- A héten? Mi az, hogy a héten? Úgy
érted ezen a héten? Azon, ami most van? – bombáztam a zseniális dilemmáimmal,
teljesen ledöbbenve.
Lola nemrégiben ment el, és még nagyon soká
kellett volna csak hazajönnie. Na, nem mintha nem vártam volna eddig is tűkön ülve az érkezését,
de nyilván,
ha ilyen hamar visszaérkezik, annak valami komoly oka lehet.
Valami olyan, ami nagy valószínűséggel nem a legjobb.
- Igen, Jenny. Ezen a héten. Egész
pontosan holnap után – avatott be Lol, hangja annyira másként csengett, mint
általában. Nem az a gondtalan, állandóan hadaró lány volt a vonal végén, hanem
egy megfáradt, problémákkal küzdő lány.
- Hogy-hogy? Mi történt? – tettem fel a
rettegett kérdést.
- Semmi, csak anyunak nem vált be a
meló. Haza szeretne utazni – magyarázta Lola, és úgy tűnt igazat beszél.
- Szóval nem rúgták ki vagy ilyesmi,
ugye? – érdeklődtem
félénken,
persze tudtam jól, a legjobb barátnőmről van szó, nyilván
elmondta volna, ha komoly baj lenne.
- Nem, dehogy! - ellenkezett Lola, mire
azért fellélegeztem. Hála az égnek!
- Komolyan hazajöttök? - játszottam az
óvodást, aki először
nem fogja fel, amit mondanak neki. A különbség csak az, hogy én értettem, csak nem
hittem el.
- Igen, de hisz már vagy egy csomószor
elmondtam.
- Hazamegyünk, Jenny. Holnapután -
magyarázta továbbra is türelmesen Lola. Igaza adtam neki, már számtalanszor
elmondta a telefonhívás kezdete óta, de valahogy egyszer sem sikerült
felfognom. Annyira hihetetlen.
- Hm. Értem - hümmögtem amolyan
elfogadó stílusban, mert nem tudtam érdemben hozzászólni a dologhoz. Mármint
nem nagyon sikerült volna, mást kérdezném, mint a "komolyan?" és a
"nem tudom elhinni! Viccelsz?" értelmes mondatokon kívül. Ezeket
pedig már elsütöttem. Jó párszor.
- Talán nem örülsz? - kapcsolt át
sajátos hanghordozására, végre ismét a bátor és nagyszájú önmagát adva.
- Nincsenek rá szavak, mennyire örülök!
- bizonygattam, mert valóban ez volt az igazság. Azért esett ennyire nehezemre
feldolgozni, mert boldogsággal töltött el.
- Rendben van - fogadta el, és jól
hallottam a hangján, hogy ott, a vonal másik felén, Lengyelországban, a legjobb
barátnőm mosolygott.
- Louis tud már róla? - érdeklődtem, amolyan, mert hát nehogy már ne
tudjam alapon.
- Tekintve, hogy egyszer nem szakított
félbe, és rögtön felfogta a mondanivalóm lényegét, vele lényegesen könnyebben
letudtam ezt a beszélgetést - válaszolta Lola, persze nem ironikusan, sem
célozgatva, hanem inkább elviccelve a helyzetet.
- Jól van, na - ráztam a fejem
szórakozottan. - És David?
- Nyilvánvalóan nem hívtam fel és
újságoltam el neki a nagy hírt, nem csevegtünk órákat arról, milyen remek, hogy
milyen remek, hogy máris hazamegyek ezzel sok kínos és néma pillanatot
kölcsönözve neki. Meg magamnak. - hadarta Lol. De jó, hogy így megeredt a
nyelve!
- Nyilvánvalóan - utánoztam a
hangsúlyát - nem gondoltam, hogy majd felhívod.
- Akkor kérlek, meséld el, mire is
gondoltál! - Ej, de kényesen érinti ez a téma. Kész idegroncs lett itt helyben.
- Mondjuk, hogy Louis említett valamit.
- Louisval pontosan előtted beszéltem, és
figyelembe véve, hogy még
mindig veled foglalkozom, egyelőre nem volt időm... - Lola itt némileg
elakadt a nagy kioktatás közepette.
- Kémkedni? - segítettem ki, mire Lola
felháborodottan vágta rá a szokásos "én sohasem kémkedek!" kezdetű nótáját.
- Tudod, hogy Lu amúgy sem az a
beszédes típus. Mármint ha ilyenekről van szó - szúrta
a végére,
miután
sikerült
kissé
lehiggadnia.
- Jogos - bólintottam elmerengve.
- Mellesleg ti hogy álltok? - kérdezte
Lola, mire felszaladt a szemöldököm.
- Egész pontosan mire célzol? Kik azok
a "ti"? - értetlenkedtem, válaszként Lola nagyot sóhajtott.
- Esetleg Louisn van más is, akibe évek
óta szerelmes vagy, akinek alkalomadtán részegen szerelmet vallasz, együtt
alszotok, aztán hetekig egymáshoz sem szóltok? - adott alaposabb leírást a
kérdésének tárgyáról Lola.
- Most így nem ugrik be senki - ingattam a fejem
elgondolkozva, mintha valóban lennének más alternatívák.
- Hát nyílván nem! - felelte Lol, és
biztos voltam benne, hogy közben forgatta a szemét. - Szóval?
- Nincs semmi - vontam vállat, mert
tényleg ez volt a helyzet. Az ég világon semmi nem történt közöttünk, olyanok
voltunk, mint két idegen közös emlékekkel.
- Na, ha majd ott leszek én is. Nem játsszátok
ezt többé! - intett Lola, mint valami rossz óvó néni.
- Ezt most vegyem fenyegetésnek?
- Vedd, aminek akarod, de én véget
vetek ennek a röhejes hülyeségeteknek. Elegem van már belőle, hogy mit szenvedtek orrba, szájba.
- Meg kellett hagyni, barátnőm stílusa kissé nyers.
- Ugye nem... - kezdtem volna, de
közbevágott.
- Nem fogok úgy beleavatkozni! Csupán
azt nem szeretném, hogy a barátságotok is bánja ezt az egész kalamajkát.
- És ha nekem ez nem felel meg?
- Micsoda?
- A barátság. Nekem a "csak
barátok vagyunk" zónából van elegem! - ellenkeztem haragosan.
- Akkor édes barátném, itt az ideje,
hogy tegyél ellene!
Következő rész:
Előző rész:
Új kedvenc #lola
VálaszTörlésTeamLola :D
VálaszTörlésKÖVIT❤❤❤❤
VálaszTörlés