A meccs utáni első tanítási napon mindannyian lelkesek, izgatottak és meglehetősen felpörgött állapotban voltunk.
- Gyerekek! Nyugalom! – csitítgattak minket
egész álló nap a tanárok, de egyszerűen hajthatatlanok maradtunk.
Izgatottan suttogtunk, csevegtünk, kiabáltunk,
örvendeztünk. Mégis nagy dolog volt ez mindannyiunk számára. Mondanom sem kell,
hogy csak azt vártuk, végre leteljen a tanítás, és mikor kicsöngettek kémiáról,
elrobogtunk ebédelni, hogy aztán lelkesen toporogjunk a tornacsarnokban Vili
bára várva. Az edző már év elején kiszabta feladatként, hogy míg rá várunk edzés előtt, álljunk neki melegíteni, ezért mindenki kedve szerint
elhelyezkedett a tornaterem valamelyik pontján és nekilátott nyújtani.
- Mit gondolsz, mi lesz a teljesítményünk
általános problémája? – érdeklődött Konrád, miközben karkörzéseket végeztünk az egy sarokban. A
legjobban arra voltunk kíváncsiak egész álló nap, Vili bá miként fogja
értékelni az első meccsünket, mivel ez volt a lehető legjobb
tapasztalat és gyakorlat a számunkra.
- A védekezés – vágtam rá rögvest.
- Nem volt kifizetődő az a sok
négy órás védekező edzés – ingatta a fejét egyetértően Konrád.
- A zónázás szerintem rendben volt –
vélekedtem elgondolkodva.
- Igen, de az egész pályás emberfogás olykor
elég gyatrára sikerült – emlékezett vissza Konrád, immáron a lábait nyújtva. – Nem
a technikával volt gond, hanem az erőnléttel. Az állóképességünkön van még mit javítani.
- Leginkább a lányokén – fintorogtam elégedetlenül.
– Én sosem voltam valami nagy futó. Gyorsan tudok sprintelni és rákapcsolni, de
nem bírom sokáig.
- Ezt lehet fejleszteni. És ne felejtsd el, hogy
abban a korban vagyunk, hogy a fiúk esetében normális, hogy erősebbek és teherbíróbbak vagyunk – mutatott rá, majd
mindketten letelepedtünk a földre, egymással szemben, terpeszbe nyitva
lábainkat és egymás kezét fogva nyújtottuk hol egyikünket, hol másikunkat.
- Tudom – nyögtem, mikor épp in voltam soron.
- Eljárhatunk futni, ha gondolod – ajánlotta fel
Konrád segítőkészen. – A srácokkal is szoktunk.
- Komolyan? Én erről miért
nem tudok? – vontam fel a szemöldökömet kérdően.
- Mert mikor meghallod a „futás” szót
önkéntelenül is becsukod a füleid – küldött felém egy édes mosolyt.
- Ez nem kizárt – vigyorodtam el.
- Egyébként mi ez a póló? – kérdezte, mikor
feltápászkodtunk.
- Ez? – néztem le a rajtam lévő ruhadarabra.
– Általánosba ez volt a kosárcsapatunk melegítőpólója.
- Nagyon cuki – jegyezte meg, mivel az egyszerű fehér póló elején egy vigyorgó kosárlabda virított, hátulján pedig a keresztnevem.
- Nektek nem volt ilyen?
- Dehogynem, csak az enyém már nem jön rám. De
Krisz hordja az övét, egyszer elcsípheted benne edzésen – nevetett Konrád. Ő sötétékék pólót viselt, egyszerű, fekete kosárnadrággal, ami a térde fölött végződött és a kosárcipőjével, mely kék és fekete színekben pompázott.
Mikor felvettek minket a BKEG-be, mindenki egy
bizonyos anyagi kereteken belül választhatott magának egy minőségi és
márkás kosárcipőt. Konrád kék-fekete Nike-ja ízléses volt, visszafogott és fiús,
összességében remekül illett hozzá. Én egy AND1 lábbelit választottam, melynek
színezete hosszában el volt választva, egyik fele piros, míg a másik fehér
volt, fűzője és talpa pedig fekete. Körbenéztem a teremben és megállapítottam,
hogy már mindenki jelen volt és nagyban végezte a ránk kiszabott nyújtást. Sok
fiú atlétát hordott, kosaras mezeket mindenféle híres játékos mezének
koppintását, mely természetesen kiemelte izmos karjukat. Konrád ezzel szemben
mindig pólót hordott, de persze szó sem volt arról, hogy azért tett volna így,
mert nem volt kellőképp izmos. Korábban már megkérdeztem, miért nem hord mezt és azt
felelte, neki ez így kényelmesebb. Mindenesetre nem is volt kérdés, hogy a fiúk
nemüktől adódóan izmosabbak, mint mi, lányok. Ettől még természetesen nem voltak jobbak nálunk, hisz az ügyesség, a technika és társai függetlenek voltak
ezektől.
- Sziasztok! – lépett be a csarnokba Vili bá
és nagyjából öt másodperccel később mindannyian ott szobroztunk
előtte.
Az edző a padokhoz ment, szépen leült az egyikre, mi pedig jó szokásunkhoz híven félkör alakban letelepedtünk vele szemben a földre.
- Az edzés első felében átbeszéljük a meccset – kezdte Vili bá, mire felhangzott egy izgatott moraj.
– Utána pedig nekilátunk javítani a hibákat, hogy a következő meccsen
még jobban teljesítsetek. De először is, gratulálok mindenkinek! Megnyertük az első meccset!
Örvendezve tapsoltuk meg egymást, Krisz az
ujjai és szája segítségével füttyögött, míg mások „hú”-ztak és éljeneztek.
- Gondolom mindenki érezte, hogy az
egészpályás védekezés hagyott némi kivetnivalót maga után – látott neki az
elemzésnek Vili bá rögvest, én pedig helyeslően bólogattam. – A technikátok rendben volt, sokkal inkább az
állóképességgel volt a gond. Krisszen, Dominikon és Konrádon kívül senki nem
tudta tartani a tempót.
Elismerően pillantottam a három fiúra,
de egyikük arcán sem volt beképzeltségnek, büszkeségnek vagy épp
elégedettségnek jele. A fiúk kitettek magukért és ezt tartották alapnak, így nem
töltötte el őket különösebb jó érzés, amiért ezt az edző kiemelte.
- Tehát a védekezőedzések megmaradnak, kedden és csütörtökön ezzel fogunk foglalkozni a leginkább. Külön-külön
értékeltem mindannyitokat, hibáitokat és erősségeiteket, ezeket most átbeszéljük közösen.
Ez nem semmi. Mindenkit egyenként átvenni
nagyon jó ötlet, hisz mindenki másban volt jó és rossz, de az, hogy mind együtt
beszéljük ezt át, a többieket is taníthatja valami újra.
- Luca – nézett rám az edző, mikor
nagyjából öt-hat emberrel később hozzám érkeztünk. – Az állóképességeddel sok a gond, többször is lemaradtál az
egész pályás védekezés során. Jó a lábmunkád, de a jelek szerint nem tudod
fenntartani hosszabb időn keresztül. Viszont nagyon jó észrevételeid
voltak, melyek sikeres passzokat és kosarakat eredményezett. Figyeltél a többiek
mozgására, igazodtál hozzá és ez nagyon fontos egy csapatjátékban.
- Köszönöm – bólintottam komolyan,
elgondolkodva a hallottokon.
Vili bá Konrádnak az állóképességét,
figyelmét, pontosságát dicsérte, míg az ő esetében azt tartotta problémának, hogy nem mindig vette észre, ha a
többiek szabadon voltak. Krisz több dobást is elhibázott, amiknél üresen volt
és nem volt oka rontani. Eszti a megbeszélt stratégiáknál rontott többet,
Csenge pontatlan átadásokat osztott, Dominik pedig túl sok egy-egyet vállalt,
felesleges betöréseket, ahelyett, hogy passzolt volna.
Mikor Vili bá végzett az elemzéssel,
alapvonalhoz parancsolt minket és kezdődhetett is az edzés.
Előzőr rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése