A szívtelen fiú, 28.rész

 Ha nem ért volna ma még elég megpróbáltatás a húgom előtti lebukás veszélye és a közös liftezés után, most újabb viszontagsággal nézhetek szembe. Chesterrel ugyanis megint egy kocsiban ülünk, ráadásul úton Felicity iskolájába.

A kocsiajtó ablakpárkányán könyököl és a mellettünk elsuhanó tájat figyeli, míg én a gipszem piszkálására összpontosítok, mert fogalmam sincs, mire számítsak. Túl korán érünk az iskolához, de az is lehet, hogy Felicity késik. Chester megvárja, hogy Howard kiszálljon és kinyissa előtte az ajtót, míg én fürgén kislisszolok a másik ajtón. Chester kabátja zsebébe süllyeszti kezeit és célirányosan megindul az iskola bejárata felé, így nem tehetek mást, minthogy követem. Tény, hogy ahogy haladunk előre, a kisiskolások nagy része megfordul utánunk és csodálattal bámulják a Cutland örököst. Bizonyára egy részük jól tudja kicsoda, a másik részük pedig csak sejti, hogy milyen körökből jöhet. Hiszen Chester külseje, járása és egész lénye árasztja magából a felsőbbrendűséget.

- Hé, te! – kap el egy kissrácot pulcsijának nyakánál fogva Chester. Nem szorítja, csak éppen annyira ragadja meg, hogy az megálljon és ráfigyeljen. – Merre van Felicity?

Chester nyilván saját magából induljon ki, vagyis abból, hogy az ő nevét mindenki jól ismeri.

- Milyen Felicity? – kérdez vissza a kissrác ártatlanul, de a tekintete nem sok jót sejtet.

- Felicity Slora… - kezdi Chester, de elakad és rám pillant, hisz egyáltalán nem tudja, melyik osztályba jár a húgom.

- 4-D – egészítem ki.

- A 4-D arra van – bök a folyosó végének irányába a kisfiú, mire Chester szabadon engedi és megindul Feli osztályának irányába. A teremhez érve azonban nem várt látvány fogad minket. A folyosóra néző fal ablakokból áll, így kintről is belátunk. Feli a terem végében lévő szekrények térdel, előtte három másik lány áll és épp kiszórják a földre Felicity táskájának tartalmát, miközben nevetnek. Chester mozdulatlanul áll és a jelenetet figyeli tágra nyílt szemekkel, míg én gyorsan kapcsolok és berontok. Feli és a három idegen lány közé pozícionálom magam, szemem szikrákat szór és gyűlölöm magamat, amiért nem tudtam róla, hogy a húgom is az iskolai bántalmazás elszenvedője. Akárcsak én.

- Mit műveltek? – meredek rájuk feldúltan.

- Mi közöd hozzá? – kérdeznek vissza harciasan, láthatóan idősebbek Felinél, bizonyára már felsősök.

Nem tudom, mit kéne tennem. Jelenteni a tanároknak? Vagy fitoktatni, hogy idősebb vagyok és valamilyen módon visszavágni nekik, hogy ne érezzék magukat legyőzhetetlennek? Felire pillantok. Összepréseli ajkait, de szeméből könny csordul és végigcsorog az arcán. Mit csináljak, hogy megvédjem? Mégis mi lenne a legjobb megoldás, amivel nem rontanék tovább a helyzeten, hanem elrendezném azt?

- És nektek mi közötök Felicity-hez? – hallom meg Chester ismerősen kegyetlen hangját, mire felkapom a fejem.

- A kiscsaj meglopott engem – mered rá harciasan a középen álló lány, valószínűleg nem tudja, kivel áll szemben.

- Ez nem igaz! – ellenkezik Felicity rögvest.

- Odaadtam neki a pénztárcám, hogy hozzon nekünk ételt a büféből, de sokkal több hiányzott belőle, mint a kaja ára – avat be minket a történtekbe a felsős lány.

Ráakarom vágni, hogy bizonyára rosszul számolta meg, de tudom, hogy csak provokál minket, ő is tudja az igazat, de bántani akarja Felicity-t. A gyengébbet. Fájdalmasan ismerős a helyzet és pont ezért nem szólalok meg. Arra az emberre hagyom inkább, akire bár nem akarok hagyatkozni, de tudom, hogy el tudja rendezni.

- Vissza akartunk venni, ami jár nekünk, de annyira szegény, hogy szinte üres a táskája – nevet gúnyosan egy másik lány.  

Feli mellé guggolok, és védelmezően magamhoz szorítom.

- Mennyi pénz hiányzik? – érdeklődik lezserül Chester és mikor elhangzik az (egyértelműen túlbecsült) összeg, kabátja belső zsebéből előkerül elegáns, bőr pénztárcája. Chester a lányokat figyeli és szeme se rebben, ahogy eléjük szór nagyjából tízszer annyi bankjegyet. A három lány elnémul, míg én felpattanok és Chesterhez rohanok.

- Ezt nem teheted! Ezek még gyerekek! – sziszegem neki.

- Ez csak pénz – rántja meg vállát Chester és olyan könnyedén ejti ki a szavakat, mintha tényleg csak jelentéktelen papír fecnikről beszélne. – Mondjátok, szerettek iskolába járni?

- E-ez becsapós kérdés? – kérdez vissza a középső láthatóan megszeppenve.

- Ha nem szerettek, egy telefonnal el tudom intézni, hogy ne jöhessetek többet – feleli Chester, tekintete fagyos, arckifejezése merev, de nem tűnik érzelemmentesnek, mint máskor. – Sőt, akár azt is könnyűszerrel meg tudom oldani, hogy a szüleiteknek többé ne teljen ilyen menő cuccokra – pillant jelentőségteljesen a márkás cipőjükre.

- Csak blöffölsz! – mondja ki a legmerészebb.

- Tégy próbára – állja a tekintetét Chester.

- Nem fenyegethetsz meg általános iskolásokat! – próbálok hatni rá ismét, de persze esélyem sincs.

-  Azt fenyegetek, akit akarok. Te – biccent az egyik szélsőre. – Nagyon csendben vagy. Csak nem rájöttél, ki vagyok?

- Miért, ki ez? – fordul értetlenül némaságba burkolózó barátnőjük felé a másik kettő.

- Chester… Cutland – mondja ki amaz a bűvös szavakat, mire a másik kettő is elsápad. Még ha nem is ismerték fel, azért a családja nevét biztosan félik. Chester elégedett mosolyra húzza keskeny ajkait és bár megvetem a folyamatot, ahogyan eljutottuk ide, de a húgom érdekében megnyugtató, hogy nyert ügyünk van.

- Ha még egyszer ilyesmit mertek csinálni Felicity-vel, nektek annyi – zárja le a beszélgetést még egy alapos megfélemlítéssel Chester.

Az hogy nem használja a zaklatás és bántalmazás szavakat sok mindent elárul. Az pedig, hogy nem arra szólítja fel őket, hogy általában ne bántsanak másokat, hanem csak Felicity-vel kapcsolatban fegyelmez, teljesen világossá teszi, hogy valójában nem látja a probléma gyökerét és mélységét.

Ezek után Felicity a kocsiban nem szól egy árva szót sem, csak szorosan hozzám bújik. Feltételezem, megijedt Chester valódi énjének és hatalmának láttán. A Cutland birtokra vezető út csendben telik el, odakint besötétedik és elered a hó. Mikor megérkezünk, Felicity halkan, a szemkontaktust erősen kerülve köszön el Chestertől és Howardtól, majd elszalad a lakrészünk irányába. Utána akarok indulni, de Chester elkapja a csuklómat és maga felé fordít.

- Mégis mi volt ez? – bámul rám és hiába látom arcán az őszinte értetlenkedést, nem tudok tisztán gondolkodni. Belülről emészt a harag és a düh.

- Hogy-hogy mi volt? Nagyon jól tudnod kéne, mi ez! Mást se csinálsz gyerekkorunk óta, csak fitogtatod a hatalmad és a felsőbbrendűséged! Megszégyeníteni és kihasználni a gyengébbeket... Ez a Te szakterületed! Ne mondd nekem, hogy nem ismersz rá arra, aminek Te magad vagy a megtestesítője! – kiabálok vele a Cutland birtok kellős közepén, majd a választ meg sem várva kitépem a kezem ujjai szorításából és elviharzok.

Következő rész:

A szívtelen fiú, 29.rész

Előző rész:

A szívtelen fiú, 27.rész