Október 31. csütörtök
Nagyot
sóhajtva eresztettem le vállaimat a helyi ruhabolt fogasai előtt
szobrozva. Komolyan választanom kellene ezek közül a jelmezek közül? Nem kellett volna az
utolsó pillanatra hagynom a vásárlást. Nem kellene elmennem a
hülye jelmezes buliba. Vagy elmehetnék jelmez nélkül…
Nézzük
még egyszer, mik is voltak: egy szörnyen eredeti, csicsás zöldes-lilás
boszorkányruha, egy ormótlan nagy narancssárga tökkosztüm, egy ijesztő
véres gyilkosbohóc szerkó, a lehető
legelcsépeltebb Harley Quinn jelmez, meg egy fehér, tollas,
unikornis szerelés. Plusz volt még egy rakat tipikus csontvázas, macskás,
vámpíros, börtöntöltelékes, múmiás, ördögös, szellemes, zombis, kalózos, sőt
még zombikalózos (!) hacuka is. Gyakorlatilag 20 perce álltam
a két sornyi jelmezhalom előtt és csak meredtem magam elé, hátha egyszercsak az egyik
átváltozik valami kevésbé kliséssé. Persze mondanom sem
kell, hogy ez csak időpazarlás volt, mert nem történt semmi hasonló.
-
Segíthetek? – jelent meg mellettem a semmiből egy öreg anyóka és kedvesen rám mosolygott.
- Hát…
Köszönöm. Van valami tippje, melyik jelmez illene hozzám? – érdeklődtem
amolyan „nekem már mindegy” alapon, hátha a néni készségesen kisegít valami egészen tűrhető
darabbal.
-
Buliba mész kedveském? – kezdett matatni az egyik konténerben, amit mellesleg
csak egy zsámolyra felállva ért el.
-
Igen. Nem én vagyok itt az első vevő, igaz? – tippeltem kicsit közelebb hajolva, hátha
meglátom, mit is keresett ennyire.
- Ez
az egyetlen jóravaló jelmezbolt ide s tova a környéken – egyenesedett fel az idős
hölgy, majd úgy tűnt,
lekászálódna az emelvényéről, így gyorsan a kezemet nyújtottam, hogy segítsek
neki.
-
Tehát mindenki idejött – értelmeztem a hallottakat, mire a néni bólintott egyet
és továbbra is karomba kapaszkodva odébbslattyogott.
- Bár
meg kell mondjam, te vagy az egyetlen, aki az utolsó pillanatra hagyta a dolgot
– sandított fel rám sokatmondóan.
- Kár
volna tagadnom, hogy semmi ötletem nem volt - ismertem el, hisz tényleg nem sok
vesztenivalóm akadt.
-
Neked adom a legjobb jelmezem, gyermekem! – engedett el a néni, majd eltűnt
egy függöny mögött, ahonnan utána monoton motyogás és pakolászás hangja hallatszódott
ki.
- Biztos
benne? – szóltam utána kissé tétován, mert nem igazán láttam a logikát abban, hogyan
is érdemeltem ki a legjobbat.
-
Hova is tettem? – tűnődhetett a néni a függöny másik oldalán, válaszra sem méltatva engem. – Áh! Meg is van! – lépett ki egy kopott, kissé viseletes varázslószerkóval a kezében.
- Ez
a legjobb jelmeze? – szaladt ki a számon meggondolatlanul a némileg kételkedő
kérdésem.
-
Bízz bennem, drágaságom – nyomta a kezembe a ruhákat titokzatos arccal,
szerencsére túllépve a sértő megjegyzésemen. – Ez a legjobb.
- És
egészen tuti, hogy az enyém lehet?
-
Volt itt valaki, akinek odaadtam volna, de inkább mást választott. Ő
még érdemes lehetett volna rá – merengett a néni hangosan. Hát, hirtelen nem tudtam, megtisztelve
érezzem-e a magam, amiért csak ketten érdemeltük ki a legjobbat, vagy inkább
aggódjak, amiért csak egy kopott, koszos, sablonos varázslószerkóra voltam
érdemes.
-
Rendben – szorítottam meg vonakodva a vállfát, mert nem igazán láttam értelmét
vitatkozni a magabiztos nénivel és főleg nem állt szándékomban leszólni az általa legjobbnak titulált
jelmezt. – Akkor ezt megveszem.
A
kasszánál fizettem, a néni pedig egy szatyorba rejtette a kosztümöt és
kellékeit, majd búcsúzóul annyit mondott:
- És
ne feledd! Egy jó varázsló csak kimondja, amit el szeretne érni!
A
kissé furcsára sikeredett látogatásomat a jelmezboltban egy otthoni készülődés
követte. Szépen előhalásztam a jelmezt, elegánsan megragadva a szatyor alját és megfordítva azt, az egész tartalmát kiráztam az ágyamra. Először belebújtam a földig érő
fekete szoknyával rendelkező ujjatlan ruhába, mely itt ott csipkés borítású volt (néhol meg viseletes
és szakadt), sötétzöldes árnyalatokkal átszőve és becsatoltam a
derekán lévő szerény véleményem szerint túlméretezett övcsatot. Majd
fogtam a gyűrött, fekete köpenyt,
amelyet belseje sötétes zöld színben pompázott és a hátamra kaptam, végül pedig
egy világosabb zöld szalaggal összefogtam a nyakamnál. Ezekután belebújtam a
fekete, könyékig érő kesztyűkbe és a fejembe nyomtam a
tipikus csúcsos, bársonyos varázslósapkát, aminek mintázata
természetesen tökéletesen passzolt a köpenyéhez, tehát fekete és zöld árnyalat
váltakozása díszítette. Szerencsére lábbeli nem járt a szereléshez, így egyszerű
tornacipőt húztam és kivételesen feldobtam egy
kis sminket az arcomra. Régebben vettem egy fekete rúzst, aminek azóta sem
vettem hasznát, hisz az ember nem keni feketére csak úgy a száját egy átlagos
hétköznapon. Most viszont végre eljött az ideje, hogy kipróbáljam és
viselhessem, így habozás nélkül felvittem az ajkaimra és elégedetten
állapítottam meg, hogy egészen jól állt. Mivel nem voltam egy nagy mester a
sminkelés tekintetében, nálam ezt a fogalmat kimerítette a szempillaspirál és
az alapozó használata, a szememet anya festette ki ilyen zöldes-feketésre, amit
valamiért füstös sminknek nevezett. Összességében jól néztem ki. Varázslatosan.
Végezetül magamhoz vettem a nevetségesen egyszerű fekete varázspálcámat, melynek két vége fénykorában zölden pompázhatott, most viszont már kissé
lekopott róla a festék.
A napokban hozom is a következő részét ennek a kis poénos különkiadásnak, addig is kaptok 24
órát, hogy a kommentekben megtippeljétek, vajon milyen jelmezben lesznek a
többiek. Egy nap múlva én leszek az aranyhal kosztümös írónő és aki eltalálja valamelyik
szereplő (netalán több karakter) jelmezét, annak teljesítem egy
kívánságát. (Na, jó, ez talán túlzás. Mondjuk inkább azt, hogy megpróbálom. 😅 )
Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas.html
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése