A
csapatos mekizés alatt Konrád már meg sem próbált a közelembe férkőzni. Eljutott
oda a helyzet, hogy igazából fura is lett volna, ha csak úgy odajön, jópofozik,
mintha minden rendben lenne. Szerencsére másokkal sem viselkedett jókedvűen,
mint akinek nincsen az ég világon semmi gondja, mert szemmel láthatóak voltak a
feje fölött gyülekező problémafelhők.
Krisszel,
Bencével és Tibivel ült egy asztalnál, néha fáradtan elmosolyodott, olykor halkan
felnevetett, de többségében gondterhelt arccal meredt maga elé. Korábban sulis
melegítőben jött a meccsre, ám most mégis gyűrött fekete csőfarmer tapadt
vékony lábaira és egy egyszerű bebújós pulcsit viselt. Kapucnija a fején
csücsült, takarva még mindig vizes haját és szép, ám szomorú arcát. Őt figyelve
a haragom elpárolgott és átvette a helyét az aggodalom, a csalódottság és a
sajnálat. Szerettem volna odamenni, megsimítani az arcát és megnyugtatni.
Kétségbeesetten hiányoltam és vágytam az ölelésére, érintéseire, óvatos, de
huncut mosolyaira és poénos megszólalásaira. Azonban igazságtalannak éreztem,
hogy én nyitottam felé, próbálkoztam, de elfordult tőlem és ami a legrosszabb,
hogy valaki másnak viszont feltehetőleg kitárulkozott. Mikor idejutottam a
gondolkodásban, ismét fellángolt bennem a harag és kiábrándultan fordítottam el
a tekintetem Konrádról. Nem volt kedvem ehhez az egész felhajtáshoz, így hát
elköszöntem a lányoktól, meg úgy általában a többiektől és hazaindultam.
-
Jövünk mi is – pattant mellém a kijáratnál Klaudia és Dominik.
-
Furák vagytok ti nekem – sóhajtottam lemondóan.
-
Ugyan miért? – érdeklődött halál azán Dominik, legalább olyan stílusban, mintha
amúgy mindennap hazakísérgetnének.
-
T eddig utáltál – böktem először Klaudiára, aki a balomon sétált, - te meg
állandóan gúnyolódsz rajtam – néztem ezúttal a jobbomon lévő Dominikra.
-
És ezt feltett szándékom továbbra is folytatni – értett egyet Dominik.
-
Én meg nem is utáltalak – javított ki Klaudia, megragadva a mondandóm lényegét.
– Csak nem tetszett egy-két dolog körülötted meg rajtad. Meg úgy veled
kapcsolatban.
-
Ez kedves – vágtam egy pofát. – És mi változott?
-
Én változtam – mondta magabiztosan.
-
Biztos Dumbó cinikus hozzáállása változtatta meg a szemléletmódod – fintorodtam
el ironizálva.
-
Köszi a bizalmat, Liliomszál – vigyorgott az említett, mire csak a szememet
forgattam.
-
Nem erről van szó, de lehetnél gyakrabban szarkasztikus. Egészen jól áll –
dicsért meg Klaudia váratlanul.
-
Nem vagyok benne túl jó, de majd igyekszem – bólintottam lustán. – Szóval akkor
miről van szó?
-
Nekem őszintén tetszett Konrád – felelte kertelés nélkül Klaudia.
-
Az meg bizonyára őszintén nem, hogy neki én tetszettem – meredtem magam elé,
valamiért múlt időben fogalmazva meg a kijelentésem.
-
Az igazat megvallva rögtön egyértelmű volt, hogy nem vagyok az esete és nem is
leszek. A gólyatáborban egyáltalán nem voltál képben, mégse keltettem fel az
érdeklődését. Voltaképpen nem veled volt a bajom, csak rosszul esett, hogy nem
kellettem neki, te meg hipp-hopp meghódítottad.
-
Ha belegondolok, ezt neked köszönhetem – pillantottam rá mosolyogva. – Miután kificamodott
a bokám, Konrád sokat törődött velem.
-
Vannak olyan dolgok, amik így vagy úgy, de végül mindenképp bekövetkeznek –
vizslatta az eget elmélázva Dominik.
-
Ezt hogy érted? – kaptam felé a fejem értetlenül.
-
Úgy érti, hogy ha most visszautaznánk az időben és nem löknélek fel, ti ketten
akkor is összejöttetek volna – magyarázta Klaudia. – Ennek így kellett lennie.
-
Úgy viselkedtek, mintha valami romantikus drámából csöppentetek volna ide –
jegyeztem meg.
-
Te meg mintha egy komolytalan gyerekműsorból – kontrázott Klaudia, amit Dominik
harsány nevetéssel díjazott.
-
Bocsi – húztam be a nyakam. – Jól esik, amit mondasz, csak most nem tudom
komolyan venni. Jelenleg nem úgy állnak a dolgaink, ahogy lennie kéne.
-
Szerintem meg túldramatizálod. Mégis mire számítottál, milyen egy kapcsolat?
Azt gondoltad, hogy örökké benne maradhattok a rózsaszín szerelemgömbben?
-
Nem tudom, hogy az micsoda – bámultam Klaudiára őszintén.
-
Hát a „rózsaszín köddel elborult konfliktus és vitamentes, minden csodaszép és
idilli” hely! Azt hitted, ez örökké így marad?
-
Tekintve, hogy Konrád előtt sose jártam még senkivel, valóban nem számoltam
azzal, milyen is a kapcsolat a szerelemgömbön kívül – ismertem el.
-
A valóvilágban az emberek gondokkal küzdenek és konfliktusaik vannak egymással.
-
De ha fontos neked a másik, akkor megbeszéled vele!
-
Csak mert te így működsz, nem feltétlen gondolkodik mindenki más is így –
csóválta a fejét Klaudia.
-
De…
-
Én most megyek, mert lekésem a villamosom – búcsúzott, majd intett nekünk és
elrohant a megálló felé.
Döbbenten
fordultam Dominik felé, aki felhúzta a vállait, széttárta kezeit amolyan „rám
ne nézz, én aztán nem tudom mi van” stílusban. Csendben ballagtunk el a metróig
és foglaltunk helyet egymás mellett, míg én Klaudia szavain agyaltam.
-
Tudod, én se fecsegem ki fűnek fának a problémáim – szólalt meg szelíden
Dominik, kirángatva a gondolataim közül.
-
És ha az illető nem fű meg fa? Hanem a barátnőd?
-
Nincs barátnőm – nézett rám összezavarodott fejjel.
-
De ha lenne… Vagy a közeli barátaidnak se mondod el?
-
Akadt már olyan gondom, amit senkivel se osztottam meg jó ideig. Nem
bizalmatlanság kérdése vagy ilyesmi, csak egyszerűen nehéz kitárulkozni – vonta
meg a vállát.
-
Értem. Köszönöm.
Újabb
hosszú hallgatásba temetkeztünk, közben leszálltunk a metróról és felpattantuk
a trolira, ismét egymás mellé csücsülve.
-
Te amúgy erre laksz? – tértem magamhoz nem sokkal később.
-
Aha – érkezett a tömör válasz.
-
És mégis hol?
-
Kb. 20 percre tőletek.
-
Ezért látogattál meg egyszer a bokasérülésem alatt? Mert amúgyis a közelben laksz?
– próbáltam kibogozni a szálakat.
-
Ja.
-
És honnan tudtad, hol lakom?
-
Elkértem Vili bától a címed.
-
És ő csak úgy odaadta?
-
Ez most pont úgy hangzott, mintha egy vadidegen lennék, aki leszólította az
ofőt az utcán, hogy adja már meg a diákjai lakcímét, mert ki akarom őket rabolni.
-
Ezt mind kihallottad az ötszavas kérdésemből? – húztam fel az orrom fintorogva.
-
Olvastam a szavak között – kacsintott rám szórakozottan, majd felnevettünk.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése