Hunter 2.rész
-
Így élhetünk csak tovább."
/ Monster c. film /
- Hol jártál? – mordult rám Logan,
amint beléptem az ajtón, és bár tudtam mit kéne válaszolnom, hogy nyugodtan távozhassak
a szobámba, mégis mást mondtam.
- Edzésen voltam, majd a srácokkal.
Muszáj, tudod, az ösztöndíj – mosolyodtam el gúnyosan, ökle pedig már az
arcomba is csapódott. Pontosan tudtam, hogy ez lesz a vége, és mint az elmúlt
összes alkalommal, most sem fogok visszaütni, még ha le is nyomhatnám. Valahogy
sosem éreztem úgy, hogy az változtatna a dolgokon, inkább csak rontana az
egészen. Ezúttal csak néhány ütéssel és rúgással megúsztam, így mikor végzett,
felsétáltam a szobámba. Épp a függönyt készültem behúzni, mikor megakadt a
tekintetem a tőlem
alig egy méterre lévő ház ablakán, melyen keresztül
Avet pillantottam meg. Hát, igaz. Visszaköltözött. A régi szobájába. Mellém.
Hirtelen felém pillantott és már nem volt elég időm elrántani a függönyömet,
észrevett.
Kinyitotta az ablakát, mire én is az
enyémet,
tekintve, hogy annyira bunkó még én se lennék, hogy
ezek után,
úgy
tegyek, mintha nem láttam volna. Ave feltartotta az ujját, jelezve, hogy
várjak kicsit és eltűnt
a szobájába,
mire én
az ajtómhoz
sétáltam
és
gondosan kulcsra zártam. Mikor visszaindultam az ablakhoz,
a szemem megakadt a tükörképemen. Az arcomon csurgott a vér, néhol
már elkezdett lilulni is. Basszus! Kiment a fejemből. Mi van, ha meglátta? Gyorsan
elkezdtem eltüntetni a nyomokat, mikor hallottam, hogy valaki megérkezett a szobámba.
Ave közvetlen mellettem állt és az arcomat bámulta hatalmas kék szemeivel.
Fenébe!
- Mi a jó élet történt veled? – tört ki
belőle néhány perc hallgatás
után,
mire a szájára nyomtam a tenyerem.
- Ne kiabálj.
- Nem kiabáltam – válaszolt, miután elhúztam
a kezemet.
- Dehogynem.
- Nem ilyen, ha kiabálok - hadakozott teljesen feleslegesen.
- Pontosan tudom, milyen, ha kiabálsz.
- Bah, mindegy – forgatta a szemeit,
és ezt valahogy rettentően
édesnek
találtam.
–
Válaszolj.
- Ez semmiség – vontam vállat, mire
karon ragadott és berángatott a fürdőszobámba. Lenyomott a kádra,
de olyan gyorsan, hogy még csak ellenkezni sem volt időm. Kotorászni
kezdett a szekrényben, tudva, hogy mindent ugyan ott
talál majd, mint hat éve, és miután mindent összeszedett, amit keresett,
elkezdte kitisztítani a sebeket.
- Nem szorulok a segítségedre –
közöltem színtelen hangon, de nem reagált. Legalábbis nem a kijelentésemre.
- Vedd le a pólód. – mondta és bár
ennek kérésnek kellett volna lennie, határozotan kijelentésnek, vagy még
inkább parancsnak hangzott. Áthúztam a fejemen a fekete pólót és elégedetten
konstatáltam, hogy megbámulta az izmaim, de hamar észhez tért, és a maradék
sebet is leápolta. Aztán a szeme azonnal megakadt az oldalamon futó
tetoválásokon.
- Te jó ég! – suttogta, de nem
döbbenten, hanem inkább csodálattal simított végig a bőrömön, a tetkót
vizslatva. Érintése nyomán borzongás
futott végig
rajtam, közelsége pedig egészen
feltornázta
a pulzusom. Mielőtt
megkérdezhette
volna mi is van a rajzon és mit jelent, gyorsan visszakaptam
magamra a pólóm.
- Logan még mindig ver? – kérdezte
elhaló hangon, mire gúnyos félmosolyra húztam a szám.
- Nem, csak megbotlottam az utcán – ironizáltam
nem túl sikeresen, mire ugyanaz a fintor jelent meg az arcán, mint a bárban.
- Ez nem vicces, Hunter. Eltelt hat év
és te nem tettél semmit.
- Most miért is érdekel téged ez? –
csattantam fel, mire összerándult.
- Mindig is érdekelt.
- Még is elmentél. Itt hagytál. Pedig
tudtad! – mondtam idegesen, csak nem kiabálva, mire lerogyott a földre,
felhúzott térdei közé rejtve az arcát, pont, mint kislány korában.
- Tudod, hogy nem tehettem mást –
mondta, arra célozva, hogy nem igazán volt beleszólása a szüleivel szemben.
Tudtam. Azt hiszem, akkor is tudtam, de jó volt őt hibáztatni.
Mindaddig, míg váratlanul meg nem jelent.
- Később sem kerestél.
Sosem –
ültem
le vele szemben, hátamat a kád csempéjének
támasztva,
de kijelentésem
azonnal meg is bántam. Puha kis pöcs vagyok.
- Nem gondoltam, hogy szeretnéd. Te se
kerestél – mondta halkan és be kellett látnom, hogy igaza van.
- Haragudtam rád. Haragudni akartam –
válaszoltam, mire rám emelte gyönyörű kék szemeit, nézett
pár
pillanatig, majd felállt és az ablak felé indult. Nem mentem utána, hogy
megállítsam, hogy visszatartsam, úgy éreztem mindkettőnkben van egy csomó
felgyülemlett
harag és
fájdalom,
ugyanakkor ragaszkodás és valamiféle
szeretet, de még nem voltunk készek
ezeket megvitatni. Csak szép lassan, lépésről lépésre.
Következő rész:
Előző rész:
I hate Logen
VálaszTörlésHát igen, a gonosz mostohaapa:c
TörlésA gif melyik filmből van? :D
VálaszTörlés90210 a sorozat címe :)
Törlés