A vonzás törvénye - 🎅 MIKULÁSOS KÜLÖNKIADÁS 🎅

December 6. péntek

Megint csak álltam és meredtem magam elé és egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy kerültem ebbe a helyzetbe. Azért használtam a „megint” kifejezést, mert nagyon olyan érzésem volt, miszerint nem először esett meg velem, hogy elképzelésem sem akadt arról, hogyan vettek rá valamire. Hogyan hagyhattam, hogy rávegyenek erre!

- Nagyon dögös vagy ebben a szerkóban! – jegyezte meg vigyorogva A Perverz Mikulás. Ő volt az egyes számú, a ferde hajlamú, a gyerekek megrontója, Wilder Perverz Mikulás Ace.

- Én miért nem lehettem manó? – jajdultam fel, lenézve a szexi krampusz szerkómra.

- Én is ezt kérdezem magamtól – forgatta a szemét a második miki, Rhett Gúnyos Mikulás Weatherford.

- Szerintem így is csini vagy – kacsintottam rám a harmadik, a jólelkű, a normális, Cage Kedves Mikulás Horan. Ha nem lett volna ennyire cingár, még el is hittem volna, hogy ő az igazi, a megismételhetetlen, az egyetlen Mikulás. Leszámítva persze, hogy ott trónolt mellette még kettő, ráadásul a rossz fajtából. Igen. A három miki a hatalmas aulánk közepén három egészen puccos székben ült egymás mellett, mellettük szaloncukorral teli puttonyokkal.

- Tulajdonképpen miért van három mikulás? Hisz csak egy létezik! – fordultam az egyik manóhoz, illetve a szerkó alatt meglapuló Webb-hez.

- Ebben az életkorban már mindenki tudja, hogy igazából egy sincs – mutatott körbe az egyetem előcsarnokában.

- De ez akkor is béna – ingattam a fejem és lejjebb húztam a szoknyámat. Igazából nem tudtak megegyezni, mi? Pedig megverekedhettek volna a posztért.

- Ha így lett volna, kinek szurkolnál, bébi? – vigyorgott rám a középső.

- Cage-nek – vágtam rá gondolkodás nélkül.

- De hát… Miért? – hökkentette meg a hirtelen reakcióm A perverz mikit.

- Mert ő biztso nem kényszerített volna ebbe a hacukába! – rángattam lejjebb a ruha anyagát.

- Én talán igen? – meredt rám megrökönyödve a bal szélső. 

- Te eleve nem vagy Mikulásnak való – legyintettem lemondóan. – Tudod, az öreg apóka kedves az emberekkel. Minddel – tettem hozzá, mielőtt A gúnyos rávághatta volna, hogy ő bizony kedves mindenkivel, leszámítva engem.

Ace láthatóan mondani szeretett volna valamit, ám ekkor egy leány vetette magát a karjaiba és szinte dorombolva búgta neki, hogy idén jókislány volt és megérdemli a jutalmat.

- Webb – fordultam zöldruhás manótársam felé. – Emlékeztetnél kérlek, miért is csináljuk ezt?

- Ez egy hagyomány – magyarázta ki tudja, hányadszorra. – Minden karon beöltözik valaki Mikulásnak, mások meg a kíséretének és szórakoztatják a hallgatókat. Van, aki a kistesóját is behozza, érted. Csak jó a hangulat és kész.

- Van, aki idehoz egy gyereket? – kerekedett el a szemem. – De hisz hárman vannak! – céloztam a gyermeki mesék és elképzelések zord szétzúzására.

- Általában csak egy szokott lenni – vonta meg a vállát Webb.

- De idén a szervezőbiztosság úgy határozott, nagy népszerűségnek örvendene a Nagy Mikulás Trió – tárta szét kezeit drámaian Gaines.

- Látom, te is megérkeztél – meredtem a másik manócskára. – Én akkor miért is kellek ide?

- Minden mikinek kell egy segítő.

Tekintetemet Ace-re vezettem, aki éppen az ölében csücsülő lánykának mondogatta, hogy ezt – bármit is értett alatta - nem adhatja meg Mikulásként, mert nem lenne etikus.

- Szerintem nem feltétlenül – válaszoltam végül a fiúknak.

- Na, jó, igazából miattuk kellettél – mutatott egy fiúkból álló nem messze ácsorgó csapatra Webb.

- Inkább nem értelmezem ezt a kijelentésed önállóan, hanem megvárom, hogy megmagyarázd – fontam mellkasom előtt össze a karom.

- Három pasi Mikulásunk van – beszélt hozzám pont olyan hangon Webb, mintha teljesen egyértelmű lenne a szitu.

- Ja, a Mikulás többnyire férfi – értettem egyet.

- Szükséges volt egy nő a csapatunkba – fogalmazta meg végül nagyon, de nagyon visszafogottan az indokot Webb.

- Én biztos nem fogom szórakoztatni őket – jelentettem ki, majd Ace-re pillantottam és felröhögtem, ugyanis immáron egy velünk egyidős srác trónolt az ölében. – És úgy látom, van, aki feltalálja magát így is.

- Tetszik tudni, Miki bá, én jó gyerek voltam. Egyszerre mindig csak egy lánnyal jártam és rendesen készültem a vizsgákra – magyarázta vigyorogva a tüsi hajú srác, akinek a stílusából arra következtettem, hogy Ace egyik haverja lehetett.

- Akkor nem jó voltál Parker, hanem szimplán normális! – vágott a srác fejéhez egy szaloncukrot Rhett.

- Csitt! Most a rosszcsont Mikulással tárgyalok. Majd, ha arra vágyom, hogy a jóságos piros fickó a lelkiismeretemre hasson, a te öledbe ülök – kacsintott rá a srác kissé kitekeredve.

- Na, tűnés! – lökte le az öléből finoman a Parker nevezetű arcot Ace, aki felkapta a szaloncukrát és távozni készült.

- Hé, Krampuszkám! – akadt meg rajtam a tekintete és elém szambázott. – Esetleg a szaloncukor mellé téged is megkaphatlak?

Már mozdult a szám, hogy jól elküldjem őt a bús francba és kiosszam emiatt az alávaló viselkedés miatt, ám egy pajkos hang megelőzött.

- A Krampusz a Mikulás tulajdona – mosolygott Ace azzal a tipikus birtokló mosolyával, amit akkor használt, ha féltékenység környékezte meg. Testtartása, arca és hangja tárgyilagos és nyugodt maradt, ám szeme mégis megvillant, szavai pedig kifejezték, mi is az ábra.

- Hát de melyiké? – pillantott hol az egyik, hol a másik piros szerkós alakra a Parker gyerek.

- Ez a Mikulás azt mondja neked, menekülj, mert csak jól járhatsz nélküle – szólalt meg először Rhett, A Gúnyos, természetesen megfelelő hangsúllyal érzékeltetve, hogy milyen idegesítő is vagyok én, minekután Parker csak jól jöhet ki abból, ha itt hagy.

- Ez meg azt, hogy nem vagy hozzá elég jó – fogalmazott jóval kedvesebb Cage, A kedves.

Ace nem mondott mást, hiszen igazából mert tudatta a fickóval, amit akart. Parker még egyszer farkasszemezett a három mikivel (bár nem vagyok biztos benne, hogy is volt rá képes), majd még utoljára hozzám fordult és halkan odasúgta.

- Látom, leginkább mindháromé – válaszolta meg végül a saját, korábban feltett kérdését somolyogva.

- Nem vagyok én senki tulajdona! – tettem csípőre rögvest kezeimet. – Te viszont, ha teszel még egy ilyen vagy ehhez hasonló megjegyzést, az öklöm lenyomatának leszel jogos tulajdonosa.

Ace felnevetett, ahogyan az ilyen helyzetekben mindig, mulatva azon, ahogy kiálltam magamért és élvezve, hogy nyeregben tudhatta magát. Rhett a szemét forgatta, Cage pedig mosolyogva élvezte a műsort.

- Mivel olyan csajnak tűnsz, aki tényleg lekever nekem egyet, most elvegyülök a tömegben – kacsintott rám Parker és szavaihoz hűen odébbállt.

- Wild, drágám! – süvített végig egy hang az aulán és ezegyszer, eme különleges alkalommal nem egy magas hangú, agyonsminkelt, póthajas egyed haladt felénk, hanem egy édes, idős néni.

- Oh, Mrs. Merrily! – lapogatta meg combjait Ace vigyorogva, az idős hölgy pedig visszafogottabban, mint elődjei, helyet foglalt Ace térdeinek legelején. – Nem is kérdezek semmit. Megérdemli a csokit.

- Én is így vélem – fogadta el a mogyorókrémmel töltött édességet nevetve az idős hölgy, majd Rhett-hez lépett, aki ugyan nem ültette az ölébe (ahogy eddig senki mást sem), de úriemberként kezetcsókolt a néninek. – Rhett, drágám! Jól mulattok?

- Van, aki igen és van, aki kevésbé – felelt sajátos stílusában Rhett, amin a hölgy csak kuncogott egy sort, majd Rhett-től is kapott egy papírba csomagolt finomságot: marcipánnal töltött szaloncukrot.

- Cage, drágám! – vonult át a másik oldalra, az utolsó mikihez.

- Mrs. Merrily! Mi járatban itt? – traktálta a hölgyet Cage is, az ő zselés szaloncukrával.

- Annyiszor kértem, hogy hívjatok Joy-nak! Wilder hívott meg – magyarázta a hölgy, míg én csak értetlenül pislogtam.

- Mrs. Merrily… Úgy értem, Joy, a lakóház tulajdonosa, ahol a srácok élnek – magyarázta nekem Webb. – Ő lakik az alsó szinten.

- Ó, vagy úgy! – értettem meg végre, hogy ki is látogatónk, aki a jelek szerint már épp búcsúzkodott, feltehetőleg távozni készült.

- Micsoda kíséretetek van! – csapta össze kezeit Mrs. Merrily, a manókat és engem meglátva.

- Üdv, Joy! – integetett neki Gaines és Webb jókedvűen.

- Jó napot! – mosolyogtam illedelmesen. – Sere vagyok. A mikulások… Krampusza – mutatkoztam be vonakodva, mert majdnem a „barát” szót használtam.

- Kedveském, Joy vagyok, örülök, hogy egy nő is tagja ennek a bagázsnak – kacsintott rám jókedvűen. – El kell közéjük egy hozzánk hasonló, temperamentumos, magabiztos hölgy.

- Egyetértek – bólogattam. – Én meg örülök, hogy ilyen határozott lakástulajdonosuk van, aki bizonyára rendben tartatja velük a dolgokat.

Joy nevetett, majd elköszönt tőlünk és távozott.

- Sziasztok! – csendült fel egy vékonyka hang és egy szőke kislány pislogott fel a mikikre nagy szemekkel.

- Gracie – kapta fel a kislányt az az illető, akire a legkevésbé számítottam. – Mondtam, hogy hívj, ha itt vagy, hugi.

- Máskor is jártam már erre, tudtam az utat – szegte fel az állát a kislány, aki nem mellesleg nagyon hasonlított az őt karjaiban tartó Gaines-re.

- Melyik mikihez szeretnél menni? – érdeklődött (ezekszerint) a kishúgától Gain.

- Hát még szép, hogy a középsőhöz, mert az a legigazibb – mélyítette el a hangját játékosan Ace és szemmel láthatóan sokkal komolyabban vette a szerepét. Megigazította a nagy fehér szakállát, visszagombolta a lengén felvett kabátját és megpaskolta a térdét. De nem kihívóan vagy csábítóan, hanem szeretetteljesen.

A kislány, Grace, nevetve odarohant és elhelyezkedett Ace ölében, majd megrángatta a szakállát.

- Ez nem is igazi, Wild bácsi – vigyorgott, én pedig a „bácsi” hallatán kis híján kiköptem az narancslémet, amit épp kortyolgatni kezdtem.

- Már, hogy ne lenne az? Hohohó! Az éjjel növesztettem! – ellenkezett Ace mikulás stílusban.

- És meg is őszültél? – kukucskált a sipkája alá a kislány, ahol persze barna fürtöket talált.

- Csak az arcszőrzetem – ismerte el Ace, végigsimítva a szakállán.

- Hány éves a kislány? – érdeklődtem halkan Webb-től.

- Öt – mosolyogott, miközben Gaines húgát figyelte. Életemben nem láttam még ezt az öt srácot ilyen gyengédnek és kedvesnek.

Az életkora megmagyarázta a bácsizást, de azt nem, miért nem hisz már a Mikulásban. Én ilyenkor még javában elhittem minden mesét és szerintem ez így is volt tökéletes.

- Tehát, kicsi Gracie, a bátyád szerint csokilopkodáson kívül nem követtél el semmi rosszat az évben – kezdte Ace.

- Sajnálom – biggyesztette le a száját a kislány. – Úgy szeretem a csokit.

- Ez csak természetes, de akkor is mértéket kell tartani – dorgálta meg őt Ace, finoman megcsipkedve a kislány orrát, aki ezen persze jókedvűen felnevetett.

- Igenis!

- Az Igazi Mikulás azt a parancsot adta ki, hogy a csokilopkodás nem számít igazi rosszalkodásnak, úgyhogy megérdemled ezt a kis édességet – nyújtott át egy szaloncukrot a puttonyából Ace. Grace megköszönte, nyomott egy puszit az arcára, majd továbbnyargalt Cage-hez.

- Cage bácsi! Tőled is kapok?

- Az attól függ, kicsi Gracie! Én kapok az arcomra egy puszit?

A lány továbbra is nevetgélve és boldogan teljesítette a kérést, majd mikor újabb szaloncukrot zsebelt be, Rhett-hez szaladt.

- Rhett bácsi! Tőled is…

- Nem – felelte röviden és tömören Rhett, mire a kislány megtorpant és máris lefelé görbült a szája. – Ne hidd, hogy meghat ez az ábrázat. Te csokit lopkodsz év közben és azt feltételezed, a legszigorúbb Mikulás csak úgy elnézi neked?

- Sajnálom.

- Ez nem elég – ingatta a fejét Rhett, majd felállt és térdre ereszkedett a kislány előtt. – A csoki finom, de úgy hallottam, a gyümölcsről már nem gondolod ugyanezt.

- Azt nem szeretem – szorította össze a száját makacsul Grace.

- Márpedig ez a Mikulás nem adhat neked szaloncukrot.

- Akkor mit adhat?

Rhett megsimította a kislány haját és hopp a füle mögül „elővarázsolt” egy szép, kerek narancsot. Grace felvidult a trükk láttán, bár úgy tűnt, jobban örült volna valami cukrosabbnak.

- Most, hogy belegondolok, Gaines is állandóan csokit meg cukrot zabál – figyeltem a jelenetet elmerengve.

- Ja, mindkét tesó ilyen. Zéró egészséges kaja – forgatta a szemét Webb.

- És a szüleik ezt hagyják?

- Dehogy, otthon el vannak dugva az édességek és kötelező minden este a saláta, de látod, ezek lopkodnak meg sunnyognak – tárta szét karjait tehetetlenül.

Rhett közben meggyőzte a kislányt, hogy egye meg a narit, mert a Mikulás mindent lát és jövőre egyáltalán nem kap semmilyen csokit, ha nem eszik egészséges dolgokat is. Gracie persze megszeppent és megígérte, hogy változtat egy picit az étrendén, majd Rhett arcára is nyomott egy puszit, majd Gaines kézenfogta és kikísérte.

Őt persze követték a könnyű nőcskék, a paraszt pasik, a félős, de édes kislányok, a rámenős anyukák, a huncut kissrácok és persze mókás a nagyikák. Este hét körül lehetett, mikor nagyjából kiürült az aula, így én végre átöltözhettem és arra értem vissza, hogy a srácok ledobták a szakállukat, kicsit kigombolkoztak, de kimerülten üldögéltek trónjaikon.

- Na, rendezzük le az utolsó látogatónkat is! – vigyorodott el Ace, mikor észrevett.

- Erre semmi szükség. Már nagylány vagyok – ellenkeztem, de Cage (aki legközelebb volt hozzám) elkapta a csuklóm és közelebb húzott magához.

- Csoki – nyomta a kezembe a zselés szaloncukrát és finoman kezecsókolt nekem, majd utamra bocsájtott. – Mehetsz!

Röhögve, ugyanakkor vonakodva léptem a soron következő Ace-hez, aki persze azonnal az ölébe rántott.

- Kár, hogy levetetted azt a szexi rucit – búgta közelebb hajolva, mire tenyeremet az arcára tapasztottam és eltoltam magamtól.   

- Inkább add a cukrom és essünk túl ezen.

- Csokikára vágysz, bébi?

- Olyan vagy mint egy perverz cukros mikulás bácsi – jegyeztem meg, de azért elfogadtam a mogyorókrémmel töltött édességet és a puszit is, amit az arcomra nyomott.

Végül elengedett, én pedig feltápászkodtam és tétován Rhett-re néztem. Cage meg Ace közben összenevettek valamin a hátam mögött, talán Gaines bockodásán.

Rhett intett nekem egy aprót, megadva a jelet, az engedélyt, hogy megközelíthetem.

- Nem hiszem, hogy különösebben jó voltál az idén és csapnivaló krampusz vagy, de nincs nálam virgács, úgyhogy tessék – adta át az utolsó marcipános szaloncukrát.

- Köszönöm – vigyorogtam, mert ez volt a kedvenc ízesítésem. – Te meg csapnivaló Mikulás vagy – tettem hozzá a teljesség kedvéért, Rhett pedig halványan elmosolyodott és adott egy puszit a homlokomra.

Ezután a három mikulás szerkós alak, A perverz, A gúnyos, és A kedves egymás mellett lépdelve elvonultak. Piros kabátjuk hátát figyelve néztem, ahogy távoznak és arra gondoltam, ez lehetne a legtrébb mese címe, amit csak az emberiség valaha olvashatna.

Vége a Mikulásos különkiadásnak.

Sziasztok!

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kis szösszenetet, aminek igazából se eleje, se vége nem volt. Nyilván erre is vonatkozik, hogy a benne lévő szereplők (ismertek és most megismertek egyaránt) részesei az alaptörténetnek. Ugyanakkor a sztori még nem tart decembernél, így ez nem egy előzetes, hanem tényleg csak egy spin off, egy melléksztori. Meglehet, hogy lesz hasonló a második könyvben, december hatodikán, de nem valószínű, hogy ugyanígy, majd elválik.  Remélem tetszett nektek, akkor is, ha egyszerűbb és kevésbé fordulatos volt, mint a hallween-i! Kellemes csokiban (és gyümölcsben!) gazdag Mikulás-napot kívánok nektek! 🎅

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/03/a-vonzas-torvenye-forditott-vilag.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_12.html