Kosársuli, 88.rész

Február 14. hétfő

Izgatottan ébredtem. Korábban soha nem volt partnerem Valentin-napon, így eddig ez a 24 óra csak arról szólt, kapok-e valamit a kiszemelt fiútól vagy esetleg merek-e adni valamit én magam. Most viszont (életemben először) jártam valakivel, akibe nem mellesleg eléggé bele is voltam zúgva és aki amúgy semmit nem említett azzal kapcsolatban, vannak-e tervei mára. Készülődés közben hitegettem magam egy kicsit, hogy nem számít, ah elfelejtette, hisz Konrád fiú és a fiúk számára ez a nap sokkal kisebb jelentőséggel bírt. Sajnos nem igazán sikerült bebeszélnem magamnak ezt a „bárhogy is lesz, én boldog leszek” dolgot és inkább bíztam benne, hogy Konrád nem hagy magamra ezen a szép napon.

Élénken pattantam ki a kapun, de csalódottságomra Konrád nem várt rám a házunk előtt. Jó, ezen még túl is tettem magam, mert hát nem várhattam el tőle, hogy olyan korán keljen, amilyen korán nem tud. Lankadatlan lelkesedéssel baktattam be a suli felé, amikor újabb akadályba ütköztem.

Konrád üzenete: Nem érek oda, ne várj rám, Bokasérült lány!

Immáron dühösen süllyesztettem vissza telefonom a zsebembe és nem is válaszoltam neki. Nem hiszem el, hogy ezen az egy napon sem képes időben felkelni! Meg, hogy úgy általában nem megy neki! Talán nem érek neki ennyit? Vagy tényleg eszébe se jutott, hogy milyen nap van ma?

Kissé forrongva érkeztem meg a suli bejáratához, ahol a felsőbbévesek egy kisebb csoport fogadott.

- Szia! – köszönt nekem az egyik lány. – Valentin-nap alkalmából üzeneteket kézbesítünk – mutatta meg a standot. – Akár aláírt, akár névtelen leveleket adunk át ma annak, akinek csak szeretnéd.  

  Ez aranyos volt, mégis majdnem kicsúszott egy elégedetlen pufogás a számon, de végül sikeresen visszafogtam magam és a lányra mosolyogva kértem néhány cédulát, majd oldalra vonultam velük.

Írtam egyet Csengének, egyet Esztinek és persze minden dühömet beleadva Konrádnak is. Mikor végeztem megcímeztem őket (aláírást nem tettem egyikhez sem, gondolván, hogy úgyis tudják majd, kitől érkezett) és bedobtam őket az erre alkalmatos gyűjtő dobozba.

Mire felértem a terembe, az osztály része már ott nyüzsgött, valószínűleg azért ennyire örömtelien, mert nekik nem volt egy haszontalan, semmirekellő barátjuk.

- Szia, Lean! – üdvözölt mosolyogva Eszti. – Írtál cetliket odalent?

- Írtam – morogtam még mindig zabosan.

- Mi a baj? – lepődött meg a rám nem jellemző reakcióm láttán.

- Konrád megint késik? – csatlakozott a beszélgetéshez sokatmondó pillantások közepette Csenge.

- Hát hogyne – dobtam le a táskámat a padomra.

- Még ma is? – biggyesztette le ajkát szomorúan Eszti.

- Bah! – adtam meg a legtömörebb és legkifejezőbb választ, ami csak tellett tőlem.

- Írtunk neked üzenetet! – közölte Eszti hirtelen felindulásból, Csenge pedig hevesen bólogatott.

- Én is írtam nektek – eresztettem meg halvány, hálás mosolyt irányukba.

- Kíváncsi vagyok, kapunk-e névtelen szerelmes üziket – csillogott Eszti szeme reményteljesen.

- Én egy névvel ellátottat szeretnék – fontam karba kezem morcosan. – „Bocs, hogy megint elkéstem.”

- Ehhez nem kell papírt pazarolni. Személyesen is el tudom mondani – hallottam egy ismerős hangot oldalról, mire a lehető legdurcásabb arcomat elővéve pillantottam Konrád felé, míg a lányok sietősen visszamentek a helyükre, hogy magunk lehessünk.

- Még van két perc csöngetésig – néztem az órámra. – Ilyen korán még sosem érkeztél – ironizáltam.

- Nagyon édes arcot vágsz – jegyezte meg és helyet foglalt mellettem, testével felém fordult. – Ilyen, mikor haragos vagy? Nem kéne ezt mondanom, de ahogy elnézem az ennivaló arckifejezésed, arra gondolok, többször kellene felbosszantanom téged.

- Ezzel nem hatsz meg.

- Hoztam neked valamit – váltott taktikát.

- Azzal sem – fújtattam ellenségesen.

- Emiatt késtem. – Konrád lassan, nyugodt stílusban próbálkozott, elismerve hibáját, kedvességgel igyekezett kiengesztelni.

- Mindig lehet korábban kelni – jegyeztem meg.

- Tudom, de ez nem az erősségem – ismerte el.

- Akkor mi az?

- Mondjuk király meglepetést hozni a barátnőmnek? – Hangja pajkosan csengett.

- Azért hoztál ajándékot, mert tudtad, hogy el fogsz aludni?

- Nem éppen. Azért, mert nem vagyok olyan hülye, hogy megfeledkezzek a Valentin-napról – simította meg a kezem, ezzel ösztökélve, hogy a szemébe nézzek.

- Mi a tuti meglepetés? – emeltem fel lassan a fejem, kissé meglágyult szívvel.

Konrád maga elé húzta a táskáját és kiemelt belőle egy túrórudi csokrot. Nem viccelek!

- Tádám! – nyújtotta át elégedetten mosolyogva a csokigyűjteményt. – Boldog Valentín-napot!

- Ez komoly? – forgattam elámulva a világ legjobb ajándékát. A csokor különböző méretű és számtalan ízesítésű túrórudit tartalmazott, melyek tényleg úgy voltak összefogva, mint egy szép bokréta.

- Ne haragudj, hogy nem értem oda időben – kért bocsánatot tisztességesen. – El kellett hoznom ezt reggel, de nem bírtam korábban felkelni.

- Jó, megbocsájtok! – legyintettem, nyomva egy puszit a szájára. – Ez eszméletlen! Végig ott volt a táskádba passzírozva?

- Pont belefért!

- Feltételezem, könyveket nem hoztál – kuncogtam, ő pedig mosolyogva vonta meg a vállát.

- Ez volt a fontosabb. Hol az én ajándékom?

- Miért gondolod, hogy vettem neked bármit is? – eresztettem le a csokrot az ölembe.

- Erről szól a Valentin-nap, nem? – vágott összezavarodott fejet, de tudtam, hogy csak megjátssza magát.

- Szerintem a szeretetről szól.

- Szóval szeretsz, de nem hoztál nekem semmit? – próbálta megfejteni a dolgot, mire zavaromban egészen elvörösödtem, hiszen én sosem állítottam, hogy „szeretném” őt.

- Na, jó, lebuktam – fordítottam el a fejemet és gyorsan a táskámba túrtam. – Van ajándékom, de sokkal kevésbé ehető, mint a tied.

- Szerintem ezzel meg tudok barátkozni – hallottam hangját mögülem.

Sikeresen kibányásztam a fóliába csomagolt meglepetést és átnyújtottam Konrádnak, aki mosolyogva átvette és nyomott egy lágy csókot forró arcomra.

- Köszönöm – látott neki kibontani és egészen döbbent kifejezés ült ki az arcára, mikor rájött, mi is lehet az.

- Ez egy falmatrica – hadartam, valószínűleg teljesen feleslegesen. – Persze, a szerkényedre is felragaszthatod, vagy ahova akarod, szerintem bárhol megtapad.

- Egy zsákoló fickó? Ez nagyon állat! – hajtogatta ki a matricát, mely nagyjából egy méter magas lehetett.

- Örülök, ha tetszik – engedtem ki az eddig benntartott levegőmet.

- Igazán nem kellett volna ilyen… Nagy ajándékot venned – pillantott rám és tudtam, hogy a „nagy” alatt „drágát” értett. Szerencsére azonban nem volt vészes az ára, mivel a netről rendeltem, ráadásul akciósan, de erről neki nem kellett tudnia.

- Boldog Valentin-napot, Késő srác! – kulcsoltam át a nyakát és hozzábújtam, ő pedig a derekamra simította tenyerét és a fülembe suttogott.

- Neked is, Bokasérült lány!

Sziasztok!

Ugyan, a mi jelenünkben épp totál nincs Valentin-nap, de a sztori időben pont ideérkezett és mivel amúgy is régen (plusz ritkán) volt rész, gondoltam  megleplek titeket egy ilyen kis romantikus résszel!

Következő rész:

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/10/kosarsuli-87resz.html