- „Kedves Luca! Jó volna, ha végre odébbállnál és nem sajátítanád ki
magadnak Konrádot. Köszi.” – olvastam fel az első kapott üzenetem, majd kicsit megszeppenve meredtem a papírra.
- Ez komoly? – hajolt oda Konrád, majd elvette a lapot és galacsinná
gyűrte. – Valaki elpazarolt erre
egy papírt meg tintát?
Hangja nyugodtnak tűnt, viccelődőnek, ám arcán mégis sorakoztak a
fellegek, miközben felállt és szép ívesen a kukába hajította a csöppet sem
kedves és szeretetteli kérés tárgyi megnyilvánulását.
Ezúttal jóval kevésbé lelkesen nyúltam a második darabért.
- „Remélem, hogy jövőre már azt írhatom a Neki szánt
üzenetbe, hogy: Konrád, a pasim.”
- Mármint a címzetthez? – vonta fel a szemöldökét Konrád. – Kedves Konrád,
a pasim! Boldog Valentin-napot! Juliska, a csajod” – alkotott meg egy lehetséges
üdvözlő lapot, amin persze
elmosolyodtam.
Az üzenet Konrád közreműködésével ismét a kukában végezte.
- Add azokat ide – seperte maga elé a lapocskákat Konrád. – Szelektálom
őket. Rendben van?
Ez édes volt tőle. Az is, hogy nem akarta,
hogy több ilyesfajta üzenettel találkozzak, másrészt pedig, hogy engedélyt kért,
hátha nem akarom, hogy a lássa a személyesebb dolgokat. Széthajtogatta az elsőt, átfutotta a sorokat, elmosolyodott majd
jóváhagyta és átadta nekem.
- „Lean! Boldog (növényekkel átszőtt) Valentin-napot, a mi drága Lószőrpálmánknak! Reméljük, hogy a fél
éves barátságunk még nagyon sokáig ki fog tartani (akárcsak a szerelmetek
Konráddal). Puszilunk és szeretünk! Eu és Csenkesz” – olvastam fel magamban,
majd felálltam és a lányok nyakába vetettem magam.
- Jaj, olyan aranyosat írtatok! – biggyesztettem le az alsó ajkam, kis
híján elsírva magam, mikor elengedtük egymást.
- Hát még szép! – vigyorgott Csenge. – A tied se volt semmi.
- Igyekeztem – szipogtam nevetve.
- Olyan megható volt! – törölgette a szemét Eszti.
- A tietek is! – szorítottam őket megint magamhoz, majd miután kiörvendeztünk magunkat, visszatértem
a padomhoz.
- Oké, már átnéztem néhányat – pillantott rám Konrád. – Ez tőlem van – bökött az egyikre, mire mohón felkaptam
és kinyitottam.
- „Én kis Bokasérült Lucám! Ne haragudj, amiért megint lekéstem a
találkozónkat, de remélem, már sikerült kiengesztelnem téged a rudi csokorral. Remélem,
jövőre is együtt töltjük ezt a
napot!
Ő sem írta alá, de nyilván egyértelmű volt a feladója. Karomat a nyaka köré fontam és boldogan
bújtam hozzá.
- Köszönöm. Én is nagyon remélem!
- Persze, tudom. Tökre átjött a leveledből, hogy te is erre vágysz – suttogta a fülembe, én meg nevettem.
- Örülök, hogy megértetted a célzásom. Van még kedves levelem? –
érdeklődtem elengedve őt.
- Hát – húzta el a száját kelletlenül. – Akad olyan, ami kedves, de
attól még nem tetszik nekem.
- Na, mutasd – vettem át. - „Sose add fel az álmaid. A kitartásod és
szorgalmad a legcsodálatosabb benned.” Gondolom akkor ezt nem te írtad –
pillantottam Konrádra.
- Nem tudok róla – felelte tömören, láthatólag megint féltékenykedve.
- Ez nem szerelmeslevél, csak egy kedves, bíztató üzenet. Jól esett - osztottam
meg vele a gondolataimat.
- Hát szerintem, ha valaki „csodálatosnak” tart, az nem csak baráti érzés
– hajított félre egy újabb feltehetőleg valamilyen beszólást tartalmazó lapot.
- Én is lenyűgözőnek találom egy csomó csapattársunkat – mondtam még
mindig az ominózus sorokat figyelve.
- Az más.
- Miért lenne más?
- A lenyűgöző az más. Itt csodálatos áll, ami sokkal
érzelmesebb – akadékoskodott.
- Mondod ezt te.
- Mondom ezt fiúként.
- Jól van, de még ha így is van, te is kaptál egy csomót. Ne húzd fel
magad – mosolyogtam rá.
- Az más – ismételte magát gépiesen.
- Merthogy?
- Merthogy azokat olyanok küldték, akikről meglehet, hogy azt sem tudom, kicsodák. Ez a valaki ismer téged.
- És az baj?
- Nem tetszik, hogy mások csak úgy odavannak érted – mondta ki Konrád
kerek perec.
- Nekem sem tetszik, hogy egy csomó lány szerelmes beléd, de hát ez
van. Az a lényeg, hogy mi csak egymásnak írtunk, nem pedig másoknak – céloztam arra,
hogy hiába kapunk szerelmes leveleket, amíg mi csak egymásnak adunk.
- Jó. De azért lehetnél kevésbé csodálatos – vágott édes, morcos arcot.
- Úgyis kellenék neked? – mosolyodtam el.
- Még szép! Kapcsold magad mondjuk olyan 30%-ra, hogy mások már ne
legyenek oda érted, csak én – nézett végre rám, kicsit felengedve.
- Majd igyekszem – ígértem és nyomtam egy lágy puszit a szájára.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése