Másnap Chester hozzám se szól, sőt,
pillantásra se méltat. Ám ez nem olyan, mint mikor szánalomból néz levegőnek,
sokkal inkább tűnik… Zavartnak. Mintha nem találná a helyét, mintha valami
nyomasztaná, de fogalmam sincs, mi járhat a fejében. Kihasználom, hogy nem
foglalkozik velem és igyekszem elkerülni.
Iskola után a pékségbe sietek, ahol
Whitney természetesen kis híján szívrohamot kap, miután megemlítem neki, hogy
elütöttek. Nincs szíve dolgoztatni, de nekem szükségem van a pénzre és már csak
az hiányzik, hogy úgy fizessen ki, hogy nem is teszek semmit. Biztosítom arról,
hogy jól vagyok, hogy tudom mozgatni az ujjaim és hogy így is képes vagyok
elvégezni egy csomó teendőt. Ismer engem, belátja, hogy nincs értelme
ellenkeznie, azonban mégis azon kapom, hogy csak a könnyebb feladatokat osztja
rám. Kivételesen nem panaszkodom, mert fáj a kezem, fáradt vagyok és nem bánom,
ha egyszerűbb teendőim akadnak. A munkaidőm letelte előtt nem sokkal
telefonhívásom érkezik a pizzéria vezetőjétől.
- Ki vagy rúgva. Gyere be a
végkielégítéséért!
Görcsbe rándul a gyomrom és ereimben
meghűl a vér. Vajon miért bocsátanak el, ha egyszer tegnap megfelelően
dolgoztam és elégedettek voltak a munkámmal? Talán valami rosszat tettem?
Whitney a kezembe nyom vagy négy
szatyrot, benne különböző pékárukkal, majd utamra bocsát. Sietve szaladok végig
az utcákon és buszozok el immáron a volt a munkahelyemre és egészen konkrétan lihegve
rontok be pizzériába. Nyomban kiszúrom Vicky-t és sietve megérdeklődöm, tudja-e,
hogy mi folyik itt.
- Aha és nem fog tetszeni – feleli
elhúzva a száját, így a vezetői irodába nyargalok.
- Ez gyors volt – pillant rám a
főnök, majd az asztalra tesz két borítékot és felém tolja őket.
- Miért rúg ki? – lépek közelebb kétségbeesett
arccal és hadarni kezdek. – Valami rosszat tettem? Hisz bebizonyítottam, hogy
így is képes vagyok jól dolgozni!
- Itt járt a Cutland örökös és
kirúgatott – vonja meg a vállát, mire elkerekedik a szemem.
- Hogy mit csinált?
- Voltaképpen megfenyegetett, de itt
hagyott neked egy csinos kis összeget, plusz a végkielégítés is hozzá dukál. Vedd
el és menj – int és máris mással foglalkozik.
- Kérem, ne rúgjon ki. Beszélek
Chesterrel! – kötöm az ebet a karóhoz.
- Mintha tudna rá hatni – horkant lesajnálóan,
de azért beleegyezik. – A pénzt vigye.
- Jobb, ha itt hagyom, nem lesz rá
szükségem.
- Vigye! – szól rám erélyesebben, így
hát felkapom a vastagabb borítékot (a végkielégítést szándékosan ignorálom) és
elhagyom az emeletet. Kíváncsiságom legyőzi a makacsságomat és belekukkantok
Chester „adományába” és kis híján felsikkantok meglepetésemben. Életemben nem
láttam még ennyi pénzt és az is holt biztos, hogy amióta csak dolgozom, még
sosem kerestem meg összesen sem ennyi pénzt.
- Hűha! Látom, mégiscsak érdemes volt
beolvasni neki – füttyent elismerően Vicky, miután a vállam fölött beleles a
borítékba.
- Minek adott nekem ennyi pénzt? – meredek
magam elé döbbenten.
- Talán csak megjött az esze. Vagy
pont, hogy elvesztette a maradékot is és most Teréz anyának képzeli magát –
vélekedik jókedvűen, a jelek szerint őt egyáltalán nem aggasztja, hogy Chester
egy nevetségesen hatalmas összeget nyomott csak úgy a markomba.
- Beszélek vele – határozom el magam.
- Na, ez már valami! – jegyzi meg
Vicky és egy bátorító mosolyt küld felém, majd hazasietek.
Olyan zaklatott vagyok az ő úton, hogy
eszembe se jut, mit is készülök éppen tenni. Bizonyára felbátorodtam azon, hogy
kétszer is megmondtam a magamét Chester Cutlandnek. Olyan mérges vagyok, hogy
nem foglalkozom semmivel, csak betrappolok a hatalmas házba, fel az emeltre,
egyenes Chester szobájába. Tegnap fejtettem ki, mennyire fontos az állásom és a
megélhetésem, erre volt képe kirúgatni és kiszúrni a szemem a kis szánalom
adományával.
- Miért tetted ezt? – rontok be a
helyiségbe. Chestert váratlanul éri a látogatásomat, ijedtében összerezzen,
majd mellkasára szorítja a kezét.
- Tessék? – kérdez vissza megilletődve.
Ez új.
- Hogy volt képed kirúgatni? Egészen
pontosan elmagyaráztam neked, hogy ez nem csak egy játék, hát nem érted?! Nem
olyan, mint mikor viteted velem a cuccod vagy megcsináltatod velem a leckéd!
Itt a családom megélhetése a tét! A húgom jóléte! Ebből nem csinálhatsz viccet,
nem állhatsz rajtam ilyen gyerekes bosszút!
- Nem akartam bosszút állni – közli és
feláll fehér bőrkanapéjáról.
- Akkor mégis mit akartál? – szinte kiabálok,
annyira felingerel ez az egész.
- Azt mondtad tegnap este, hogy
szükséged van az állásodra, hogy megéljetek, hát gondoltam…
- Gondoltad jó buli lesz megfosztani
tőle?! – ripakodom rá.
- Nem – rázza a fejét. – Rosszul éreztem
magam, amiért elütöttelek és emiatt veszélybe került a megélhetésed, ezért
adtam a pénzt.
Jesszusom. Komolyan gondolja! Ez nem
egy Chester féle rossz vicc. Legalábbis az arckifejezése nem erről árulkodik.
- Chester… Nem adhatsz nekem ennyi
pénzt! – lengetem meg a borítékot az arca előtt. – Senkinek nem adhatsz ennyit
csak úgy! Ez nem normális! Főleg azért nem, mert elütöttél! Bűntudatod van, mert
az életben először valaki rámutatott, mit is jelent a pénz egy olyan alaknak,
akinek alig van valamilye. De nem oldhatod meg ezt pénzzel! Ez nem így működik,
érted?
- Már hogyne működne így – fonja karba
kezeit makacsul. És akkor leesik. Chester bizonyára egész eddigi életében azt látta,
hogy a szülei mindent pénzzel oldottak meg és számára ez az egyetlen út, amit
követni és utánozni tud.
- Neked komolyan fogalmad nincs az
életről! Ha elütsz valakit és emiatt rosszul érzed magad, hát kérj bocsánatot,
de ne próbáld meg lefizetni!
- Akkor mit akarsz, mit tegyek? –
szorítja össze keskeny ajkait sértetten.
- Az állásomat szeretném! És nem kell
az alamizsnád! – hajítom le a borítékot az asztalára, majd elviharzok.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése