- Mi
a jó élet? – meredtem a nappaliban ácsorgó többieket bámulva, miközben én épp
kiléptem Rhett szobájának ajtaján.
- Mity kelesztél Jhettyi szopájápany? –
érdeklődött a helyiség
tulajdonosa, mire pislogtam néhányat, hátha csak a szemem káprázott.
Meg
mertem volna esküdni, hogy egy másodperccel ezelőtt kiléptem a bejárati ajtón, most mégis megint a két fiú szobája közötti
keskeny folyosón álltam és a nappaliban ácsorgó összes mindenki rám meredt.
-
Hogy kerülök megint ide? – felejtettem egy pillanatra a haragom, hiszen ez a
váratlan fordulat meglepett.
- Nem
lehet elhagyni a lakást, még nem tűnt fel? – kérdezte lesajnálóan
a csontjait fényesítő Rhett, akiben a jelek szerint még maradt annyi önmagából,
hogy gúnyos stílusban nyomja.
-
Nem, ugyanis eddig nem próbáltam – válaszoltam ismét bepöccenve. – És tudod miért?
Mert lefoglalt, hogy a te hülye csontjaidat forrasztgassam és a gusztustalan kajamaradékos ruháid
tisztogassam!
-
Hát, akkor most közlöm veled, hogy nem lehet elmenni innen – vonta meg a vállát
szokásos roppanások közepette.
-
Miért? – vettem egy mély lélegzetet.
-
Honnan tudjam? Amiért egy csontváz vagyok – adta meg a semmire sem használható
feleletét.
-
Végül is nem ostobaság – mérlegeltem. – Így legalább nem tudtok elkószálni és
marhaságokat művelni.
- Nem
is vagyunk marhák! – emelte fel a hangját a cowboy.
- Nem
ezt állítottam – morogtam. – De jobban belegondolva, az is igaz lett volna.
- Eszt fvond fvissza! – mutatta ki foga fehérjét
Ace, az ő esetében a szó szoros értelmében.
- Mégis
milyen alapon? Egész este csak rohangáltok fel-alá, lökitek a hülyeségeiteket
és elvárjátok, hogy én mindent helyrehozzak!
- Én
csak szalagokat szerettem volna a hajamba. Szerinted ez hülyeség? – törölgette a
szemét a megszeppent unikornis immáron harciasabban.
-
Igen, szerintem oltári nagy hülyeség! Senkit nem érdekel, hogy mivé váltatok?
Tényleg én maradtam az egyetlen épeszű?
-
Maradtál? – visszhangozta az éppen a nem létező körmeit reszelgető csonthalmaz. – Ez úgy
hangzik, mintha valaha az lettél volna.
Na,
ez volt az a pont, ahol elszakadt a cérna, amikor betelt a már amúgy is
csordultig lévő poharam és elkezdtem kiabálni mindenkivel. Persze senki sem
volt olyan rest, hogy csendben hallgassa a kifakadásomat, rendesen
visszabeszéltek.
- Te
nem voltál képes lovat varázsolni nekem!
- Be
se fért volna a lakásba!
- Azt
mondtad, megvédesz, de eldobtál!
-
Egész este a kalapomon rejtegettelek!
-
Elég a veszekedésből, srácok, ez a szeretet ünnepe! – próbálkozott az érzelmekkel
túlfűtött kaszás.
- Az
a Karácsony, te agyalágyult! Halloween van!
- Én csak
lábakat akartam!
- Én
meg csak szemeket!
-
Enni szerettem volna!
- Én
meg inni!
- De
semmit nem adtál meg nekünk!
- Ez
komoly? Semmit? Megtettem mindent, ami tőlem telt, de ti annyira
hálátlanok vagytok, hogy még csak észre sem vettétek, mennyire igyekszem
segíteni rajtatok!
- Hát
mondjuk talán túlzás „segítségnek” nevezni azt, amit tettél – mutatott macskakarmot
csontos ujjaival Rhett, én pedig épp neki akartam ugrani, fogalmam sincs, milye
céllal, amikor egy magas hangocska megállított.
- Mi
a fene folyik itt?!
-
Bocs, de hol is vagy? – forgolódtam értetlenül.
- Itt
lent! – érkezett a válasz, mire a hang irányába fordítottam a fejem és meglepve
tapasztaltam, hogy egy tükörtojás állt a padlón, nem messze tőlem.
Másképp nézett ki, mint a szalonnacsík, mivel a tojásnak a tojásfehérjéből
formálódott keze és lába,
szemei körül dús szempillák sorakoztak, fejének tetején, (vagy hát, ha a
sárgáját az arcának tekintjük) egy masnis dísz feszített, de ami mégis a legmegdöbbentőbbnek bizonyult,
hogy ki volt sminkelve.
- Hát
téged meg honnan szalajtottak? – meredtem rá kérdőn.
-
Végig itt voltam! – sipítozott a tojáska mérgesen. – Bezártatok abba a szobába!
– mutatott maga mögé apró tojáskezeivel, egyenesen Rhett szobájába.
-
Biztos mikor átöltöztem – bólogatott egyetértően Rhett.
- Nem
tudtam kijönni, mert nem értem fel a kilincset! Ott voltam három órán keresztül!
Tojásként! Miért vagyok tojás?
- Felteszem,
mert annak öltöztél – tippeltem. – Ki vagy te egyáltalán?
- Szelintyem őh Szelbi – jegyezte meg Ace.
- Én
vagyok Shelby! – erősítette meg a kilétét a kipingált
tükörtojás.
- Aha
– hagytam jóvá, mert ettől mondjuk nem lettem okosabb, de nem is számított.
- Te
valami varázsló vagy? Változtassál már vissza! – támadt nekem a tojáska hisztizve.
- Ő
lehet a lelkitársam? – merengett a szalonnacsík.
- Minek
öltöztél tojásnak, ha ennyire nem tetszik? – vontam fel a szemöldököm Szelbi-nek címezve a kérdést.
- A nyanya
azt mondta, ez a legszexibb jelmeze!
- És
nem is csekkoltad?
- Mit
dumálsz nekem? Most azonnal varázsolj vissza! – osztogatta a parancsokat,
hangja és stílusa nagyon ismerősnek tűnt.
- És
ha nem? Látjátok? Ezt csináltátok egész este ti is! – fordultam ismét a többiek
felé. – Csak parancsolgattok, hogy mit csináljak!
- Jaj,
szegényke, biztosan nagyon nehéz lehet varázslónak lenni! – gúnyolódott Szkott.
-
Megkértünk, nem utasítottunk! – ellenkezett Cage dühösen.
- És ti
segítettek nekem bármiben is?
-
Miért kellett volna segítenünk?
- Ja,
neked van erőd, nekünk meg nincs!
- Menyt esz nyeked etyetül isz.
- DE
ATTÓL MÉG JÓL ESETT VOLNA, HA VALAKI SEGÍT! ELEGEM VAN! ELEGEM VAN EBBŐL
AZ EGÉSZBŐL! – kiabáltam, majd hirtelen felhangzott a korábbról már ismert három kattanás és zöld fénycsóvák törtek elő belőlem,
betelítve az egész szobát fényükkel, a következő pillanatban pedig
mindenki visszaváltozott.
Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_12.html
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_12.html
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése