🎃 A vonzás törvénye - Halloween-i különkiadás, 8.rész 🎃

Ahogy telt múlt az idő, több minden is kezdett szemet szúrni.

Egyrészt Rhett valóban elfogadta önmagát és már nem volt poén oltogatni a csontkollekcióját, ezért odalett a legfőbb szórakozásom. Másrészt Rhett változása csak a kezdet volt, a jelek szerint mindenki kezdte egyre inkább beleélni magát a szerepébe, ami csak rontott a helyzeten.

- Sere! – szólított valaki segélykérő hangon, így rögtön az illető irányába fordultam.

- Paris? – húztam össze a szemem bizonytalanul, az előttem álló halott zombi menyasszonyt vizslatva.

- Ja… Én… Vagyok – bólogatott feltűnően lassan.

- Jól nézel ki – dicsértem, mivel szaggatott, koszos esküvői ruhája és zombinak sminkelt arca, vagy hát A Nagy Átlényegülés óta konkrétan zombivá vált arca igazából királyul festett.

- Köszi. Te… Is… De… Most… Nem… Ez… A… Lényeg. Segítened… kell – adta tudtomra továbbra is csigatempóban.

- Miért beszélsz ilyen lassan? – érdeklődtem kedvesen.

- Mert… Zombi… Vagyok – magyarázta és be kellett látnom, hülye voltam, hogy nem esett le egyből.

- Oh, tényleg. Ez olyan lehet, mint Ethan-nél a szellem stílus – vakartam az állam elgondolkodva.

- Segítened… Kell – kezdte újra, mire sietve közbeszóltam.

- Oké, persze. Mi a gáz?

- Egy… Macska… Fennakadt… A… Tetőn – osztotta meg velem riadalmát.

- Jaj, ne! Gaines? – tátottam el a számat aggódva, mert az a gyerek emberként és macskaként is kiszámíthatatlannak meg ön- és közveszélyesnek bizonyult.

- Egy… Fekete… Macska – felelte, ezzel adva tudtomra, hogy nem ismeri a macska személyazonosságát.

- Merre van?

- Nem… Láttad… A… Jegyesem? – változott meg az arca és lassan ugyan, de lelkiismeretesen körbenézett a szobában.

- Milyen jegyes? – meredtem rá összezavarodva. – Hol a macska?

- A... Jegyesem… Oh… Elvesztettem – kezdett rázendíteni a halott menyasszony dumára.

- Abba a szobában van egy szeretethiányos kaszás. Lehet, hogy ő a palid – veregettem meg a vállát, majd felviharzottam a tetőtérbe. Egyelőre senkit nem láttam odakint, se a macskát, sem mást, így inkább a leguggoltam és a falhoz lapultam, hogy becserkésszem az eltévedt cicust.

- Húúú! – hallottam meg a fejem fölül egy búgást, mire türelmetlenül legyintettem.

- Ne most, Ethan! Inkább menj és vigasztalt meg a pityergő arát – hessegettem el a szellemet, aki noha szomorkásan ugyan, de szót fogadott.

- Cic! Cic! Cic! – kezdtem rá a szokásos macskacsalogató hangutánzásra, amikor ismét félbeszakítottak.

- Ütött az utolsó órád! – szipogta kelletlenül az érzelmes halálhozó.

- Most nem érek rá kinyiffani, Webb! Nincs valaki más, akit magaddal vihetnél?

- Odabent már mindenki hallott – osztotta meg velem csalódottan.

- Az állatok nem számítanak, mi? – fintorodtam el, hiszen abból akadt bőven.

- Sajnos nem – hajtotta le a fejét.

- Ott a cowboy, Szeamusz – ajánlottam újdonsült haveromat magam helyett. – Nekem meg kell mentenem Gaines-t.

- Ő még él? – vidult fel Webb, vagy azért, mert reménykedett legjobb barátja épségében, vagy pont azért, mert annak életét még elvihette volna. Ki tudja, melyik okozott neki éppen akkor örömöt.

- Ő egy macska.

- Tényleg – süllyedt vissza depressziójába pillanatok alatt.

- Van bent egy szexi menyasszony. Menj, hátha fel tudod szedni – kergettem végül el őt is, akárcsak korábban Ethan-t.

Most, hogy már nem voltak zavaró tényezők, hangoskodók és ijesztgetők, megpillantottam Gaines világítóan sárga szemeit csillogni nem messze, feljáró feletti magaslaton.

- Hát ott vagy – suttogtam, majd lassan, nagyon lassan (Paris zombi sebességét megszégyenítő lassúsággal) megközelíteni őt. Óvatosan haladtam előre, szinte kúsztam, nehogy beparázzon és leléceljen. Már majdnem ott jártam, osontam, sunyultam, siklottam, másztam, kezemet magam elé tartottam és csupán néhány centi választott el a macsektól, amikor egy éktelen csörömpölés hangzott fel mögülem, Gaines pedig egy minutum alatt tovaillant. Nagyot sóhajtva eresztettem le a vállamat, engedtem ki a mindezidáig benntartott levegőmet és terültem el a földön.

- Mi jót csinálsz? – érdeklődött a csupa csont Rhett jókedvűen.

- Próbáltam elkapni Gaines-t – takartam el a szememet kimerülten.

- Miért nem varázsoltál?

- Mert szívesebben hagyatkozom a saját képességeimre, mint az égből kapott természetfeletti erőmre – tártam ki neki nézeteimet. – Nem tudtam, hogy reagál rá, ezért inkább becserkésztem.

- Hát de nem jött be – közölte olyan hangsúllyal, mintha ez csak és kizárólag az én bénaságomon múlt volna.

- PERSZE, HOGY NEM, MERT IDEJÖTTÉL ÉS ROHADT HANGOSAN CSÖRGETTED A CSONTJAID! – fakadtam ki felpattanva. – Egyáltalán mi a fenéért van ilyen éles hangod?

- Eszem – mutatta fel az édességét, majd harapott belőle és fogait meg állkapcsát csattogtatva megrágta az ételt.

- És mit akarsz tőlem? – temettem ismét kezeimbe az arcomat.

- Hogy megtisztítsd a ruháim – mondta olyan természetességgel, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie a számomra. Mintha csak ezért léteznék, hogy a ruháját tisztogassan.

- Lássuk, jól értem-e – néztem fel rá. – Ugyan nem vagy képes enni, csak malac módjára összekoszolni a ruháid, de azért gondoltad, jó lenne benyomni egy kis sütit, hogy aztán Sere barátod lecsutakoljon – fogaltam össze a történteket.

- Nem vagyunk barátok – egészítette ki a mondandómat a pontosság kedvéért.

- Jó tudni, hogy az igazi Rhetty még ott bujkál benned – eresztettem meg egy halvány félmosolyt.

- Ugye, hogy ugye.

- Viszont tudod a kedvesség mindig egy jó dolog.

- Én kedves vagyok – kapta elő a rongyát és nekilátott fényesíteni a csontjait, nem foglalkozva azon aprósággal, hogy a pólóját teljesen beterítette a sütiőrlemény.

- Akkor ismerd el, hogy barátok vagyunk és én megtisztogatlak – fontam karba a kezem kihívóan.

- Tulajdonképpen át is vehetem a pólómat – világosodott meg és nemes egyszerűséggel megfordult és az ajtó irányába eredt, ám én egy suhintással bezártam előtte azt.

- Ez így nem fair – próbált csalódottan pislogni nem létező szemeivel.

- Nem kellett volna kijavítanod. Most tisztán és boldogan járkálhatnál odabent – vontam meg a vállam. – Nem fázol amúgy? Fel kéne szedned néhány kilót.

- Haha – csattogtatta állkapcsát nevetést imitálva.

- Milyen jó neked, nem igaz? A drága barátod Sere, aki megóv attól, hogy leevett pólóban kelljen szenvedned még humoros is.

- Hafer, utyálsz motcskosz luhába lennyi – csatlakozott a pösze vámpír az eszmecserénkhez, mire ijedtemben kis híján megugrottam.

- Honnan kerültél ide, te szoligépben ragadt vérszívó?

- Máj monytyam neked, hoty ah nyők éltyetynek ész nyem ah vél – reagálta le a dolgot Ace.

- Ők is juttattak ide? – érdeklődtem. – Már minden lány halálra röhögte magát a pösze dumádon és idejöttél sírdogálni?

- Jöttyem mekmenytenyi Gainesz-t.

- Azt hiába, Rhetty elijesztette – ingattam a fejemet.

Kövekező... Rész: 
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_6.html

Előző... Rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/halloween-ikulonkiadas-7.html