Konrád végül nem mondott sokkal többet az „eset” után. Szépen hazakísért, viszonylag elgondolkodva ballagtunk mindketten, így nem nagyon társalogtunk. A kapuban még egyszer, utoljára a szemembe nézett, aztán csak köszönt, és elment.
Otthon
rengeteget agyaltam a történteken. Vajon, mire véljem az ölelést, vagy, hogy
egyáltalán mit köszönt meg, és miért. Meg persze, a fő gond az volt, hogy akkor én most mit is érzek, és mit akarok. Végül arra kellett rádöbbennem,
hogy szép lassacskán igenis megkedveltem Konrádot,
és egy részem, ahogy ő
fogalmazott, szeretné itt
tartani, és magam
mellett tudni.
Ahogy
ott ültem az ágyamon, ölelve a hosszúkás párnámat, azt éreztem, beszélni
szeretnék vele. Tudni, hogyan viszonyul most éppen az amerikai utazáshoz, még
ha csak barátként is, de mellette szerettem volna lenni.
Előkaptam a telefonom, és megnyitottam a
messengert, és hosszasan bámultam Konrád nevét, és mellette a pici, nem elérhető feliratot. Írjak, vagy ne írjak.
Másnap
reggel, mikor apa felajánlotta, hogy elvisz, hirtelen nagyon erejem teljében
éreztem magam, így azt feleltem, ma már menni fog egyedül is. Ugyan, a szüleim
ódzkodtak az ötlettől, de végül beleegyeztek.
A
suliba vezető úton folyamatosan azon töprengtem, vajon hogyan fogunk
viselkedni egymással, vagy
csak én vele.
Kedd
révén matekkal kezdtünk, ezért biztos volt, hogy Konrád és én nem kerülhetjük
el egymást. Hacsak nem jön be órára, vagy valamilyen oknál fogva elül mellőlem.
-
Sziasztok, lányok! – értem utol barátnőimet a
gimnázium kapujában.
- Szia,
Lean! – köszöntött Eszti boldogan.
- Szia,
Luca! – üdvözölt Csenge is.
- Mi
újság? – érdeklődtem. –
Miről beszéltetek éppen?
- Töriről volt szó – avatott be Eszti.
- Jaj,
ne! Tényleg. Nem akarom – biggyesztettem le a számat, tudván, mi vár rám történelem
órán.
-
Ugyan, fel a fejjel! Az első matek
– próbált meg felvidítani Csenge.
- Ettől miért
lenne jobb kedvem? – foglaltam helyet a padomnál. Konrád még sehol nem volt.
- Mert
Konrád mellett ülhetsz, Gergő
helyett – magyarázta Eszti.
- Ennek
valóban örülök – bólintottam finoman, mert nem akartam leleplezni magamat.
Egyelőre előttük sem. Láttam rajtuk, hogy épp mondani készülnek valamit, azonban
becsengettek, Dobos pedig óraműpontosággal érkezett, így mindenki elfoglalta a helyét.
- Jó
reggelt, fiatalok! – mosolygott ránk kedvesen. – Gondolom borzasztóan boldogok
vagytok, hogy most itt lehettek.
- Tanár
úr! – jelentkezett bőszen
Krisz. – Ma tetszik rajzolni egy olyan iszonyúan szabályos téglalapot?
Itt
persze mindenki jót nevetett.
- Az
attól függ. Előbb ellenőrizzük a
házi feladatot.
-
Elnézést a késésért – lépett be az ajtón Konrád szabadkozva.
- Semmi
baj, fiam. Konrád, ugye? Megjegyeztelek. Kész van a leckéd?
Ajaj.
-
Természetesen! Matekra megírtam – válaszolta büszkén Konrád, amin persze megint
felröhögtünk.
-
Valamiért kiváltságosnak érzem magam – dünnyögte Dobos szórakozottan.
- Nem
véletlenül, tanár úr – vigyorodott el Konrád.
-
Gyerünk, írd fel a táblára az első
feladatot - intette Dobos jókedvűen.
Figyeltem,
ahogyan Konrád ledobta a táskáját a tábla elé, majd előkapva a füzetét, lazán felfirkantotta a táblára a válaszokat.
Egy pillanat erejéig szándékosan megcsikorgatta a krétát a táblán, majd amolyan "jaj srácok, ne haragudjatok" fejjel fordult a padsorok irányába, de persze mindenki csak nevetett.
Meglepett, hogy helyes volt minden, amit megoldott. Krétás kezét olykor beletörölte fekete nadrágjának hátuljába, ezzel vicces, fehér nyomokat hagyott, melyek színben harmonizáltak kissé gyűrött pólójához. Időnként beletúrt sötétbarna hajába, mikor éppen a szemébe lógott. Mikor végzett, felkapta a táskáját, és hátra sétált. Hozzám. Vagy csak a padjához.
Egy pillanat erejéig szándékosan megcsikorgatta a krétát a táblán, majd amolyan "jaj srácok, ne haragudjatok" fejjel fordult a padsorok irányába, de persze mindenki csak nevetett.
Meglepett, hogy helyes volt minden, amit megoldott. Krétás kezét olykor beletörölte fekete nadrágjának hátuljába, ezzel vicces, fehér nyomokat hagyott, melyek színben harmonizáltak kissé gyűrött pólójához. Időnként beletúrt sötétbarna hajába, mikor éppen a szemébe lógott. Mikor végzett, felkapta a táskáját, és hátra sétált. Hozzám. Vagy csak a padjához.
- Jó
reggelt, bokasérült lány! – köszöntött egy gyönyörű mosollyal.
- Jó
reggelt, késő srác! Szép szereplés volt. Egészen megleptél – dicsértem vigyorogva.
-
Azért, mert hibátlan volt a leckém? – vonta fel a szemöldökét.
-
Azért, mert egyáltalán volt leckéd – vágtam rá, mire halkan felnevetett.
-
Legalább elkéstem – kacsintott rám.
- Hát
legalább.
Konrád
arcán, a szeme alatt egy kis, krétaporos, fehér csík húzódott, melyet gondolom
az egyik hajtúrásnál kent oda. Neki még ez is jól állt, nem nézett ki hülyén
vagy nevetségesen tőle, inkább aranyosan.
Képtelen
voltam megállni, hirtelen odanyúltam, és finoman letöröltem a kezemmel. Egy
pillanatra értetlenül bámult rám, aztán elkapta a kezem, és az ölébe ejtette.
- Csak
egy kis kréta volt – dadogtam zavaromban.
- Köszi
– felelte végül, majd elengedte a kezem, és a tábla felé fordult.
Olyan
hevesen vert a szívem, hogy azt hittem, percek kérdése, és elájulok. Aztán
persze sikerült lenyugtatnom magam, főleg,
mikor nekem is ki kellett mennem feladatot oldani a táblához.
Kicsöngetés
után Konrád azonnal felállt és átsorolt Krisszékhez, így engem rögtön
letámadtak a lányok és kirángattak a folyosóra.
- Mi a
fene van köztetek? – támadt le Csenge kíváncsian.
- Hogy
mi? – kérdeztem vissza összezavarodva.
- Csak
úgy izzik a levegő –
vigyorgott rám eszelősen
Eszti.
- Oh,
csak egy kis kréta volt – utánozott engem Csenge, végig simítva Eszti arcát, a
korábbi szituációt demonstrálva.
-
Lányok! – szóltam rájuk, de közben magam sem bírtam megállni nevetés nélkül.
-
Mesélj – kérték egyszerre.
Tudtam,
hogy Amerika említése nélkül kell beszámolnom a dolgokról, így hát bele is
kezdtem.
- Azta!
– reagált először Eszti. – Akkor tetszik neked?
- Igen
– bólintottam kissé elpirulva.
- És ha
minden igaz, akkor te is tetszel neki – kombinálta a dolgokat Csenge.
- Ezt
nem tudhatjuk – ellenkeztem heves fejrázás közepette.
- Jó.
Akkor nekünk ez a tippünk – mutatott Esztire és magára Csenge.
- De
nem biztos semmi – vágtam rá gyorsan, mert nem akartam hitegetni magam.
- Hé,
Liliom szál! Indítani kéne angolra – intett nekem Dominik gúnyosan.
-
Megyek, Dumbó – hagytam ott a lányokat.
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/10/kosarsuli22.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/09/kosarsuli20.html
Következő rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/10/kosarsuli22.html
Előző rész:
http://csillagokhullas.blogspot.hu/2016/09/kosarsuli20.html
Imádom, izgalmas, és nem tudom mit írjak. Nagyon ott van!!!
VálaszTörlésVárom a folytatást!! Jó írást :)
Nagyon remelem hogy a kovetkezo resz is hamar jon!
VálaszTörlés