- Oké, lássuk mink van eddig –
emeltem fel a kezeim és az ujjaimon álltam neki számolni. – A meleg legjobb
barát, a félős gyíkarc, a szexi rosszfiú és az élen álló népszerű csajok.
Ez nem is a fordított világ, sokkal
inkább az oltári nagy klisék világa. Ezek a karakterek egytől egyig a
legtipikusabb sablonfigurák, akikkel az ember egy filmben vagy egy könyvben
csak találkozhat.
- Mit sorolsz? – meredt rám Rhett
értetlenül, amiért őszintén hálás voltam neki. Kezdett hiányozni a megdöbbent,
megrökönyödött, gúnyos, cinikus stílusa és igazán örültem ennek a kis morzsának
a régi Rhettből.
- Semmit – legyintettem. – Mit csinálunk
most?
- Elmegyünk a könyvtárba.
- Könyvtárba? Miért? – hökkentem meg.
- Mert lyukas óránk van és ZH-t
írunk mindketten, amire bőven van még mit tanulnunk – okított kedvesen Rhett, maximálisan
elnézve nekem, amiért „furán” viselkedem.
Nem ellenkeztem vele, követtem őt a
könyvtárba, viszont jelenleg totál nem izgatott sem a zh, sem az egyetem, ezért
egészen más célok vezéreltek eme nemes helyre. Míg Rhett helyet foglalt az egyi
asztalnál, addig én a pulthoz lépdeltem és megszólítottam az ott ücsörgő lányt.
- Szia! – köszöntem, mire felkapta
a fejét, megszakítva az ölében heverő könyv olvasását. Jó ég! Shelby volt az! A
szőke csaj a WC-ből, aki állandóan belémkötött, mert nem tetszett neki, hogy
Ace foglalt. Hisz neki szurkoltam!
- Szia! Miben segíthetek? – tolta fel
orrán barna keretes, vastag lencséjű szemüvegét.
- Hát, izé – kezdtem kissé
megdöbbenve. – Valami misztikus könyvet keresek. A világok közötti utazásról
vagy ilyesmi.
- Hm, ez egy jó kis téma –
bólogatott elismerően, letéve könyvét az asztalra és felállt. – Vannak, akik
esküsznek arra, hogy a világok közötti utazás kulcsa a féregjáratok, tudod,
azok a vékony, csőszerű
képződmények, ami az univerzum vagy éppenséggel más univerzumok két távoli,
görbületmentes területét köti össze.
Egy szavát sem értettem,
de azért nagy bőszen bólogattam, miközben elhagyta a pultot és az említett témájú
könyvek irányába vezetett. Haját kócos kontyba fogta össze és még egy amolyan hajpántot
is viselt, amilyet már nagyon régóta senki sem. Blúzban volt, amihez barna
kardigánt húzott és trapéz farmert. Hát mégis akadt még olyan karakter, akit
nem vettem számításba: a könyvmoly.
- Ebben
a sorban megtalálsz minden ezzel kapcsolatos irodalmat, a könyvtárunk rengeteg
művel büszkélkedhet, biztosan találsz kedvedre valót. Esetleg, ha mégsem, szólj
bátran, a környező városok könyvtáraiba is be vagyok iratkozva, szívesen
megszerzek neked bármit. Imádom a klasszikus irodalmat!
Én tényleg,
de tényleg nem szerettem volna előítéletes vagy rosszmájú lenni, mégis azon
járt az agyam, hogy az igazi Shelby tuti nem járt még könyvtárban. Sőt,
valószínűleg a tagság, amit említett a cipő és ruhaboltokra vonatkozhatott, a
klasszikus fogalmáról pedig maximum a klassz, mint a „király” jelző szinonimája
juthatott eszébe. Vagy semmi.
-
Köszi, ez szuper! – feleltem végül gépies illedelmességgel, ő pedig mosolyogva
magamra hagyott.
Nekiláttam
a keresésnek, ujjaimat módszeresen végighúzva a könyvek gerincén kutattam a
megfelelő példány után. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy Ace kanyarodott
be a sorba, ahol épp tartózkodtam, majd mikor észrevett, nyekkent egyet és
sarkon fordulva elszaladt. Döbbenten figyeltem, ahogy néhány perc elteltével a
feje ismét megjelent, ijedten vizslatta, hogy még mindig itt voltam. Mikor
találkozott a tekintetünk, sietve eltűnt a kobakja a sarkon lévő polc mögött és
újabb percek teltek el, mire megint kikémlelt.
- Szia!
– köszöntem rá, kissé unva ezt a játékot.
Ace ha
eddig nem is, most konstatálta, hogy lebukott, ezért előmerészkedett, de
válaszra se méltatott, csak nekilátott a könyvek böngészésének.
- Téged is érdekelnek a féreglyukak? –
próbáltam beszélgetést kezdeményezni, azonban nem mert rám nézni. – Nagyon izgalmas,
hogy létezhetnek más univerzumok, nem?
-
Szerinted is léteznek? – kapta fel a fejét izgatottan, majd elkerekedett
szemekkel fordította el ismét az arcát.
Istenem.
Fogszabályzót viselt. Haját hátranyalva hordta, az édes kis drapp, kord
kertésznadrágról már nem is beszélve. Ráadásul mintha összement volna, mert
akkora volt, mint én.
-
Persze, simán! – vettem fel a fonalat, nehogy elüldözzem. – Tuti van olyan
világ, ahol mind pont az inverzei vagyunk annak, akik itt vagyunk.
Ace
szégyenlősen elmosolyodott és valamiért nagyon aranyosnak tartottam a fogszabályozós
mosolyát.
- Mi ez
az arc? – érdeklődtem. – Tán szeretnél inkább macsó lenni?
- Ma-macsó?
– kérdezett vissza legalább úgy, mintha már csupán az is kiverte volna nála a
biztosítékot, hogy ilyen megtörténhetne. Még mindig nem volt hajlandó a
szemembe nézni, vagy egyáltalán rám, csak idegesen, remegő kézzel megigazította
szemüvegét. Kissé ironikusnak tartottam, hogy ebben a világban is remekül
egymásra találhattak volna Shelbyvel.
- Hát persze.
Hisz helyes vagy! – bíztattam, mert több, mint abszolút elégedettséggel töltött
el, hogy végre zavarba hozhatom a nagy Ace-t. Vagy hát jelen körülmények között
a kis WC-t. Persze a valódi Ace egy másodpercre se szikrázott fel, sőt, inkább
csak még beljebb húzódott az amúgy is beláthatatlan odújába.
- E-engem
ne-nem érdekel a-az ilyesmi! – vágta rá kissé ingerülten. Talán az zavarta,
hogy meg akartam változtatni, holott ő úgyis jól érezte magát, ahogy volt. Azon
töprengtem, vajon mi vezethet olyan drasztikus életstílusváltáshoz, hogy
valakit a nők helyett inkább a féreglyukak érdekeljenek. Nyilván ebben a
világban felesleges volt bármire is magyarázatot keresnem, még akkor is, ha
nehezen ment a beilleszkedés és az árral való sodródás.
- Hé, S!
– hallottam meg Rhett hangját a hátam mögül, mire rögvest feléfordultam. – Mit csinálsz?
Már tök rég elmentél.
- Én
csak… - néztem vissza Ace… Hűlt helyére, mivel úgy festett, ő maga elspurizott
a legjobb barátja elől. Vagyis pontosabban az én drága LB-m elől.
– Semmi
– sóhajtottam végül és feladva a helyzetemre választ adó könyv keresését, csatlakoztam
Rhetthez tanulni.
Előző rész:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése