- Micsoda szakmai diskurzust
folytattatok fizikán - közölte Konrád irodalom előtt, mikor ismét a padunkba ülhettünk.
- Igen, Dominik már taktikákat
is kitalál - ingattam a fejem elgondolkodva.
- Szüksége volt az
éleslátásodra, mi? - mosolygott Konrád jókedvűen, megsimítva az arcom.
- Valami olyasmi - bólintottam.
- Irigykedem. Nekem miért nem
adsz tanácsokat? – vont közelebb magához, huncutul csillogó szemekkel.
- Ugyan, miről?
- A taktikáimról – kacsintott
rám.
- Kitaláltál te is néhányat? –
vontam fel a szemöldökömet.
- Persze. Csak nem a kosárral
kapcsolatosak – nyomott egy puszit az arcomra.
- Akkor miféle taktikáról
beszélsz? – adtam az értetlent.
- Például olyanokról, mint
amikkel megszereztem a barátnőmet.
- Na, ne! – kaptam a szám elé a
kezem.
- De! – bólintott komoly
arccal.
- Van egy másik barátnőd? – vágtam a tőlem telhető legösszezavarodottabb és meglepődöttebb arcot.
- Mi van? Nem, nincs – röhögte
el magát a fejét rázva.
- Akkor nem értelek – pislogtam
ártatlanul. – Vagy… Csak nem? Rólam beszélsz?
- Bizony rólad, Bokasérült
lány.
- A taktikáid martalékává
váltam? – biggyesztettem le a számat.
- Így is mondhatjuk.
- Nem is hívtak meg Amerikába?
– tartottam fent a meghökkent ábrázatom.
- Jó helyen kapizsgálsz. Hosszú
és összetett folyamat volt téged megszerezni.
- Elképzelhető, hogy te intézted el azt is, hogy megsérüljön a bokám? Hogy aztán eljátszhasd a lovagot? – találgattam, magamban
remekül mulatva.
- Nem. Azt nem – tartotta fel a
kezét. – Valóban ilyen lovagias vagyok.
- És szerény – tettem hozzá
szórakozottan.
- Szeretem, ha bókolsz nekem –
búgta közelebb hajolva.
- Ne már! – tapasztottam
tenyerem a homlokára és eltoltam a fejét.
- Hé! Most meg mi az? – ült ki
az arcára egy aranyos csalódottság.
- Az iskolában vagyunk –
suttogtam vöröslő képpel.
- És akkor mi van? – dőlt ismét felém, de kinyújtottam a kezem, ezzel
ismét távoltartva őt.
- Nem illik. És amúgy is.
Mindenki minket néz – ingattam a fejemet.
- Hadd nézzenek. Csinálhatunk
nekik egy jó kis műsort – vigyorgott Konrád.
- Hallgass! – szóltam rá
nevetve.
- Ugyan már. Miért ne
mutathatnám meg a világnak, mennyire szeretem a barátnőmet? – fintorodott el Konrád.
Hevesen megdobbant a szívem és
leblokkoltam. Nem azt mondta, mennyire kedvel. Azt mondta szeret. Ezt a szót
használta. Szeret. Ez persze nem feltétlen jelenti azt, hogy úgy szeret. Mármint, hogy szerelmes
belém. Csak szeret. Jobban kedvel a kedvelleknél. Ezért mondta, hogy szeret.
Illetve, nem is mondta direktbe, de ebben végül is benne volt.
- Ó, jaj – rángatott ki a
gondolatmenetemből Konrád.
- Mi-mi az? – pillantottam rá
zavarodottan.
- Mit mondtam? – billentette
oldalra a fejét.
- Tessék? – hökkentem meg.
- Látom és szinte hallom is,
ahogy kattog az agyad – jelent meg egy apró, de gyönyörű mosoly az arcán.
- Ja. Semmi – legyintettem nagy
lazán. Csak nem voltam az. Laza. Egy cseppet sem.
- Zavarba hoztalak? Ne
haragudj. Nem foglak nyilvánosan taperolni – ígérte, de nem különösebben
érdekelt. Megragadtam az arcát, közelebb húztam a fejét és ott, mindenki előtt, az osztályteremben, elfeledve minden gátlásomat, megcsókoltam őt.
Előző rész:
TEE..SZENT..ISTEN :D mindjárt meghalok annyira jó......
VálaszTörlésJézusom ������ annyira imádom. ��������
VálaszTörlésImááádom❤❤❤
VálaszTörlés