Szerelem a jégen, 1.rész ❄️

- ÁÁÁ! NE! VEDD! FEL! – üvöltöm, de szinte lassított felvételben hallom és látom az eseményeket meg magamat, ahogyan elrugaszkodom és immáron a levegőben repülve szállok előre. Mindennek vége! Már az első napomon lebukok és pont Shiloh Rye [ ejtsd: sájló ráj ] előtt, aki tuti rögtön ki fog tálalni mindenkinek!

Na, álljunk meg egy pillanatra. Kicsit előreszaladtam. Tekerjünk vissza az elejére, hogy lássátok, mégis hogyan jutottam ide:

River Quillan vagyok, de a barátaim Rivery-nek szólítanak, hogy kevésbé hallatszódjon a nevem férfiasnak. A szüleim fiút vártak és azon emberek közé tartoznak, akik nem hajlandóak előre megtudni a baba nemét, hanem eldöntik, hogy az lesz, amit szeretnének és kész. Ennek megfelelően kékre festik a szobát, fiúknak való babaruhákat vesznek és fiúnevet találnak ki. Ráadásként pedig, miután megtudják, hogy „hoppácska, mégsem sikerült a tudatunkkal befolyásolni a baba nemét”, csak azért sem változtatnak az előre eltervezett dolgokon. Hát így lettem én River. Persze nem panaszkodom, mert alapvetően remek gyerekkorom volt, amit nem cserélnék el egy normális lányéra sem. A név miatt sem neheztelek a szüleimre, hisz már 18 éve annak, hogy a keresztelő megtörtént és tényleg felesleges lenne ezen rugóznom.

- Miss Quillan! – rángat ki Mr. Patel a gondolatmenetemből, mire felkapom a fejem.

- Elnézést! Mit is mondott?

- Az egyetemünknek nincs jégkorong csapata – közli velem a hallgatók ügyeivel, kérelmeivel foglalkozó középkorú, kopaszodó férfi.

- Már, hogyne lenne! – vágom rá teljes meggyőződéssel. – A Saultblyrock-i Rénszarvasok, tudja.

Olyan könnyedén, nyelvbotlás nélkül mondom ki a város nevét, hogy csak egy igazi őslakos tudná utánam csinálni.

- Úgy értettem, női csapata nincsen – pontosít a szemét forgatva.

- Most viccel velem? Az egész egyetem… Nem is! Az egész város a téli sportokra specializálódott és azt akarja beadni nekem, hogy nincs női hoki csapat?

- Ne engem okoljon. Azért nincsen, mert újabban sosincs elég jelentkező.

- Hát én itt vagyok! – közlöm harciasan.

- Egyedül nem sokra megy. A kérelmet se adhatja be, amíg nem talál minimum 10 jelentkezőt és nem hoz nekem 10 aláírással ellátott jelentkezési lapot, meg persze egy edzőt.

Mr. Patel bezzeg a klub indításának elméleti szabályait bosszantóan remekül tudja, míg a gyakorlatban semmit nem tud nyújtani nekem. Esélyem sincs tovább ellenkezni vele.

Ráadásul döbbenet, amit állít. Saultblyrock északi fekvéséből adódóan mind a táj, mind az éghajlat abszolút tökéletes helyszínt biztosít a téli sportoknak. A várost hatalmas hegyek veszik körül, van egy igen nagy tavunk, amit elég hosszú ideig biztonságos jégréteg fed. Mindenfelé sípályák és jégcsarnokok sorakoznak. Az emberek szeretik a hideget, a havat, a közösséget és a sportokat (nézni vagy játszani, de valamelyiket biztosan). Sajnos az a típusú ember vagyok, aki végtelenül naiv és bizakodó tud lenni, így gimiben meg sem fordult a fejemben, hogy azzal foglalkoznak, hogy mennek az egyetemen a dolgok. A srácok között mindig jobban éreztem magam, Bri az egyetlen lány barátom, ebből adódóan inkább férfi hoki meccseket követtem és meg voltam győződve arról, hogy van női csapat, csak nem olyan sikeresek meg felkapottak. Ami azt illeti, Mr. Patel felvilágosított, hogy nemrég diplomázott a női csapat utolsó tagja és mivel nem volt utánpótlás, ezért megszűnt a klub.  

 

- Nem hiszem el, hogy nincsen női hoki csapat – meredek magam elé letörten, miközben egyik kedvenc helyünkön, a Havas Hegy Kávézó teraszán üldögélünk.

Körülöttünk tömör farönk asztalok, melegen öltözött emberek és gőzölgő forró italok.

- Nem igazán tudom, mire is számítottál, Rivery – jegyzi meg Louka. – Már a koedukált gimis csapatban sem hemzsegtek a lányok.

Lou a városunk egyik fényesen ragyogó csillaga, de ő nem csapatember, nem is lenne jó benne. Lou a sífutás sportjának rettentően tehetséges és elhivatott képviselője, aki sorban nyeri az érmeket, bármilyen versenyről vagy bajnokságról legyen szó. 

- És velük mi a helyzet, Ri? Hátha csatlakoznának és akkor valahogy össze tudnánk kaparni 10 embert! – bátorít Bri, a legjobb barátnőm kedvesen.

- Felhívtam mindenkit, de azt mondták, az egyetemen nőiesek szeretnének lenni. Fiúzni akarnak, meg sminkelni és nem pedig csávónak tűnni a jégen – eresztem le a vállaimat még elkeseredettebben.

- Hát ez érthető – mondja Bri, a csajosság és nőisség szimbóluma. – Valószínűleg sajnos ilyen korban rajtad kívül nem sok lány akad, akit nem zavar, ha fiúnak nézik.

Abszolút nem bántásból mondja, hanem szeretetből és együttérzésből. Egy rövid ideig nem is jut el a tudatomig, hogy pontosan milyen remek ötlet hangzott el, ám hirtelen megvilágosodom.

- Ez az! – pattanok fel diadalittasan, mire mindketten összerezzennek. – Ez a megoldás, Bri! Fantasztikus ötletem támadt! – rázom meg a vállát boldogan.

- Ahogy elnézem a csillogó szemecskéit, rögtön egyértelmű, hogy az az ötlet minden, csak nem fantasztikus – címezi megjegyzését Brinek Louka. Amilyen okos, biztosra veszem, hogy már tudja is, mi jár a fejemben. Bri egyetértően mosolyog, de azért felpattan ő is és érdeklődve néz rám.

- Mit találtál ki, Ri?

- Ha csak fiú csapat van, nincs más dolgom, mint fiúként jelentkezni és bekerülni!

- A lapos melleiddel akár még kivitelezhető is a dolog – gondolkodik el Louka a hallottakon, mire nemes egyszerűséggel nyakon vágom.

- Bár igazad van, de azért fogd vissza magad! – teremtem le, mire gonoszul elvigyorodik. – Bri mit gondolsz?

- Tény, hogy a stílusod és a külsőd alapvetően illik egy fiúéhoz – bólogat nagyban. – De a hajad…

- Nos, itt az ideje rövidre vágatni!

Következő rész: