- Te nem kedvelsz engem, igaz? – kérdezte Thel hirtelen, mire
a torkomon akadt a falat és köhögni kezdtem. Kissé hirtelen ért ez a kérdés. Jóformán
még csak ott tartottam, hogy feldolgoztam, itt ülök Thelonious Kittel egy
gyorsétteremben és csevegünk, miközben ugyanolyan hamburgert eszünk.
- Hogy érted? – nyögtem fuldoklás közepette.
- Nem vagy a rajongóm, ugye? – ismételte meg a kérdést
kicsit átfogalmazva. A maszkja, ami az arcát takarta, most is rajta volt, csak
az állára tolva, sapkáját pedig az asztalra tette.
- Nem – vágtam rá, aztán egy kicsit elpirultam.
Hátradőlt, ujjaival az asztalon dobolva mélyen a
szemembe nézett.
- Tulajdonképpen de! – változtattam meg azonnal a kijelentésem. – Végül
is az vagyok, szeretem a dalaitok, csak nem vagyok olyan őrült fan.
- Nem jöttél el a koncertünkre, pedig ott dolgozol – mutatott rá.
- Mire hazaértem a jegyfoglalás napján, már az összes jegy elkelt.
Philt, a főnökömet pedig hiába kértem, azt mondta, úgyis dolgoznom kell utána, felejtsem el a koncertet – magyarázkodtam, bár nem teljesen
értettem, miért is van szükség erre.
- Minek dolgozol annak az ellenszenves alaknak? – Thel szemében
mintha némi dühöt véltem volna felfedezni.
- Jól
fizet – vontam vállat tárgyilagosan. – És maga a munka nem rossz.
- Értem. –
Bár ezt mondta, egyáltalán nem úgy tűnt, mint
aki tényleg érti. Hogy
is érthette volna, annyi pénzzel, hírnévvel és sikerrel a háta mögött?
- Csak
emiatt hitted, hogy nem kedvellek? – jelent meg egy apró mosoly a szám
sarkában.
-
Valójában nem.
- Akkor
hát?
- Egyszerűen csak semmilyen reakciót nem váltott ki belőled, hogy gyakorlatilag a karodba zuhantam –
ingatta a fejét.
- Hát ez
elég beképzelten hangzott – viccelődtem a
hamburgerem felett.
- Tudom,
bocsi – kért elnézést őszintén. – Nem pont így értettem. Csupán annyi, hogy
sokan nem így reagáltak volna.
- El
tudom képzelni, mások hogyan reagáltak volna – nevettem el magamat.
- Hálás
vagyok, hogy te nem így tettél.
- Eszembe
jutott sikongatni, de lefoglalt, hogy félájultan heversz a földön – húzódott huncut
mosolyra a szám, mire Thel felnevetett.
- Tetszik,
hogy nem ájultál el tőlem –
kacsintott rám.
- Ez most
olyan szitu, hogy a menő rocksztár találkozik az
egyetlen lánnyal,
aki nem rajong érte és persze ez veszi le a lábáról? –
húztam össze a szemem.
- Voltaképpen
azt mondtad, a rajongóm vagy – állt le vitatkozni az elméletemmel Thel.
- Szóval
az okés, hogy levettelek a lábadról? – viccelődtem.
- Nem
tagadom, mindig is lelkesedtem az olyan lányokért, akik nem kedvelnek – ment bele
a játékba szórakozottan.
-
Egyébként, mi volt a bajod? Beteg vagy? Az orvosod nem mondott semmit sem –
haraptam egy újabbat az ebédembe.
- Brick
doktort titoktartás kötelezi, ezért nem árulhatta el neked – tájékoztatott Thel.
Persze, sejtettem, hogy valami ilyesmiről van szó.
- Ugye
nincs nagy baj? – kérdeztem és meglepett a hangomban megbújó aggodalom.
- Nem,
dehogy! – legyintett. – Kimerültség, túlhajszoltság, kialvatlanság és társai.
- Akkor
ezért ájultál el – értelmeztem a kialakult helyzetet.
- Igen. Időnként a
szervezetem besokall, nem bírja tovább és felmondja a szolgálatot. Enyhébb
esetben csak a fejem fáj, egyre fáradtabb leszek, míg már semmi erőm sincs, ilyenkor jön a rosszabb fejlemény, az ájulás.
- Talán
hülye kérdés. De miért nem pihensz többet? Ne mondd, hogy nem lenne rá időd. Az egészséged a legfontosabb! Lemondhatnál néhány fellépést, vagy ilyesmi.
- Nem
arról van szó, Feya, hogy nem akarok pihenni. Egyszerűen nem tudok.
Előző rész:
Nagyon jó lett! :)
VálaszTörlésFolytasd!!:))
VálaszTörlés