Az öltözőbe érkezve már nem
sok mindenkit találtunk ott, de akikkel összefutottunk, meglehetősen meglepett
pillantással díjazták a párosunkat, mellesleg teljesen jogosan. Amilyen gyorsan
csak tudtuk, felkaptuk a mezünket, (ezúttal a piros-feketét) és lerobogtunk a
csarnokba, ahol a többiek már nagyban nyújtottak, de Vili bá még nem volt itt.
Rögtön kiszúrtam Konrádot, ahogyan egyedül üldögélt és maximálisan a nyújtásra
koncentrált.
„Kár. Megnéztelek volna a pirosban” – jutottak eszembe Konrád
szavai, amiket a múltkori meccs előtt mondott, mikor kiderült, hogy aznap a
fekete-fehér mezben játszunk. Hát, most tuti nem fogja érdekelni, hogy festek a
pirosban. Legkisebb gondja is nagyobb ennél.
Klaudiával halkan köszöntünk a
többieknek, (bezsebelve újabb meghökkent pillantásokat) majd levettettük
magunkat a melegítők közé. Klaudia a barátnőihez, míg én kicsit távolabb a
többiektől, hogy összeszedhessem magam és a gondolataimat. Nem tellett bele öt
másodpercbe sem, Konrád máris mellém pozícionálta magát és nekilátott a lábait
nyújtani.
- Minden rendben? –
érdeklődött, hangja aggodalommal volt tele. Ez igen nagy szó volt a részéről,
Konrád ugyanis melegítés közben sosem beszélgetett, mert meg volt győződve
arról, hogy úgy nem lehet rendesen odakoncentrálni.
- Aha – hazudtam többé-kevésbé.
- Írtam egy csomó üzenetet,
hogy merre vagy – nézett rám, én meg persze teljesen elolvadtam a tekintetétől.
Valahogy olyan fáradtnak, letörtnek és távolinak tűnt, ugyanakkor, ahogy nyugtalankodott
miattam előhozta belőle az igazi Konrádot.
- Csak volt egy kis… Malőr a
mosdóban – vallottam be.
- Hánytál? – kerekedett el a szeme,
mint akinek most villant az eszébe a lehetőség.
- Mi? Honnan veszed? – kaptam a
szám elé a kezem.
- Egyszer mesélted, hogy ha
korán van meccs, nem eszel és felkavarodik a gyomrod – idézte fel a szavaimat,
amivel szokás szerint megmelengette a szívemet, hiszen emlékezett arra, amit
csak úgy mellékesen mondtam neki. Csak remélni tudtam, hogy nem a szám szagából
jött rá igazából.
- Aha, kicsit rosszul voltam –
ismertem be elhúzva a számat és inkább elfordítottam a fejemet, vele együtt a
tekintetemet is.
Konrád nem mondott és nem
kérdezett mást, ami megint a mély elkeseredés és csalódottság irányába lökött
engem. Úgy vágytam volna rá, hogy beszélgessünk, megnyugtasson, helyrerázzon a
meccs előtt, de nem igazán volt alkalmunk rá. No meg persze nem is mutatott a
továbbiakban különösebb hajlandóságot arra, hogy igényelne bármi ilyesmit.
A bemelegítés alatt valami
szörnyen pocsékul teljesítettem. Az összes ziccert kihagytam, folyamatosan
rossz felé indultam, elrontottam a figurákat és nagyon, de nagyon nem tudtam
magammal mit kezdeni. Aztán hirtelen valaki megragadta a kezem és kirángatott a
csarnokból egy sötétebb folyosóra.
- Jesszusom, Liliomszál! Mi a
fene bajod van? – meredt rám Dominik, aki egyszerre tűnt aggodalmasnak és
dühösnek.
- Nem vagyok formában –
feleltem a padlóra tapasztva a tekintetem.
- Miért? Mert fasírtban
vagytok Herczeggel? – kérdezte kertelés nélkül.
- Anyám – nyögtem fel. – Miért
tud erről mindenki?
- Mert eddig látványosan
sülve-főve együtt voltatok, most meg látványosan nem – közölte Dominik amolyan „ez
mindenki számára egyértelmű” stílusban.
- Szuper – motyogtam, Dominik
piros-fehér edzőcipőjét vizslatva.
- Luca, össze kell szedned
magad! – ragadta meg a vállam kétoldalt és kicsit megrázott.
- Én próbálkozom! – néztem fel
rá kissé mérgesen, amiért úgy viselkedett, mintha nekem megfelelne az, ami most
volt.
- Akkor próbálkozz jobban! Mi
mind egy csapat vagyunk, érted? Nem vagy egyedül és ez a meccs fontos nekünk.
Ezért gyakoroltunk és edzettünk hetek óta, te pedig hagynád, hogy egy ilyen
ideiglenes állapot meghatározzon?
- Hidd el, én sem akarom ezt!
Minden erőmmel azon vagyok, hogy rendezzem a gondolataim és koncentráljak,
fókuszáljak arra, ami igazán fontos, de ez nem ilyen egyszerű!
- De most nem csak te vagy a
lényeg. A csapatunk is. A csapattársaid – nézett mélyen a szemembe.
- Hű, te aztán tudod, hogy
csökkentsd rajtam a nyomást – jegyeztem meg ironikusan, a szememet forgatva. –
Ha szarul játszom, majd Vili bá lecserél – legyintettem végül végső
elkeseredettségemben és lemondásomban.
- Ezt meg ne halljam még egyszer!
– emelte fel a hangját Dominik, amivel kellőképp rám ijesztett, konkrétan egész
testemben összerezzentem. – Ne légy ilyen ostoba! Ezért küzdöttél az elmúlt
hetekben! Hát nem emlékszel, milyen rosszul érezted magad, mikor az első
meccsen nem lettél kezdő? De nem törtél össze! Fogtad magad és mindent
beleadtál, hogy másodszorra megcsináld és el is érted! Most meg eldobnád, mert
Herczeggel épp nem klappol minden? Az ég szelemére, hát nem is szakítottatok!
Azt se tudod, mi baja, vagy, hogy van e egyáltalán baja! Emiatt sutba dobnál
mindent, amiért megharcoltál?
- Hát… Nem – feleltem némiképp
vonakodva, mire Dominik megrökönyödve meredt vissza rám.
- „Hát nem”? Ennyit reagálsz a
buzdító monológomra? – fonta karba kezeit a mellkasa előtt és kezdtem azt
hinni, hogy ezzel egészen sikerült megsértenem.
- Igazad van mindenben. Én is
tudom jól, hogy hülyeség, amit csinálok, hogy összehánytam magam reggel, de néha
nagyon nehéz megálljt parancsolni a gondolatainknak – osztottam meg vele a
véleményemet őszintén.
- Rókáztál reggel? – ragadta meg
a mondandóm lényegét kulturáltan.
- Meglehet.
- Atyaég. Jó, akkor váltsunk
taktikát és közelítsük meg ezt az egészet egy teljesen másik irányból – eresztette
le kezeit és vállait. – Ne legyen nyomás, nem számít sem Herczeg, sem a meccs
jelentősége. Mi az, amit nagyon szeretsz csinálni?
- A kosár? – húztam fel a
szemöldököm, mert nem voltam biztos benne, mit is akart hallani.
- Ne kérdezd, Liliomszál –
nevetett fel kurtán. – Ez az, amit szeretsz?
- Igen! – vágtam rá ezúttal
sokkal határozottabban.
- És mit érzel, mikor erre
gondolsz?
- Mármint amikor épp nem
rókázom?
- Ne poénkod el! – villant meg
a tekintete szigorúan. – Mit érzel, mikor pályán vagy?
- Szabadságot – gondolkodtam
el. – Jól érzem magam, mert azt tehetem, amit szeretek. Mert elértem az egyik
álmom és bejutottam a BKEG-re. Imádok játszani, mert nem vagyok egyedül, egy
csapattal lehetek, akikre számíthatok és akikben bízhatok.
- Akkor is, ha épp pályán
kívül nem vagytok sínen – tette hozzá Dominik, én pedig lassan ugyan, de
bólintottam. – Meccs közben nem Luca és Konrád vagytok. Egy irányító és egy
bedobó, akik csapattársak. Regi meg Czibik sem a legjobb barátaid, mégis
képesek vagytok remekül összejátszani – világított rá.
- Igen. Hű, jól tolod – ismertem
el, de figyelmen kívül hagyta a vicces megjegyzésemet.
- Koncentrálj arra, amit
szeretnél elérni vagy megvalósítani. Például, hogy jobban bírd szusszal, hogy
te irányíts a harmadik vagy akár a negyedik negyedben is. Hogy élvezd a
játékot, szabadnak érezhesd magad és elégedetten gyere le a pályáról, mondván,
hogy te minden tőled telhetőt megtettél.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése