- Tehát Margaret abszolút
a mi oldalunkon áll, ő volt az, aki már kétszer is segített neked – magyarázza
Raff este, mikor Chesternek zongoraórája van, nekem pedig ebből fakadóan
nyugtom.
- A fiatal, szőke –
bólintok felidézve magamban a szóban forgó személy arcát.
- Igen, Margie amolyan
szobalány féle, Cutlandék szavaival élve: cseléd. Felszolgál, takarít, ajtót
nyit, ilyenek. – Raff nem tűnik sem szomorúnak, sem csalódottnak, nem
sajnálkozik és nem szörnyülködik az itteni viszonyok miatt. A jelek szerint ők
egyszerűen beletanultak és képesek elviselni és együttélni azzal, ami itt
folyik. Valószínűleg azért, mert összetartanak és segítik egymás ittlétét.
Ismerem ezt az érzést,
mert nekem is megvannak a magam támogatói, akik fényt hoznak borús napjaimba.
Whitney a mai műszakom után nem csak nekem adta az összes megmaradt pékárut,
hanem az ehavi fizetésemet is előre átutalta, hiába ellenkeztem. Nem szerettem
volna olyan helyzetbe sodorni, ami nem előnyös számára, de azt mondta, neki
bőven belefér, nekem pedig szükségem van a pénzre, hogy pótolni tudjam az
elégett dolgainkat.
Így hát munka után vettem
néhány szükséges, használt ruhát Felicity-nek és magamnak, beszereztem a
tanulmányainkhoz szükséges füzeteket meg egyebek íróeszközöket (a tankönyveket
a Cutland család meg a suli nagy kegyesen újra előállította nekünk). Vettem
használt, de jó töltőket, fürdőszobai kellékeket (fésűt, fogkefét, szappant) és
ehhez hasonló, elengedhetetlen és fontos dolgokat. Szerencsére megvannak a
bevált helyeim, ahol olcsón és könnyedén hozzájuthatok azokhoz a dolgokhoz,
amikre szükségem van. Ráadásul az is sokat számít, hogy a Cutland alagsor egy
berendezett lakóhelyként funkcionálhatott régebben, így sok dolog van ott, ami
hasznossá vált számunkra. Reggel ugyan elaludtam, de készülödés közben
villámgyorsan felmértem, hogy edényeket, evőeszközöket, törülközőket, ágyneműket
és efféléket tartalmazott a vadonatúj otthonunk. Bár utálom, hogy ott kell
laknom, a tudat boldoggá tesz, hogy Felicity-nek sokkal jobb körülmények között
nyílik alkalma élni. És persze anyának is és nem utolsó sorban nekem is.
A
vásárlókörutamról visszaérve találkoztam össze a kertben levegőző Raff-fal, aki
felajánlotta, hogy mivel épp szüneten van, szívesen beavat az itteni dolgokba.
Hálás voltam neki ezért, mert nagy szükségem van rá, hogy megismerjem az itteni
viszonyokat, hogy képes legyek kiigazodni a jövőben.
-
Értem.
- A többi szobalánnyal
viszont vigyáznék a helyedben. Rajonganak a „fiatalúrért”, Cutland pártiak és
pletykások – foglalja össze röviden Raff.
- Észben tartom.
- A fő séf, Oliver
szerencsére jó ember, a Cutland család tagjai szinte sose teszik be a lábukat a
konyhába, így ott a magunk urai lehetünk. Bizonyos kereteken belül, persze –
teszi hozzá arra célozva, hogy meg van szabva mit, hogyan és milyen feltételek
között készíthetnek el.
- Világos – bólintok.
- A mosogató és a konyhát
takarító srác, Rhys jó arc, fiatal és kicsit ügyetlen, de még mindig itt van,
szóval valamit mégiscsak jól csinál. Vagy csak arról van szó, hogy a fejesek
nem látják őt soha – kacsint rám pajkosan Raff.
- Elképzelhető – értek
egyet, miközben belépünk a konyhába.
- Damian és Rob viszont
áruló szemetek, rájuk mindig figyelj oda – bök Raff alig észrevehetően a
helyiség másik végében csevegő két srác felé. – Nekik csak az számít, hogy a
család kegyeiben maradhassanak és semmi más.
- Ő lenne Rhys? –
pillantok az épp felénk tartó, edényekkel egyensúlyozó fiatal fiúra.
- Igen – kuncog Raff és
sietve átveszi a lábosok felét a sráctól. – Hadd segítsek!
- Köszi, Raff –
hálálkodik a szeplős, vörös hajú fiú, majd rám mosolyog. – Szia! Rhys vagyok.
- Én meg Fidelia – felelem,
mire Rhys kisebb csörömpölés közepette, de sikeresen leteszi a koszos edényeket
a mosogatóba és megragadja a kezem, majd megrázza.
- Új vagy itt? – igazítja
meg felgyűrődött pólóját.
- Mondhatni.
- Fid Mrs. Slora lánya –
avatja be helyettem Rhys-t Raff, aki valamiért máris nagyon könnyedén becézget.
- Ó! Te vagy Chester
Cutland kedvence! – pislog nagyokat Rhys.
Nem felelek, csak
kedvtelenül elhúzom a számat.
- Csak bekukkantottunk,
Rhys. Bemutatom a többieket is Fid-nek. Neked meg jó mosogatást!
- Köszi – fintorodik el a
fiatal fiú, majd felém fordul. – Örülök, hogy találkoztunk!
- Én is.
Raff ezután kivisz a
kertbe és összeismertet az egyik idősebb kertésszel, Charlie-val és a
gondnokkal, Oscarral. Ezt követően összefutunk két kedves, középkorú
takarítónővel, Joanne-nel és Poppy-val, majd a korábbról már látásból ismert
szobalánnyal, Margarettel. Az, hogy tanúja lehetek annak, hogy kedves emberek is
dolgoznak itt anyával, kicsit könnyít a lelkemen. Sokat gondolok rá, sokszor
aggódom érte, hogy mit tehetnek itt vele, mert sosem mesél arról, milyen
atrocitások érik a Cutland házban. Márpedig egészen biztos érik. Ha a kis
Chester ilyen szívtelenül bánt velem már hat éves korunkban, sokszor bele se
merek gondolni, milyen szívtelen szülei lehetnek. Anya az egész személyzet
vezetője a Cutland birtokon, ez az oka annak, hogy nem rúgták ki azután, hogy
„felégette” a műkincseket, hanem alkut ajánlottak neki (persze a legidősebb
Mrs. Cutland, az egyetlen valamire való Cutland vezetésével). Anya pontosan
ismeri minden elvárásukat, igényüket, vágyaikat, kívánságaikat, ami nem kis
dolognak számít. Ebbe beletanulni rengeteg idő lett volna egy újonnan
érkezőnek, márpedig a Cutland család élvezi, hogy anya miatt mindig minden
klappol. A bútorok állása, a tisztaság, az ételek minősége és összetevői, az
evőeszközök, poharak és tányérok elhelyezése, a pontos ébresztések, megfelelő
időpontban tálalt ételek, kifogástalan kerti elrendezések és így tovább. Anya
jól végzi a munkáját és ezzel ők is tisztában vannak.
Váratlanul megszólal a
csipogóm, mely azt jelezi, Chester végzett a zongorázással és máris kitalált
nekem valami remek elfoglaltságot.
Egy
percet kapsz – ennyi áll a csipogón és bár fogalmam sincs,
mire kaptam hatvan másodpercet, sietve elköszönök Raff-tól és egyéb ötlet híján
felrohanok Chester szobájába.
- Ez gyors volt –
jegyezzi meg Chester, de ez nem elismerés a részéről, hanem sokkal inkább
elégedettség, amiért kedvére ugráltathat. Nem felelek, csak megállok az ajtóban
és a hátam mögött összekulcsolom az ujjaimat.
Chester megint a kanapén
ül, kezében egy füzettel, melyet komótosan lenget az arca mellett.
- Írd meg holnapra a
művészeti házim – dobja le a kanapé előtti üvegasztalra a füzetet, amely néhány
fehér lapon és egy szem grafit ceruzán landol.
A művészet óránkon
kiadott házi egy héttel ezelőtt volt és pontosan tudom, hogy direkt hagyta az utolsó
pillanatra. Chester ért a zenéhez, az irodalomhoz, a matekhoz, jól tanul, mert
elvárják a szülei, hogy jól teljesítsen. Ám sosem jeleskedett a rajzban, a
festészetben, a szobrászatban (igen, a puccos suli ilyeneket is oktat), így nem
ez az első alkalom, hogy nekem kell elvégeznem helyette a leckét.
Ez az apropó azonban
eszembe juttatja, hogy bizony az én házim elégett a minap, így nem csak
Chesterét, hanem a sajátomat is meg kellene csinálnom holnapra.
- Rendben – lépek az
asztalhoz és felveszem a kellékeket, majd sarkon fordulok, hogy elvonuljak
velük.
- Itt – vág át a szobán
Chester éles, rideg kijelentése, aminek következtében lassan megfordulok. Sosem
kell a jelenlétében alkotnom, olyankor mindig utamra enged és meghatározott egy
időintervallumot, mire végeznem kell.
- Itt? – ismétlem meg a
kérdést akaratlanul, elfeledve, hogy ez sosem jópont nála.
- Talán nem mondtam elég
érthetően? – villan meg a tekintete és az előtte lévő alacsony asztalra bök
keskeny mutatóujjával.
Megint nem válaszolok,
inkább beletörődök sorsomba és visszalépek az asztalhoz. Chester engem figyel,
tudni akarja, hogyan reagálok ebben az új helyzetben és mi olyat teszek majd,
amin fennakadhat. Gyakorlottan teszem vissza a dolgokat az üveglapra, majd
elhelyezkedem a padlószőnyegen, a földön, hiszen eszem ágában sincs melléülni a
kanapéra. Kinyitom a füzetét és nekilátok megszemlélni a terveit.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése