Senki
nem kérdezte ki vagyok, csak megszólalt a pittyegés és nyílt is az ajtó, amin fürgén
be is slisszoltam. Nem hívtam a liftet, csak fogtam magam (meg a hosszú
palástom) és felcaplattam a harmadikra, ahol a bejárati ajtó már nyitva várta az
érkezőket. Már a folyosón is hallatszott a különleges alkalomra
összeválogatott halloween-i dalok különböző feldolgozásai, de mikor beléptem még
erőteljesebbé vált a hangazavar. Mindenfelé
jelmezes alakok mászkáltak, szólt a zene, lilás fények villództak és mint mindig tömeg,
meleg és büdös volt. Mármint ilyen átható fülledt levegő.
Az
első dolgom az volt, hogy becsuktam a bejárati ajtót, hogy legalább a
szomszédokat kíméljem azáltal, hogy egy fokkal halkabb lesz a hangzavar
számukra, ha nehezebben szivárog ki a zaj. Utána ledobtam a tatyóm egy biztos
helyre és a konyhába evickéltem, hátha ismerős arcokra lelek. Ez
persze nem volt egyszerű, hiszen a legtöbben
maszkban, erős sminkben és egyéb, alakjukat és fejüket elrejtő
öltözékben feszítettek. Arra jutottam, hogy az én arcom kivehető,
ezért találjanak meg inkább ők engem. A konyhapulton undorító zöld, narancssárga és lila
löttyök bugyogtak mély tálakban, gumicukor szemgolyók feszítettek a tányérokon
és összességében nagyon adta magát, hogy mi alkalomból is rendezték ezt a
bulit. Egyenként megszaglásztam a színes löttyöket, hogy melyikbe milyen alkoholt
kevertek és végül az egyszerű vörös mellett döntöttem, amiben feltehetőleg
csak bor lapult és szóda.
-
Csak nem egy varázslóval van gondunk? – jelent meg az egyik oldalamon egy
kaszás, a másikra pedig egy fekete macskának öltözött valaki.
-
Miaú! – értett egyet az utóbbi.
-
Webb? – toltam hátrább a kaszás kapucniját, majd a cica álarcát. – Gaines?
-
Szolgálatodra – hajoltak meg egyszerre, amin persze a szememet forgattam.
-
Gaines, sok mindent kinéztem volna belőled, de nem számítottam
arra, hogy macskának öltözöl – mértem végig az említettet, aki egy fekete szőrös
és nagyon selymesnek tűnő kezeslábasban feszített,
kapucniját fülekkel és egy cica maszkkal az arca előtt.
-
Szeretem a cicákat – jelentette be a fiú rezzenéstelen arccal.
Webb-et
is megszemléltem, az ő szerkója egyszerűbb
volt, egy hatalmas fekete, kaszás ruhát viselt, melynek alja a földig ért és
alaposan meg volt szaggatva, és megkötötte egy övvel a derekánál. A ruha bő,
hosszú ujjai eltakarták kézfejét, de láthatólag kesztyűt
is viselt, óriási csuklyáját ismét az arcába húzta, miután én az előbb
hátrahajtottam. Kezében pedig természetesen ott virított az elengedhetetlen
(hála az égnek műanyag) kasza.
- Jól
néztek ki, fiúk! – dicsértem meg végül őket.
-
Köszönjük, Serázsló! – vigyorgott rám Gaines, majd ismét az arca elé húzta
maszkját.
- Ez
szörnyen hangzik – fintorodtam el azon, hogy összevonta a nevem a jelmezemmel.
-
Serázs? – rövidítette le Webb szórakozottan.
- Én
tényleg nem bánom, ha csak simán a nevemen szólítotok, mint eddig – bizonygattam,
de persze már rám se hederítettek.
-
Sere? Te vagy az? – szólított meg egy vékonyka hang oldalról és odanézve Eli-t
láttam talpig fehérben, szárnyakkal a hátán, és egy sapkával a feje tetején,
aminek elején egy csavart szarv mögötte két fül helyezkedett el.
-
Unikornis vagy? – döbbentem meg, de aztán nevethetnékem támadt.
- Mi
olyan vicces? – szorította össze a száját.
-
Semmi. Nagyon aranyosan festesz. Illik hozzád! – feleltem őszintén, mert tényleg így gondoltam.
- Te
is csinos vagy! Talpig feketében, de passzol a stílusodhoz – ismerte el immáron
mosolyogva.
- Hé!
Van benne egy csomó zöld is! – ellenkeztem kikérve magamnak, aztán ismét
végigmértem Eli-t. – Farkad is van?
- Még
szép – fordult meg és kezével meglóbálta a derekára erősített unikornis farkat, én pedig nevetve figyeltem a
jelenetet.
Nem
sokkal később felmentem a tetőteraszra, erősen
sejtve, hogy ott találom a házigazdákat meg egyéb tartozékaikat és nem is
kellett csalódnom. Háttal álltak nekem, a korlátnak támaszkodva, Ace középen, egyik
oldalán Cage, másikon meg Rhett.
-
Sziasztok! – léptem közvetlen mögéjük, mire mind a hárman felém fordultak,
immáron hátukkal támasztva a korlátot.
- Hát
itt vagy, Szépségem! – nyomott egy puszit az arcomra Ace, majd Cage is
hasonlóképpen üdvözölt, ellenben Rhett-tel, aki csak állt és bámult rám.
- Jól
néztek ki! – dicsértem meg őket is, mert végül is
tényleg nem festettek rosszul.
Ace
vámpírnak öltözött, felteszem egy perverz Drakulának, fekete lakkcipőben,
fekete nadrágban, fehér fodros ingben, rajta
bordó bársony mellényben, hátán magas gallérú kívül fekete, belül
piros köpenyben feszített.
- Hol
vannak a fogak? – néztem rá kérdően, hiszen így legfeljebb
egy túlöltözött színházi vendégnek tűnt, semhogy vámpírnak.
- Itt
– húzta elő a zsebéből
a dobozkát, melyben egy felső, beilleszthető
fogsor csücsült.
- És
miért nem a helyén van?
-
Mert nem tudok benne normálisan beszélni – vigyorgott jókedvűen.
– Se inni.
Tekintetem
Cage-re tévedt, aki valamiféle sötét lovag lehetett. Szoros, fekete csőnadrágot viselt, térdig érő sötétszürke csizmával, hosszúujjú, szürke, lánc anyag hatását keltő pólóval, rajta fekete
ujjatlannal, amin egy piros-sárga címer helyezkedett el középen. Nyaka körül széles
sálként, szintén lánc szerű anyag terült el, övére csatolva hüvelyében egy karddal,
kezében a sisakjával álldogált.
- Látom
te is inkább a kezedben szorongatod a sisakod – tettem szóvá, hogy
gyakorlatilag ő is lekapta magáról jelmezének egyik legfontosabb elemét.
- Az
indok ugyanaz – kacsintott játékosan. – Te viszont nem Hamupipőkének öltöztél.
- Úgy
voltam vele, az túl elcsépelt lenne – húztam el a számat.
- Mert
most tökre nem vagy az – jegyezte meg szarkasztikusan Rhett, így az utolsó
jómadárra pillantottam.
-
Csontváz? Komolyan? – meredtem rá.
- Tán
mást vártál? – jelent meg az a szokásos arckifejezése, amit velem szemben
mindig magára öltött. Rhett konkrétan egy fekete kezeslábasban volt, amire
szépen rá voltak festve a különböző csontok. Kapucnija a
fején volt, csontvázas kesztyűi és egyszerű,
fekete sportcipője pedig gyengén tükrözték a valóságos csontvázak küllemét.
Arról nem is beszélve, hogy maszkját a feje tetejére tolta, barátaihoz
hasonlóam bojkottálva a jelmezek valóságosságos megjelenését. Mégis cukinak tűnt.
Rhett mindennek tűnt már, csak cukinak nem,
ezért magamat is megleptem azzal, hogy aranyosnak tartottam a kezeslábasában.
Persze csak addig, míg a szemébe nem néztem, ugyanis a tekintete pont olyan
rideg és gúnyos volt, mint mindig.
- Azt
hittem, nem fogsz beöltözni – osztottam meg vele az elképzelésemet. – Vagy legalábbis
valami olyat húzol fel, ami minimális erőfeszítést igényel. Vagy ezért a kezeslábas?
- Mondja
ezt az, aki egy elnyűtt és gyűrött boszorkányjelmezben pompázik – vágott vissza gúnyosan
Rhett.
-
Varázsló vagyok! – kértem ki magamnak felháborodottan.
-
Szerintem ez lehet az a jelmez, amit rád akart sózni a néni – jegyezte meg Ace,
aminek hallatán felkaptam a fejem.
- A jelmezboltos
néni?
-
Aha, nála szereztük be ezeket mi is – bólogatott egyetértően
Cage.
- Hah!
Említette, hogy valakinek szánta ezt a hacukát, de az illető
nem kérte – irányítottam tekintetem ismét Rhett-re és magamban
arra jutottam, hogy így, hogy az kérdéses személy fiú volt, meg tudtam érteni
Rhett-tet, aki értelemszerűen nem szeretett volna lánynak
öltözni, ezért lett inkább csontváz.
Rhett
épp szóra nyitotta a száját, valószínűleg nem azért, hogy megdicsérje
a sminkem, hanem nyilván valami csípős megjegyzést készült tenni, ám hirtelen három hangos kattanás hallatszott.
Olyan volt, mint mikor az óra nagymutatója, három másodperc alatt hármat kettyen.
A harmadiknál pedig elszabadult a pokol.
Egyszerre
több váratlan és megmagyarázhatatlan dolog is történt. Ace kezéből
a fogak a szájába reppentek és ott is maradtak, arca sokkal sápadtabbá és sötétebbé vált,
szeme körül lila karikák éktelenkedtek. Cage sisakja szintén a fején landolt,
szerkója tetőtől talpig, minden elfedő páncéllá vált. A legfurább változáson mégis Rhett ment
keresztül, ugyanis mikor odapillantottam nem volt sehol, csupán egy csontváz
állt a helyén. Egy hús-vér csontváz… Hús meg vér nélkül. A szemem sarkából
láttam, ahogyan egy csomóan köddé váltak, gyakorlatilag egyik minutumban még
állt mellettük valaki, a következőben meg nem volt sehol.
Szinte kiürült a tetőterasz.
- Mi
a… Nem jön ki a fhogam – hallottam Ace elégedetlen (kissé pösze szerű)
hangját, így gyorsan odakaptam a fejem.
-
Hogy került a szádba? – meredtem rá, inkább nem foglalkozva a meglepetten
forgolódó csontvázzal, mert nagyon nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
-
Mhit thudom én! Egyszersak ott volt! – rángatta a fogait idegesen.
- Én
sem tudom levenni a sisakom! – csatlakozott a tehetetlenséggel kétségbeesetten küzdő
Cage is a problémabörzéhez. – Ráadásul rohadt nehéz ez a kard!
Rossz
érzés kerített hatalmába. Az a tipikus rossz érzés, mikor rájössz, mi is van a
dolgok hátterében, de nem akarod elfogadni, mert egyszerűen
képtelenség. Összeszorítottam a számat és nagyon, nagyon lassan
a csontváz felé fordultam, egyenesen a szemüregeibe nézve, majd tagolva vagy épp
elcsukló, elbizonytalanodó hangon szóltam hozzá.
- …Rhet-ty…?
Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_22.html
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_22.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése