A kollégiumba menet a hangulat, hogy is
mondjam, kissé nyomott volt. A sor elején ment a KÉT pár, őket a beszélgető Naugh és GD követte,
majd a legvégén Dodi és én kullogtunk. Na, jó. Csak én kullogtam.
- Figyelj! – fogta meg a karom hirtelen
Dodi, mire megálltam, és érdeklődve néztem rá. –
Maradjunk le egy kicsit – kérte, én pedig bólintottam.
Láttam, hogy nagyon néz valamit, ezért
én is odafordítottam a fejem. Naugh figyelt minket. Illetve egy egészen kicsiny
pillanatig irányította tekintetét ránk, aztán már ismét GD-re összpontosított.
Mintha csak képzeltem volna az egészet.
- Szóval, miről van szó? –
kérdeztem
Dodit, aki időközben
újra nekiindult.
- Figyelj rám, Dél! – kezdte komolyan
Dodi. Nem igazán tudtam kiigazodni rajta. Egyszerre volt magára nem jellemző módon halálosan komoly, ugyanakkor ez a
vadonatúj becenév felülírta a magatartását.
- Dél? Hogy-hogy csak most jutott ez
eszedbe? – vontam fel a fél szemöldökömet kérdően.
- Én sem értem – legyintett lemondóan
Dodi. – Csak úgy eszembe jutott a szünetben.
- Hála az égnek! – feleltem ironikusan.
- Mindegy. Szeretnék beszélni veled
valamiről – vallotta be, ismét határozottá
válva. Ez egyáltalán nem jó jel. Dodi nem nagyon szokta levetkőzni azt a boldog és gondtalan álcáját,
amit hordoz.
- Mi a baj? – kérdeztem kedvesen
végigsimítva a karját.
- Most, mikor hazautaztam. A szüleim
azzal a hírrel fogadtak, hogy elválnak. Nézd, én tudom, hogy ez nem akkora nagy
dolog, már elég nagy vagyok ehhez, de… - Itt a hangja egy pillanatra
megbicsaklott.
- Ez igenis nagy dolog – néztem rá, és
szomorúan elmosolyodtam. – Nem sejtettél azelőtt semmit?
- Nem – rázta meg a fejét Dodi. –
Mindig is olyan szép pár voltak, tökéletesen összeillettek, perszem olykor
veszekedtek, de semmi komoly. Most meg... – Dodi fáradtan túrt bele hajába.
- És mi lesz most? – érdeklődtem finoman, a továbbiakra célozva.
- Ricsi elköltözik, anyuék
szétköltöznek, én meg gyakorlatilag már ideköltöztem – magyarázta Dodi.
Ricsi Dodi bátyja. Rettentő jó testvérek, összetartóak és
imádnivalók, azonban Ricsi már rég elég idős ahhoz, hogy egyedül
éljen,
gondolom ez a válás adta meg neki a végső löketet.
- Idővel minden seb begyógyul – fontam a
karomat Dodi nyaka köré, s magamhoz öleltem.
- Kösz, Adél! – suttogta a fülembe,
karjait derekamra fektette és szorosan magához húzott. Én voltam a vára, aki
kitartott mellette. Ezért volt szüksége rám.
- Nincs mit – súgtam vissza, és így is
gondoltam.
- Vajon miért rád zúdítok minden lelki
cuccot? – nevetett fel félszegen.
- Nagyon remélem, hogy azért mert bízol
bennem. Vagy csak én vagyok a lelki szemetesed – mosolyodtam el.
- Hát ezt magam sem mondhattam volna
szebben – jelentette ki Dodi, s elengedett. –Menjünk!
Mikor visszaértünk a kollégiumhoz,
rögtön ebédelni vonultunk. Újra nyolcan ültünk az asztalnál, együtt.
Evés után a lányokkal úgy döntöttük,
csajos délután tartunk, így először egy kávézóba mentünk beszélgetni,
aztán pedig a kedvenc boltunka ruhákat venni.
- Szóval, Adél! Mi ez az egész veled
meg Naughval? – szólt ki az egyik próbafülkéből Evi félénken.
- Semmi különös. Sosem voltunk ennél
jobb kapcsolatban – ironizáltam mosolyt erőltetve az arcomra.
- Most majdnem felröhögtem – közölte a
harmadik fülkéből
Eni.
- Mi tart vissza? – kérdeztem nevetve.
- Rájöttem, hogy ez nem vicces –mondta
Eni, mire felröhögtem.
- Köszi!
- Bocsi – kért elnézést a formalitás
kedvéért a barátnőm.
- Ugyan, igazad van – válaszoltam, majd
egyszerre mindhárman kiléptünk a függöny takarásából.
- Eni! Ez nagyon jól áll neked! –
dicsérte Evi Enit. Milyen furán hangzik ez a két név egymás mellett.
- A mindenit! Komolyan! Remélem,
megveszed – bólogattam én is egyetértően.
- Ha még kétszer-háromszor
megdicsértek, biztosan! – nevetett Eni, mire titokzatosan összenéztem Evivel.
- Ez a ruha! Eni, drágám! Mintha csak
rádöntötték volna! – bókoltam, próbálva lenyelni kitörő nevetésemet.
- Így van, így van! Nem is tudom,
láttam e valaha szebbet! – csatlakozott Evi nevetve.
- A Napra lehet nézni, de rád nem! –
kontráztam, mire Eni megálljt parancsolva emelte fel kezeit.
- Oké, oké, értettem. Megveszem –
mosolygott.
- Kolosnak is biztosan tetszeni fog! –
ujjongott boldogan Evi.
Ez volt az a pillanat, amikor egy
pillanatra lehervadt az arcomról a mosoly, azonban gyorsan sikerült észbe
kapnom, és visszaváltoznom normálissá.
- Ol kérdezi, hogy hogy haladunk –
mutatta a telefonjának kijelzőjét nekem Evi.
- Hát, ez… Ez szuper! - kerestem a
megfelelő szavakat, mellettem Eni pedig jóízűen felröhögött.
- Inkább öltözzünk át – közölte végül,
és mind visszavonultunk a fülkénkbe.
Dodi
üzenete: Hahó, Dél! Mi a
helyzet?
Adél
üzenete: Nagyon bénán néz ki
a „hahó” leírva.
Dodi
üzenete: Mint a LOL kimondva.
Adél
üzenete: Vagy a thx.
Dodi
üzenete: Ilyet ma már se nem
írnak, se nem mondanak.
Adél
üzenete: Jól van, na! Le
vagyok maradva pár évet.
Dodi
üzenete: Fényévet?
Azért itt felröhögtem, még ha magamon
is.
- Mi olyan vicces, Adél? – érdeklődött a szomszédos próbafülkéből Eni.
- Semmi, csak Dodi – legyintettem a
szabad fél kezemmel.
- Dodi? – Evi hangja értetlennek
hangzott.
- Félre ne értsetek! – vágtam rá
gyorsan.
- Eszünk ágában sincs – felelte nevetve
Eni.
Adél
üzenete: Természetesen.
Dodi
üzenete: Szóval, mit csinálnak
a lányok vásárolgatás közben?
Adél
üzenete: Kibeszélik a fiúkat.
Dodi
üzenete: Mindezt ruha nélkül?
Adél
üzenete: Úgy érzem, a te
elképzeléseid messze meghaladják a valóságot.
Dodi
üzenete: Az nem számít!
Adél
üzenete: Persze, hogy nem.
Ha egyetértek talán békén hagy.
Dodi
üzenete: Mikor jöttök vissza?
Adél
üzenete: Ha rajtam múlik,
soha.
Következő rész:
Dodooo
VálaszTörlésFolytikaa <3 <3
VálaszTörlésKönyi ne jöjjön össze Dodival!!!!! Nem azért mert nem bírom, sőt, imádom, de ők ketten annyira jók mint BARÁTOK pls!!!! És kövit pls!!!
VálaszTörlésJujj tok jo lett ez a resz is! Hm... szerintem en atpartoltam Dodira :D <3
VálaszTörlés