Másnapra el is készül az új külsőm. Immáron rövid, enyhén hullámos barna hajam puhán jobb felé simul, a fejem két oldalán előbukkannak apró, de elálló füleim. Az öltözékem nem sokban különbözik a korábbitól: farmert viselek fehér félgarbóval és sötétkék kapucnis pulcsival, azon pedig téli kabátmellénnyel, lábamon fűzős bakanccsal. Sminkem szokás szerint nincs, ahogy a fehér sportórámon kívül más ékszerem se.
Elégedetten hagyom el a tanulmányi irodát, ahol sikeresen megoldottam a beiratkozásomat. Nagy mázli, hogy az egyetemünk fő ura és parancsolója Bri nagybátyja, Derek, aki imádja az unokahúgát és simán elintéz a barátnőjének egy kis szívességet. Boldogan szökdelve haladok a folyosón, miközben a beiratkozási lapomat magam előtt tartva nézegetem. Hirtelen azonban nekiütközöm valaminek. Kis testalkatomból adódóan visszapattanok, és a földön találom magamat, míg az eddig kezemben tartott lapok szétszóródnak. Felnézek, hogy mi állhatta utamat, ám a fölém magasodó srác fényesen ragyogó aurája kis híján megvakít. Pislogok néhányat, hogy tisztuljon a kép és döbbenten jövök rá, hogy nem egy ok nélkül az út közepére helyezett szekrénybe ütköztem, hanem Shiloh Rye Wessinckbe. A városunk legtehetségesebb és legígéretesebb hoki játékosába, akivel együtt jártam oviba és általános iskola alsó tagozatába. Együtt tanultunk meg korizni, együtt léptünk pályára először, együtt lőttük az első gólunkat. Aztán tíz éves korunkban egy másik városba költözött a családjával, de magasba ívelő pályafutásának híre simán elhallatszódott idáig. Mi a fenét kereshet itt? És mi lesz, ha felismer? – kapom az arcom elé a kezem ijedten és az ujjaim közötti résen kukucskálok fel rá. Ám mielőtt eljuthatnék oda a gondolkodásban, hogy kieszeljek valami tervfélét, lassan lehajol és felszedi a papírjaimat, tekintete végigsiklik a tetején lévő feliraton.
- River Quillan? – olvassa fel a nevemet, mire észbe
kapok, és felpattanva konkrétan kitépem a kezéből az irataimat.
- Igen, River. Ez nagyon gyakori név errefelé, szóval
nincs benne semmi különös – hadarom fürgén, mert biztos vagyok benne, hogy
amilyen rafkós, másodperceken belül összerakja a képet.
- Valóban? Én még sosem találkoztam ilyen nevű
illetővel – vonja meg finoman a vállát, mintha teljesen érdektelennek tartaná a
témát.
- Talán mert már régóta elköltöztél innen! – vágom rá
anélkül, hogy végiggondolnám szavaimat. Álljunk meg egy szóra. Mit is mondott
az imént?
- Ismerjük egymást? – billenti oldalra fejét, hiszen elég
közvetlen stílusban szóltam hozzá, ráadásul indokolatlanul felháborodott hangnemben.
Kikerekedett szemekkel meredek rá és már majdnem azon
vagyok, hogy lekiabálom a fejét, amiért annyira nagyon elszaladt vele ló, hogy
már rám sem emlékszik, de egy hang megállít. De nem, nem az okos kis belső hangom
az, akinek figyelmeztetnie kéne, hogy épp készülök lebuktatni magamat.
- Mr. Wessinck? – jelenik meg a tanulmányi intéző feje
az ajtónyílásban.
- Itt vagyok – lép el mellettem nemes egyszerűséggel
Shiloh Rye, majd bemegy az irodába, egyedül hagyva engem a folyosón.
- Nem ismert fel? – értelmezi az általam elmesélteket
Bri.
- Nem ismert fel – ismétlem méltatlankodva.
- Végül is ez jó hír, hisz az átalakításoddal pont ez
volt a célunk. Legalább tudjuk, hogy jól működik – bíztat Bri kedvesen.
- Nem az a lényeg, hogy a külsőm alapján nem ismert
meg, hisz nem találkoztunk nyolc éve!
- Te mégis tudtad, hogy ő az – jegyzi meg szokás
szerint a lényegre tapintva Louka.
- Jó, mert vele tele voltak az újságok és az internet.
- Velem is tele vannak – vonja meg a vállát, csupán a
teljesség kedvéért kiegészítve a kijelentésemet.
- Most nem rólad van szó! – legyintek, ő pedig némán
bólintva elfogadja. – Az dühít fel, hogy volt pofája azt mondani, hogy sosem
találkozott ilyen nevű emberrel!
- Nyolc év hosszú idő – reagálja le egyszerűen Lou. –
Főleg, ha ez idő alatt te egyszer sem kerültél a médiába.
- És milyen volt Shiloh? – érdeklődik izgatottan Bri.
- Rideg – fintorgok. – Ránéztem a kifejezéstelen
arcára és úgy éreztem, sose leszek már boldog.
- Hű, akár egy jó dementor – bólogat elismerően Louka,
majd közös barátunk elszontyolodott arcára pillant. – Ne vedd komolyan, Bri.
Tudod, hogy Rivery mestere a túlzásoknak.
- Hagyjuk már! Tök komolyan mondom! A folyosó elkezdett
megfagyni, az ablakokra jégvirág kúszott fel, miközben ő ott állt a menő
cuccaiban, hibátlan külsejével, elegánsan és azt mondta: fogalmam nincs ki vagy, életemben nem láttalak és amúgy is túl nemes
vagyok ahhoz, hogy megjegyezzek egy ilyen kis senkit, mint te.
- Nem is ezt mondta – húzza fel az orrát Bri. – De a
leírást el tudom képzelni – sóhajt egy hatalmasat. – Nem hiába hívják A Jég Szarvasának.
- Csak úgy mondom, hogy egy szarvas lábai simán
széjjel csúsznának a jégen. Ergo ez a becenév nem éppen találó – szúrja közbe
Louka.
- Shiloh milyen volt először a jégen? – érdeklődik Bri
tőlem, inkább nem foglalkozva Louka szőrszálhasogatásával.
- Mint aki odaszületett – idézem fel az emléket
nosztalgiázva. – Persze aztán megbotlottam és fellöktem őt is. Elharapta a
nyelvét és dőlt a vér a szájából – húztam be a nyakam.
- Nem csoda, hogy kitörölt az emlékezetéből –
vigyorodik el gonoszul Louka. – De ha eltanyált, akkor legalább mégiscsak jogos
a szarvas név.
- Féltékeny vagy, mert nincs ilyen menő beceneved? – grimaszolok
felé, de csak játékosan.
- Ugyan becenevem tényleg nincs, de helyette kárpótol
a sok aranyérem és kupa – kacsint rám és pontosan tudom, hogy irigységről itt szó
sincs. Talán ha ugyanabban a sportágban versenyeznének, esetleg egy kis
rivalizálás feltűnne a színen, de így… Nincs okuk foglakozni a egymással.
- És mihez kezdesz Shiloh-val, Ri? – kanyarodik vissza
az eredeti témára Bri.
- Még mindig nem teljesen világos, miért akartál
ennyire visszajönni ide – ingatja a fejét Lyam bácsi, miközben az egyetem
bejárata felé tartunk. A családjaink régi barátok és a szüleim bízták meg azzal,
hogy viselje gondomat, míg itt tartózkodom.
- Mert megtehetem – felelem egyszerűen.
- Ó, hát persze, persze. A jó öreg Shy nem tartozik
magyarázattal senkinek – vág egy pofát, mire sokatmondóan rápillantok.
- Lyam bácsi, ha válaszokat akarsz, keres meg őket
magad – eresztek meg egy szívélyes félmosolyt, mire elfintorodik. Csak tíz
évvel idősebb nálam, még nincs 30 se, de ehhez a megszólításhoz kiskorom óta tartom
magam. Ez a bosszúm, amiért Shy-nak becéz.
Megigazítja sötétkék öltönyéhez passzoló vékony
nyakkendőjét és látványosan végigsimít fekete haján.
- Ehhez én túl elfoglalt vagyok – sandít rám elfojtva
egy vigyort, majd az épület felé biccent. – Innen már egyedül is elboldogulsz, nem igaz?
- Eddig is elboldogultam - válaszolom, mivel ő akart mindenáron velem tartani.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése