- Ezt meg hogy érted? - hökkentem meg.
- A cikk - mondta. - Nekem is feltűnt, mennyire jól látsz a pályán.
- Köszönöm, de még mindig nem értem - ingattam a fejem.
- Azt írták, észrevetted azt is, amit az irányító sem - mutatott rá.
- De hát Dominik volt az irányító akkor, nem is te.
- Ez igaz, de mikor a következő meccsre az edző összeállítja a két kezdőt, te leszel az irányító és Pap.
- Ezt mégis mire alapozod?
- Csak azért nem voltál most is te, mert megsérültél.
Az elmúlt félévben gyakorlatilag egyetlen egyszer sem folytattam Krisszel komoly témáról komoly beszélgetést. Ugyan ő volt Konrád legjobb barátja, de nem lógtunk hármasban, nem ismertem meg és nem barátkoztam össze különösebben. Mikor ebbe belegondoltam, egy pillanatra rossz érzésem támadt, amiért Konrád nem szorgalmazta, hogy a barátnője és a legjobb barátja különösen jóban legyek, de inkább elhessegettem ezt a fejemből. Krisz jó arc volt, remek humorral, épp ezért voltunk amolyan haverfélék, akiknek semmi gondja egymással, de nincsenek is szoros, közeli viszonyban.
- A cikk - mondta. - Nekem is feltűnt, mennyire jól látsz a pályán.
- Köszönöm, de még mindig nem értem - ingattam a fejem.
- Azt írták, észrevetted azt is, amit az irányító sem - mutatott rá.
- De hát Dominik volt az irányító akkor, nem is te.
- Ez igaz, de mikor a következő meccsre az edző összeállítja a két kezdőt, te leszel az irányító és Pap.
- Ezt mégis mire alapozod?
- Csak azért nem voltál most is te, mert megsérültél.
Az elmúlt félévben gyakorlatilag egyetlen egyszer sem folytattam Krisszel komoly témáról komoly beszélgetést. Ugyan ő volt Konrád legjobb barátja, de nem lógtunk hármasban, nem ismertem meg és nem barátkoztam össze különösebben. Mikor ebbe belegondoltam, egy pillanatra rossz érzésem támadt, amiért Konrád nem szorgalmazta, hogy a barátnője és a legjobb barátja különösen jóban legyek, de inkább elhessegettem ezt a fejemből. Krisz jó arc volt, remek humorral, épp ezért voltunk amolyan haverfélék, akiknek semmi gondja egymással, de nincsenek is szoros, közeli viszonyban.
Egyáltalán miért állított ezzel ide és
miért ilyen komoly? Ez nem vall rá. Talán rosszul érinti, ha elveszem a
posztját? De hát nem is veszem el! Semmi garancia rá, hogy innentől
majd mindig én irányítok. Sőt!
- Mielőtt túlkombinálnád a dolgot – szólalt meg
ismét Krisz, kezét játékosan meglengetve az arcom előtt
szeretném tudatni veled, hogy tisztességes szándékkal érkeztem.
- Mármint? – nevettem fel kurtán.
- Általánosban bedobó poszton voltam és
nagyon szerettem. Herczeg meg én voltunk a két bedobó és volt egy nagyon
tehetséges irányítónk, de őt nem vették fel – mesélte Krisz, én pedig nagyranyílt
szemekkel, érdeklődve hallgattam. – Alapvetően kitanítottak az irányító
posztra is, főleg ebben a néhány hónapban fejlődtem
sokat, de jobban szerettem bedobó lenni.
- Tehát – kezdtem óvatosan. – Még örülnél
is, ha átvenném a helyed?
- Nagyon szívesen lennék bedobó abban az
ötösben, ahol te irányítasz – mondta a szemembe őszintén. – És persze Herczeggel a másik oldalon.
- Köszönöm – mosolyogtam rá és kicsit úgy
éreztem, képes lennék elsírni magamat, de ez szerencsére nem következett be,
ugyanis Konrád visszatért.
- Mit csináltok? – érdeklődött. – Király remélem nem a csajomnak udvarolsz – vigyorgott a
barátjára.
- Hát, szépeket mondtam neki az biztos –
kacsintott rám Krisz és mivel nem állt fel, Konrád közénk sétált és felült a
padunk közepére, kezében egy büfés szendviccsel.
Megfigyeltem, hogy míg nekem anya meg apa
szendvicset készített és csomagolt mindennap, Konrád általában pénzt hozott
magával és a büfében reggelizett.
- Ráhoztad a frászt, amiért valószínűleg
ő lesz az irányító és nem te? – húzta össze
a szemeit mindenttudóan Konrád.
- Te is így gondolod? – tátottam el a
számat döbbenten.
- Persze, Király jól tolja, de erre
születni kell. Benned megvan az, ami belőle hiányzik. Ezért nem
alkalmas mindenki irányítónak – vonta meg a vállát, a „mindenki”-be saját magát
is beleértve, Krisz pedig egyetértően bólogatott.
- Ez most meglepett – vallottam be.
- Elég lassú vagy, ha rólad van szó –
nevetett rám kedvesen Konrád és megsimította az arcomat.
- És mi lett azzal a sráccal, akiről
beszéltél? – fordultam Krisz-hez.
- Sosem állítottam, hogy srác – vigyorodott
el rejtélyesen Krisz.
- Egy lány az?
- Bezony – helyeselt.
- És ha olyan tehetséges, miért nem vették
fel?
- Mert ilyen a felvételi eljárás –
válaszolt Krisz helyett Konrád, aki valószínűleg összerakta a képet,
hogy kiről is volt szó. – A legmeghatározóbb tényleg a tehetség, a
tudás, hogy mire is voltál képes ott és akkor, de figyelik azt, hogy mennyire
vagy fejlődőképes, tiszteletteljes,
kezelhető és legfőképp azt, hogy mennyire
tudod hozni az elvártakat azon a poszton, amin játszol.
- Nem teljesen értem – merengtem a hallottokon.
- Megvan, hogy hány embert vesznek fel és
azt is, hogy azon a 16 emberen belül hány centert, hány bedobót és hány
irányítót – magyarázta Krisz, átvéve a szót. – Ha van három tehetséges
irányítójuk, nem vesznek fel egy negyediket, mondván, hogy az majd játszik
bedobót.
- De ha ő volt a tehetséges
irányító, akkor miért téged vettek fel a posztra? – kérdeztem, jogosan nem
értve a logikai menetüket.
- Mert én mindkét poszton jó voltam, míg ő
nagyon az irányítóságra korlátozódott.
- Például te is most bedobót játszottál és
jól is ment. De igazából nem ez a lényeg, hanem hogy két igazán tehetséges
irányítóra volt nagy igény és az a kettő Pap meg te voltál –
fejezte be a kis regét Konrád.
- Tehát lenyúltam a barátotok helyét? –
pislogtam kissé zavarodottan.
- Az nem lenyúlás, ha jobb vagy – mosolygott
rám Konrád bíztatóan.
Ez jól esett. Valahogy nagyon nagy szónak
éreztem, mikor Konrád elismerte a tehetségemet, a kitartásomat vagy éppen az
elhivatottságomat. A napok, hetek, hónapok során Konrád elkezdett a példaképemmé
válni ezen a téren, felnéztem rá, adtam a véleményére és vágytam az elismerésére,
mert egyértelműen magasabb szinten járt, mint én.
Annak külön örültem, hogy Krisz ideállított
ezzel a témával és hogy hármasban átdumáltuk a szünetet. Talán Konrád azért nem
szorgalmazta Krisz és az én barátságomat, mert arra várt, hogy magunktól tegyük
meg ezt a lépést, ne pedig azért, mert Konrád életének fontos szereplői
vagyunk. És nem mintha én szerveztem volna bármi elfoglaltságot a lányoknak,
nekem meg Konrádnak. Ez így volt jó, hagyni kellett, hogy magától kialakuljon.
Becsöngetés után néhány perccel megjelent
Dobos az ajtóban és szokásos vigyorával nézett körbe.
- Konrád, fiam! Távolítsd el a feneked a
padtól, ha kérhetem! – kacsintott ránk, Krisz pedig a helyére iszkolt, hogy Konrád
leülhessen.
- Igenis, tanár úr! – engedelmeskedett a
padtársam kedvenc tanárának készségesen.
- Na, fiam, akkor mondd meg nekem, hogy tűnik
el egy hóember? – indított Dobos a szokásos napi viccével, mire
Konrád eltöprengő fejet vágott.
- Beleolvad a környezetébe? – tippelt, aminek
következtében Dobos arcáról eltűnt a mosoly.
- Hát ezért fekete pontot adok – jelentette
ki komolyan, ellentmondást nem tűrő
hangon.
- Mi? Miért? – hökkent meg Konrád.
- Nem lőheted le a poénomat!
- De megkérdezte! Nem adhat nekem fekete
pontot! – ellenkezett Konrád hevesen, hiszen ez az óra volt az egyetlen, amit
szeretett és amiből igazán jól teljesített.
- Dehogynem. Én vagyok a tanárod – vágott
amolyan „na erre mit lépsz?” fejet Dobos, mi többiek pedig halkan kuncogva követtük
az eseményeket (Konrádon kívül persze, ő továbbra is elég
feszült volt).
- És ha mondanék egy viccet, a tanár úr meg
lelőné a poént? – ajánlott alkut Konrád, mindent bevetve, hogy
visszanyerje kedvenc tanárának bizalmát.
- Legyen. Plusz a házi első
két feladata itt vár rád a táblánál – hívta ki Dobos Konrádot,
aki már fogta is a füzetét és nekiindult. – Halljuk a viccet.
- Milyen az unalmas matektanár? – tette fel
ezúttal a kérdést Konrád, mire Dobos elégedetten elvigyorodott.
- Szigorú, monoton nő
– adta meg a választ, mi pedig hangos nevetéssel díjaztuk a műsort.
Konrád szemfüles gyerek volt, pont a
függvényeket vettük, így illett ide a vicc, plusz matektanárról szólt, de még véletlenül
sem olyanról, mint Dobos. Konrád felfirkantotta sajátos írásával a két
megoldást a táblára, krétaporos kezét szokás szerint fekete nadrágjába törölte,
ezzel vicces nyomokat hagyva rajta, majd miután megbizonyosodott róla, hogy
Dobos ejtette a fekete pontos ötletét, visszaült mellém.
- Ez meleg helyzet volt! – törölte meg a homlokát
megnyugodva.
- Számítottál hasonlóra, hogy készültél
ezzel a poénnal? – érdeklődtem, miközben immáron a Klaudia által táblára írt feladatok
eredményeit vetettem össze a sajátjaimmal.
- Egyszer régebbem olvastam és tartogattam
a megfelelő alkalomra – avatott be a titok nyitjába Konrád.
- Szép munka! – dicsértem meg a poént és a
megoldott példákat is.
- Kösz, Bokasérült lány!
- Figyu – fogtam még halkabbra a hangom. –
Krisz azt mondta, szeretne már úgy játszani, hogy én vagyok az irányító és ti a
bedobók.
- Ja, vágom. Már az én fülemet is rágta ezzel
a vágyálmával – bólogatott, miközben ő is a táblára összpontosított és a háziját ellenőrizte.
- Ennek örülök. Szerintem is klassz lenne. –
Szívesen hallottam volna a szájából, ahogy azt mondja, neki is tetszene ez a
felállás, de nem tette.
- Szerintem te vagy klassz.
Azért ez a válasz sem volt rossz.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése