Edzés alatt Vili bá összerakta a csapatot, akit a bajnokság első meccsére küld, így akik nem kerültek be, ők lettek
az ellenfelek. Na, meg én. A csere.
Konrád az edzés nagy része alatt Hannának magyarázott, hogy mit,
hogy.
- Minden oké, Liliomszál? – kérdezte Dominik, mikor elkalandoztak
a gondolataim.
- Hogyne, Dumbó! – vágtam rá sietősen.
- Ugye nem vagy depis a felosztás miatt? – biccentett, sajátos
stílusában megérdeklődve, hogyan is érintett a dolog.
- Megérdemeltem – bólintottam.
- Mi van? – vágott értetlen arcot.
- Mármint, sérült voltam. Jogosan nem kerültem be.
- Értem.
- Ez még nem a világ vége! – jelentettem ki határozottan.
- Én tudom, csak nem voltam benne biztos, hogy te is. Gyakran járkálsz
világvége arckifejezéssel – mutatott az említett testrészem irányába.
- Kösz – fintorogtam, mire elnevette magát.
- Fölösleges aggódnod. Ez csak egy meccs. A következőn már te
is ott leszel.
- Ezen is ott leszek – ráncoltam a homlokom.
- Tudod, hogy értem! – nyomta mutatóujját a ráncaimra.
- Mit gondolsz Hannáról? – érdeklődtem témát váltva.
- Aranyosnak tűnik – vont a meg a vállát.
- Én nem tűntem annak? – húztam össze a szemem.
- Ezt meg hogy érted?
- Miért voltál velem olyan szemét év elején? – kértem számon, amit
már rég kellett volna.
- Ja, nem volt különösebb oka – legyintett, de láttam, hogy
eltusol valamit.
- És mi volt a nem különösebb oka?
- Valójában, azt hittem, a bokasérülés csak kifogás volt, mert
féltél eljönni a gólyatáborba – vallotta be, mire elkerekedett a szemem.
- Ez komoly?
- Aha. De azóta rájöttem, hogy tényleg ilyen béna vagy –
mosolygott rám „kedvesen”.
- Ezt jó tudni – dünnyögtem.
- Ugyan, Liliomszál. Tévedni emberi dolog. Vagy nem? – állt ki saját
maga mellett.
- Azért egy sajnálom jól esne – vigyorogtam rá huncutul.
- Azt elhiszem – értett egyet, de esze ágában nem volt elnézést
kérni.
- Én tudok várni – fontam karba a kezem a mellkasom előtt.
- Én is. De, hogy jön ez ide? Vagy a sora gondoltál? – bökött az
előttünk álló párosra. – Mindjárt mi jövünk.
Ezen felnevettem. Nem bírtam megállni, viccesen jött ki, hogy pont
sorban álltunk.
- Neked annyi – feszítettem be az izmaim játékosan.
- Azt gondolod, hagyni foglak, csak mert téves következtetéseket
vontam le anno?
- Nem kell hagynod, Dumbó – billentettem oldalra a fejem és
megragadtam a labdát.
Keményen próbálkoztam, de egy lány fizikailag nem veheti fel a
versenyt egy fiúval. Sikerült ugyan kosarat dobnom, de csak távolról, tempót,
nem pedig konkrétan megverni egy-egyben.
- Elismerem, szép próbálkozás volt – biccentett mosolyogva.
- Legalább ennyi – húztam el a szám.
- Megérdemled a bocsánatkérésem. Sajnálom, hogy félreismertelek – simogatta
meg a fejem tetejét vagy inkább csak összeborzolta a hajam, majd tovább állt.
(egyszerűen nem találtam jobb gifet :D )
(egyszerűen nem találtam jobb gifet :D )
Előző rész:
😍😍😍😍😍😍 folytatást!!:))
VálaszTörlésNagyooon de nagyooooon jó ez a történeted is ���� annyira hogy nem tudok mit írni rá mert hogy jó meg szuper erre a történetre nem illik mert ez sokkal de sokkal jobb egy jónál vagy egy szupernél �� imádlak hogy ilyen elragadó történeteket írsz �� BEST az biztos ������ mikorra lesz a folytatása? ��
VálaszTörlésNagyon nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm!!!!!
Törlés