Csillaghullás - Kollár Betti történetek: Páratlan páros, 7.rész

Második kör: Varázstalaníts!

Természetesen a vizsga úgy volt kitalálva, hogy minden négyesnek ugyanabban az időben kellett megküzdenie ugyanazokkal a feladatokkal, így nem tudtunk egymás köreiből építkezni, sőt, azt se tudtuk, mi van a többiekkel, ki, hogy áll. Elkülönítették a négyeseket és elszeparálták őket egymástól, külön-külön pályákra.

Mivel ugyebár az első kört elbuktuk és még csak részt sem vettünk benne, a következőben mindketten start-hoz álltunk, míg az ellenfél csapatából csak Kirishima indult. Végül is ez várható volt. Egy labirintus előtt álltunk és feltételezhető volt, hogy a harmadik kör lesz a legnehezebb, így ott mindkettejükre szükség lehet.

A labirintus ravaszul volt megépítve, hatalmas falakkal és masszív tetővel, hogy még egy Kacchan féle se tudja lerobbantani és felszállni az égbe, tökéletesen rálátva a labirintus titkaira. Azt nem tudtuk meg, pontosan mi is van benne, hogy mi vár ránk, csakhogy meg kell keresni a kupát, amin a kettes szám feszít.

Bakugou nyilván nem méltatott egy pillantással sem, így beletörődtem, hogy vagy vele maradok, vagy külön válok. Alapos meggondolás után arra jutottam, mellette maradni fölösleges volna, de túlságosan eltávolodni pedig veszélyes. Így aztán mikor felhangzott a kezdést jelző síp, nem ugyanazon a bejáraton léptem be, hanem a jobbfelé lévőt választottam, míg Kirishima a baloldalit. Óvatos, de határozott léptekkel haladtam előre, szándékosan nem futva, hiszen egy rossz lépés és még a bokám is kitöröm. Minden sarkon először körbenéztem, aztán léptem ki a falak takarásából.

Semmi zaj. Semmi hangoskodás. Nem hallottam semmit, így arra következtettem, egyelőre senki nem ütközött ellenfélbe vagy nagyon hangszigeteltek ezek a falak.

Az az érzésem támadt, hogy körbe-körbe járkálunk és a megbűvölt falak csak szórakoznak velünk. Eszembe jutott, hogy megjelölhetném a falakat, de arra Kirishima is ráakadhat vagy esetleg egy váratlan ellenség.

Mi lehet a kulcs?

Mi a nehézség a feladatban? Biztos nem a csapatmunkára van alapozva, hiszen Kirishima egyedül érkezett, tehát nekem is képesnek kéne lennem egymagam helytállni. Áttörhetetlen falak. Nem lehet felrepülni és lenézni. Szándékosan nem lehet felülről lenézni. Okkal. Ok. Ez az! Fentről egyértelműen látszik, hol a kupa. De nem mehetünk fel. De bolyongani sincs értelme, hiszen akkor csak a szerencsére lenne alapozva, ki találja meg elsőként a díjat.

Valószínűleg bárhol is megy be az ember egy önálló labirintusba érkezik. Minden bejárathoz tartozik egy kisebb labirintus, és a sok kicsi labirintus benne van az egy nagyban. A nagy közepén pedig ott lehet a díj, csak éppen egyik kisebb labirintus sem vezet oda.

A falak felett ügyebár nem tudunk menni és áttörni sem lehet őket, valahogy mégis ki kell szabadulnunk a saját útvesztőnkből.

Behatároltam, hogy nagyjából melyik irányba is volt a kapu, amin bejöttem, majd hátat fordítottam neki, szembeállva egy fallal. Alighanem ezen kéne átjutnom, hiszen ez itt egy zsákutca. Nem hiszem, hogy az erő lenne a kulcs, hiszen sokak képessége nem a nyers erőn alapul. Az egyik fontos lépcsőfok nyilván az, hogy rájöjjünk a labirintus működésére, megtaláljuk a megfelelő falat és átjussunk rajta. De hogyan?

Megtapogattam a falat. Semmi.

Ebben a pillanatban azonban a bal felől egy halk robaj kíséretében Kacchan pattant át a falon.

- He? – nézett körbe kissé meglepetten.

- Hogy jutottál át? – sürgettem azonnal, hiszen, ha ő rájött, Kirishima is úton lehet a cél irányába.

- Amint megszabadulsz az összes képességedtől, átenged.

- Miért idejöttél, ha egyszer kiderítetted? – értetlenkedtem, de mivel nem válaszolt, csak a fogát csikorgatta, hamar leesett. – Eltévesztetted az irányt?

- Kussolj, tüzike! – próbálta leplezni tévedését, majd tekintete arra a falra villant, amivel szemben álltam.

Hamar összekapcsolta, hogy bizony ez a fal jelenti az utolsó akadályt a győzelmünkhöz, így arrébb lökött és lehunyta szemeit. Néhány minutummal később, mikor nekiindult, alaposan visszapattant a falról.

- Azt hiszem, egyszer enged csak át – jegyeztem meg.

- Akkor mire vársz, te szerencsétlen? Indíts!

- Fogalmam sincs, hogy kéne „megszabadulnom” a képességemtől – mutattam idézőjelet ujjaimmal.

Logikusnak tűnt, hogy a mágikus fal pont akkor enged át, ha te a legkevésbé vagy mágikus, de arról halvány lila gőzöm sem volt, hogyan lehetnék képesség nélküli. Csak úgy.

Bakugou, akinek nyilván a győzelem lehetősége borította el az agyát, megragadta a könyökömet és maga elé rántott.

- Hunyd be a szemed! – utasított mögülem, én pedig más lehetőséget nem látva, tettem, amit mond. – A képesség egy adottság, melynek vannak határai. Attól még, hogy kimeríted, nem szűnik meg, ismét feltöltődik. A fal képes elvenni a képességed és visszaadni, ha átlépsz rajta. Tedd a kezed a falra!

Tettem, amit mondott, tenyeremet a fal hűvös kövére simítottam.

- Képzeld el, ahogy elszívja az erődet. Képzeld el, ahogyan megpróbálod lángra lobbantani a tenyered, de nem történik semmi. Hozd elő azt az állapotot, amikor kis korodban még nem volt erőd, mikor még nem alakult ki a képességed – suttogta hipnotikusan a fülembe, én pedig egyre mélyebbre merültem a képzeletemben, mígnem egyszercsak felpattant a szemem és a kupával szemben találtam magam.

Nem haboztam sokáig, megragadtam azt, mire az összes fal egy szempillantás alatt megsemmisült és két fiúval találtam szembe magam. Ezek szerint Kirishima is rájött a megoldásra, csak a kivitelezés okozott gondot neki, akárcsak nekem.

- Na, végre – horkantott gúnyosan Bakugou, majd hátat fordított nekem és a harmadik terep felé vette az irányt.

- Hogy jutottál át, Ao? – szegődött mellém kíváncsian Kirishima. Tetszett az általa rám ragasztott becenév.

- Egy másodperc erejére le kell vetkőznöd a képességed erejét – magyaráztam.

- Sejtettem, de nekem sehogy sem ment – fintorgott elégedetlenül.

- Ne emészd magad, Kiri. Nekem se. Bakugou avatott be. Magamtól sose jöttem volna rá – mosolyogtam rá bátorítóan.

- Bakugou? – hökkent meg. – Csak úgy beavatott?

- Nem volt választása – vigyorodtam el.