A vonaton elszundikálni nem éppen a legokosabb
ötlet volt a részemről. Arról nem is beszélve, hogy a másik a két útitársam
szintén húzta a lóbőrt. Pánikszerűeb riadtam fel, mikor a vonat hangszóróiból felhangzott,
hogy megérkeztünk Sopronba. A mellettem alvó Coopot nemes egyszerűséggel fejen
csaptam, míg a velem szemben ülő Dexet pedig jobb ötlet híján lábszárcsonton
rúgtam.
- Fiúk! Megérkeztünk! – rikoltottam, miközben
próbáltam letornázni a táskámat a fejünk fölül. Dex tért előbb magához, sietve
lekapta a saját és a kótyagos bátyja cuccait a csomagtartóról, majd együttes
erővel lerángattuk Coopot a vonatról.
- Már itt is vagyunk? – dörzsölte szemeit
meglepetten Coop, én pedig nagyot sóhajtva csüccsentem le a földre, hogy
kifújjam magam.
Nem tudom miért, de azt gondoltam, a nehezén
már túl vagyunk, ám még nem láttam az emelkedőt, ami ránk várt.
- Ez komoly? – bámultam magam elé és bár nem
voltam egy nyámnyila alkat, negyven fokban az enyhe kis emelkedő valahogy
szinte megmászhatatlanul meredeknek tűnt. Farmershortban, tornacipőben és
fekete ujjatlanban feszítettem (amin Axwell és Ingrosso fordított V jele
virított), de még így is azt éreztem, menten kipurcanok.
- Hülye
emelkedő! – rángatta maga után sporttáskáját Coop haragosan.
- Te már jártál itt, bátyó. Tudhattad volna,
hogy mi vár rád – jegyezte meg Dex tárgyilagosan.
- Elfelejtettem a hülye emelkedőt! Minek
teszik a fesztivált egy hegy tetejére? – forrongott.
Érdekes módon, ahogy haladtunk felfelé, Coop
rossz kedve az emelkedő egyre nehezebbé válása ellenére elpárologni látszott.
Az utolsó szakaszon már elégedett vigyorral kapta a vállára hatalmas táskáját
és haladt felfelé. Arra lettem figyelmes, hogy lányok csoportjai bámulnak meg
minket újra és újra. Eleinte azt hittem a hisztis szöszi műsora ilyen érdekes,
de miután jobban megnéztem magamnak az időközben kivirult Coopert, leesett a ránk
irányuló figyelem oka.
Cooper Button eleve feltűnő jelenség volt.
Most viszont, ahogyan világos farmerrövidnadrágjában megvillantotta izmos vádliját,
égszínkék ujjatlanjában pedig izmos karját még inkább vonzotta a tekinteteket. Arról
nem is beszélve, hogy most vettem csak észre, milyen kivágott nyakú felsőt
választott, ezzel a mellkasának egy részére is bepillantést eresztve. Mindemellé
szőke haja mindig kivilágosodott a nyáron, amit ellenzővel hátracsapott
baseballsapija aranyosan lenyomott, kék szemei áthatóan világítottak és
összességében nagyon, de nagyon jól festett.
Amint felértünk, újabb megválaszolandó
kérdésekkel szembesültünk, ugyanis Coop nem tett le arról, hogy több napra is
itt maradjon. Ez volt a harmadik nap, tehát ezenkívül, a mai nélkül még további
kettő lett volna hátra. Nyilván, ha időben felveti ezt a lehetőséget,
elgondolkodtunk volna rajta és mondjuk ennek megfelelően pakolunk be meg
minden, de hát ez túl egyszerű lett volna. Most meg itt álltunk, neki volt egy
sporttáskányi cucca, míg Dexnek és nekem csak egy kis hátitatyónyi és nagyon
nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel.
- Coop, ha maradni akarsz, hát maradj –
mondtam neki a kapuk előtt hömpölygő sorban.
- Nem akarok, ha ti sem – szorította össze a
száját makacsul.
- Ez így nem egészen igaz. Azt akarod, hogy
mind maradjunk – pontosított Dex.
- Van valami klassz előadó holnap? –
érdeklődtem.
- Nem tudom.
- Akkor miért szeretnél ennyire maradni? –
próbáltam megfejteni ragaszkodásának okát.
- Mert jó buli lenne. Még sosem
fesztiváloztunk együtt, Leah! – meredt rám kiskutya szemekkel.
- Velem már igen – szúrta közbe csak úgy mellékesen
Dex.
- Nem is téged próbállak marasztalni – pillantott
öccsére Coop.
- Akkor én hazamehetek?
- Nem! Ne csináljátok már! Mind együtt lennénk
és jól szórakoznánk! Sethy-ék is itt lesznek valahol – érvelt Coop.
- Mi lenne, ha egy éjszakát maradnánk? – alkudoztam.
- Összesen két éjszaka van hátra. Mitől jobb csak
egy? – ráncolta a szemöldökét Coop.
- Mert konkrétan semmilyen váltócuccot nem
hoztam magammal és nincs az az isten, hogy én ugyanabban a fehérneműben legyek
három napig – közöltem vele kertelés nélkül, mire néhány körülöttünk álló
érdeklődve fordult felénk.
- Miért? Hisz csak ki kell fordí… – kezdte halál
komolyan Coop, de mielőtt befejezhette volna nemes egyszerűséggel tarkón
legyintettem.
- Nem.
- Jó, akkor maradjunk egy éjszakát – sóhajtott
lemondóan.
- Igazából holnap is vehetünk még egy napra, ha
esetleg úgy alakulna – tájékoztatott minket Dex, amit Cooppal amolyan „ó, ez
valóban igaz” fejjel díjaztunk.
- Vehetünk addig Leah-nak új bugyogókat és
máris minden gond meg van oldva – vigyorgott jókedvűen Coop, jóval hangosabban
beszélve a fehérneműimről, mint azt szerettem volna.
- Kislány, én bármikor segítek neked bugyit
választani – kacsintott rám egy húszas éveiben járó csávó.
- Én akár mégis veszem neked – csatlakozott hozzá
egy kicsit fiatalabbnak tűnő fiú.
- Erre semmi szükség, srácok. Én választok és
én fizetek – húzta ki magát büszkén Cooper, így ezúttal ütés helyett fenéken
billentettem.
- Elhallgass! – förmedtem rá, miközben az
arcom vörösen izzott, annyira zavarban voltam.
- Kislány, ez a szöszi nem elég férfi neked –
szólalt meg ismét az első idegen, aki nem mellesleg sötétebb bőrével és barna
hajával igencsak elütött az én szöszimtől. Arról nem is beszélve, hogy majd egy
fejjel magasabb lehetett Coopnál.
- Mi van? Nem lehetek férfias, mert szőke vagyok?
– heveskedett Coop begurulva.
- Úgy festesz, mint a kishúgom barbie
hercegnői.
- Te meg úgy, mint a kisöcsém majom gyűjteményének
egyik tagja!
Dexter váratlanul elvörösödött, arcát a
tenyerébe temette, de nem szólt semmit. Hát igen, az említett kisöcsi és az
általa kedvelt plüssmajmok valóban Dexterre vonatkoztak.
- Elég ebből az értelmetlen vitából – álltam közéjük,
majd megragadtam Coop kezét és odébb vonszoltam, mielőtt összevereti magát a
kigyúrt, nagydarab idegennel.
Szerencsére ezután hamar sorra kerültünk,
vettünk belépőjegyet meg a sátras placcra szóló jegyet is, aztán a biztonsági
őrökhöz léptünk, akik átnézték a táskáinkat.
- Remélem, Coop nem hozott magával semmi
hülyeséget – suttogtam Dexternek, miközben a tatyónkban kutakodtak.
- Egy ideje már azon tanakodom, hogy azért
hozott ekkora táskát, mert Cicut is belerejtette – sandított rám Dex.
- Tuti itt töltjük a következő két órát – hajtottam
le a fejem rezignáltan, mikor Coop táskájából előkerült az első fura és
indokolatlan kellék, melyet az egyik biztonsági őr kissé megrökönyödve tartott
a kezében.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése