Belépek a hatalmas fehér
kapun és gondosan becsukom magam után. Mikor megfordulok, Chester alakját látom
kibontakozni a kivilágított köves úton. Nagyjából 10 méterre áll tőlem, elegáns
világosbarna szövetkabátot visel, kezeit zsebeibe süllyeszti. Megdermedek, félek
mozdulni, mert nem tudom, mire számítsak.
Elered a hó.
Hatalmas pelyhekben hullik
alá és rájövök, hogy nincs sapkám. Chesternek sincs. Túl messze van, így nem
látom az arckifejezését, nem tudom, mi járhat a fejében vagy, hogy mire készül.
Legszívesebben elszaladnék, de nem merek.
Chester lassan elindul,
járása akár egy ragadozóé, puha és hangtalan. El akarom kapni róla a tekintetem,
de valamiért nem vagyok képes rá. Csak nézem őt, ahogyan halad felém, fensőségesen
és ijesztően. Egy méterre torpan meg velem szemben, arca pirospozsgás a
hidegtől, haja vizes a hótól, szeme kékebb, mint valaha.
- Adok egy esélyt, hogy
bocsánatot kérj – szólal meg kissé rekedtes hangon. Makacsul összepréselem a
számat és dühösen farkasszemet nézek vele. Nincs igaza. Általában sosincs, de
valahogy úgy érzem, ez más helyzet. Itt a megélhetésemről van szó, a
családomról, a húgom eltartásáról. Nem felelek, csak állom fagyos pillantását.
- Hirtelen nagyon bátor
lettél, Fiddling. Talán a gazdag motoros barátnőd elszállásol és kifizeti az
anyád tartozását? – Egyértelműen arra céloz, hogy ha nem viselkedem, kilakoltat
innen. Nem lep meg, hogy ismeri Vicky-t, Chester memóriája bámulatos.
- Nem – felelem, de mást
nem vagyok hajlandó mondani. Chester szeme megvillan, nem tetszik neki, hogy
ezegyszer nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő akarja.
- Semmit nem ér a
szánalmas kis állásod, ha nem lesz hol laknotok – jegyzi meg gúnyosan,
lenézően. – Főleg, ha az anyád börtönbe kerül.
Ökölbe szorul a kezem. Ez
rosszabb, mintha kitalált volna valami cselszövést, hogy jeges vízzel nyakonöntsön
az egész suli szeme láttára. Elönt a harag, de ugyanakkor egy részem azt érzi,
hogy Chester dühös, megbántott vagy ki tudja milyen és fogalma nincs arról,
miket beszél. A legtöbbször azt érzem, nem gondolja komolyan, amit mond, nem
fogja fel, micsoda sértések és bántalmak hagyják el a száját. Gőze sincs az életről,
a nehézségekről, ezért képtelen felfogni, mennyi fájdalmat okoz másoknak.
Nekem. De most nem érdekel, mivel van tisztában és mivel nem, mert olyanokat
mond, amiket nem hagyhatok szó nélkül.
- Nem tudsz te semmit –
sziszegem és magamat is meglepem az indulatosságommal. – Nem tudod, mennyit
jelent egy állás, fogalmad nincs a pénzről és annak értékéről! Soha nem kellett
éhezned, nélkülöznöd vagy rettegned attól, hogy nem lesz hol álomra hajtani a
fejed! Úgy teszel, mintha mindent tudnál és mindent az irányításod alatt
tarthatnál, de ugyanolyan senki vagy, mint bárki más. Nincs semmid. Minden a
szüleidé, a családodé. A hatalmad, a pénzed,
a befolyásod! Ez csak egy név és te azt hiszed, máris különb vagy, mint én. De
közbe fogalmad nincs az életről. És én elviselem ezt, érted? 10 éve eltűröm és
továbbra is elfogom, mert nincs választásom! Rátok vagyunk utalva, de legalább van
hol élnünk, jó iskolába járhat a testvérem és nekem ez éppen elég. De ne merj
megfenyegetni, hogy kiraktok innen, csak mert fáj, hogy igazam van. Egyszer az
életben te is lenyelhetsz valamit, ami kicsit kellemetlen neked.
Chester nem felel, csak
néz rám, szemeit kicsit nagyobbra nyitja, mint általában. Meg van döbbenve,
amit meg is tudok érteni. Egy nap alatt kétszer is beolvastam neki, míg az
elmúlt tíz évben viszont egyetlen egyszersem. Érdekes, hogy ismerem a gúnyos, cinikus,
fölényes, lenéző, lesajnáló, dühös és további negatív érzéseket közvetítő
arckifejezéseit, de a pozitívokhoz vagy az olyanokhoz, amiknél ő mutatkozna
gyengének, sosem volt szerencsém. Talán le se esne, ha épp boldog, meghatott
vagy ijedt lenne. Mint ahogy most sem tudom értelmezni, amit látok, mert egészen
olyan, mintha zavarban volna a meghökkentsége mellett. Nem ismerem ezt a
Chestert, már ha egyáltalán létezik ez a Chester, aki nem szól vissza azonnal, csak
mered rám, mint aki nem tud mit reagálni.
Kihasználom
az alkalmat és elszelelek mellette, egyenesen az alagsorba. Bevetem magam az
ajtón és gyorsan kulcsra zárom magam mögött, hátha utánam találna jönni.
Hátamat az ajtónak vetem és mélyeket lélegzek. Nem tudom, hogyan kellene
éreznem. Nem önt el az elégedettség, hogy végre megmondtam neki a magamét, de
nem is rettegek a következményektől. Az arcát látom magam előtt. A hidegtől
kiporosodott orcáit, világítóan kék, bizonytalanul csillogó szemeit, megilletődött
tekintetét, homlokába hulló vizes tincseit. Mint már megannyiszor, most is
megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy igazságtalan ilyen gyönyörű arccal
megáldani egy ilyen gonosz teremtést. Voltaképpen egyáltalán nem fair bárkinek
is ilyen szép külsőt adni, míg mások sokkal egyszerűbbet és unalmasabbat
kapnak.
-
Fidelia? – szólít anya, mire ijedten kapok a szívemhez. A frászt hozza rám,
ahogy hirtelen kiszakít a merengésemből.
-
Igen? Szia, anya! – szedem össze magam sietve.
-
Mi történt a kezeddel? – szalad ide hozzám aggódva.
-
Nem hallottad? – lepődöm meg. – Chester sofőrje elütött reggel. De nyugodj meg,
nincs semmi bajom, csak eltört a kezem, ez minden.
-
Biztosan? – simítja meg az arcom gyengéden, majd elszomorodik. – Így is dolgoztál
ma?
-
Hát persze – felelem nagy lazán, mert nem akarom, hogy szenvedjen. – Minden rendben
ment.
-
Olyan keményen hajtasz értünk – suttogja, de nem mondja, hogy ne tegyem.
Szükségünk van erre és én ezzel tisztában is vagyok. Csak rosszabb lenne, ha bíztatna,
legyek inkább még gyerek, szórakozzak és majd megoldjuk valahogy.
-
Te is anya - felelem hát, amit egy fáradt mosollyal vesz tudomásul. Középmagas,
vékony, negyvenes asszony, mégis sokkal idősebbnek tűnik, mégis méltóságteljes
a tartása és a vonásai. Elvonul a konyhába, ahol épp teát főz. Felicity már
alszik, ezért a konyhaasztalon állok neki a leckémnek, amit a lányok adtak oda,
hogy be tudjam pótolni az elmulasztott órákat. Nehezen koncentrálok, gondolataim
folyton Chester arckifejezése felé terelődnek és a korábban történtek felé.
Bizonyára azért taglóz le ennyire ez az egész, mert korábban sosem történt
hasonló és sosem volt alkalmam ehhez hasonló reakcióban részesülni.
Anya
elém rak egy bögre teát, majd elvonul aludni. Hálásan kortyolgatom a meleg
italt, jól esik a kinti hideg után és kicsit felpörgeti az agyam, hogy ismét a
tanulásra tudjak fókuszálni. Hogy ne is gondoljak többet a világ leggyönyörűbb és
legdühítőbb arcára.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése