🎃 A vonzás törvénye - Halloween-i különkiadás, 9.rész 🎃

- Lassan éjfél – pillantottam az órámra és ásítottam egy nagyot.

- Ajik vájom – vigyorgott mellettem Ace.

- Mert akkor átváltozol csúf békává? – eresztettem meg egy szívélyes mosolyt irányába.

- Nyem. Éjféjkoj jár ah tszók – kacsintott rám panda szemével.

- Az Szilveszterkor van, te elmeroggyant. Most épp Halloween van – fogtam a fejem kétségbeesésemben.

- Sze káz – vonta meg a vállait.

- Hát ezt most nem értettem – húztam össze a szememet kérdően.

- Sze káz – mondta újra, mintha ezzel segített volna.

- Attól, hogy ismételgeted a béna pösze hangodon, pontosan ugyanúgy, nem leszek okosabb – meredtem rá.

- Azt mondta: „se gáz” – fordított készségesen a magát tisztogató csonthalmaz.

- Ezt meg hogy érted? Ugye nem gondolod, hogy megcsókolnék valakit, akinek ilyen fogai vannak? – böktem az említett kinövései irányába.

- Moszt miérty? Szerinytyem szeksi – kezdte műkörmével piszkálni büszkeségeit.

- Légyszi menj innen – kértem (egyelőre) szépen.

- Bisztosz áljmodtyál máj ejjől kojábban – folytatta immáron telefonjának kijelzőjében vizslatva szemfogait.

- Ugyan fizikailag képtelen vagyok elhányni magam, de itt belül okádok – mutatott a gyomrának hűlt helyére Rhett, én pedig egyetértően böktem felé a mutatóujjammal.

- Köszönöm! Köszönöm, hogy kimondtad a gondolataimat. Annyit azért változtatnék, hogy én nagyon is képes vagyok rá, csak tűrtőztetem magam – egészítettem ki.

- Nem, én a csokis-meggyes pólóm szagáról beszélek – változtatta meg véleményét Rhett, még mindig a leevett ruhadarabjaival való megbarátkozás közepette. Nyilván nem Ace-t szólta le. Nyilván én voltam a hülye, hogy ebbe a hitbe ringattam magam.

- Nem is érzel szagokat! – kezdtem kijönni a sodromból.

- De van képzelőerőm! – vágta rá egyből, mire egy csettintéssel rendbehoztam a felsőjét, majd fogtam magam és elviharzottam.

Lerobogtam a lépcsőn, egyenesen a nappaliba.

- Sere! Segítened kell megszerezni az unikornist. Kell egy ló, hogy kellő hatalmam legyen fölöttetek és hátba szúrhassak mindenkit egy alapos árulás után – kapott el odabent Cage.

- Mi van?

- Úgy értem, szeretem a pacikat – másította meg mondanivalóját, miután rádöbbent, hogy sötét lovag énje véletlenül kitárulkozott.

- Az unikornis nem ló.

- De hát úgy néz ki.

- Oké, lehet, hogy testalkatilag ló, de a lelke mélyén unikornis. Sőt, igazából ember – pontosítottam, mikor rádöbbentem, hogy mi is az igazi valója.

- Nekem kell egy ló! – kezdett hisztizni, aminek következtében bennem nyilván felment a pumpa. Épp be akartam olvasni neki, amiért neki csak ez az egy számít, holott nekem is megvan a magam gondja, csak épp senkit nem érdekelt, mert mindenkit lefoglalt kihasználni engem és az erőm.

Valahogy leráztam a picsogó lovagot, mikor Szkott, a vérfarkas rám vetette magát.

- Mi a… - terültem el a földön a hirtelen ért támadás eredményeképp.

A kutya csaholva kapkodott a kalapom felé, feltehetőleg most vette észre az ott pihengető szalonnacsíkot.

- Ááá! Ments meg, Sere! – sipítozott Ray ijedtében a hajamat tépkedve.

- Ez fáj! – kiabáltam vissza rá, lelökve magamról a farkast, majd Ray-t Paris kezébe nyomtam és elhajítottam a bacon szagú kalapomat, hogy Szkott azt csócsálja inkább helyettünk.

- Ne… Adj… Nekem… Húst – ellenkezett Paris vinnyogva. – Nem… Akarom… Hogy… Engem… Támadjon… A… Vadállat. Csak… A… Kedvesemet… Akarom.

- Lehet, hogy a szalonna az – ráztam le őket is és tovább indultam.

- Ütött a… - próbálkozott Webb, de egy pálcalegyintéssel eltüntettem az utamból.

- Húúú! – repült fölém Ethan, de őt is hasonlóképpen elküldtem.

- Sere! – bőgött a konyhában (el tudtam képzelni, hogy azóta, hogy utoljára itt jártunk) Eli.

- Mi az? – léptem mellé nagyot sóhajtva, hátha valami komoly problémája akadt. Szemmel láthatóan nem volt megkötözve, de ki tudja, milyen lelki sebeket ejtettek rajta a barbár lóhajcsárok.

- Nem tudom befonni a patáimmal a sörényemet – szipogta szomorúan, a fenekén csücsülve.

- És akkor mi van? – bukott ki belőlem.

- Szerettem volna színes szalagokat is belefonni – folytatta, totál nem is figyelve a kérdésemre.

- Akkor kérj meg valakit – vesztettem el végleg a béketűrésemet.

- Ezért hívtalak – rebegtette meg a szempilláit reményteljesen.

- ÁÁÁ!!! – fogtam a fejem végleg kiakadva. – HAGYJATOK MÁR BÉKÉN!

Egyszerűen kiborított, hogy mindenki akart valami totál érdektelen dolgot tőlem, mert épp valami gubanc alakult ki körülöttük, amit nem mellesleg a saját hülyeségük eredményezett. Kinek egy kar visszaragasztás vagy épp ruhatisztítás a fölösleges evés után, másnak egy szükségtelen művelet végrehajtásához kellett segítség. Egy másodperc nyugtot sem hagytak nekem és főleg az akasztott ki, hogy minden probléma valójában megelőzhető lehetett volna.

- Sere!

- Sere!

- Sere!

A lelkem mélyén tudtam, hogy mind elkezdtek végérvényesen is azzá alakulni, akiknek beöltöztek, elveszítve személyiségüket, de mégis rettentően bosszantók voltak és már nem bírtam tovább. Elviharzottam az engem szólítgatók között és elérve a bejárati ajtót kiléptem azon és jól bevágtam magam mögött.

Következő rész:
https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas_7.html

Előző rész:

https://csillagokhullas.blogspot.com/2019/11/vonzas-torvenye-halloween-i-kulonkiadas.html