleg tudni akarod?

- Már úgyis tudom – vakartam meg elmerengve a tarkómat. – Hogy van?

- Örül, hogy anyukája meglátogatta. Meg annak is, hogy hamarosan hazajönnek – válaszolta Justin.

A többesszám nem Soph anyukájára vonatkozott, hanem Lukera, aki 8 hónapja szó nélkül és nem törődve semmivel úgy döntött, hogy a barátnőjével megy. Luke amúgy is befejezte az alapszakot, mestert kezdett volna, de úgy határozott, halaszt egy évet és inkább kiköltözik Sophieval és dolgozni fog. Ez a minimum egy nyolc éves kapcsolat után. Én is habozás nélkül mentem volna Sophieval.

- Welcome-party készül nekik Gabéknél – említette meg Jus vonakodva. – Eljöhetnél, ha úgyis megbukott a „mindent megteszek, hogy elfelejtsem végre Sophiet” terved.

- Nem is ez volt a tervem neve – húztam fel az orrom komor képpel, de játékosan.

- Örülnének neked – nézett mélyen a szemembe Jus és tudtam, hogy őszintén beszél, nem légből kapkodta a kijelentését.

Ez volt hát a pillanat, mikor elhatároztam, hogy szerelmet vallok Sophienak. Na, jó, nem ez volt, de ez indította el a gondolatot a fejemben. Itt fogant meg az ötlet.

Előzetes

A pulton könyökölt, fejét a karjára döntve engem bámult. Egyszer csak felé néztem és rámosolyogtam. Visszamosolyogott. Ekkor a mosolygásom alábbhagyott és csak néztem őt, gyönyörködve benne, élvezve, hogy megtehetem.

- Mit nézel? – kérdeztem végül, tekintve, hogy ő kezdte a bámészkodást irányomba.

- Téged – vont vállat. – Rég nem láttalak már.

- Ennyire hiányoztam? – nevettem el magamat hitetlenkedve.

- Igen – válaszolta nyugodt stílusban, tárgyilagosan. Szólásra nyitottam a számat, de mégsem mondtam semmit, csak néztem rá megtörten, hisz megint néhány szóval legyőzött. Nem tudtam mit mondani. Nekem pokolian hiányzott.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_24.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_12.html

Töréspontok, 26.rész

Bejövő hívás. A fiú, akinek szívébe beloptam magam hív. 

- Igen, tessék? - emeltem a fülemhez a telefonomat. - Itt a lány beszél, aki belopta magát Baekhyun oppa szívébe. 

A hangom valami eszméletlenül boldogan csengett. 

- Itt pedig az említett Baekhyun oppa - szólt bele nevetve Baek.

- Jó hosszú egy nevet sikerült kitalálnod - vigyorogtam.

- Talán nem tetszik?

- Jóságos ég, dehogynem! - vágtam rá rögvest.

- Azt kell, hogy mondjam, én is majdnem teljes mértékben elégedett vagyok az általad választott névvel.

- Csak majdnem? – vontam fel a szemöldököm.

Az első igazi barátom. Ezt a nevet adtam magamnak Baek telefonjában.

- Nem te vagy az első, igazi barátom – magyarázta, de a hangján hallottam, hogy mosolygott.

- Az EXO nem számít – jegyeztem meg vigyorogva.

- Voltak barátaim gimiben is.

- És most is tartod velük a kapcsolatot?

Egy kisebb szünet követte a kérdésemet.

- Nem.

- Akkor nem is igazi barátok – ingattam a fejemet.

- De annak idején azok voltak, csak elhanyagoltam mindenkit a munkám miatt – ellenkezett hevesen.

- Jó, igazából eredetileg a következő nevet akartam beírni: Az első igazi barátom, mióta megalakult az EXO és én lettem a híres Baekhyun oppa. Csak ez túl hosszú lett volna.

Baek jóízűen felnevetett.

- Azt kell, hogy mondjam, megleptél – vallotta végül be.

- Valami érzelmesebbre számítottál, igazam van? Mint a Baekhyun oppa jövőbeli felesége vagy Az első számú rajongóm?

- Tekintve, hogy ennyi ötleted van, gondolom, neked is megfordult a fejedben, hogy valami hasonlót írj be – mulatott rajtam Baek.

- De csak egy másodpercre – vágtam rá fürgén, amin ismét felnevetett. – Miért hívtál?

- Elfoglalt vagy ma este?

Nagyot dobbant a szívem. Még ha elfoglalt is lettem volna, bármilyen programomat lehúztam volna a WC-n, hogy helyette Baekkel tölthessem az estém.

- Nem igazán – feleltem végül lassan és megfontoltan.

- Lenne kedved velünk vacsorázni?

- Veletek? – nyeltem egy hatalmasat.

Bárkiket is rejtett a többesszám, nekem csak plusz öröm lehetett.

- Jesszusom! – kapkodtam levegő után, mert feltűnt, hogy elfelejtettem lélegezni, mióta előjött ez a téma. – Mi… Milye apropóból?

- Kaptunk egy szabad estét és gondoltuk, elmegyünk enni meg iszogatni – foglalta össze a történtekeket Baek felettébb tárgyilagos hangon, mintha teljesen normális és természetesen lenne, hogy magával akar vinni.

- Nem akarok zavarni – közöltem őszintén, mire elnevette magát.

- Akkor nem hívtalak volna.

- A többieket sem szeretném zavarni – tettem hozzá pontosítva.

- Megbeszéltem velük.

- És nem bánják? Nem hisznek valami őrült rajongónak, aki csak a közeletekbe akar férkőzni? – folytattam.

- Már találkoztál a fiúkkal, rémlik? – emlékeztett szórakozottan.

- Hogy is felejthetném el – sóhajtottam egy hatalmasat.

- Kedvelnek. Persze, vannak, akiknek fenntartásai akadnak veled kapcsolatban, de majd szépen elsimítjuk a vacsora alatt.

- Rendben – nyeltem egy nagyot. – Szívesen veletek tartanék. Hova menjek és mikor?

- Viccelsz velem? Hétre érted megyek – ígérte Baek, míg nekem ismét olyan irányba kalandoztak a gondolataim, hogy meghaltam és továbbra is egy álomszerű mennyországban tengetem az időmet.

Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/09/torespontok-27resz.html
Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/07/torespontok-25resz.html

Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor? 4.rész

1 hónappal a vallomás előtt 

Az, hogy Jus elmondta, mi is volt nemrég Sophie apjával, összerakta a fejemben a dolgokat. Láttam őt akkoriban, mikor a műtét miatt hazajött, de nem mondtam el Jusnak és nem kérdeztem rá, miért is jött haza. 

2 hónappal a vallomás előtt, a műtét idején 

Már hét hónapja nem láttam Sophiet. Úgy érzem, mintha ráléptem volna a felejtés útjára. Jól érzem magam nélküle. 

Vagy egy hónapja, hogy elkezdtem találkozgatni az egyik szaktársammal, Hollyval. Szuper egy csaj, szép, okos és rettentő jó humora van. Kezdem azt hinni, hogy miatta tudok majd tovább lépni Sophien. Holly stílusa sokkal jobban passzol hozzám, mint Sophé. 

Szerda volt. Egy átlagos szerda délután, három óra körül, épp egy haverommal voltam az egyetemhez közeli plázában. Szerdánként pont ebédidőben lyukas óránk volt, így mindig kijártunk kajálni. Végeztünk vele és a kijárat felé igyekeztünk, mikor megláttam őt. 

Sophie nem vett észre engem, zenét hallgatva, komoly, gondterhelt és megviselt arckifejezéssel sietett el tőlem nagyjából egy méterre. 

Teljesen lefagytam. Gyönyörű volt. Egy egyszerű fekete nadrágot meg egy kinyúlt pulcsit viselt és túlságosan is vékonynak látszott, de egyszerűen káprázatos festett még így is. Ahogy elhaladt mellettem megcsapott jellegzetes illata. Csak álltam egyhelyben, dermedten, csak annyit mozogtam, hogy követhessem a tekintetemmel. 

Bár csak néhány másodpercig láthattam, míg elnyelte a tömeg, azt éreztem, amit az első találkozásunk alkalmával is. Esélyem se volt ellene. 

Annyi ideje nem láttam, nem beszéltem vele, most pedig ezalatt a néhány másodperc alatt felébresztett bennem minden érzést irányába. 

- Tash! - szólongatott Ty. 

- Bocs, de most mennem kell! - vetettem oda neki, majd gondolkodás nélkül Sophie után eredtem. 

Nem volt nehéz megtalálnom, épp felfelé tartott egy mozgólépcsőn, így hát megfelelő távolságból követtem őt, egészen az emelten lévő könyvesboltig. Soph bement, én viszont kívül maradtam, a korlátnak támaszkodva figyeltem őt az üvegfalon át, ahogy a könyveket böngészte.

Szép sorjában haladt, ami felkeltette az érdeklődését azt felemelte, elolvasta a hátulját, majd egy elégedetlen fintor kíséretében visszatette. Volt, melyet felhúzott szemöldökkel, hitetlen fejrázással nyugtázott, meg olyan is, ami halkan, egy pillanatra megnevettette, de mégsem vitte magával. Egy-egy könyvbe bele is lapozott, s ahogy előrehajolt, néhány tincs az arcába hullott, melyet egy lassú mozdulattal a füle mögé tűrt vissza. Olyan kis törékenynek tűnt. Sosem volt egy nagy darab, sőt ami azt illeti, meglehetősen apró teremtés volt, de most túlontúl soványnak tűnt.

Fél óra elteltével megtalálta, amit keresett és a pénztárhoz indult. Istenem. Órákig el tudtam volna nézni, ahogy ezt csinálja. Vagy bármit. Mindazonáltal nem akartam, hogy meglásson és valahogy nem bírtam magam rávenni, hogy odamenjek, hiszen odalett volna a „távol tartom tőle magam és tovább lépek” stratégiám. Kicsit hátrébb húzódtam, mikor kijött a boltból, mégis képtelen voltam hátat fordítani neki és más merre haladni, így hát követtem.

Lehaladt a lépcsőn, ki a plázából, nem igazán nézelődött, csak céltudatosan haladt előre.

Ha nem lett volna elég romantikus és beteg a helyzet, hogy titokban, csendben, öt méterrel lemaradva, mondjuk ki őszintén, követtem őt, le sem véve a szememet róla, elkezdett esni az eső. Bassza meg.

Sophienál a jelek szerint nem volt esernyő, ugyanis csak a kapucniját felvéve haladt tovább, a tér közepén azonban megállt és felnézett az égre.

Az én táskámban ott lapult az esernyőm, de eszem ágában nem volt elővenni onnan, mert az első dolgom az lett volna, hogy hozzárohanok a kezébe nyomom és addig ölelem, ameddig csak lehetséges, amíg csak engedi. Soph egyre jobban elázott, akárcsak én, aki még mindig a távolban állva figyeltem őt.

Az élet legkibaszottabb romantikus filmbéli pillanata lehetett volna, ha Sophie abban a nehéz pillanatban az én támogatásomra vágyott volna. Hogy én tartsak esernyőt fölé, én vígasztaljam meg, én öleljem magamhoz. De nem rám várt, nem én kellettem neki.

Így hát csak álltam ott az esőben és néztem a lányt, akit mindennél jobban szerettem.

Következő rész: 
http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_15.html

Előző rész:

http://csillagokhullas.blogspot.com/2018/08/szeretlek-te-mast-szeretsz-es-akkor_9.html