Március 1., kedd
Másnap reggel erős
torokfájással, émelyítő fejfájással és szörnyű életkedvvel ébredtem, így reggel
nyolckor nem a suliban szobroztam, hanem az háziorvosnál. Mivel Konrád a
vendégszobánkban töltötte az éjszakát és nyilván nem hagytuk rá a házat, ő is
velem várakozott, akárcsak anya, aki betelefonált a munkahelyére, hogy kicsit
később megy be dolgozni. Nem voltam már kisgyerek, nem igényeltem, hogy otthon
őrizzenek, miközben beteg vagyok, de az, hogy megúszhatom a buszozást az
orvoshoz meg vissza, kapóra jött. Főleg, hogy Konrád is elég rosszul érezte
magát, jobb volt így, hogy anya eldobott minket oda, meg vissza. Hamar kiderült,
hogy sikeresen elkaptam Konrád torokgyulladását, de szerencsére anya megértőnek
bizonyult és ahelyett, hogy kiakadt volna, inkább csak aggódott értünk. Fél
tízre értünk haza, anya fürgén elsietett munkába, előtte alaposan a lelkünkre
kötve, hogy ma ágyban maradunk és levest eszünk meg teát iszunk.
- Ennyit arról,
hogy milyen sportos vagy – nézett rám Konrád szúrósan. A kanapén feküdtünk egymás
mellett, egy hatalmas puha pokróc alatt és a TV-t bámultuk. Persze kedd délelőtt
révén semmi értelmeset nem adtak, így valamelyik kölyökcsatornán néztük gagyi
meséket.
- Te csak
hallgass, te fertőztél meg! – böktem felé kissé erőtlenül.
- Te akartad, hogy
megfertőzzelek! – vágott vissza.
- Jaj, mert te
annyira hosszan és kitartóan ellenkeztél – kontráztam csak a móka kedvéért.
- Ez szívás –
hanyatlott hátra a feje, majd köhögött egy sort.
- Tuti mindketten
kiesünk a következő kezdőből – meredtem magam elé, realizálva a fájó igazságot.
- Arra mérget
vehetsz. Mindkettőnket kiírtak minimum három napra – hunyta be szemeit
fáradtan, de úgy tűnt, ezegyszer van, ami jobban aggasztja annál, hogy nem
kosarazhat.
- Beszéltél a
szüleiddel? – kérdeztem tétován.
- Dobtam nekik egy
üzit tegnap este, hogy nem alszom otthon. – Nem firtattam, hogy pontosan mit
mondott nekik, hol alszik, mert ez jelenleg nem igazán volt fontos.
Én is írtam reggel
a lányoknak, hogy sikeresen elkaptam Konrád nyavalyáját, de legalább
kibékültünk, viszont nem mehetek suliba. Sokáig agyaltam, írjak-e Klaudiának
vagy Dominiknak, de végül arra jutottam, hogy ennyire még nem barátkoztunk össze
és ha érdekli őket, mi van velem, úgyis megkeresnek.
- Örülök, hogy itt
vagy – fogtam meg a kezét a takaró alatt és összekulcsoltuk ujjainkat. Konrád
vállára hajtottam a fejem, ő pedig nekem dőlt, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Én is örülök
neki.
A napunk a
következőből állt: evés, szenvedés, ivás, alvás, köhögés, értelmetlen TV műsorok
nézése, döglődés, orrfújás. Nem feltétlen ebben a sorrendben, de ezek monoton
ismétlődése töltötte ki az egész keddünket. Anyu főzött nekünk, mikor hazaért, de
igazából nem nagyon volt étvágyam. Nálam mindig a betegség első napja a
legkeményebb, mikor a tetőfokra hág a kellemetlen érzés és ha azon túljutok,
onnantól már csak egyre jobban és jobban leszek. Persze, a történethez az is
hozzátartozik, hogy mindig nagyon pozitívan gondolkodom, segítem a jobbulásomat
azzal, hogy elhivatottan igyekszem felépülni és mielőbb visszatéri a ringbe.
Este nyolc fele
alhattam el a kanapén és igazából fogalmam sincs, ki vitt fel és fektetett az
ágyamba, de én szépen átaludtam az egészet és csak éjfél előtt nem sokkal ébredtem
fel. Nem igazán éreztem magamban erőt felkelni, így csak a telefonom után
nyúltam és benyomtam rajta a netet. Több üzenet is várt messengeren, így sorba
nyitottam meg őket és reagáltam rájuk.
Klaudia üzenete: Hallom, ledöntött a lábadról egy kis megfázás. Szép,
mondhatom!
Luca üzenete: Totál megérte. Konráddal együtt betegnek lenni
cseppet sem szívás.
Klaudia nem volt
online, így rákattintottam a következő névre.
Krisz üzenete: Ha így folytatod, kénytelen leszek visszavenni az
irányító posztot.
Luca üzenete: Ez lesz az utolsó alkalom, szóval élvezd ki!
Krisz üzenete: Törcsi, ugyan már! Hisz tudod, hogy én az álom
triónkra áhítozom, nem az irányításra. 😉
Luca üzenete: Az álom trió két tagja egyelőre mozgásképtelen,
szóval még epekedj tovább.
Krisz üzenete: Örülök, hogy kibékültetek! Épp itt volt az ideje
megbeszélni a teljesen feleslegesen kialakult félreértéseket.
Jó érzéssel
töltött el, hogy Konrád elmesélte barátjának a történteket.
Luca üzenete: Okoskodj csak, amíg teheted, Királykám. Majd
emlékeztetlek ezekre a szavaidra, mikor te kevered magad felesleges
félreértésekbe.
Krisz üzenete: Így legyen!
A lányok is irkáltak
nekem a közös chat-csoportunkba, de mivel egyikük sem volt már elérhető, csak leírtam
nekik dióhéjban a ma történteket, a boldog érzéseimet, majd továbbléptem
Dominik soraira.
Dominik üzenete: Cseppet sem lep meg, hogy képes voltál megbetegedni.
Azt hiszem, nála
ez annyit jelent, hogy „hallom megfáztál, remélem nincs nagy gond és hamar
felépülsz”.
Luca üzenete: Pedig könnyebben ment, mint hinnéd.
Dominik üzenete: Búcsút mondhatsz a kezdőnek.
Luca üzenete: Én is tudom, de azért kösz, hogy emlékeztetsz.
Dominik üzenete: Csak mondom. Így nem fogsz egyhamar utolérni.
Luca üzenete: Fel akarsz hergelni? Hogy lángra lobbanjon bennem a
versenyszellem tüze és három nap helyett egy óra alatt meggyógyuljak?
Dominik üzenete: Attól függ. Beválna?
Luca üzenete: Így is elég motivált vagyok. Holnapra sokkal jobban
leszek és csütin már tuti lenyomlak egy-egyben.
Dominik üzenete: Addig is tarthatsz Grimm maratont.
Luca üzenete: Hm, eddig ennek van a legtöbb értelme azok közül, amit
mondtál.
Dominik üzenete: Haha, vicces vagy.
Épp válaszolni
készültem, mikor felugrott egy újabb chat ablak, egészen pontosan Konrádé.
Konrád üzenete: Felébredtél, Bokasérült lány?
Luca üzenete: Aha, te merre vagy?
Konrád üzenete: A nekem kijelölt ágyban.
Luca üzenete: Nem vagy éhes?
Konrád üzenete: Csak egy kicsit.
Luca üzenete: Ha emlékezetem nem csal, anya csinált csokis muffin-t.
Konrád üzenete: Ott találkozunk.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése