((((Rég volt
rész, szóval az előzmény:
- Egyébként öt perc múlva megy a következő vonat –
dobta be az új infót Dex.
- És honnan? – hümmögtem a körmömet piszkálva.
- Az állomás másik feléről.
- Akkor mégis mire várunk még?!))))
- Leah! Nem
hoznád a bőröndöm? – kérdezte Coop, miközben lélekszakadva rohantunk át az
állomás egyik pontjából a másikba.
- Megvesztél?
- Még mindig
beteg vagyok – próbálkozott meggyőzni, sűrűn kapkodva a levegőt.
- Akkor
maradj itthon pihenni – tanácsoltam bölcsen.
- Nem bírom
tovább – roskadt végül össze a Keleti pályaudvar közepén, kemény fél percnyi
futás után.
- Milyen
sportember vagy te? – löktem meg a lábammal, mikor beértem.
- Sose
kellett bőröndöt húznom magam után a pályán! – panaszkodott szomorúan.
- Most se
kéne, ha tartottad volna magad a tervhez – jegyeztem meg, hátamon a kis,
virágos táskámmal és benne minden cuccommal.
- Én
tartottam! – kérte ki magának felháborodva.
- De ahhoz,
ami csak a te fejedben létezett – forgattam a szememet.
- Srácok, ott
a vonat – mutatott a messzeségbe Dex, aki időközben visszatért hozzánk.
- Nincs is
olyan messze – vizslattam elmerengve.
- És még
mindig van négy percünk.
- Szuper! Dex,
hozzad Coop cuccát! – nyaláboltam fel a földről az összeroskadt szőkeséget.
- Mi van?
Hozza ő! – kérte ki magának Dexter, de azért mégiscsak engedelmeskedett. Bár Coop
túl drámaira vette a dolgot, kivételesen úgy tűnt, ezegyszer nem csak
színészkedik, hanem tényleg nem bírta az iramot.
- Gyerünk! –
ragadtam meg Coop kezét és összefontam ujjainkat, így húzva őt magam után,
egészen a vonatig, majd arra is felráncigáltam. Szerencsére egy négyes helyre
le is tudtunk cuccolni, Dex felrakta a csomagjainkat, míg Coop mellettem ülve, továbbra
is a kezemet szorongatva hajtotta fejét a vállamra. Térde fölé érő,
farmertérdnadrágot viselt, világoskék pólóval, míg Dex fekete térdnacit húzott,
sötétkék felsővel.
- Kösz, hogy
hoztad a motyóm – szólalt meg Coop, háláját öcssének címezve.
- Nem tesz
semmit – vonta meg a vállát Dex.
- Hé, jól vagy? – bökdöstem meg szabad
kezemmel Coopert, Dex pedig helyet foglalt velünk szemben.
- Aha, de
nincs több futkosás – dünnyögte Coop.
- Mondta a
sportember – kommentálta Dex jókedvűen.
- Jaj,
hagyjatok már ezzel! Ronaldo talán bőröndökkel futkorászik, mikor beteg?
- Ki tudja –
vigyorogtam.
- Szerintem
igaza van Coopnak – állt testvére pártjára Dex.
- Na, végre.
Köszönöm.
- Valószínűleg
Ronaldo olyankor otthon marad pihenni, míg ki nem heveri a betegséget –
egészítette ki mondandóját Dex, ami már sokkal kevésbé tetszett a bátyjának.
- Aludj egyet
– tanácsoltam Coopnak, mert néhány órás út állt előttünk, ő pedig eléggé ramaty
állapotban volt.
- Úgy lesz –
motyogta, szemei le is csukódtak és békés álomba merült a vállamon.
- Jó, hogy
van egy gyerekünk, mi? – pillantottam játékosan Dexre.
- Ami engem
illet, jobban preferálom azt a sorrendet, ahol előbb összejövünk és csak utána
fogadjuk örökbe a gyermeteg bátyámat – közölte, ami annyira abszurdul hangzott,
hogy felröhögtem rajta.
-
Valószínűleg az én gyermeteg bátyámat is adoptálnunk kéne – tanakodtam nagyban.
– Még jó, hogy legalább már túl vannak a lázadó korszakon.
- Még van
halvány esélyünk, hogy Nahuelt kiházasítsuk – vakarta meg a tarkóját eltöprengve.
- Igaz. Nem
sokat hallottam felőlük, mióta elmentek és szerintem ez jót jelent – avattam be
az
elképzeléseimbe,
Dex pedig halkan felkuncogott ezen.
- Az a jó
hír, ha nincs hír? – vonta fel a szemöldökét, ami kábé úgy hangzott, mint egy
aggódó apa, akinek katona a fia.
- Hát igen. Most
gondolj bele, ha összevesztek volna vagy egymást marcangolnák, Tal biztos
panaszkodott volna nekem – magyaráztam.
- De ha
történt volna valami, Nahuel biztos hívta volna Coopot, hogy elmesélje a nagy
hírt – folytatta az eszmefuttatásomat Dex.
- Ő meg
rögtön elpletykálta volna nekünk – értettem egyet.
- Szóval nem
történt se különösebben rossz, se különösebben jó – vonta le következtetéseit.
- Szerinted
nem lenne fura, ha járni kezdenének? – ásítottam egy hatalmasat, ugyanis baromi
korán volt.
- Miért lenne
az?
- Nem tudom.
Együtt nőttünk fel, gyakorlatilag testvérek vagyunk – pislogtam laposakat,
fejem Coop fején landolt.
- Mármint olyan,
mintha testvérek lennénk – javított ki, mire csak bágyadtan legyintettem.
- Egyre megy.
- Hát nem,
mert ha testvérek lennénk, valóban fura lenne, de mivel nem vagyunk, nincs
ezzel semmi gond – osztotta meg velem nézeteit.
- Láttuk egymást
meztelenül – mutattam rá és a szemem sarkából érzékeltem, ahogy a szomszédos
széken ülő néni kissé hökkent és ugyanakkor mégis kioktató pillantással
méregetett.
- Három évesek
sem voltunk! – sietett eloszlatni a félreértéseket Dex és bocsánatkérő mosolyt
küldött a néni felé, majd kissé halkabban hozzátette. – A közös medencézés babaként
még nem igazán ad okot semmilyen jövőbeli furcsaságra. Te talán úgy nézel ránk,
mint a bátyáidra?
- Aha,
többnyire – bólintottam egy aprót fáradtan és úgy vettem észre, Dex kicsit meglepődött
a válaszomon. – Úgy értem, olyanok vagytok nekem, mint a családom. Mellettem
vagytok, ha szükségem van rátok, nem kell aggódnom, hogy rosszat gondoltok
rólam egy nehezebb napomon. Nem kell megjátszanom magam előttetek, mert
szerettek így, ahogy vagyok. Feltételek nélkül.
- Olyan is
tud így szeretni, akivel nem feltétlen állsz vérségi kapcsolatban – jegyezte meg.
- Tudom, hisz
most mondtam, hogy ez mind igaz rátok.
- Értem. Mindegy,
szerintem akkor se lenne gáz, ha ezek ketten összegabalyodnának végre. Már ovis
koruk óta odavannak egy kicsit egymásért – mosolyodott el halványa,
szeretetteljesen Dex.
- Egyetértek –
helyeseltem, közben a szemeim önkéntelenül is lecsukódtak és elnyomott az álom.
Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/05/felejthetetlen-nyar-74resz.html
Előző rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2020/05/felejthetetlen-nyar-74resz.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése