Hát
itt voltam.
Konrádék
lakásának ajtaja előtt álltam és meredtem a csengőre, amit az elmúlt 15 percben
sem sikerült megnyomnom. Elhatároztam, hogy eljövök és egyszer s mindenkorra
véget vetek a mosolyszünetünknek, kerüljön bármibe is, de… De most, hogy megérkeztem,
elszállt a fene nagy bátorságom. Mi van, ha tényleg nem akar már velem lenni?
Vagy tényleg tetszik neki Hanna? Azt nem bírnám elviselni. Viszont, ha így
lenne, biztos nem küldött volna ide Krisz. Kivéve, ha ő sem tud róla… Áh, nem.
Krisz biztosan tud mindenről, ezért más a hangulata mostanában. Ismeri a
barátját és átérzi a problémáját. Mondjuk ezen alapon simán lehet, hogy azért
küldött ide, hogy Konrád végre jól szakíthasson velem. Krisznek tuti Konrád áll
fontossági sorrendjének első helyén, szóval simán beáldozná az én boldogságomat
az övéért. Egy igaz barát. Csak meg kell nyomnom a kapucsengőt. A társasház ajtaján
sikeresen bejutottam, ugyanis pont jött kifelé egy arc, aki beengedett, de
muszáj lesz megtennem az utolsó lépést is.
Gyerünk,
Luca! Jobb lesz után! Megtudom az igazat (bármi is legyen az) és az segíteni fog
lépni valamilyen irányba. Amúgysem mondhatok le ilyen egyszerűen Konrádról.
Hisz szeretem. Ez holt biztos. Bele vagyok esve és ezen nem változtat az, hogy
ignorál vagy nem árulja el a gondjait.
-
Bakker, már! – csaptam rá nemes egyszerűséggel a gombra. Nagyjából egy
másodperccel később halálra vált arccal meredtem jobbomra. Úristen! Becsöngettem!
Hogy áll a hajam? A fejemhez kaptam, de konstatáltam, hogy egy; sapkában vagyok
és kettő; a hajamnak teljesen mindegy, hisz izzadt, vizes és le is van lapítva.
Kit érdekel? Majd nem veszem le a sapkám. Nem mintha Konrád nem látta volna még
az izzadt, lelapult frizurám. Lehet, pont ezért akar elhagyni…
Ebben
a pillanatban kinyílt a fehér ajtó és Konrád jelent meg előttem. Keze a kilincsre
simult, szeme körül karikák éktelenkedtek, haja kócos volt, fehér pólója
gyűrött.
-
Luca? – lepődött meg, szemei elkerekedtek.
-
Szia – intettem kissé bénán.
-
Szia! – vágta rá, de nem történt semmi egyéb. Nem invitált be, nem kérdezte mit
keresek itt, csak nézett rám, azokkal a szép szemeivel és összességében úgy tűnt,
mint akit kellemes meglepetés ért. Talán ez tényleg csak Krisz magánakciója
volt, Konrád nem tudott semmiről, de lehet, hogy örült nekem.
-
Ömm… – köszörültem meg a torkom, mire megrázta a fejét, mint aki most tét magához
a kábulatból.
-
Ne haragudj! Gyere be! – tárta ki az ajtót, én pedig a számat rágcsálva elléptem
mellőle. Rögtön megcsapott az illata, aminek köszönhetően ott helyben képes
lettem volna mindent magam mögött hagyni és elfelejteni, csakhogy megint minden
a régi legyen.
Nem
sokat haladtam előre, nem tudtam, mit kéne tennem, így csak megálltam az
előszobában és visszafordultam Konrád felé. Egy sötétkék-fehér kockás
pizsamanadrágot viselt, fehér pólóval és szürke, kicipzározott kapucnis
felsővel. Becsukta az ajtót, majd ismét rám emelte a tekintetét.
-
Hogy… Hogy vagy? – kérdeztem némi hallgatás után, hiszen ez volt a fő oka
annak, hogy idejöttem. Mondjuk…
-
Jól vagyok – felelte, de aztán meggondolta magát. – Illetve nem annyira.
Megfáztam.
-
Mert megint nem hordtál sapkát! – vágtam rá, hiszen többször is láttam, hogy
edzés meg meccs után simán kiment a vizes hajával a hidegbe.
-
Igen, lehet – sütötte le a szemét, majd a hajába túrt. – Hiányoztál.
Annyira
hirtelen és annyira váratlanul, mégis annyira őszintén mondta, hogy kis híján
ott helyben kimúltam.
-
Konrád… - sóhajtottam szelíden. – Szíves örömest mondanám, hogy te is nekem, de
előbb tudni szeretném az okát. Hogy miért is volt szükséges, hogy idáig
fajuljanak a dolgok.
-
Oké – szedte össze magát és megindult a lakásba. – Cuccolj le nyugodtan és
beszélgessünk.
Hűha!
Ez már haladás. Eddig nem volt hajlandó beszélni, legalább most már igen.
Bármit is tervez mondani. Fürgén lekaptam a kabátom, a sapkám meg a sálam és
felakasztottam őket a fogasra, majd a táskámat otthagyva bevonultam a következő
szobába Konrád után. A nappali volt az, ami egybe volt nyitva a konyhával és az
étkezővel.
-
Kérsz egy teát? – érdeklődött a tűzhelynél állva.
-
Aha, köszi – szobroztam a nappali közepén kissé kényelmetlenül érezve magam.
-
Gyere, ülj csak le – invitált a szürkére festett fa étkező asztalhoz, majd
mikor helyet foglaltam, elém tett egy sima, egyszínű IKEA-s bögrét, benne a gőzölgő,
forró itallal.
-
Köszi.
Konrád
velem szemben helyezkedett el, az asztal túloldalán, előtte ugyancsak egy bögre
állt, melynek tartalmát szórakozottan kavargatta a kanalával.
-
Nagyon utálsz? – szólalt meg, de nem nézett rám.
-
Egyáltalán nem utállak – döntöttem oldalra a fejem, igyekeztem megnyugtatóan
beszélni, mert úgy láttam, nagyon szenved és segíteni akartam.
-
Pedig minden okod megvan rá – kötötte az ebet a karóhoz, továbbra is a barnás-pirosas
löttyöt figyelve maga előtt.
-
Azért nem minden – válaszoltam kicsit jópofizva, majd hamar elbizonytalanodtam.
– Legalábbis remélem.
-
Én nem tettem semmit senkivel! - robbant ki belőle, hirtelen felkapva fejét
kétségbeesetten bámult rám. Egy pillanatra rám hozta a frászt a váratlan
kitörése és elgondolkodtam, vajon miért rögtön erre reflektált. Mivel nem
feleltem, Konrád rossz következtetést vont le és még inkább megijedt.
-
Én nem akartam neked semmi rosszat! Krisz mondta, hogy mennyire furán jön ki,
hogy valaki mással lógok és nekem le se esett, hogy esetleg félrevezetlek! Én
nem… - itt rájött egy alapos köhögés, mire reflexszerűen felpattantam, de kezét
feltartva jelezte, hogy hagyjam. – Nem csaltalak meg vagy ilyesmi! Sose tennék
ilyet! Ugye tudod? Mi csak beszélgettünk!
Kicsit
úgy hangzott, mint akit mardos a bűntudat, mint aki azért szabadkozik ennyire
hevesen, mert mégiscsak tett valamit, ami nem volt helyes. Hittem neki. Elhittem,
hogy nem csalt meg, láttam rajta, hogy nem hazudik, nem akar átejteni és hogy
valóban kínlódik. Azonban továbbra sem ismertem az okát, hogy mi az, ami miatt
küszködik, amit továbbra is magában tart és nem mond ki.
-
Nem vagyok a kapcsolatok nagy szakértője, de nem csak fizikai tettekkel lehet
megcsalni a másikat – kezdtem lassan, mert végre körvonalazódott a kép. –
Tudod, ha mondjuk valakivel sokkal jobban megértitek egymást és jobb beszélgetni
meg ilyenek, az sem biztos, hogy egészséges.
Próbáltam
visszafogottan fogalmazni, mert magamnak se akartam beismerni, hogy talán
Konrád még maga sem tudja, vagy nem esett le neki maximálisan, hogy tényleg
jobban érzi magát valaki mással. Csak mert nem csalt meg konkrétan, még nem
jelentette azt, hogy a szíve nem húz másfelé. Vagy többfelé. Vagy ki tudja…
- Sajnálom, Luca.
Előző rész:
Gyorsan kövit, nem lehet csak így egy ilyen helyen abbahagyni !!
VálaszTörlés