Egyetemre kísérni Raelynn Castle-t és
eltölteni vele ott egy egész szörnyen fáradtságos napot, majd hazacibálni.
Draco már nyolckor felébredt arra, hogy
Raelynn hangosan pakolászik. Pillantásra se méltatta a lányt, miközben
kikászálódott az ágyából és elfoglalta a fürdőszobát. Draco sokat adott a külsejére. Minden reggel megfürdött, megmosta ezüstszőke
haját és tökéletes beállította azt. Megmosta és
bekente az arcát, megmosta a fogát és átöltözött. Elegáns fekete farmert
húzott, sötét inggel és mivel hűvös szeptemberi napnak néztek elébe, egy szürke kardigánt is
magára kapott. Remekül festett, mint mindig.
Kilenckor útnak is indultnak, mivel ugyebár
Raelynn Castle metrózni kívánt, hátha megkéselik, lepuffantják vagy elrabolják
út közben. Draco mérges volt. Hiába teltek a napok, továbbra is a háta közepére
sem kívánta ezt az egészet. Főleg nem a reggeli metrózást. A tömeget. Az éberséget, melyet megkövetelt a helyzet.
- Mindig a jobb oldalamon legyél, ne ülj
két ember közé és… - kezdte unottan a szokásos szöveget Draco, de Raelynn
közbevágott.
- Tudom, tudom. Álljak a falhoz, te elém,
csak szélre üljek, de inkább álljak.
- Csak nem a drága Tul tanításai? – húzta
gúnyos mosolyra száját Draco.
- Nem tudom, miért teszel úgy, mintha jobb
lennél nála. Nem is ismered – jelent meg egy durcás kifejezés a lány arcán.
- Nem is kell. Anélkül is tudom, hogy jobb
vagyok – szegte fel állát a szőke.
- Azt hiszem, a „ki a szerényebb” kérdésben
máris legyőzött – jegyezte meg Raelynn. – El vagy telve magadtól.
- És az mióta rossz dolog? – nevetett fel
kurtán Draco. – Van okom eltelni. Csak reálisan látom önmagam.
Ezen Raelynn akarva, akaratlanul is
elgondolkozott. Persze, Draco kicsit túlzásba vitte ezt a reális önismeretet,
de alapvetően azt nézte le, aki hibákat vétett. Tul hibázott itt-ott, ezt Raelynn is beismerte. Ahogy egyes
alkalmazottak is, Draco-nak igaza volt korábban.
De ez még nem ok arra, hogy fent hordja az orrát, de ezt már nem tette szóvá testőrének, mert időközben felszálltak a metróra.
Draco figyelt. Nem tartotta annyira
valószínűleg, hogy bárki is megtámadná védencét, de ettől
még körültekintő maradt. Tekintete ide-oda cikázott, minden gyanús vagy
legalábbis annak vélt viselkedést szemmel tartott, sőt,
ha csak valaki néhány másodpercnél tovább legeltette tekintetét a lányon, Draco
gyilkos pillantással vette el az illető kedvét a nézelődéstől. Így tehát összességében túlélték az utazást és már csak a
rövid kis séta választotta el őket az egyetemtől.
Ott azonban nem várt események és
történések sora várt kedvenc testőrünkre.
Draco Ellington Norcross nagyon hamar
levágta, hogy Raelynn Castle a szó minden lehetséges értelmében magányos. Egészen
pontosan két 90 perces órán vettek részt, aztán ebédeltek a menzán (leginkább
persze Raelynn, mert Draco nem igazán akart a gyomrába engedni salátán és egy
szelet csirkemellen kívül semmit), majd újabb két előadás következett. Raelynn pedig
egyszer sem ült barátokkal, egyedül evett a testőrével és néhány kedves, vagy épp
udvarias mosolyt leszámítva az égegyadta világon senkivel nem került kontaktusba.
Persze, Draco testőrként (lusta testőrként) örült ennek. Nem kellett átkutatnia, se kifaggatnia, se
távoltartania senkit sem, hiszen mindenki messze elkerülte őket
magától vagy csak tudomást sem vettek róluk. Draco viszont – legnagyobb sajnálatára
– nem volt ennyire egyszerű ember, hogy csak örvendezzen
a kialakult helyzetnek és ne gondoljon bele a
mögöttes okokba. Ennek következtében kénytelen volt egész álló nap ezen agyalni
és közben megfigyelni a többieket, hogy rájöjjön, hogyan is jutott ez a lány
mellette ide. Először azt gondolta, ez akár
a védelmi taktika része is lehetne. Ha mindenki eleve messze elkerüli védencét,
nem kell azon agyalni, hogy valaki barátnak álcázva magát beszivárog a Castle
házba vagy akár Raelynn életébe. De aztán eszébe jutottak Jeff szavai,
miszerint az ő dolguk nem távoltartani Raelynn-t minden jótól és klassztól
az életben, hogy biztonságban lehessen, hanem hagyni, hadd élje szabadon az
életét és meg kell védeniük minden veszélytől, mi leselkedhet rá. Ez
alapon tehát nagyon is hagyták barátkozni őt, de láthatólag ez valahogy
mégsem valósult meg a való életben.
Ezután Draco-nak eszébe jutott, Raelynn
mennyire is ragaszkodik a mai napig előző
testőréhez. Simán lehet, hogy
olyan édi-bédi szoros barátságban voltak, hogy Raelynn nem is érezte szükségét
barátkozni a többiekkel. Draco lelki szemei előtt máris megjelentek a különböző képek, ahogy a sárga ördög és a kis elkényeztetett Castle sarj
boldogan nevetgélve ebédelnek kettesben, vagy tanulnak együtt a könyvtárban, előadásokon pedig olykor suttogva osztják meg észrevételeiket
egymással. Ez abszolút megtörténhetett így.
De Draco figyelmét nem kerülte el az sem,
hogy a körülöttük lévő fiatalok nem csupán nem barátkoztak össze a kis Castle-lel,
hanem erre semmi hajlandóságot nem is mutattak. Inkább pillantgattak rá megvetően,
lenézően, irigykedve.
Draco végül tehát összerakta a képet. Ezek
a gyökerek itt nem is kíváncsiak Raelynn-re, soha nem is voltak, nem tetszett
nekik a lány rangja, hogy testőrrel jár és irigyek, féltékenyek
voltak rá. Ebből kifolyólag Raelynn nem talált barátokat, de mázlijára ott
volt neki az imádott Tul, aki persze legjobb barátjaként elszórakoztatta
mindezidáig.
Szép, szép – gondolta magában Draco. Csak,
hogy Tul már múlté. Draco-nak pedig esze ágában nem volt a folyamatos védelem
biztosítása mellett még szórakoztatni is a kis csajt.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése