- Mi jót csinálsz idekint egyedül? - jelent meg valahonnan
Dex, és leült mellém a fűbe. Hátát hozzám hasonlóan nekitámasztotta a tuja törzsének.
- Gondolkozom - feleltem anélkül, hogy egy pillanatra is
felnéztem volna rá.
- Mesélj! - kérte, majd fél térdét felhúzva elhelyezkedett és rám meredt,
kíváncsian várva a folytatást.
- Nem is tudom - ingattam a fejem eltöprengve.
- Ugyan már, Leah! Ne kelljen kihúznom belőled. - Nem fenyegetett, csupán tisztázta, hogy nem fog
könyörögni azért, hogy kiöntsem neki a szívemet, de ha megteszem, szívesen
meghallgat.
- Minden olyan más idén, nem gondolod? - szakadt ki belőlem hirtelen, mire
rögtön felém kapta a fejét.
- Ezt pontosan mire is érted?
- Ott van például ez a Norbi-Talia ügy.
- Most arra célzol, hogy testvéreink egymásba zúgtak? - érdeklődött Dexter, és
rá igazán nem mondhatta senki, hogy hú, de kerülgetné azt a bizonyos
forró kását.
- Eléggé nyíltan meg van a véleményed, nem igaz? – mosolyodtam el, Dex pedig
egyetértően elhúzta a száját és bólintott egyet.
- Most miért, ez az igazság! Vagy te nem így gondolod?
- Nem is tudom, ezt nem mondtam volna így ki. Még nem vagyok benne biztos, mi
is van köztük – merengtem végigpörgetve, miket is éltünk át az elmúlt pár
napban.
- Csak erről van szó, emiatt vagy ilyen bús? – kérdezte és úgy láttam, valami
felcsillant a szemében. Mintha valami másra várt, másra számított volna, valami…
Nem is tudom.
- Szasztok, haverok! – jelent meg valahonnan Cooper, ezzel elrontva a kialakult
hangulatot. Egy pohár limonádét szürcsölgetett valami rózsaszín szívószállal.
- Milyen haverok? – fintorogtam, Dex pedig egyetértően vállat vont. Ő se értette,
csak az a különbség, hogy nem is érdekelte.
- Mi a helyzet? Elhallgattatok, mikor idejöttem – érdeklődött gyanakodva Coop.
- Nem így volt. Már vagy öt perce meg se szólaltunk – nyugtatta
meg az öccse, majd felállt és testvére mellé sétált. – Muti.
Cooper mindenféle ellenkezés nélkül átnyújtotta italát Dexternek,
aki elégedetten ízlelgette a citromlevet. Biztos voltam benne, hogy van benne más
is, mint víz meg cukor.
- Na, és öt perccel ezelőtt miről beszélgettetek? – Coop képtelen volt annyiban hagyni. Dex
rám pillantott, ismert annyira, hogy tudja, nem akartam, hogy rajta kívül bárki
más megtudja, milyen furának éreztem mindazt, ami eddig az idén történt velünk.
- Taliáról meg Norbiról – felelte végül nagy lazán Dexter, és
ezzel még csak nem is hazudott.
- Ja, értem. Nagyon érdekesen viselkednek az idén – hümmögött
Cooper, miközben a telefonját nyomkodta.
- Mi van ezen a mobilon, ami tavaly még nem volt? – érdeklődtem közelebb lépve
Coophoz és a kezében tartott kütyüjéhez, mire azonnal abbahagyta a pötyögést.
- Hogy érted? – adta az értetlent, miközben sunyin a zsebébe
süllyesztette a telefont és ártatlanul pislogva bámult rám.
- Állandóan a kezedben van – forgattam a szemem, mert
pontosan tudta, miről beszélek, hiába jártattam a szám.
- Kellemes a tapintása – közölte Coop, de nem igazán tudott
meggyőzni
ezzel a béna érvvel. Egy, mert tudtam, hogy ez hazugság, kettő, olyan bizonytalan volt
a feje, hogy a hülye se hitt volna neki.
- Kipróbálhatom? – nyújtottam felé a kezem, mert úgysem volt
jobb dolgom, mint részt venni a kis játékaiban.
- Nem! – vágta rá azonnal, mire kérdően felszaladt az egyik
szemöldököm.
- Miért nem? – Ezúttal rajtam volt a sor, hogy adjam az
értetlent.
- Lemerült – rögtönözött szerencsétlenül, de meglehetősen fürgén Coop.
- Nem baj, attól még remekül meg tudom fogni, és érezni azt
a hihetetlen tapintást – „nyugtatgattam” meg kedvesen. A szemem sarkából látom,
ahogyan Dex halkan oldalazott az ajtó felé, igyekezett elmenekülni a helyszínről. Tehát tudta, miről van szó.
- Dexter! – szóltam rá, mire megtorpant.
- Igen, Leah? – kérdez vissza, mintha nem tudná, miért
szóltam utána.
- Srácok, mi ez az egész?
- Semmi! – vágta rá ismét Cooper, úgy láttam, már teljesen
stresszes, képtelen volt tovább palástolni az érzéseit, vagy hazudni.
- Milyen egész? – Dex még ügyes, jól játszotta a tudatlant.
- Amit rejtegettek – sóhajtottam egy nagyot, mert kezdtem
unni ezt az értelmetlen huzavonát.
- Én nem rejtegetek semmit. Leah, édesem, tudod, hogy
nincsenek előtted titkaim – simította meg szeretetteljesen az arcomat
Dexter. A mocsok! Cooper úgy látszott, inkább öccsére hagyatkozik, és jobban
látta, ha meg se szólal.
- Vedd le rólam az áruló mancsod, Dexter Button! – dörrentem
rá a továbbra is engem fogdosó bűnös cinkostársra.
- Ne csináld már, Leah! – vágott kétségbeesett fejet Dex. –
Ne hibáztathatsz engem, ez nem az én titkom. Nincs jogom beavatni.
Ebben ugyan igaza volt, még ha csak azért is mondta, mert
szabadulni akart.
- Ne már, tesó! Miért árultad el neki, hogy van titok? –
akadt ki Cooper, aki úgy tűnt, néhány perccel le volt maradva. Vagy nappal. Vagy évvel.
A lényeg, hogy eddig nem vette észre, hogy nem vagyok teljesen idióta, és már
ezer éve feltűnt a nem mindennapos viselkedése.
Dex csak amolyan „mi van?” fejjel meredt a bátyjára, majd
egy biztató pillantást lövellt felém, aztán arrébb állt, átadva a teret
Coopernek és nekem. Kellemes beszélgetésnek ígérkezett.
Következő rész:
Előző rész:
Jöjjön már a következő rész, nem bírom kivárni! Illetve mikor lesz már folytatása annak, aminek még nincs?
VálaszTörlésEddig ez a kedvencem <33
VálaszTörlésÚRISTEN!!*-*Nem bírom... :D Mikor lesz kövi?:) Már alig várom!:3
VálaszTörlésNagyon jól irsz,nem gondolkoztál még esetleg azon hogy az egész sorozatot kiadod egy könyvként.?:)
VálaszTörlés