Landon pólóját szorongatva feküdtem immár a saját ágyamon. Keaton
fogalmam nem volt, merre lehetett, de nem volt a szobában. Talán a nagyszüleim
rabolták el. Mindegy, egyelőre nem törtem magam, hogy megmentésére siessek. Azon agyaltam, vajon Landon mit szólna hozzá, hogy hazahoztam egy srácot. Biztos eljátszaná a nagy és védelmező báty szerepét, de valójában örülne, hogy megnyíltam valakinek. Biztos kedvelné Keatont, hasonló gondolkodásúak, érdeklődési körűek és típusak.
- Jól van ez így, igaz? – sóhajtottam egy hatalmasat, szorosabban
magamhoz húzva a pólót.
Én is kedveltem Keatont, ezen egyszerűen nem
volt tovább mit tagadni. Eljött velem ide, egy szó nélkül, teljesen saját
ötletétől vezérelve. Azért jött, hogy idézőjelben
vigyázzon rám, mellettem legyen, tudván, milyen nehéz helyzet is ez nekem. Ez óriási dolog. Tudtam jól, hogy Wyatt is megtette
volna értem ugyanezt, mégis másnak éreztem a két fiú
szándékát és hozzáállását.
- Te támogatnál, Landon. Tudom jól. Bíztatnál, hogy vágjak bele –
folytattam a suttogást. Szinte hallottam a hangját a fejemben.
Keaton rengeteget változott, mióta először találkoztunk, ugyanakkor megtartotta mindazt, amiért megtetszett.
Figyelmes volt, igyekvő és imádtam, hogy piszkálódtunk, szívtuk egymás vérét, a megfelelő határokon belül. Nem tudnék örökös egyetértésben élni senkivel, az nem
nekem való.
Egyszercsak kinyílt az ajtó és Keat lépett be rajta, én pedig gyorsan
felültem. Nem mondott semmit, csak becsukta maga után az ajtót és az ágyamhoz
sétált.
- Apukád rengetegszer hívott – adta át nekem a telefonom, amit
tudtommal a kocsiban hagytam. A jelek szerint kivette, mielőtt Thomas
elhajtott volna.
- Köszi – vettem át a mobilt, a mozdulat közben az ujjaink egy
hangyányit összeértek. Meleg bizsergés futott át rajtam. Felnéztem rá.
Ott állt felettem, lazán oldalra zselézett hajjal, sötét farmerben
és szürke pólóban. Iszonyatosan helyesnek tűnt.
- Minden oké? – kérdezte, nyilván azért, mert cseppet sem
leplezetlenül bámultam.
- Persze, minden oké – kaptam észbe, megrázva a fejem elkaptam
róla a tekintetem.
- A nagymamám azt mondta, tíz perc múlva kész a vacsora –
egyenesedett ki, aztán leült az ágyam végébe.
- Rendben – nyeltem egyet, ő pedig egy aprót bólintva rám mosolygott. Olyan természetes mozdulat volt ez a részéről, mégis olyan ritkán láttam tőle hasonlót.
Mintha zavarban éreztem volna magam. Új volt számomra az érzés most, hogy letisztáztam magamban az érzelmeim. Azonban ezt nem egy negatív érzésként éltem meg, hanem teljes mértékben kellemesnek tűnt. Biztonságban éreztem magam mellette. Boldognak. Már amennyire a helyzetem ezt az érzést engedte.
Mintha zavarban éreztem volna magam. Új volt számomra az érzés most, hogy letisztáztam magamban az érzelmeim. Azonban ezt nem egy negatív érzésként éltem meg, hanem teljes mértékben kellemesnek tűnt. Biztonságban éreztem magam mellette. Boldognak. Már amennyire a helyzetem ezt az érzést engedte.
- Mi van a kezedben? – érdeklődött a póló felé biccentve.
- Landon pólója. Ez volt a kedvence – magyaráztam, de aztán furán
éreztem magam, ezért gyorsan leraktam a pólót az ágyamra.
- Értem – bólintott.
Egy perc néma csend következett. Keaton engem nézett, én pedig őt.
- Figyelj csak… - kezdtem volna, de ekkor valaki kopogott az
ajtón.
- Igen? Szabad – szóltam ki, fürgén elkapva a tekintetem Keatről.
- Kész a vacsora. Gyertek le – nyitott be Kav, a következő
pillanatban pedig mér el is tűnt.
- Mit akartál mondani?
- Ráér vacsora után – ráztam meg a fejem és felpattantam.
Nyargaltam volna a konyha felé, de Keat elkapta a csuklóm és finoman
visszatartott, majd maga felé fordított.
- Furcsán viselkedsz – mondta, tekintetével az arcomat kutatva.
- Nem hinném – válaszoltam végül, meglehetősen bénán.
- Biztos minden rendben?
- Aggódsz értem vagy mi? – Sokkal nyersebben hangzott, mint
amilyennek szántam.
Felvonta a szemöldökét és elengedte a csuklóm.
- Nem, dehogy.
- Jól van akkor. Nincs is miért. Minden rendben – bizonygattam,
magam sem tudva, kit akarok meggyőzni. Őt vagy sokkal
inkább magamat.
Tulajdonképpen minden rendben volt. Csak hirtelen el akartam
mondani neki, mit érzek, mennyire hálás vagyok azért, amiért velem jött és
azért is, hogy most aggódik értem. Elhatároztam magam.
Hűha, bevallom nagyon kíváncsi vagyok h bevallja-e!!:)) folytasd!!:))
VálaszTörlés