– Mi ez a kocsi, Fid? – döbben meg Whitney.
– Chester Cutland legújabb érthetetlen
játékának egyik kelléke – sóhajtok fáradtan, miközben lecuccolok.
– Ez egy kellemes játéknak tűnik –
mosolyodik el a főnököm és biztos vagyok benne, hogy örül, amiért nem kell
esténként buszoznom.
Szerintem a kellemes és a Chester szavak egyszerűen
nem férnek meg egymás mellett, de inkább annyiban hagyom a dolgot és nekilátok
fél kézzel elvégezni a munkámat. Este két szatyornyi megmaradt pékáruval hagyom
el az üzletet és mászok be a fekete kocsi hátsó ülésére.
– Jó estét, Miss Slora! – mosolyog rám Mr.
Nagell, míg én fáradtan viszonzom a pillantását a visszapillantó tükrén
keresztül. Még mindig bosszant, hogy Chester utasításai szerint kell
cselekednem, de ebben a pillanatban nagyon kell küzdenem, hogy fenntartsam
ezeket az érzéseket. Belesüppedek a meleg ülésbe, rettentően kényelmes, én
pedig fáradt vagyok. Fejemet a támlának döntöm és kibámulok az ablakon. Odakint
tombol a tél, szakad a hó és tudom, milyen mínuszok röpködnek, de nem kell aggódnom,
hiszen egy fűtött járműben vagyok, ahol van ülőhelyem. Micsoda ülőhely!
Lehunyom a szemem és egyenletes szuszogok. Szeretnék arra gondolni, hogy
Felicity-nek is sokkal jobb lenne ilyen kocsiban utaznia, arra, hogy nem akarom
Chester parancsai által élni az életem, de nem megy. Elnyom az álom.
Ismerős hangra ébredek.
– Mit keres még itt?
– Jó estét, Mr. Cutland! Sajnálom, de Miss
Slora elaludt és nem volt szívem felébreszteni. Máris felkeltem!
– Hagyja! Ha a kocsimban akar szunyókálni,
hadd tegye. Menjen haza.
– Rendben, köszönöm. Viszlát, Mr. Cutland!
Kinyílik a kocsi ajtaja és arcomat
megcsapja a beáramló hideg, mire rögtön magamhoz térek.
– Felébredtél, Csipkerózsika? – érdeklődik
Chester gúnyosan, én pedig sietve kipattanok az autóból és kézbe veszem a
táskám meg a szatyrokat.
– Ne haragudj, már itt sem vagyok –
szabadkozom és a lakrészem irányába erednék, ám elkapja a csuklóm és visszahúz,
magával szembe fordít.
Az arcomat vizslatja, de persze semmit nem
tudok kiolvasni fagyos tekintetéből, így inkább lesütöm a szemem. Sötétkék
nadrágot visel, fehér szövetkabáttal. Úgy fest, mint aki csak kiugrott egy kis
időre, ugyanis kabátja nincs összegombolva, s nem visel se sapkát, se sálat. Ujjai
megérintik a szemem alatti területet, mire összerezzenek és döbbenten pislantok
fel rá. Arca kipirosodott a hidegben.
– Szörnyen karikás a szemed – jegyzi meg és
bár szemrehányásnak hangzik, mégis van benne egy csipetnyi… Ha nem ismerném Chestert,
azt mondanám, aggodalom. De így, hogy ismerem, fogalmam sincs.
Várakozásteljesen figyel engem, mintha azt
akarná, hogy megmagyarázzam, miért tűnök ilyen kialvatlannak.
– Nem aludtam eleget mostanában – szólalok
meg végül tétován. Kezd nehézzé válni, hogy begipszelt kezemmel tartsam a
szatyrokat, de Chesternek esze ágában nincs elvenni a cuccom, csak elenged és
visszaindul a házba.
– Akkor hajrá – mondja búcsúzóul, majd
magamra hagy. Nem habozok sokáig, fázom és elgémberedett a karom, így sietve az
alagsor felé veszem az irányt.
Felicity örül a pékáruknak és boldogan
vizslatja a szatyrok tartalmát, ami az én arcomra csal mosolyt. Eszünk és
beszélgetünk az iskoláról, a barátairól, az aznapi tanulmányairól. Szerencsére
nincs sok leckém mára, így fürdés után hamar álomba szenderülök. Chester szavai
járnak a fejemben és az, hogy végül is megint csak azoknak teszek eleget. Akkor
hajrá.
– Jó reggelt, Miss Slora! – köszönt Mr.
Nagell másnap, én pedig kissé feszengve pillantok fel rá.
– Jó reggelt, Mr. Nagell! Mondja csak… Van…
Van rá lehetőség, hogy esetleg a húgomat is kirakjuk útközben?
– Kirakjuk? – ismétli meg, mire rögtön
megrettenek.
– Tudja, már az is nagy segítség lenne, ha
a buszmegállóig elvinnénk vagy ilyesmi. Nagyon hideg van… - bámulom a földet.
– Elnézést, félek, valami félreértés van
közöttünk – hallom a hangját, mire szorosan lehunyom a szemem. Persze, hogy nem
kérhetek ilyet. – Semmi akadálya, hogy a testvérét is elvigyük egy darabon.
– Tényleg? – kapom fel a fejem és rég
éreztem már ilyen bizakodónak magam. – Biztos? Chester nem fogja kirúgni magát,
ha nem is tudom, több métert ment ma, mint általában?
– Mr. Cutland azt az utasítást adta, hogy oda
vigyem magát, ahova maga kéri – avat be Mr. Nagell, mire elkerekedik a
szemem.
– Semmi korlátozás? Iskola, munkahely,
aztán ide?
– Nem – ingatja a fejét Mr. Nagell, szája
sarkában apró mosolyt vélek felfedezni. – Az a dolgom, hogy elvigyem oda, ahova
szeretné. Akár a húga iskolájába is.
– Nagyon köszönöm! Köszönöm szépen! –
hálálkodom és visszaszaladok az alagsorba, hogy szóljak Felicity-nek a jó
hírről.
Negyedórával később immáron hárman ülünk a
kocsiba és Felicity iskolája felé tartunk.
– Hogy lehet ez, Fid? – suttog nekem döbbenten
Felicity.
– Tudod, egy osztályba járok Chester
Cutlanddel, ő ajánlotta fel nekünk, hogy használjuk az egyik kocsiját –
szépítek kicsit a történeten.
– Ez nagyon kedves tőle! Mindenképpen meg
kell köszönnünk neki! – néz rám Felicity roppant komolyan, én pedig mosolyogva
megsimítom a haját.
– Mindenképpen így lesz, Fee – értek egyet
vele, mert ebben a pillanatban nem érdekel, hogy Chester megzsarolt és
utasított a kocsi használatára. Boldog vagyok, hogy megoszthatom a húgommal és máris
egy sokkal kényelmesebb utazási módot biztosíthatok a számára ebben az irdatlan
hidegben.
– Mikor végzel ma? – érdeklődöm, mikor
megérkezünk.
– Táncszakkör lesz, úgyhogy öt körül –
mondja, majd nyom egy puszit az arcomra.
– Rendben, jövünk érted, oké? Érezd jól
magad, legyen jó napod! – búcsúzom, ő pedig lelkesen bólint, majd kiszáll a
kocsiból.
– Mondja, Mr. Nagell… - keresem a
megfelelő szavakat. – Úgyis hazaviheti a húgom, ha én nem vagyok ott? Vagy csak
úgy működik a dolog, ha engem is fuvaroz?
Ismerem Chester agyafúrt gondolkodását és
nem nagyon hiszem, hogy csak úgy ekkora szívességet tenne nekem.
– Maga rendelkezik velem, Miss Slora –
mondja ki a bűvös szavakat, mire elakad a lélegzetem. – Ugyanakkor Mr. Cutland
azt is kikötötte, hogy nem hagyhatom, hogy lerázzon. Elmehetek a húgáért, ha
ezt kívánja, de ettől még magát is én viszem a munkahelyére és onnan a Cutland
birtokra.
Úgy érzem magam, mint egy
hercegkisasszony. Mint egy gazdag lány, akinek saját sofőre van, akivel rendelkezhet.
Nem tetszik az érzés, mert korábban mindig én voltam az, aki végrehajtotta
mások utasításait, de én sosem osztottam ki egyet sem. Fogalmam sincs, hogyan
kellene kezelnem a helyzetet, viszont nem szeretném, ha a húgom látná kárát a
tanácstalanságomnak, így megszólalok.
– Akkor szépen kérem, miután elvitt engem
a munkahelyemre, vigye haza Felicity-t – mondom, majd hozzáteszem. – Ha nem
okoz önnek túl nagy gondot.
Mr. Nagell halkan felnevet, majd rám
mosolyog.
– Rendben, Miss Slora.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése