Wave
– Enflamme városa
-
Nem értem, miért nem mondogatod folyamatosan, hogy ez rossz ötlet volt - szólal
meg Ren, hangja nem gúnyos, inkább csak értetlen.
-
Nekem tök mindegy - vonok vállat, egy jó kis hazugság kíséretében.
Nagyon is nem mindegy. Ez egy határozottan rossz
ötlet volt.
-
Persze, nyilván - forgatja mérgesen a szemeit.
-
Na, ne hagyd rám, mint egy hülyére! - csattanok fel idegesen.
-
Nem hagyom, de nem vitatkozom feleslegesen - vág vissza.
-
Nem hiszem el, megint ezt csinálod! Mintha valami kicseszett felsőbbrendű lennél.
-
Ez nem igaz! Én nem gondolom ezt.
-
De igen! És igenis rám hagytad!
-
Jó, akkor rád hagytam – mondja, ezzel pontosan ugyanazt téve, ami miatt most veszekszünk.
-
Nem hiszem el, és megint megtetted!
-
Én nem... - kezdené újból a mentegetőzést,
de Elyas közbevág.
-
Elég legyen már! - int csendre minket, majd érdeklődni kezd. Valószínűleg Rentől. - Mi a terv?
-
Terv? Az nincs. Csak körbenézünk - jelenti ki Ren, mire felszalad a
szemöldököm.
-
Neked erre miért is van szükséged? - kérdezem szerintem nagyon is jogosan,
hiszen hat éve itt él, nem pedig az elszigetelt peremvidékeken, mint Elyas és
én.
-
Megmutatom nektek, milyen is Enflamme városa - magyarázza, és úgy érzem, egy
pillanatra elfogy körülöttem a levegő.
Születésem
óta nem láttam a szüleimet, és igazából sosem éreztem különösebb késztetést,
hogy visszatérjek ide.
Szó
sincs róla, hogy félnék. Nem is érdekel, ha észrevesznek, maximum kitoloncolnak
újra. A szüleim meg… Nekik kéne aggódniuk, mit teszek majd, ha megint
találkozunk.
-
Oakes! – rángat ki a gondolataim közül Elyas hangja. Kivételesen nem szólok be
neki, mert itt, a fővárosban,
talán
tényleg
jobban teszi, ha nem kavarja fel a port. Megteszem én
helyette.
- Igen? – kérdez vissza szórakozottan Ren.
- Ő ott… - mutat
valamerre Elyas, mire mindketten odafordítjuk a fejünket.
-
Easton – bólint Ren, amint felismeri a felénk sétáló fiút.
Easton
D’Eau, a víz urának elsőszülött
fia, az örökös. Jelenleg a családja a legalsó
szinten helyezkedik el az elemek idióta hierarchiájában.
Ugyanis
az élen az én imádott nemzettségem, a tűz áll,
mögötte
az árnyak,
a D’Ombrék. A fény valami beláthatatlan okból a harmadik helyre csúszott
vissza.
-
Jobban teszitek, ha elkerülitek őt –
int minket Ren, Easton felé biccentve, mire Elyas és én kíváncsian fordulunk
felé.
- Miért?
-
Easton eléggé beképzelt lett, bár nem teljesen értem, mire is. Viszont az
egyetlen célja, hogy visszaszerezze családjának a hatalmát, és ehhez képes bármilyen
eszközök bevetésére.
-
Mármint, akár csalni is fog? – ámul Elyas, akinek a végtelen naivsága és a
világba vetett óriási hite nem képes sem felfogni, sem elfogadni a nem nemes
úton szerzett jutalom mivoltát.
-
Nem tudom, de jobb vele vigyázni.
-
Meg nyilván nem fogja kihagyni azt a páratlan lehetőséget, hogy felad
minket – teszem hozzá vészjóslóan, arra az aprócska tényre célozgatva,
miszerint Easton pontosan felénk tart.
-
Gyerünk! Fogjátok meg a kezem! – nyújtja említett testrészeit Ren, és Elyas
azonnal engedelmeskedik.
-
Mi? Biztos, hogy nem – dacolok, de rám se hederít, erősen megragadja a
kezem, majd összefonja ujjainkat.
Hirtelen
mindannyian fekete árnyakká alakulunk, és gyakorlatilag eltűnünk,
köddé válunk,
majd egy pillanattal később
a szobámban találom magunkat.
-
Azta! Te mióta tudsz ilyet? – figyeli csillogó szeműekkel Elyas Rent, aki
viszont csak nagy lazán vállat von.
-
Tudod, az elmúlt hat évben képeztek is ám.
Ez
az első alkalom,
hogy a múltról beszél, sőt ő volt az, aki egyáltalán
magától szóba hozta ezt a témát. Tudom, hiába kérdeznék mást, ettől még
nem adna válaszokat, így inkább meg se próbálom.
- Már
nem azért, de miért az én szobámba vagyunk?! – ragadom meg a lényeget, miután
körbepillantok.
Az
egy dolog, hogy ő
csak így ide-oda teleportálgat,
de nyilván ő maga
választja
meg a helyszínt.
-
Én csak… ez jutott eszembe először –
magyarázkodik Ren, és mintha még egy másodperc töredékéig el is pirulna.
Hát
igen, erről
van szó. A szobám jut először
az eszébe, mikor kényszerhelyzetben
döntenie
kell, hogy a világ kismilliárd
helyéről
melyiket válassza úticélként.
-
És vajon mi lehet ennek az oka? – merengek hangosan, mert nagyon élvezem, hogy
égethetem.
- Képzelődsz – legyint,
megtalálva újra önmagát, és eljátssza, hogy ez nincs hatással rá.
-
Persze, igazad lehet. De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ott volt előtted a lehetőségek
hatalmas tárháza. A saját szobád. A telek. Elyas… - sorolom, de közbevág.
-
Azért van, mert leálltál velem vitatkozni – mondja mérgesen, mintha ez az egész
az én hibám volna.
-
Ugyan, Ren! Ne kend már rám!
-
Én nem kenem, de komolyan. Minek kell neked állandóan ellenkezned?
- Ez
egyáltalán nem igaz! – védekezem azonnal.
-
Most is azt csinálod! – mutat rám vádlón, mire összeszűkül a
szemem.
-
Túl könnyen átsiklunk a tény felett, miszerint neked állandóan a szobám jár a
fejedben – térek vissza az eredeti tárgyra, és meglep, mennyire szórakoztat ez
a beszélgetés. És nem úgy, mint a démonok legyőzése, mikor az erőmet fitogtathatom, vagy
mikor igazam van, hanem csak úgy szimplán. Ez nem lesz jó így.
-
Wave, figyelj rám! Nekem nem a szob… - kezdi az újabb mentegetőzést
Ren, de leintem.
-
Mindegy – mondom, és elhagyom a helyiséget.
Még
hallom, ahogyan Ren Elyastól érdeklődik,
mi is volt ez az egész, de Elyas is csak magyarázatokra
vár.
Következő rész:
Előző rész:
<3 <3 <3 !!! Ren-senpai!!
VálaszTörlés<3 ! :DD
TörlésLuv <3
VálaszTörlés<3
TörlésNagyon jól írsz ��várom a kövit....úgy mindenből ��
VálaszTörlésKöszönöm!!:33 Hamarosan érkezik...valami:D addig is szavazz vagy iratkozz fel:)
Törlés