- Hiányzol – ismételte Louis, makacsul nekiszorítva a
pultnak, nehogy szabadulni tudjak.
- Te is hiányzol nekem, Lu – sütöttem le a szememet. Csak
nekem egész másképp.
- Mi lenne, ha megbeszélnénk ezt? – ajánlotta fel Louis.
Nem. Nem akarom. Lehet, hogy nagyon rossz nélküle, de úgy, hogy nem szeret
viszont, és nem lehetünk együtt vele se jobb. Ugyanakkor olyan sok időt
töltöttem mellette, mióta így érzek iránta, hogy már magam sem tudom, mi a jobb.
Vele lenni, élvezni a társaságát, kósza érintéseit, kedves
szavait, vagy egész hátralévő életemben ignorálni, elkerülni, de legalább van esélyem túltenni magamat rajta. Az első
persze lényegesebben csábító, de az együtt jár a jövőbeli
barátnők elviselésével is. Sőt, talán én fogok tanúskodni az esküvöjén. Az
igazán borzalmas volna. Minden szempontból.
- Jenny! – rángatott ki Louis a gondolataim közül.
- Tessék?
- Gyere – ragadta meg a kezemet, ujjai átkulcsolták az
enyémeket, és elkezdett gyakorlatilag maga után húzni.
Ahogy átvonultunk a különböző szobákon, tekintetem megakadt az éppen
egymásba kapaszkodva táncoló Lolán és Daviden, és csak a fejemet
ingattam rájuk. Louis felvezetett a lépcsőn,
majd bevitt egy szobába. Onnan pedig kilépett
a kis emeleti terasz-erkélyre. Az ajtót kívülről bezárta, hogy senki nem zavarjon minket a nagy, őszinte
beszélgetésben.
Louis leült a földre, hátát a falnak támasztva, egyik térdét
felhúzta, kezét pedig lazán megtámasztotta rajta. Ahogy lenéztem rá, eszembe
jutott, hogy pontosan úgy festett, mint mikor a legutóbb érte mentem egy
buliban. Így ült a földön, izzadt volt a haja, nehezen lélegzett. Akkor
szakított Meredithtel.
- Gyere - álltam fel, és felé nyújtottam
a kezem, amit azonnal megragadott, de nem mozdult.
- Ha felállok, szinte biztosan lehánylak, amit nagyon nem szeretnék, mert
igazán lélegzetelállítóan jól nézel ki.
- Nem ülsz le? - rángatott ki a gondolataim közül Louis felnézve rám.
- De - huppantam le mellé.
- Gyűlölöm, hogy nem beszélünk - hunyta le a szemeit fájdalmasan.
- Gyűlölöm, hogy így látsz - morogta leginkább a WC-nek, de minden bizonnyal rám értette.
- Én is - hajtottam le a fejemet szomorúan,
mert ez volt az igazság. Borzalmasan hiányzott minden egyes porcikája,
minden közösen eltöltött perc és minden, ami csak vele kapcsolatos volt.
- Akkor miért csináljuk ezt? – sóhajtott, majd a falnak
döntötte fejét és felém fordította.
Mert szeretlek.
- Nem tudom – mondtam, holott pontosan tudtam. Legalábbis
azt, hogy én miért csinálom ezt.
- Mer azt akarja, hogy kibéküljünk – szólalt meg hirtelen
némi hallgatás után Louis. Úgy éreztem, azért mondta ezt, hogy kicsit beavasson
az életébe, amiről mostanában kevésbé informált.
- Ki gondolta volna. És te mit akarsz?
- Hát, nem ezt. Örülök, hogy szakítottunk.
- Én is – vágtam rá, mire felnevetett.
- Jobb lesz ez így. Mindenkinek. Ti úgysem kedveltétek
egymást.
- Mit számít az?
- Nekem számít. Te vagy az egyik legfontosabb ember az
életemben – nézett mélyen a szemembe Louis. A szívem hevesen kezdett verni, de
nem a szavaitól. Számtalanszor mondta már ezt nekem, vagy ennél még szebbeket,
de mindig csak arra értette, hogy együtt nőttünk fel kvázi legjobb barátokként. Természetes, hogy fontosak vagyunk egymás számára. – Mindig mellettem állsz.
- Kösz, hogy itt vagy velem, nagyon sokat
jelent - mondta, én pedig hangtalanul vártam a folytatást. - Engem mindig,
mindenki elhagy, csak te tartasz ki mellettem - suttogta, szemei szomorúan
csillogtak, majd lecsukódtak.
- És ez mit sem változott – mosolyogtam rá.
- Tudom, csak – Louis óvatosan az ölemben nyugtatott
kezemért nyúlt és finoman megszorította – valami nem stimmel.
A másik kezét is a kezemre fektette, így gyakorlatilag két
kézzel kapaszkodott belém.
- Talán, hogy részegen sokat hazudunk – csúszott ki a
számon.
- Talán. De az is lehet, hogy csak túlságosan őszinték vagyunk – jelentette ki,
tekintetét az enyémbe fúrva.
:3
VálaszTörlésFOLYTAAAAASD LÉGYSZII
VálaszTörlés😍😍
VálaszTörlésAhw 😍😍
VálaszTörlésJÖJJENEK MÁR ÖSSZE!!:D
VálaszTörlés