- Tehát,
baleset - értelmeztem a hallottakat, mire bólintott. Megint fekete
napszemüveggel takarta el a szemeit.
- Tudod, az elcsépelt, sablon sztori a helyes
népszerű
srácról, akit elütnek a motorán és elveszíti a látását.
- Sose hallottam még csak hasonló történetről sem -
nevettem fel, mire Aiden is elvigyorodott.
- De, tudod, még van remény - komolyodott el,
halkan beszélt, de tisztán értettem minden szavát.
- Mármint, hogy visszatér a látásod?
- Igen, van előnye is,
ha gazdagok az ember szülei.
- Nem tudtam, hogy egyáltalán vannak hátrányai
is. Ah, csak viccelek. Szóval, akkor fizetnek minden kezelést?
- Aha. Elég borzalmas, hogy a pénzen múlnak az
ilyenek. Nem igazságos.
- Az élet nem az - vágtam rá, mire felvonta a
fel szemöldökét.
- Ez most egy újabb társadalmi sztereotípia
vagy esetleg személyes tapasztalatok után mondod?
- Kétlem, hogy már itt tartana a kapcsolatunk -
hárítottam egyből, de Aiden csak mosolygott.
- Szerintem ennek a kapcsolatnak - lengette
meg az ujját köztünk - már mindegy. Így is túl sok a bizarr dolog, kezdve azzal
a helytelen ténnyel, hogy te kísérgetsz haza engem.
- Legyen - sóhajtottam, Aiden arcáról pedig
eltűnt a
mosoly.
- Nem megyek sehova - közölte. - És nem azért,
mert nem is tudnék - tette hozza esetlenül, amit nem bírtam megállni mosolygás
nélkül.
- A szüleim elég csúnyán váltak el. Bíróság meg minden.
Aiden hála az égnek nem sajnált, nem kezdett
el ölelgetni, siránkozni és kérdezgetni, hogy jól vagyok e. Bizonyara azért,
mert átélte a sajnálatot és tudja, milyen szar is hallgatni a sok tudatlan
együttérzését. Csak ennyit mondott:
- Az élet igazságtalan.
Ez volt a héten az ötödik nap, hogy hazakísértem
és ezúttal be is hívott. Nem mintha eddig nem tette volna meg, de a válaszom
mindig nemleges volt, míg pénteken határozott igenné nem változott. Aznap
fekete pólót viselt, hasonló színű csőfarmerrel
és vászoncipővel, rajta volt az elmaradhatatlan
napszemüveg és egy hátracsapott ellenzőjű
baseball sapka.
A házba belépve levette a szemüvegét és most
először
megpillanthattam a szemeit. Gyönyörű zöld
szemekkel találtam szemben magam.
- Látsz bármit is? - érdeklődtem,
tekintetem le sem tudtam venni a szemeiről.
- Foltokat - vont vállat, majd ledobta a cipőit.
- Jó napot, Mr. Payne! - került elő a
semmiből egy
barna kontyos no.
- Üdv, Piper! - biccentett Aiden. - Ő itt
egy barátom, Aubrey Millay, Aub, a hölgy a házvezetőnőnk, Piper
Webber.
- Jó napot! - köszöntem illedelmesen, Piper
pedig viszonozta.
- Felkísérhetem a szobájába, uram? - kérdezte
Aident, aki azonnal elvigyorodott.
- Piper, ő nem a szüleim,
nyugodtan lehetsz normális velem. És köszönöm, de majd Aub felkísér.
- Rendben.
- Rendben.
- Mi
volt ez? - kérdeztem már a szobájában ülve, az íróasztalánál lévő széken
himbálózva. Örömmel konstatáltam, hogy nem vette le a sapkát a fejéről, itt-ott
kikandikáltak alóla szőke tincsei.
- A szüleim elvárják, hogy Piper illedelmesen
viselkedjen. „Leuramozzon” meg effélék.
- De te ezt nyilvánvalóan elítéled.
- Nyilvánvalóan - ismetelt engem. - Milyen a szobám?
- Fiús - fintorogtam, mire felnevetett.
Előző rész:
Juhú!
VálaszTörlésNagyon-nagyon jó!
TörlésKöszönöm!
TörlésMikor lesz folytii??Imádom :D
VálaszTörlésKöszi, meg nem tudom. 😄
TörlésMa lesz rész? :)
VálaszTörlésLesz, egy pillanat:)
TörlésLesz ú rész? Nagyin tetszik.
VálaszTörlésMikor lesz folyti?
VálaszTörlésLesz folytatása?
VálaszTörlésEddig jó... :)
VálaszTörlésHogy hívják a képen lévő srácot?
VálaszTörlésAustin Butler😊
TörlésKöszönöm szépen!��
Törlés